Sanctuary doboz fanatikusoknak

 
Beküldte: tess 2012 September 17, 20:43-kor a(z) DVD témába.

A sorozat, amit mindig is nézni akartam, de mégis csak a web-series kezdő részéig jutottam. Pedig Amanda Tapping és az alapkoncepció már anno is kilóra megvett, de mégsem lett belőle szerelem. Na majd most egyben! Bár ahogy olvasom a komplett szériás review-kat azt kell mondjam nem vagyok elájulva tőlük. Persze a kritika mindig szubjektív, bárki bármit is mondjon, így egy próbát még meg fog élni nálam a sorozat, főleg hogy idehaza is lement teljes terjedelmében. Max főzés mellé jó lesz, bár ezzel a Diablo hasonmás coverrel lehet inkább a játékra szavaznék.

1 Hozzászólás

Délutáni videó (1): Sanctuary – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 5, 17:56-kor a(z) videó témába.

Érik a Sancutary negyedik évadjának megjelenése az amerikaiaknál. Július 17-től lehet vásárolni, addig marad a várakozás, illetve a videógyűjtés, hiszen a rajongóknak azt is kell csinálni. Egyből hoznék nektek egy bakiparádét a szériához, ami elvileg rákerül a kiadásra, kivitelileg pedig majd eldől. 8 percnyi élvezet következne, a chipsszel csak csínján, még a végén a sok röhögéstől félrenyeltek.


Kommentáld!

Leo Awards 2012 – A győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 4, 23:18-kor a(z) díjátadók,Kanadai régió témába.

Májusban (vagy még áprilisban?) kihirdették a 2012-es Leo Awards jelöltek listáit, amit elfelejtettünk leközölni, azonban ha az alábbi linkre kattintatok, akkor tudjátok pótolni az elmaradást. Viszonylag friss díjátadóról beszélünk, hiszen ’99-ben alapult, hogy a kanadaiak is tisztelegjenek a honfitársaik előtt. Tavaly találkoztunk vele, azóta tartjuk számon. A lényeg, hogy a True Justice, mint újonc is díjazva lett a „legjobb kaszkadőr” kategóriában, valamint a Stargate Universe is vitt haza díjat, mint törölt sorozat. A többieket pedig a tovább mögött találjátok.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 May 24, 12:07-kor a(z) Hírek témába.

  • Június 11-én dupla epizóddal debütál az HBO műsorán a Bűnös Miami, azaz angolosabb címén Magic City, melynek főszereplője: Jeffrey Dean Morgan, Olga Kurylenko és Danny Huston.
  • Az AXN pünkösdi maratonra invitálja a nézőket. Terítéken a The Firm első 13 része. A menetrend: május 26-27-28-án 13:30-13:00-13:30-as kezdéssel 4-5-4 epizód. (Már ha jól értelmeztem a sajtóközleményük.)
  • Kanadának köszönhetően már megvolt az Awake sorozatfinálé.
  • A Glee negyedik évadjában kétfelé ágazik a sztori. Az egyik felében az iskolai kalandokat tálalják majd elénk, míg a másikban Kurt és Rachel New York-i életét. Egyébként a finálét ajánlják a kritikusok is azoknak, akik kaszálták idő közben.
  • Az NBC aprított a Smash gárdájából. Miután elküldte a sorozat showrunner-ét, azután 4 színésznek is kiadta az útját, méghozzá: Brian a’Archy James-nek, Raza Jaffrey-nek, Jamie Cepero-nak és Will Chase-nek. Utóbbi visszatérő vendégszereplő volt. A helyükre viszont három új karakter érkezik. Egyelőre még nem tudni, hogy kik, de azt igen, hogy mindegyik énekelni fog.
  • Az American Horror Story második évadja 1960-ban fog játszódni.
  • Andrea Roth karakterét átdolgozzák a készítők, így távoznia kell a szereplők sorából. Ezen kívül Anna Lise Philips se lesz állandó, viszont néhány részes formában lezárják a történetét. Előbbi kétgyerekes anyukát, utóbbi orvosnőt alakít.
  • A The Good Wife-os Tim Guinee csatlakozott a Homeland-be.
  • Stephanie March nem lesz állandó szereplője a Made in Jersey-nek, viszont nincs arról szó, hogy akkor most milyen státuszba került át, illetve Pablo Schreiber-t is lecserélik.
  • A Syfy elkaszálta a Santuary című sorozatát.
  • Gabriel Byrne csatlakozott a Vikings című projektbe, amit 2013-ban lesz terítéken. Ez lesz a History Channel első szkriptelt sorozata.
  • Donald Glover (Community) vendégszereplője lesz a Girls-nek.
  • Sarah Wynter (24) csatlakozott a Californication szereplőgárdájába.
  • A CBS kicsit elcsúsztatta a Rules of Engagement jövőjének döntését, de szerintem a rajongók nem bánják, hiszen berendelték a 7. évadját, ami újabb 13 résszel érkezik.
  • A Hit & Miss című brit sorozat, ami a Sky Atlantic műsorán ment, megvásárolta a jenki DirecTV, hogy aztán majd leadják.
  • Charlie Kaufman és Catherine Keener együtt dolgozik az HBO-nak egy sorozaton.
  • A Disney XD berendelte a Lab Rats második évadját.
  • Az Oxygen pedig a Best Ink-ből kért még egy évadot.
  • A Hell on Wheels augusztus 12-én tér vissza a második évaddal. Ez annyit jelent, hogy nem kapja meg a The Walking Dead társaságát, mivel az majd csak ősszel érkezik. Vajon rá fognak faragni erre a húzásra az AMC-nél?
  • Július 15-én tér vissza a 8 részes 5. évadja a Breaking Bad-nak.
  • A Fox berendelte pilotnak a Chase címre hallgató ITV-s vetélkedőt, amelynek házigazdája Bradley Walsh. A jenkiknél is elvileg ő lesz. A vetélkedő lényege, hogy egy ismert nagytudós ellen hétköznapi okosok veszik fel a versenyt.
  • Patrick James Adams, Matthew Glave és Peter Outerbridge vendégszereplője lesz a Suits-nek.
  • Az A&E  elkaszálta a Dog the Bounty Huter-t.
  • A BBC bejelentette, hogy idén már nem kapunk Top Gear-t, majd csak 2013-ban.
  • Az ABC Family felpakolta a netre a Bunheads pilot epizódját. Legutóbb, amikor néztem csak a jenkik nézhették, azóta már felkerült esetleg valamilyen fájlmegosztó-portálra?
  • A truTV kért még egy évadot a South Beach Tow-ból.

3 Hozzászólás

A kanadai írók szerint 2012-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 29, 22:09-kor a(z) díjátadók,Kanadai régió témába.

Hello Kanada, figyelünk rátok! Múlt héten tartották meg Torontóban a 16. alkalommal a kanadai forgatókönyvírók díjátadóját, amit hívjunk angolosan Writers Guild of Canada Screenwriting Awards-nek, vagy akinek rövidebben jobban hangzik: WGC Screenwriting Awards-nek. Tudjátok, miért fárasztunk ilyenekkel bennetek? – A válasz egyszerű: Hogy képben legyetek a jenkik produkciók mellett azokkal, amiket jónak vélnek.

A jelöltek listáját nem publikáltuk, így azt is a tovább mögött találjátok. Amit kihangsúlyoznék, az a Todd & the Book of Pure Evil győzelme a „legjobb komédia” kategóriában. WTF?! Azért is, mivel épp a napokban kaszálták el. Ne keressétek a logikát, mi se értettük, hogyan történhetett. Csak az alacsony nézettségre tudunk alapozni. A „legjobb drámák” sorában ötből négy Flashpoint lett. Elképesztő, hogy mennyire felkapott. Tippemre 7-8. évadig biztos a léte a CTV-n. (Aláhúzással a győztesek lettek feltüntetve!)

Tovább…

Kommentáld!

Emlékeztető: Sanctuary – Génrejtek – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 10, 21:43-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 23:00-tól az AXN SCI-FI műsorán: Sanctuary – 4×01.

Ismételten félelmetes gyorsasággal szállítja az AXN SCI-FI a Sanctuary folytatását, ami tavaly ment a Syfy-on. Lassan kezdek hozzászokni a tempóhoz, mármint ahhoz, hogy a kábeles tévék nem húzzák el a premiereket, és adnak ismétléseket, ismétlések hátán. Oké, részben van csak igazam, hiszen azt adnak, de nem hanyagolják el a sorozatokat, mint egy RTL Klub vagy egy Tv2.

Kommentáld!

Elmaradt pénteki nézettségek: 12/09, 12/16, 12/23

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 29, 3:20-kor a(z) Nézettség témába.

Oh. Azt hinné az ember, hogy december 23-án az országos tévék elhalmoznak ismétlésekkel. Jól hisszük, csak éppen az összképet a Chuck új epizódja rombolta, ami 1.0-ás demóval futott a 18-49 éves nézők körében. Uhh. Ez azért alacsony; főleg, hogy ismétlések ellen ment. A Shrek the Halls 1.4-gyel nyerte az estét. – Ergo, az NBC meghagyhatta volna januárra a premierjét.

A The Life & Times of Tim harmadik évadja 82 ezerrel nyitott. Nagyon kevés, de a 2. hetében legalább felkúszott 131 ezerre. A Sanctuary legyengült a Stargate Universe szintjére. Aggódjunk? A nap legnézettebb produkciója 18-49-ben a Gold Rush: Alaska lett, ami az országos konkurenciáit is maga mögé utasította. A For Better or Worse jól teljesít a TBS-en. Hozza a 2 millió feletti nézettséget, így biztos a sorsa.

A briteknél az elmúlt három hétben volt British Comedy Awards, melynek győzteslistájával még adósak vagyunk, illetve új részekkel jelentkezett a Come Dine with Me. (Részletek a tovább mögött. Először a december 23-i számok csekkolhatok, majd a 16-i, és végül a 9-i.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/29 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 22, 4:04-kor a(z) Nézettség témába.

November utolsóelőtti napján a CBS leadta a The Victoria’s Secret Fashion Show-t. Nyerte vele napot. 4.6-os demójával eléggé kiemelkedett, sőt egy The Big Bang Theory teljesítménnyel is simán felér ez az összeg. Hasonlóan kiemelkedett Rudolf, a rénszarvas különkiadása. A Glee tavalyi évadhoz képest sokat gyengült. A Man Up! megérdemelten került le a képernyőről. A Ringer lehet, hogy ki fog hullni az évadvégén, mert 0.6-os értékével a 18-49 évesek körében nagyon alacsony. A Covert Affairs végre felkúszott 3 millió fölé, viszont a Sons of Anarchy nála is nézettebb. A Death in Paradise hanyatlik az angoloknál, hiszen a premierje óta folyamatosan esik vissza. Nyitott a Money, BBC Two-s szemszögből átlagosnak mondanám. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/25 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 6, 9:46-kor a(z) Nézettség témába.

Hiába az NBC-nek, a The CW-nek, az ABC-nek és a Fox-nak az egyéni műsorrendje, a CBS bedobta a Blue Bloods- és a CSI: New York ismétlését, amivel teljes lakosság körében nyerte az estét. Ha a 18-49 év közötti nézőket vesszük alapul, akkor már a filmek voltak a jobb döntések, hiszen az Iron Man verte a Shrek 3-at és a Nemezet Aranya 2-t.

A kábeles részlegen nem állt meg az élet. A TBS elkezdte adni a For Better of Worse című legújabb szitkomját, ami a veteránnak számító House of Payne-nél jóval nézettebb volt egyelőre, de nincs kizárva, hogy csak az újdonság hecce miatt. A Star Wars: The Clone Wars a Thundercats előtt végzett, de cseppet se nevezném nagynak a különbséget. A Sanctuary közelít az évminimum felé? Csak mert ilyen számoknál kaszált már a Syfy.

Az I’m a Celebrity… Get Me Out of Here! erősebb, mint az előző héten. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/11 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 17, 19:15-kor a(z) Nézettség témába.

Az NBC nincs könnyű helyzetben. A Grimm se fogja megváltani, bár a pénteki szlotjára ráfoghatjuk a lejtmenetet. A harmadik hetében már 1.5-re csökkent 2.1-ről a célközönség demója. A 21 órás blokkjában csak a Fringe-et tudja lenyomni, ha a sokkal gyengébb Supernatural-t nem vesszük figyelembe. A Nikita 2 millió alatt, s ezáltal a The Secret Circle ténylegesen is erősebb nála. A 18 és 34 évesek körében a The CW produkciók hasonlókat hoznak, mivel átlagban 0.7-es ratinggel futnak, ami megint csak alacsonynak mondható. Mellesleg tavaly ilyenkor, amikor a Smallville futott a Nikita helyén, akkor 53%-kal jobban hozott. De ha már az egy évvel ezelőtti számokkal dobálózunk, akkor a Grimm is verte a Dateline NBC-t.

A kábeles fronton a Discovery Channel örülhet, hiszen a Gold Rush második évadjával ülteti le a nézőket. Biztos lesz harmadik felvonás, egyre csak növekszik. A Star Wars: The Clone Wars korrigálta az előző heti esést, most már a ThunderCats mögötte házt. A Sanctuary nem túl erős, de még mindig felülmúlna egy Stargate Universe-t.

A briteknél visszaesett a The Jury. Az An Idiot Abroad szintúgy, pedig az előzőekben mindig 1 millió felett zárt. (Részletek tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats