Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 February 21, 20:18-kor a(z) Hírek témába.

  • Jason Clarke csatlakozott a CBS-es ügyvédes pilotba, amúgy meg a BRtoherhood-ból ismerhetjük.
  • Neil Hopkins a Nip/Tuck szereplőgárdáját fogja erősíteni.
  • Katherine McPhee a CSI: New York-ban fog vendégszerepeskedni.
  • Kristen Bell mellett Josan Dohring is vendégszereplő lesz a Party Down címre hallgató Rob Thomas-féle sorozatban, ami március 20-án érkezik meg a Starz műsorára. Már nagyon várjuk, hiszen remek gárdával rendelkezik.
  • Cicely Tyson vendégszereplő lesz a Law & Order: Special Victims Unit-ben.
  • A Breaking Bad-től híres manapság a blogunk, hiszen nem telhet el nap, hogy ne kerüljön szóba. Most megmutatnánk nektek az első négy epizódjának a plot-ját, azaz a rövid cselekményleírását.
  • Idris Elba vendég lesz a The Office 5×18-as részében.
  • A Rockstar: INXS című reality egyik győztesét jól „cserbe hagyták” a társak, mivel jelenpillanatban alig van valamije, és még a Hongkong-ban is maradt. Az ok természetesen érthető, amivel ki bírna ki egy többszörösen visszaeső kokainfüggőt egy bandában?
  • Kezdődik a kavaródás a holnapi Oscar-díjátadó körül, hiszen nem tájékoztattak senkit sem ki-melyik díjat fogja kiosztani a győzteseknek. Ennek értelmében többen is visszaléptek.
  • A Universal tervbe vette a Battlestar Galactica-motifilm elkészítését, azonban sokak meglepetésére nem a 2003-as kiadásét, hanem az 1978-asét, ami hamarosan érkezik az AXN SCI-FI műsorára. (Hát hajrá, mi meg várjuk a hazai premiert.)
  • Most már hivatalosan is bejelentették, hogy a Pushing Daisies utolsó három epizódját le fogják vetíteni a Paley fesztiválon. Ennek értelmében azok, akik vettek jegyet, láthatják, a többieknek kell várakozniuk a német, majd az angol premierre. (Előbbi előbb lesz.)
  • Joe Buck sportriporter lesz az HBO-nál, a távozó Bob Costas helyét kapta meg.
  • Alexander Gould (Weeds) vendégszereplő lesz a Supernatural-ban.
  • George Lopez elméletileg késő esti talkshow-t fog kapni a TBS műsorán.
  • Egyes források szerint a Showtime egyik dokurealityje, a This American Life folytatása lehet, hogy kevesebb résszel fog jelentkezni, mert kifogytak a témából és már majdnem mindent elmondtak, ami eszükbe jutott. Tehát padhelyzet alakult ki.
  • Kate Walsh elmondása alapján nincs kizárva, hogy vissza fog látogatni a Grey’s Anatomy-ba, mégis csak az volt az előd.
  • Adam Bernstein becsatlakozott a Mercy-be, mint rendező bácsi.
  • Mira Sorvino babát vár.

Kommentáld!

free web stats