Hírmorzsák

 
Beküldte: tess 2013 May 17, 14:47-kor a(z) Hírek témába.

  • A Gillian Anderson és Jamie Dornan nevével jegyzett pszicho-dráma a The Fall végre bemutatásra került a BBC2 műsorán. Ezzel együtt be is állított egy cirka 8 éves csatornarekordot, amit 2005 óta a Rome tartott. A premiert 3,5M néző követte, tessék megkapaszkodni, 15,4-es aránnyal. Nagyon úgy tűnik ez az év a briteknél a szerializált nyomozásoké.
  • Ugyancsak szépen muzsikál a Sundance Channel első saját gyártású sorozata a Rectify is, ami már egy ideje megkapta a 2. évados bekérést. Most azonban kiderült, hogy a sorozatot kiengedik a nemzetközi piacra is, így hamarosan Európában és Ázsiában is elérhetővé válik. Természetesen a felsorolt országok közt kicsiny hazánk nem szerepel.
  • A USA upfront rendezvényén hivatalosan is bejelentették, hogy idén szeptemberben érkezik a csatorna műsorára a Modern Family, kvázi megkezdődik az off-network ismétlés, ami igen jó pénzforrás a készítőknek, ráadásul részenként.
  • A SyFy hivatalosan is berendelte a jelenlegi zászlóhajós sorozatának a Warehous 13-nek az 5. évadját, ami egyben az utolsó is lesz. A hattyúdalnak tekinthető 6 részes lezárás várhatóan  2014-ben kerülhet majd képernyőre.
  • A Samantha Who?-t is jegyző Don Todd csatlakozott a Mind Games stábjához, mint executive producer. Todd a munkáért a Hart of Dixie-s teendőit hagyta hátra.
  • Újabb showrunner váltás történt a Falling Skies-nál. A 2. és a 3. évadot is jegyző Remi Aubuchon az évad végén távozik a sorozattól. Az esetleges 4. évadot, amennyiben berendelik (tuti papírforma, lévén a TNT legnézettebb sorozatainak egyik)már az a David Eick jegyzi, akinek többek közt a Battlestar Galactica és a Caprica is köszönhető volt.
  • Nagyon közel a megállapodás, így szinte már borítékolható, hogy a 2014-es tavaszi The Voice évadra visszatér Shakire és Usher is. Vagyis Christina Aguilera és Cee Lo Green megint kimenőt kapnak, így csak az Adam Levine-Blake Shelton páros marad állandó zsűritag mindkét évadban.
  • A Fraiser-t és a Desperate Houswives-t is jegyző Bob Daily leigazolt a CBS újonc sitcomjának a We Are Men-nek a stábkához. Plusz érkezik még Tad Quill is konzultánsként.
  • Kate Juergens lett az ABC Family kreatív igazgatója, nem nagy hír, de hátha pár hónap múlva lesz hírértéke is valamelyik újonc kapcsán.
  • Ha már ABC Family, akkor érdemes megemlíteni, hogy a csatorna húzós nyári menetrenddel érkezik. 4 új sorozat startol a nyáron, 2 dráma (The Fosters, Twisted) és 2 reality (Dancing Fools, The Vineyard), ami példa nélküli a csatorna eddig történetében.
  • A The Sarah Connor Chronicles-t jegyző Josh Friedman 2 éves kontraktust írt aéá a Universal Television-nel, melynek keretében többek közt a Crossbones című kalózos NBC sorozaton ténykedik majd a Luther-ből ismerős Neil Cross oldalán.
  • Tegnap nem írtuk, de a CW az upfront rendezvényén bejelentette, hogy bevonulnak a digitális platformra is. Ez annyit tesz, hogy mostantól Xbox-on és az Apple Tv-n is streamelhetővé válnak a sorozataik. Persze a háttérben azért ott figyel egy jó zsíros szerződés is a hírdetőkkel.
  • Az HBO berendelte Mike Judge fekete komédiáját, ami a modernkori techbuzulásról szólna a Silicon Valley-ban. A pilotot maga Judge írná és rendezné, míg a főbb szerepekben T.J. Miller, Thomas Middleditch, Josh Brener, Lindsay Broad és Christopher Evan Welch felszítene.
  • Black Sabbath vendégeskedés ide vagy oda, a CSI finálé nézettsége 17%-kal elmaradt a tavalyitól.
  • Jennife Lopez mostantól az aprócska Nuvo TV kreatív igazgatója, így a saját upfront rendezvényük keretében be is jelentettek 6 saját készítésű új programot. A csatorna egyébként angol nyelvű, de a nyugati-parti latin amerikai lakosságot célozza meg.
  • Az Amazon végül passzolta a Zombieland és a Browsers sorozatberendelését is. Ellenben az Alpha House sorsa több mint kecsegtető, mondjuk itt John Goodman neve is sokat nyomhat a latba.
  • Továbbra sincs semmi infó a Hannibal sorsáról, pedig az NBC-s upfront már pár napja lement. Azonban egyre több helyen kezdik pedzegetni, hogy esetleges kaszát követően pár kábel csatorna szívesen átvenné a sorozatot. Az érdeklődök közt figyel az Amazon is.
  • Josh Gad csatlakozott Zack Braff kickstarteres mozi projektjéhez a Wish I Was Here-höz. A projekt április végén került fel a kalapozó oldalra, ahol a készítők 2M dollárt szeretnének összegyűjteni. Az adakozás jelenleg 2,67M-nál jár és még visszavan 1 hét a zárásig.
  • Bruce Rosenblum a Warner Bros. Television tejhatalmú ura 25 év után otthagyja a stúdió óriást. Ez ránk nézve nem annyira lényeges infó, ellenben az új vezetőség új szabályokkal is jár, melyek ugye a sorozatgyártásra is ki tudnak hatni. Meglátjuk, mit hoz a jövő.
  • Ez kemény, alig pár napja történt meg a hivatalos berendelés és prezentálás, erre máris két színész távozik a CBS-es The Millers-ből. Michael Rapaport és Mary Elizabeth Ellis karakterét szimplán újra-castingolják a készítők. Amúgy a recasting eddig az újoncok közül csak a komédiákat érintette, Parker Posey az NBC-s The Family Guide-ból, Lindsay Sloane ugyancsak az NBC-s Sean Saves The World-ből, míg Alex Kapp a FOX-os Surviving Jack-ből kényszerült távozni.
  • A TNT és a TBS is bejelentette, hogy bevonulnak a digitális platformra és a teljes műsorrendjüket streamelhetővé teszik. A live stream természetesen nem csak a sorozatokra, hanem a sport eseményekre is vonatkozik, így az NBA, az NCAA és az MLB mérkőzésekre is.
  • A spanyol nyelvű MundoFOX 20 új sorozatot jelentett be a napokban, melyek közt ott figyel az El Factor X is, azaz jön a latino verzió.
  • A BBC3 műsorára érkezhet a BBC America-s Orphan Black. Még a végén lassan, de biztosan megfordul a jelenlegi trend?
  • Az Oxygen februárban indult modelles verseny programja a The Face, a Sky Living műsorára érkezik. A brit verzióban Erin O’Connor és CarolineWinberg mellé 3. zsűritagnaj beszállt Naomi Campbell is.
  • 2,14M-val nyitott a TLC a Braking Amish: Brave New World című spin-off, ami ugyan elmarad az anyasorozat nézettségétől, de még így is bőven korrekt eredménynek számít csatorna szinten. Nincs mese, az utóbbi fél évben az amish lett a trendi.
  • WTF!!! Mandy Patinkin it beszállt Braff filmjébe.
  • Az HBO berendelte Michael Lannan és Andrew Haigh közös dramedy-jét. A 8 részes egyelőre cím nélküli projekt 3 San Francisco-i meleg barátról szól majd. A scriptet Lannan jegyzi majd, míg a rendezésért Haigh felel. A munkálatok ősszel kezdődhetnek, a tényleges premier pedig 2014-re tehető.
  • Folynak a tárgyalások a Happy Endings és a Body of Proof folytatása kapcsán. Előbbit a USA, míg utóbbit a TNT szeretné átvenni. Reméljük a Happy Endings esetében megállapodás is születik, elvégre egy kellemes komédiáról van szó.
  • Az MTV is berendelt, ezúttal két a fiatal felnőtt nőknek szóló sorozatot. Az egyik a 6 részes The Alectrix, ami egy kezdő lánycsapat minden napjait mutatja be a hírnév felé vezető úton. A másik sorozat az egyelőre South of Heaven munkacímen futó doku reality, amiben pár fiatal barátnő próbálja megvalósítani az álmait egy Texas-i bárból kitörve.
  • Meglehetősen szolid eredményekkel nyitott az HBO új komédia sorozata a Family Tree a maga 794 000-res nézettségével. Ez konkrétan jóval kevesebb, mint a Veep felvezetése, de még a Girls 1 évvel ezelőtti premierénél is alacsonyabb.
  • A Downton Abbey 4. évadja január 5-én startol. Sanszos, hogy addigra a Story4 is utoléri a briteket.
  • Bill Hader hivatalosan is elhagyta a Saturday Night Live-ot, aminek 2005 óta volt állandó tagja.
  • A Universal-nál landolt a Family Guy-ból ismerős Andrew Goldberg új komédia ötlete a Buddymoon.

Kommentáld!

2013/14-es NBC műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2013 May 13, 4:20-kor a(z) 2013/14 sorozatai témába.

Vegyük át újra, miután már letisztult, hogy melyik sorozatnak mi az ismérve. Hétfő és kedd marad a The Voice-é. Előbbi nap magamögé kap egy drámát. Midseason-ben annyi változás várható, hogy keddenként a 21 órás blokk átalakul szitkomossá. A Revolution megy szerdára. A csütörtökben semmi változás, a jól bevált 4×30 perces komédia blokkot egy drámával vezetik le. A Grimm marad pénteken, és a Dracula-val megcsinálhatja a sikerét – ha összejön. Vasárnap pedig ősszel a meccsek, midseasonben a drámák jegyében telik majd.

Őszi műsorrend:

Hétfő
20:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – The Blacklist

Kedd:
20:00-21:00 – The Biggest Loser
21:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – Chicago Fire

Szerda:
20:00-21:00 – Revolution
21:00-22:00 – Law & Order: SVU
22:00-23:00 – Ironside

Csütörtök:
20:00-20:30 – Parks and Recreation
20:30-21:00 – Welcome to the Family
21:00-21:30 – Sean Saves the World
21:30-22:00 – The Michael J. Fox Show
22:00-23:00 – Parenthood

Péntek:
20:00-21:00 – Dateline NBC
21:00-22:00 – Grimm
22:00-23:00 – Dracula

Vasárnap:
19:00-20:15 – Football Night in America
20:15-23:00 – NBC Sunday Night Football

Midseason menetrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – The Blacklist

Kedd:
20:00-21:00 – The Voice
21:00-21:30 – About a Boy
21:30-22:00 – The Family Guide
22:00-23:00 – Chicago Fire

Szerda:
20:00-21:00 – Revolution
21:00-22:00 – Law & Order: SVU
22:00-23:00 – Ironside

Csütörtök:
20:00-20:30 – Parks and Recreation
20:30-21:00 – Welcome to the Family
21:00-21:30 – Sean Saves the World
21:30-22:00 – The Michael J. Fox Show
22:00-23:00 – Parenthood

Péntek:
20:00-21:00 – Dateline NBC
21:00-22:00 – Grimm
22:00-23:00 – Crossbones

Szombat:
20:00-21:00 – ismétlés
22:00-23:00 – Saturday Night Live (ismétlés)

Vasárnap:
19:00-20:00 – Dateline NBC
20:00-21:00 – American Dream Builders
21:00-22:00 – Believe
22:00-23:00 – Crisis

Kommentáld!

Nézettség 04/06 – Szombat

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 16, 1:29-kor a(z) Nézettség témába.

A Smash rajongók bánata meghallgatott. Elstartolt szombaton a sorozat folytatása.

Kábeles adóknál a Doctor Who majdnem 1 milliót hozott a BBC America-nak. Előző hétről lemaradt, de megvolt az Orphan Black startja, amit cirka 1.026 millióan láttak. Elég korrekt. Erre lehet alapozni.

A briteknél a Doctor Who és a The Voice (UK) új részei vonzották a tekinteteket. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 18, 10:20-kor a(z) Hírek témába.

  • A héten megvolt a The Office sorozatbúcsúztató partija. Képek.
  • Van néhány címünk: The Rings of Akhaten / Cold War / Hide / Journey to the Centre of the TARDIS / The Crimson Horror / The Last CybermanDoctor Who 7×08-13; Fast Breakup Go On 1×21; Defective / NeuropostitivePerception 2×07-08; GhostsRevolution 1×12;
  • The Empty Hearse” lesz a címe a Sherlock 3×01-nek.
  • Jennifer Bassey vendégszereplője lesz a Grey’s Anatomy-nak. Két részben tűnik majd fel.
  • Jayma Mays-szal készült interjút olvashattok a How I Met Your Mother kapcsán.
  • Jack Davenport a Smash 2×10-es részében fog feltűnni, ahogy Jesse L. Martin is, míg Bernadette Peters a 2×09-ben. – Mellesleg a sorozat showrunner-e szerint le fogják zárni a második évad történéseit. Talán készülnek a legrosszabbra?
  • Az American Horror Story is jelen volt a PaleyFest eseményen. Képek.
  • Rengeteg forgatáson készült kép – még mindig a Once Upon a Time-ról.
  • Robyn Coffin beugrik a Chicago Fire 1×20-ba.
  • 4 perc az esti Being Human US 3×10-es epizódjából azoknak, akik megint csak lusták kivárni a vásár napját.
  • Dallas Roberts állandó szereplője lesz az Unforgettable 2. szériájának.
  • Megvolt pénteken a Wizards of Waverly Place-tévéfilm, a The Wizards Return: Alex vs. Alex premierje, ami közel 6 millió nézőt vonzott, ebből a 2-11 év közöttiek 3 milliónyit tettek ki. A Disney büszke lehet rá.
  • A Channel 4 berendelte a The Unadateables 3. évadját.
  • Megvan az American Horror Story harmadik szériájának alcíme, ami Coven lesz.
  • Miután összejött a Veronica Mars-filmre a pénz a Hitfix.com készített egy interjút Rob Thomas-szal arról, hogy mire számíthatunk.
  • Pénteken aláírt a Netflix és így már hivatalos a The Killing 3. etapjának berendelése. Míg mielőtt azt hinnétek, hogy csak az AMC-nek van hozzá köze.
  • Feltettük a Facebook-oldalra, készült egy Beauty & the Beast Harlem Shake videó.
  • Ang Lee rendezheti a Tyrant című FX pilotot.
  • Apolo Anton Ohno fogja vezetni a GSN-en a Minute to Win It című vetélkedőt.
  • Március 9-i Saturday Night Live 14 hónapos nézettségi számmutatókat döntött meg. Ugyanis 8.4 millióan látták a heti részét, amit Charles Barkley műsorvezetett. Ez 3.4/14-es demó és share értéket takar. A show további vendége: Dan Aykroyd, Alec Baldwin, Candice Bergen, Chevy Chase, Tom Hanks, Steve Martin, Martin Short és Paul Simon volt.
  • Március 27-én kerül adásba a Psych 100. része.

2 Hozzászólás

A Díszlettervezők szerint 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 3, 14:01-kor a(z) díjátadók témába.

Félnap alig telt el, és már itt is vannak a díszlettervezők befutottjai. Jövő majd 20. alkalommal kerülhet megrendezésre. Nosztalgiaként a 2012-es győzteseket ajánlom figyelmetekbe, ami alapján le lehet szűrni, hogy mennyi minden változott. Sok. Tulajdonképp a Downton Abbey le lett szavazva. Az NBC-nek sem kell aggódnia a Mockingbird Lane ügyében. Trónfosztás történt a 5-ből 4 kategóriában. A legjobb variety idén is a Saturday Night Live lett. Fogadni ne igazán menjek el, mert a beígért tippek közül csak kettő jött be. Hm. Miután mindenki levonta a tanulságot, látogasson el a tovább mögé, ahol csekkolhatók a nyertesek.

Innen is gratuláció Gemme Jackson-nak és Mark Worthington-nak, hogy két közepesen elismert sorozatnak vihettek haza díjat. – Na ki talpraesett? Valakinek segítség nélkül megvan, mely produkciókról beszélünk személyükben?

Tovább…

Kommentáld!

A Díszlettervezők jelöltjei 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 2, 22:00-kor a(z) díjátadók témába.

Éjszaka leple alatt fogják megejteni a díszlettervezők díjátadóját, az Art Directors Guild Awards-öt, avagy rövidebb nevén az ADG-t. Szokás szerint a Beverly Hilton ad helyet a rendezvénynek, amit immáron 19. alkalommal rendeznek meg, hogy a szakszervezet tagjai között a 2013-as évben is díjazzanak az előző év alapanyaga alapján. A lista néhol mosolyt csalt az arcomra. Tételezzük fel a következőt: legjobb tévéfilm/minisorozatot megnyerné a Mockingbird Lane – maga mögött hagyva a többszörös díjnyertes Game Change-t. A valószínűsége alacsony, de ha mégis összejönne, akkor az NBC lehet elgondolkodna a projekt felélesztésén ismét. A legjobb drámánál a Downton Abbey a legesélyesebb, a komédiáknál a Girls-t mondanám, míg a multi műfajban: az SNL-t.

Aki nem ért egyet, az lázadjon kommentekbe. Holnap úgy is kiderül minden – vagy épp beborul a havazás miatt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 31, 9:36-kor a(z) Hírek témába.

  • Március 2-án adja a magyar Cinemax a Banshee-t 22 órás kezdéssel.
  • Melinda Clarke vendégszerepelni fog a Vegas-ban.
  • Kate Micucci visszatérő szereplője lesz a The Big Bang Theory-ban.
  • Michael Urie beugrik a Hot In Cleveland-be.
  • Dupla karácsonyi epizódot szállítanak a Mrs. Brown’s Boys-ból. Ergo, hiába csak 2014 nyara felé kapjuk meg a következő évadot, idén még jelentkezni fogna. Egyébként február 4-én lesz az évadzáró része.
  • Brian Howe a Nikita 3×11-es részét erősíti jelenlétével.
  • Reelz Channel bekeményít. Hoz 5 darab minisorozat a következő időszakban. A Ring of Fire a „Világ végének” becézett tűzgyűrűnél játszódik, ahol egy fúrótorony veszélyt egy kisvárosra. Főszereplője: Terry O’Quinn lesz. A második az Eve of Destruction címre hallgat, amelyben Treat Williams játssza a főszerepet. Két kutatós megpróbálja felfedezni a végtelen energiát, csak épp ezzel fekete lyuk keletkezik. A harmadik a Delete, melyet Seth Green (Family Guy) szereposztásában láthatunk – itt a mesterséges intelligencia fordul az ember ellen. A negyedik a CAT 8 Matthew Mordine-vel, amelyben a Földet egy üstökös féleség fenyegeti. Végül az ötödik In Exploding Sun címmel, ami egy kereskedelmi űrhajó legénységéről szól, akik egy napkitörésbe keverednek, ami a Földet is fenyegeti és visszajuttathat minket a kőkorszakba.
  • Folytatódhat Katie Couric talkshowja. Berendelték a 2. évadját, illetve 2 évre szóló szerződést írattak vele alá.
  • A 4×12-es Vampire Diaries résszel kapcsolatban három oldal is kifaggatta Ian Somerhalder-t. A TVLine-ról, a Zap2It-ről és az EW-ről van szó. Plusz: az első képek Charlie Bewley-ről, aki a 4×14-es epizódban tűnik fel.
  • Marlee Matlin (The West Wing) beugrik a Switched at Birth 2×06-ba.
  • Garrett Coffey és Liza Weil vendégszereplője lesz a Bunheads 1×16-os részének.
  • Wolfgang Puck, Charlie Weber és Lyndon Smith a 90210 5×14-ben fog feltűnni.
  • Ross Philips és Claudia Lee a Hart of Dixie 2×15-ös vendégei között emlegettetek.
  • Colton Haynes (Teen Wolf) az Arrow 1×15-ben lesz a vendég, ahogy James Callis is.
  • A Malibu Country nézőit is rászoktatják a twitter használatra, ugyanis a @JairoDriguez felhasználói neven a február 1-jei részt live twitterelni fogják.
  • Ismételten erős hetet hozott a Pretty Little Liars epizódja a 12-34 és 18-34 évesek körében.
  • Március 2-án az OWN-on elstartol a Blackboard Wars című doku-reality. Egy New Orleans-i középiskola fog a középpontban lenni, illetve különös világa.
  • Berendelték a Kroll Show 2. szériáját. +10 epizóddal jöhet.
  • A TLC berendelte a Bakery Go Time című pilotötletet, melyben a Buddy Valastro (Cake Boss) segít más családi pékségeknek a felfejlődésben.
  • Február 16-án Christoph Waltz (zenei kíséret: Alabama Shakes) lesz a Saturday Night Live műsorvezetője, míg február 19-én: Justin Bieber-t láthatjuk a porondon.
  • Azziz Ansari és Amy Schumer vendégszereplésével debütál február 19-én a The Jeselnik Offensive című sorozat a Comedy Central-on. 10 résszel jön.
  • A 8×12-es Supernatural része fókuszál a következő kérdezz-felelek interjú.
  • Jamie Dornan ismételten feltűnik a Once Upon a Time-ban.
  • Katie McGrath és Nonson Anozie aláírt a Dracula című sorozatba, mint főszereplő. Egyre durvább a castingja.
  • Vincent Larseca a Graceland-ban csatlakozott, mint főszereplő.
  • Tegnap elstartolt a Do No Harm. Az egyik oldal készített is interjút Steven Pasquale-vel.

Kommentáld!

A Díszlettervezők jelöltjei 2013-ban

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 9, 21:15-kor a(z) díjátadók témába.

Egy újabb szakszervezet hirdette ki a jelöltek listáját. Az Art Directors Guild Awards a díszlettervezetők díjátadó volna. Tavaly 16. alkalommal került megrendezésre, így eléggé fiatalnak tekinthető (pláne egy Oscart és egy Golden Globe mögött bőven elbújhatna). Emlékeztetőül a 2012-es évben nekik volt szerencséjük díjat hazavinni.

Akadnak trónfoglal(hat)ó sorozatok. Az egyórás kategóriában a Boardwalk Empire megkapta a legkeményebb ellenfelét, a Downton Abbey-t, ami a brit ország egyik legminőségibb kosztümös drámája. Hiába van a Homeland, a The Newsroom vagy a Game of Thrones a további jelöltek között, mégis előbbi kettő között fog eldőlni a díj. A másik nagy kérdés, hogy a Modern Family-től a Girls-nek sikerülhet-e elvennie az elismerést. Tippemre meglesz. A legjobb minisorozat/tévéfilm is számtalan meglepetéssel büszkélkedik. Elsőre talán az American Horror Story-t mondanám befutónak, bár a Game Change és a Hatfield & McCoys se az a gyenge fajta dráma.

Ahogy látjátok, ez se egy könnyű Guid awards. Nehéz megjósolni a befutót, de aki eltalálja, az előtt le a kalappal, mert kell némi véna a díszletekhez. (A tovább mögött a komplett jelöltek kiléte, a díjátadó majd február felé lesz esedékes.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 9, 14:49-kor a(z) Hírek témába.

  • A SzuperTV2 elkezdte beharangozni A Nagy Duett második évadját, ami februárban érkezik a műsorukra. A sajtóközleményben egyelőre arról van szó, hogy Szinetár Dóra ott lesz a szereplők között, illetve hogy a zsűritagoknál (Balázs Klári, Dobrády Ákos és Kassza Tibor) és a műsorvezetőknél (Tilla és Liptai Klaudia) nem történt casting változtatás.
  • Mezei Dániel helyett Szujó Zoltán kapta az idei Forma 1-es közvetítéseket.
  • Genie Francis visszatér a General Hospital-be.
  • Az USA Network berendelte a Necessary Roughtness 3. szériáját.
  • Január 27-én indul új évadjával a Top Gear a 19. évadjával, melyben Jeremy Clarkson, Richard Hammond és James May tűnik fel, mint „gépkocsi kielemző”.
  • Alan Thicke, James Van Der Beek, Paul Shaffer, Jason Priestley, KD Lang és Alex Trebek vendégszereplője lesz a How I Met Your Mother-nek.
  • Burn Gorman visszatérő szereplője lesz a Revenge-nek.
  • Benjamin Bratt vissza fog térni a Modern Family-be.
  • Barry Bostwick a Scandal-ban fog vendégszerepelni.
  • Van néhány címünk: Charlie’s Dad Breaks Bad Anger Management 2×04; Love Legit 1×03; Remember the TitansSupernatural 8×16; The Apple Dumpling GangSupernatural 8×18; Vertigo / Betrayal / The Odyssey Arrow 1×12-14; This Bird Has FlownJustified 4×04;
  • John Stamos (Full House, Glee) és Mark Consuelos (All My Children, American Horror Story) vendégeskedni fog a The New Normal 1×14-ben.
  • Vajon az Oprah Next Chapter elő tud rukkolni egy nagyobb nézettséggel január 17-én? Ugyanis Lance Armstrong fog a vendége lenni egy 90-perces különkiadásban, ahol szó fog esni a Tour de France-os dopping ügyről is.
  • Kaley Cuoco, a The Big Bang Theory színésznője a Super Bowl alatt egy Toyota reklámban fog feltűnni.
  • A kritikusok nincsenek túl jó véleménnyel a Cougar Town 4. évadjáról, mivel elmondásuk szerint eléggé halott lett a szitkom így. Ne legyen igazuk. Cikk róla.
  • Terry O’Quinn ismételten fel fog tűnni a Hawaii Five-0 3. szériában.
  • Corey Krueger beugrik a How I Met Your Mother-be.
  • Rick Ross csatlakozott a Magic City 2. évadjába. A sorozat 2013 nyarán fog visszatérni.
  • 23:35-re került a Jimmy Kimmel Live! Ez egy új időpont.
  • Burgess Jenkins (Nashville) és Joshua Henry (Broadway’s The Scottsboro Boys) csatlakozik az Army Wives-ba.
  • Megvan, Justin Bieber a február 9-i Saturday Night Live-nak lesz a műsorvezetője és a zenei kísérete.

Kommentáld!

Az Írók jelöltjei 2013-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 26, 18:11-kor a(z) díjátadók témába.

December végével beindul a díjszezon őrület. A különböző céhek és szervezetek januártól márciusig megejtik az évenkénti díjosztásukat, melynek keretében: összegzik az egész éves munkájukat, és a legkiemelkedőbb arcoknak díjat osztanak. A Writers Guild Awards, azaz az írók szakszervezetének jelöltek listáját mutatjuk meg a folytatásban, melyet még a hónap első felében hirdettek ki, csak akkor valamiért nem került rá elég odafigyelés.

Mielőtt pillantást vetnétek a tovább mögötti listára, visszakalauzolnálak a 2011-es jelöltek és győztesek, valamint a 2010-es jelöltek és győztesek soraiba, hátha valaki él-hal a statisztikáért. Számomra mindig is az újoncokra fókuszáló kategóriák álltak a legközelebb a szívemhez. Mennyire érvényesül az a kritikai visszhang, amelyet még az idény megkezdése előtt hallhatunk. A jelek szerint nagyon is tud, mivel a Nashville és a The Mindy Project befért a TOP5-be, ahol a másik 3 jelölthelyet az HBO üdvöskéi foglalták be, név szerint: a The Newsroom, a Girls és a Veep. Vajon az ABC összeszed egy díjat, vagy esélye sincs. A legérdekesebb kategóriák között emlegetném a legjobb drámaepizódra fókuszálót, hiszen 6-ból 4 helyet a Breaking Bad tudhat magáénak. Lesz pofára esés szerintetek? – mert ott a Homeland is!

Na igen, a különböző céhek díjkiosztóit ezért imádom, mert nehéz megjósolni a befutót, főleg, ha ilyen kiélezetett a harc, hogy legszívesebben bárkinek odaadnád azt. Február 17-én kiderül minden, addig szemezgessetek a listával, a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/20 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 25, 14:36-kor a(z) Nézettség témába.

A nap befutója a The X Factor. Egyelőre. A héten viszont már társaságot kap. Nem is akármilyent, a CBS részéről. A Saturday Night Live-ből megkaptuk az évadnyitó különkiadást. Az Up All Night is új évaddal startolt, ránézésre az utolsóval, mert harmatgyenge teljesítményt produkált. A The Office nála jobban zárta a napot, bár sorsa megpecsételődött. A Wipeout javított az előző héthez képest, ahogy a The Next is.

Kábeles fronton az Awkward. évadot zárt, 2 millió felett az átlagnézettsége, amire az MTV-nek rossz szava se lehet. Befutott vele, de vajon mikor fárad el?

A briteknél a The Bletchley Circle-t emelném ki a rengetegből. Csökkent ismételten. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Kiosztották a kreatív Emmy-díjakat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 18, 12:45-kor a(z) díjátadók témába.

Vasárnap, szeptember 23-án este osztják ki az Emmy-díjakat (amit a magyar HBO is adni fog élőben, illetve ha lesz energiák, akkor egy live-bloggal szintén készülünk!), így egy héttel az esemény előtt nem annyira meglepő, hogy a kreatív Emmy-díjátadót megtartották. Ez az az esemény, ahol azok a részlegek kerülnek díjazása, amik a főceremóniába nem férnek bele, vagy jóval kisebb kaliberűek, mint pl.: a fodrászok, a sminkesek, a látványtervezők, a zenei vágók és – szerkesztők, illetve a többiek, akik és amik listája a tovább mögött.

De ne rohanjunk ennyire lőre. Ki kell hangsúlyoznom a Trónok harcát, hiszen 12 jelöléssel indult neki az idei Emmy Awards-nek. Reménykedünk benne, hogy minél többet sikerül ebből kiviteleznie. A fele már adott, hiszen az alábbi kategóriákban egyet-egyet bezsebelt: designerben, jelmezesekében, sminkesekében és látványtervezőkében, míg a zenei szerkesztőknél 2 db-ot vihetett haza. Amik még futottak, mint elismert produkciók: az a Hemingway & Gollhorn, a Frozen Planet, a Great Expectations, a Boardwalk Empire és a Saturday Night Live. A The Walking Dead egyelőre csak egyetlen elismerést gyűjtött be. Meglepetés kategóriában: a Smash és a Southland, ami szintén 1-1 díjjal mehetett haza.

Mint írtam, a teljes lista a tovább mögött, ha jól dolgoztam, akkor mindegyik kategóriát le is magyarosítottuk. (Már amit tudtunk.) Tehát hétfő hajnali 2-kor Emmy-díjátadó. A kreatív részleg 2012-es jelöltjeit visszaolvasható az archívumból, ahogy a főbb – és a „mellé” kategóriáké is. Összesítő tabellánk szintén van, ahogy egy eseményhez kapcsolódó plakát is.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 11, 15:05-kor a(z) Hírek témába.

  • A Universal Channel felrakta a Kékpróba 3×01-es részét a netre, persze szarminőségben, de magyarul. Mellesleg Facebook-on lehetőséget ad, hogy randizzatok a főszereplőivel. Amint elindul a játék, rajongói oldalunkon megosztjuk.
  • Az NBC felpakolta a netre a Last Resort pilot epizódját, ezáltal beálltak ők is a sorba.
  • Szeptember 13-án lesz a Saving Hope évadzárója a CTV műsorán. A sorozatról érdemes annyit megemlíteni, hogy 1.7 milliós átlagnézőszámával a kanadai részleg legnézettebb nyári sorozata lett. Az NBC pedig inkább levette a műsoráról.
  • Felkerült a Netflix kínálatába a Once Upon a Time, a Revenge és a Scandal előző évadja. (Jelenlegi kínálatban még: a Grey’s Anatomy, a Private Practice, a Desperate Housewives és a Lost.)
  • Van néhány címünk: The White Spirit / The Lord’s DayHell on Wheels 2×07-08; Chris’ New GirlfriendsGuys with Kids 1×03; How a Bill Becomes a LawParks & Recreation 5×03; Home/Office / SwingersUp All Night 2×02-03; St. Anne, IllinoisRevolution 1×03; What Becomes of the Broken-HeartedPretty Little Liars 3×19; CriticalPerson of Interest 2×07;
  • Friss forgatási képek a Gossip Girl 6. évadjához.
  • Randy Jackson az American Idol mentorai között. Simon Cowell csak annyit mondott tweetben a döntésre. Így ne tessék várni Enrique Iglesias-t a helyére.
  • Jack Osbourne, Ozzy-nak a fia az Alpha Dogs című Nat Geo Wild-es valóságshowban fog feltűnni. Az alapkoncepció olyan állatokról szól, amelyeket bevontak különböző küldetésekbe, mint pl.: találjanak drogot, robbanószert, fegyvert, fegyencet, stb.
  • Egy ausztrál motorosbanda felvette a Sons of Anarchy nevet, valamint a sorozatban látható ruházatot is. Kurt maradandót alkotott. + Ha már SoA, akkor egy THR-es anyag, melyben 5 dolgot is elárulnak az ötödik évad kapcsán, ami este tér vissza.
  • A Travel Channel berendelt 6 sorozatot. Az egyik az Edge of America, melyben Geoff Edgers fog minket kalauzolni városról városra. A második a Feed the Beast, melyben Mikey Roe az amerikai éttermek világába nyerhetünk bepillantást, mivel keresi legjobb késő esti kaját. A harmadik Kevin Michael Connoly-projekt címen fut, aki besegít mérnököknek és tudósoknak, valamint megfigyelő őket. 6 félórás részt kértek be mindegyikből.
  • 20 epizódos berendelést kapott az MTV-s Ridiculousness. Jöhet a 3. évad.
  • Aidy Bryant, Tim Robinson és Cecily Strong is fel fog tűnni a Satuday Night Live 38. évadjában.
  • Allison Dunbar vendégszerepelni fog a 2 Broke Girls 2×02-ben.
  • Edward Asner vissza fog térni a Hawaii Five-0 3×02-be, ahol Denis Chun és Brian Yang is jelen lesz.
  • Kara Wallace Clarke a Revenge 2. évadban. Kép!
  • Priscilla Faia és Marlo Cruz csatlakozott a Rookie Blue 4. évadjához, mint újonc.
  • Október 6-án kezdődik San Diego-ban a MasterChef 4. évadjának meghallgatása. Akit érdekel, hogy ki nyerte az előző szériát, az klikkeljen.
  • Szeptember 14-én folytatódik a The Ultimate Fighter Fridays. Előzetes hozzá.
  • Sarah Hyland (Moden Family) vendégszerepelni fog a Slufterra címre hallgató Disney XD sorozat halloweeni epizódjában. A sorozat október 15-én startol, sci-fi rajzfilm lesz.
  • Szeptember 17-én tér vissza szindikátusi sugárzásba a Wheel of Fortune a 30. évaddal.
  • Will Arnett és Amy Poehler szakított.
  • Gary Fleder aláírt két évre a CBS TV-hez.
  • Elhunyt Michael Clarke Duncan.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 4, 10:20-kor a(z) Hírek,magyar ajánló témába.

  • Hétvégén off-oltuk magunk, utólag is bocsi érte. Voltak hazai premierek, mint pl.: pénteken elstartolt az AXN-en a Teen Wolf – Farkasbőrben, valamint a Lost Girl – Elveszett lány. Utóbbi elsőként az AXN SCI-FI kínálatában volt jelen.
  • Sixx mostanság a UPC-nek hála interjúkat csinál, itt végig nézhettek egy Éden Hotel 2 finálékor készült 7 perces inside videót.
  • Nem titok, hogy a Merlin a kedvenc britsorozatom. Colin Morgan-nel készített legutóbb a The Lady magazin interjút, melyet az alábbi oldalon magyarul is elolvashattok. Én még nem mertem, mert a 4. etap fele továbbra sincs szintre hozva.
  • Mészáros János Elek nyerte a 2012-es Csillag születiket.
  • A Sport TV június 1-jétől 13. menet címmel új bokszmagazint indított.
  • A TV2 beperelte Vágó Istvánt arra hivatkozva, hogy megsértette a „csatorna jó hírnevét”, azonban a Fővárosi Torvényszék elsőfokú ítéletében a Tv2-t megalapozatlan vádak címszó alatt elmarasztalta. 3 milliót akartak volna legombolni ex-kollégájuktól. Szép!
  • A TVLine.com értesülései szerint tévésorozat készülhet a Scream című mozifilmből.
  • Ha már mozi, akkor muszáj kiemelnem, hogy a The Expendables-ből is készülhet tévésorozat, persze nem azzal a zseniálisnak mondható szereplőgárdával. A Lionsgate előtt le a kalappal, ha összehozza azt a minőséget.
  • Nem vagyunk elkésve annyira a Prime Suspect (US) magyarországi premierjével, mivel a briteknél is majd most kerül műsorra. Náluk a Universal jóvoltából.
  • Július 8-án tér vissza a Wallander a harmadik évadjával.
  • Interjú Josh Berman-nak, a Drop Dead Diva egyik szereplőjével.
  • Wil Calhoun csatlakozott a Whitney 2. etapjába, amelynek új showrunner-e lesz.
  • A Private Practice csak 13 epizóddal fog visszatérni 2012/13-as idényben. Kate Walsh pedig már megunta a kórházasdit, és ha lenne folytatás, akkor mindenbizonnyal kiszállna. Sanszos, hogy a rajongók az utolsó évad elé néznek.
  • Spinoff-ot kapott a Toddlers & Tiaras című TLC-s sorozat, mely Here Comes Honey Boo Boo címre hallgat. A sztori Alan Thompson-ra és családjára fog fókuszálni. Startja: nyár végén lesz aktuális.
  • Aki látta már a Game of Thrones esti évadzáróját, annak ajánlom figyelmébe az alábbi 5 perces inside videót.
  • Caroline Rhea és Beth Broderick vendégszerepelni fog a Melissa & Joey második évadjában.
  • Facebook-ra már kiküldtük szombaton, hogy a Borgias 3. évadjába statisztákat keresnek. A részleteket az alábbi FB eseményen lehet kinyerni.
  • Alex Gansa és Howard Gordon fogja írni a Homeland 2×04-es részét.
  • Van néhány címünk: New Car SmellHomeland 2×04; Wasting TimeContinuum 1×03;
  • A hétvégén lábra kelt egy olyan hír, hogy Ben Edlund és Ben Blacker kiszáll a Supernatural-ból, ez csak pletyka, azóta megerősítésre került az ellenkezője. Maradnak!
  • Kathryn Joosten, a 72 éves Emmy-díjas Született feleségek főszereplőnője elhunyt.
  • Az ABC Family felrakta a netre a Jane by Design 1×11-es részének első 5 percét, valamint a Pretty Little Liars 3×01-es epizódjának az első 10 percét.
  • Elstartolt a Longmire című sorozata az A&E-nek, a TvGuide pedig meginterjúvolta Katee Sackhoff-ot.
  • Június 29-én mutatja be az XIII: The Series-et a ReelzChannel.
  • Natasha Henstridge-et faggatták a The Secret Circle kaszája után.
  • Dougray Scott vendégszereplője lesz a Doctor Who 7×06-os részének, melyet Neil Cross fog írni.
  • Damon Lindelof visszatér a tévés világba. 3 évre szóló szerződést írt alá a Warner stúdióval. Már az első hírek hallatán többen megkérdezték tőle, hogy „Jön-e az új Lost?” – mire a válasza „nem” volt. Jól is válaszolt.
  • Vanessa Redgrave vendégszereplője lesz a Political Animals-nek.
  • Andy Samberg otthagyta a Saturday Night Live csapatát.
  • Greg Malins két évre aláírt a Sony Pictures Television stúdióhoz.
  • Zack Estrin, aki a The River exec. producere volt csatlakozott a Zero Hour-be hasonló pozícióba.
  • Rumer Willis vendégszereplő lesz a Workaholics-be.
  • Diane Neal és Erinn Hayes a Suits-ben fog feltűnni.
  • Catherine Tate állandó szereplője lesz a The Office 9. évadjának.
  • Chyler Leight szintén kiszáll a Grey’s Anatomy-ból. A karakterét a készítők egy tragikus repülőgép balesetben fogják kinyírni. Ezen kívül mára az is tiszta, hogy Tim Daly, azaz Pete Wilder nem fog visszatérni a 6. felvonásba.
  • Az NBC Kerry Ehrin-től western sorozatötletet kért be.

Kommentáld!

37 évadnyi Saturday Night Live

 
Beküldte: Kanyecc 2012 May 21, 22:25-kor a(z) Fun témába.

Azoknak, akik nézik a Saturday Night Live-ot mutatnék egy infografikát, hogy mi is történt az elmúlt 37 esztendő alatt. Visszanézhetőek, hogy kik voltak a műsorvezetők, mikor kerültek képernyőre az adások, kik voltak a vendégek, és mik voltak az egyes adásokhoz tartozó emlékezetes momentumok. A képre kattintva eljuttok a hivatalos oldalra. Egy kósza pásztát megér!

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 May 2, 18:35-kor a(z) Hírek témába.

  • Emlékeztek, hogy kik voltak a Psych hatodik évadjának vendégszereplői? – Ha nem, akkor adok egy kis segítséget. Méghozzá képes segítséget!
  • Adrian Pasdar (Heroes) a Political Animals szereplői között.
  • John Finn (Cold Case) vendégszerepelni fog a Suits-ben.
  • Madchen Amick és Faith Prince beugrik a Drop Dead Diva 4. évadjába.
  • Robin Williams a Wilfred 2. évadjába fog feltűnni.
  • A britek elkaszálták a White Van Man című sorozatukat. 860 ezren nézték az első évadját átlagban. Ez a BBC Three teljesítményéhez képest nem borzasztó, így kapott is egy 2. évados berendelést, azonban az érdeklődés már aláfagyott.
  • A Netflix elkezdett tárgyalni a CBS-szel és a stúdióval, mivel nagyon nyitottak a Jericho folytatására. A sorozat képregényformában folytatódott, azonban ha összehozzák mindezt, akkor ismét tévés történelembe be fog kerülni, ahogy az Arrested Development-tel is bekerült.
  • 2012 januárjából jön a Sherlock, és még mindig csak 3 résszel, de 90 percessel.
  • Forgatási képek a Dexter-hez.
  • George Lopez július 14-én a harmadik stand-up fellépésével érkezik az HBO-ra.
  • Ashton Kutcher, Jon Cryer és Angus T. Jones egy évre aláírt a Two And a Half Men folytatására. Ezen kívül, már biztos, hogy az évadvégén Lee Aronsohn lelép a showrunner-i pozíciójából. A helyét, ahogy olvasom Don Reo és Jim Patterson veszi át.
  • Május 11 és 22 között fogják forgatni a Breaking Bad 5×05-ös részét Új Mexikóban, amit George Mastras fog rendezni és írni.
  • Elhunyt Jeal Goldsmith, a Stargate SG-franchise zeneszerzője 54 éves korában.
  • Luck költségvetéséről egy cikk.
  • RuPaul’s Drag Race negyedik évadja rekordot hozott.
  • Május 28-án startol a Gene Simmons Family Jewels a hetedik évaddal.
  • Lieam Cunningham (Game of Thrones) szerepelni fog a Merlin 5. évadjában. Nagyon helyes.
  • Május 16-án fog visszatérni az Inspector Lewis a hatodik évadjával.
  • Június 10-én rékezik a Mob Wives Chicago.
  • Hoppácska. Eli Manning-os Saturday Night Live promót láttátok már?
  • Az idei The Bachelorette szereplőgárdáját elfelejtettük lehozni, igazából nem is érdekelt bennünket, azonban akit érdekelne, az klikkeljen az alábbi linkre. Továbbra sincs fekete főszereplő, aki nőt/pasit keres, lázadhatnak az óceánon túl.
  • Ők lesznek a The Real L World szereplői.
  • Az NBC felpakolta a netre a Parks & Recreation 4×21-22-es részét, ami alapjába véve hosszabb lett, csak a műsoridő kötöttebb.
  • Nagyon úgy fest, hogy az ABC berendelte a Devous Maids című mexikói formátumú sorozatötletet, melynek szereplői között: Ana Ortiz, Dania Ramirez, Roselyn Sanchez, Judy Reyes.
  • Lindsay Lohan mellett Chord Overstreet is jelen lesz a Glee 3×20-21-ben.
  • Jamie Lee Curtis és Scott Wolf visszatérő szereplője lesz az NCIS 9×24-nek.
  • Wilson Bethel-lel készített interjút az egyik oldal.

Kommentáld!

15. heti amerikai nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 19, 2:13-kor a(z) Nézettség témába.

04/09 – Hétfő: A The Voice felkötheti a gatyáját, mivel egyre csak csökken a nézettsége. Immáron már 10.52 milliót hozott csak az NBC-nek, míg a Dancing with the Stars korrekt módon 16.39 millióval elfoglalta az első helyet. Fura, de a Two and a Half Men sose látott mélységben araszol, hiszen csak 10.4 milliót hozott a CBS-nek, míg a Hawaii Five-0 10.3 milliót. A Bones-t próbára tették a 20 órási timeslotban, ahol 7.56 milliójával alázta az amúgy is alacsonyan teljesít House-t (6.01M). A Gossip Girl 980 ezerrel zárt, ergo 1 millió alatt. Ejha. Kábeles részlegen a Make It or Break It 1.103 millióval zárta az estét, míg a The Secret Life of The American Teenager 1.61 millióval. A Lost Girl (1.29M) és a Being Human (1.38M) teljesen korrekt.

04/10 – Kedd: Hosszú szünetről tért vissza a Glee elég alacsony számokkal (6.76M). A Raising Hope 3.81 millióval fináléja előtt meglepőtt. De jó látni, hogy a Cougar Town azért nézettebb nála, a maga 4.81 milliójával. A Last Man Standing felkapott lett (6.84M), a Body of Proof-ot pedig ha nem folytatják, akkor hülyék az ABC-nél, mivel 10.05 millióval nyerte a 22 órási blokkot. Kábelen búcsúzott a Justified 2.66 millióval, illetve 1.1-es demóval. Jah, és ha már a BET berendelte a The Game-et és a Let’s Stay Together-t, akkor megmutatom a számaikat: előbbi 2.255 milliót, utóbbi 1.722 milliót produkált.

04/11 – Szerda: Szerda este bemutatkozott a Don’t Trust the B­–- in Apartment 23, ami 21:30-as blokkban 6.91 millióval rukkolt elő. A Suburgatory ehhez képest csak 6.04 milliót produkált 20:30-kor, míg a Modern Family kettőjük között 10.35 millióval megmutatta, hogyan kell a CSI-t lenyomni (9.94M). A napot az American Idol nyerte (16.81M-val), ami célközönségben 5.0-ás demóval esélyes a hét legnézettebb sorozatának címére. Az America’s Next Top Model megverte a hétfői Gossip Girl-t 1.08 milliójával. A kábeles fronton a South Park esett (2.237M), a Psych minimálist emlekedett (2.709M), míg a Ninjago kintűnt (3.340M). A Hot in Cleveland (1.463M-val) és a Happily Divorced (1.053M) másolta az előző hetet.

04/12 – Csütörtök: A Scandal új része nem sokat esett. 7.28 millióval zárta az estét. A Missing-re se lehet panasz, hiszen 7.91 milliót produkált. A Touch látszólag megállt az esésben, 8.17 millión stagnált. Az Awake a harmatgyenge se ideális szó, hiszen 2.68 millión áll. A Rules of Engagement (8.46M) a jó felvezetésének hála majdnem megfogta a Person of Interest ismétlést (8.58M). A The Office hanyatlik (4.39M). Kábeles részlegen a Punk’d 1.816 milliót produkált, míg a The Pauly D Project 1.674 milliót.

04/13 – Péntek: Országos részlegen inkább csak a hanyatlás volt a jellemző. A Fox sorozatai, azaz a Fringe (2.84M) és a The Finder (3.45M) sorozatminimumokat döntögettek. A Shark Tank ellenben nagyon jól (5.49M) hozott. A Grimm védett, de 4.96 milliója elfogadható. Kábeles részlegen az utolsó évadjában lévő In Plain Sight mutatta meg (3.588M), hogyan is kellene az USA Network produkcióinak teljesíteni, hiszen a Fairly Legal (2.830M) inkább a Psych mutatóira hajaz. A Magic City folytatása erősödést hozott (370e), amit a ReelzChannel-en a True Justice majdnem megfogott (357e).

04/14 – Szombat: Az ABC a Titanic előtt tisztelgett, akarom mondani leadta az ITV-s minisorozatot, amit 4.29M-4.32M-3.72M ember nézett. Az NBC folytatta az Escape Routes-t (1.20M) és a The Firm-öt (1.99M). A Satuday Night Live műsorvezetője: Josh Brolin volt, míg a zenei kísérője: Gotye. A műsor 4.6/11-es mutatókat eredményezett.

04/15 – Vasárnap: Országos csatornán nyított a NYC 22, ami 8.85 milliójával (1.5-ös demójával) a Harry’s Law előtt (8.27M) végzett. A TAR tartja magát (9.12M). A GCB nagyot esett (4.43M), a Bob’s Burgers verte a pénteki sorozatokat (3.90M). Kábeles részlegen a meglepetést a Game of Thrones-t hozta 3.766 milliójával (18-49-ben: 1.8), hiszen alig veszett a pilothoz képest. Az Army Wives erős (2.913M), a Mad Men messze TWD-től (2.691M), a The Killing hozza a szokásost (1.650M). A The Client List borította a papírformát (2.852M). A Girls startolt 872 ezerrel, míg folytatódott a Nurse Jackie (579e), a The Borgias (534e), a The Big C (465e), a Life’s Too Shirt (518e) és az Eastbound & Down (1.145M). A Breakout Kings pedig jó eséllyel pályázhat a folytatásra (1.39M).

Kommentáld!

Kiparódizálták a Trónok harcát

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 17, 10:22-kor a(z) Fun,videó témába.

Hétvégén volt ismételten Saturday Night Live. John Brolin műsorvezetésével és Gotye zenei kíséretével 4.6-es átlag feletti adással zártak. Ez 11%-os közönségarányt takar a 18-49 évesek körében. Elég volt a timeslot győzelemhez. A lényeg viszotn nem a nézettségében rejlik, hanem az adásban, amelyben leadtak egy Trónok harca paródiát. Amolyan interjúztassuk meg a szereplőket, és a készítőt, George R.R. Martin-t. – És persze mire hegyeződött ki a cerúza vége? Hát persze, hogy a sok szexjelentre, amire mi is panaszkodtunk. Lássuk.


Kommentáld!

A Jelmeztervezők szerint 2012-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 13, 20:18-kor a(z) díjátadók témába.

Eltelt egy újabb esztendő, és a CGA Awards (Costume Designers Guild Awards) immáron 14. alkalommal került megrendezésre. A jelmeztervezők szakszervezete, vagy nevezhetjük céhének is; még február 21-én osztotta ki az elismeréseit Kaliforniaban. Reménykedtünk benne, hogy a „legjobb történelmi/fantasy sorozat” kategóriájában a Game of Thrones-t is fogják jutalmazni, azonban nem így történt. A jelöltek listáját elfelejtettük posztolni, ezért a ‘tovább mögött’ ezt is megtaláljátok. Érdekességképpen megjegyezném azt, hogy a Sons of Anarchy, a Pan Am, a Once Upon a Time és a Revenge is kapott egy-egy jelölést. Gondoltátok volna? (Aláhúzással jelöltük a nyerteseket!)

(Arhívumi-kalauz: 2011-es jelöltek és győztesek; 2010-es jelöltek és győztesek; 2009-es jelöltek és győztesek.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 21, 13:13-kor a(z) Hírek témába.

  • Stephanie March (Law & Order: SVU) és Greg Cromer aláírt a Baby Big Shot című pilotba.
  • Alan Ritchson (Smallville) csatlakozott a Super Fun Night főszereplői közé.
  • Eriq La Salle főszereplője lesz a Widow Detective-nek.
  • Van néhány címünk: Fiona InterruptedShameless US 2×12; Ha ’alele’Hawaii Five-0 2×20; A Land Without MagicOnce Upon a Time Évadfinálé; The Magician’s CodeHow I Met Your Mother 7×24;
  • Április 9-én érkezik a Hawaii Five-0 2×20-as része.
  • Forgatási képek a Gossip Girl legutóbbi forgatási napjáról.
  • Salli Richardson és Greg Cromer csatlakozott az NBC-s Downwardly Mobile című pilotba, ami Roseanne Barr nevéhez kötődik.
  • Lucy Lui-t fotózták, amint éppen az Elementary forgatásán „ácsorog” (?).
  • Scott Bakula vendégszerepelni fog a Desperate Housewives 8×19-es részben.
  • Eddie Izzard a The Munsters-ben fog szerepelni.
  • Promóképek a The Killing 2×01-es részéhez.
  • Az IFC most tartja a berendelős időszakát, ugyanis bekérte a Portlandia (+10 rész) és a Whisker Wars (+6 rész) következő etapját, ezen kívül érkezik a 2012/13-as idényben jön két újabb sajátgyártású sorozat, az Out There és a Maron. Róluk később fogunk írni, ha biztosabbat tudunk.
  • Adam Levine nincs kizárva, hogy következő American Horror Story évadban állandó szereplő legyen.
  • Az ITV berendelte a DCI Banks második évadját. Mivel az egyik színésznő terhes, ami bele lesz – elvileg – írva a sztoriba, frissítésként érkezik Caroline Catz.
  • A Discovery Channel-nek ismételten bejött az élet a Being Sea Gold-dal, ezért március 23-án és 30-án kétórás különkiadással jelentkezik: After the Dredge címmel.
  • A BIO Channel egyórás különkiadással érkezik április 10-én Glee: Don’t Stop Believing címmel. Benne: Matthew Morrison, Jane Lynch, Lea Michele, Cory Monteith, Jayma Mays, Chris Colfer, Dianna Agron, Jenna Ushkovitz, Darren Criss és Mike O’Malley.
  • Áprilisra hangolódik a Saturday Night Live stábja, ugyanis 7-én Sofia Vergara lesz a házigazda, míg 14-én Josh Brolin, immáron másodszorra. Utóbbi zenei kísérete: Gotye lesz.
  • Akit érdekel a HGTV Upfronts-ja, az klikkeljen.
  • Olivia Wilde, azaz 13 vissza fog térni a House sorozatzárásába.
  • Thomas Lennon a New Girls évadzárásban lesz jelen.
  • P.J. Byrne (Horrible Bosses) a CBS-es Martin Lawrence-féle pilotot fogja erősíteni jelenlétével.
  • Erich Bergen (Jersey Boys) és Brooklyn Sudano a The CW-s Joey Dakota-ba írt alá főszerpelőnek.
  • Kym Whitley vendégszerpelője lehet az NBC-s Bad Girls-nek és az Animal Kingdom-nak.
  • Brett Gelman az ABC-s Awesometownba írt alá.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 12, 14:59-kor a(z) Hírek témába.

  • Az RTL Klub múlt héten egy felhívást tett közé, melyben az új tévésorozatába keres szereplőket. Egyelőre semmi infónk nincs a produkcióról, csak az, hogy már több mint 9 ezren jelentkeztek rá. Várjuk a fejleményeket.
  • Hamarosan jövünk a múlt heti magyar nézettséggel, előjáróban annyit, hogy a Barátok közt 6000. része a legnézettebb műsorok közök volt, 1.7 milliós eredményével. Überbrutál.
  • A Tv2 úgy döntött, hogy legyen kísérőműsora a Megasztárnak is, így március 16-tól a FEM3-ra érkezik a Mega Backstage, melynek műsorvezetője Tatás Csilla lett.
  • Wendy Crewson csatlakozott az ABC-s Georgetown című pilotba.
  • Luis Guzman és Margo Martindale főszereplője lesz a Counter Culture-ba.
  • Rade Serbedzjia pedig a Penoza című ABC-s dráma pilotban.
  • Gary Anthony Williams, Allison Janney és Tony Shalhoub csatlakozott a Friday Night Dinner című NBC-s pilotba, ami sanszos, hogy ott a továbbjutók között.
  • Rebecca Delgado Smith is benne lesz a How to Live With Your Parents for the Rest of Your Life című pilotba.
  • Jonah Hill műsorvezetője volt a Saturday Night Live-nak szombaton, ami 4.3/11-es demót hozott 18-49 évesek körében, melynek a zenei vendége: The Shins volt.
  • Szombaton a Q’Viva: The Chosen 1.83 milliót hozott a Fox-nak, illetve 0.6-os demót. A The Firm 3.46 milliót, valamint 0.6-os demót. A szombati részek egyik legnézettebb része.
  • Britney Spears állítólag 10 millió dollárt kapna, ha az X-Faktor jenki változatának zsűrijei közé kerülne, de egyelőre még nem fogadta el a felkérést. Simon Cowell tudja, hogy kell egy erős női ikon a produkcióba, de miért pont ő?
  • Az ITV szerint kell még néhány rész az Inspector Morse-előzménysorozatából, azaz az Endeavour-ból, hiszen januárban bitang erős teljesítményt nyújtott a 8.2 milliós nézettségével, ezért berendelte a folytatását 4×2 órás epizód keretében, melyeket 2012-ben Oxford-bam fognak felvenni. A visszatérő szereplők között: Roger Allam, James Bradshaw, és Abigail Thaw.
  • Este tér vissza a Scott & Bailey az ITV-re, mely kapcsán az egyik oldal meginterjúvolta a szereplőit, azaz Suranne Jones-t és Lesley Sharp-ot.
  • Mel C és Jason Donovan zsűrisként csatlakozott a Jesus Christ Superstar-ba., melyben ott lesz még: Andrew Lloyd Webber.
  • Március 15-én debütál az ITV-n a Love Life című sorozat, melyben Rob James Collier (Downton Abbey) és Andrea Lowe szerepel. Előzetes egyelőre nincs hozzá, de írni írtunk róla.
  • A The Real Housewives: The Game címmel Facebook-ra érkezik egy interaktív játék nyáron.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 9, 10:21-kor a(z) Hírek témába.

  • A Fókusz is készített interjút a 6000. Barátok közt alkalmából.
  • Justine Lupe csatlakozott az NBC-s Harry’s Law-ba.
  • Cierra Ramirez (The Suite Life of Zach & Cody) a The Secret Life of the American Teenager szereplői között fog feltűnni.
  • Frankie Faison pedig a Cinemax-os Banshee című 10 részes Alan Ball féle sorozatban lesz jelen.
  • A GlobalTV március 21-én adja le a Titanic című minisorozatot.
  • Ha pedig már Titanic, akkor ne feledkezzünk el az április 15-i Titanic at 100: Mystery Solved című History Channel-es különkiadásról.
  • Május 8-án ér véget a The Voice második évadja, egyébként pedig április 2-én érkezik az első élőadása az etapnak.
  • Az America’s Got Talent 2×90 perces résszel fog debütálni május 14-15-én.
  • A CBS berendelte a The Talk-ot a 2012/13-as idényre.
  • Eléggé nézett volt a szombati Saturday Night Live, amelynek műsorvezetője Lindsay Lohan volt, míg zenei kísérője Jack White. És a lényeg, hogy 5.5/14-es demó/shared-del futott, ami az évad második legnézettebb része.
  • Ezen kívül a Q’Viva! The Chosen 2.21 millióval futott, ugyan csak szombaton, illetve 0.7-es demóval.
  • Március 16-án kezdik el leforgatni a True Blood 5×07-es részét.
  • Snooki terhes, a hír immáron hivatalos, aminek az MTV nemigen örül, mert veszélybe került a Jersey Shore hatodik évadjának berendelése. (Esetleg jöhet a Snooki’s pregnant c. reality?)
  • A Sony miatt leállt a Quean című CBS-es pilotnak a forgatása, mivel a sztorija túlzottan hasonlít A tetovált lányéhoz. A készítők átírták a történetét, mint pl.: nem magánnyomozó a hackerlány, hanem egy ügyvédi iroda alkalmazottja, illetve főnöke egy fekete nő (nem fehér férfi), valamint harmonikus párkapcsolatban él (szingliség helyett), de ez se volt nekik el.
  • Friss forgatási képek a Doctor Who hetedik évadjából.
  • Van néhány címünk: Profiling 101 / Hit / Run – Criminal Minds 7×22-24; The StrangerOnce Upon a Time 1×20; Out with the OldSupernatural 7×16; The Night Lands / What is Dead My Never Die Game of Thrones 2×02-03; The Lion Sleeps TonightGrey’s Anatomy 8×18; Let’s Kill Bridget Ringer 1×19;
  • Brett Cullen vendégszerepelni fog a Person of Interest 1×18-ban.
  • Matthew Perry vendégeskedni fog a The Good Wife 3×19-ben.
  • Julie Benz a Defiance szereplőgárdáját fogja erősíteni.
  • Scottie Thompson (NCIS) a Graceland című USA Network-ös pilotban lesz benne, melyben egy csapat ügynök szerepel, köztük Drogellenesek (DEA), FBI-osok és U.S. Customs (nem tudom, mi a megfelelője!), akik együtt élnek Dél-Kaliforniában és titkos küldetéseket teljesítenek.
  • Felkerült a netre a The Gilded Lilys pilotjának egy casting callja.
  • Spencer Grammer és Aaron Hill (Greek) vendégszerepelni fog a CSI: New York 8×14-es részében, ahogy Lee Majors is.
  • Kurt Sutter itt beszél a Sons of Anarchy ötödik évadjáról.
  • Zahn McClarnon szerepelni fog a Ringer 1×19-ben.
  • Peter Outerbridge a 2×18-as Nikita-ban lesz jelen, melynek Power lett a címe.
  • Pierce Gagnon-t emlegetik a One Tree Hill 9×12-es epizódjának beugró színészeinek sorában.

1 Hozzászólás

Nézettség 02/18 – Szombat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 February 23, 1:51-kor a(z) Nézettség témába.

Szombat se állt meg az élet. Ott a The Firm, amit az NBC az alacsony nézettsége miatt száműzött. A Law & Order: SVU-ismétlés nézettebb nála, de ez oly mindegy. A NASCAR-t nézték a legtöbben. Maya Rudolph műsorvezetésével, és Sleigh Bells zenei kíséretével a Saturday Night Live 4.9/12-es demó/shared értéket hozott, ami korrekt.

A BBC One-on startolt a Let’s Dance for Sport Relief negyedik évadja. A Take Me Out és a spinoffja tartja magát. A The Bank Jobs-ból is új részt kaptunk. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

A Díszlettervezők jelöltjei 2012-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 4, 20:44-kor a(z) díjátadók témába.

Egy újabb szakszervezetnek, vagy céhnek (amelyik jobban tetszik) jelöltek listája érkezett meg. A díszlettervezők díjátadója, avagy amerikai nevén: az Art Directors Guild Awards minden esztendőben meglepetésekben gazdag. Idén se volt rest olyan sorozatokból válogatni, amelyek el vannak nyomva valamilyen szinten. Ott a „legjobb drámaepizód” kategória, ahol Scott P. Murphy szerzett jelölést a The Playboy Club-ban nyújtott melójáért. Bár, nem ő a legesélyesebb rá, hiszen ellenfeléül kapta Gemma Jackson-t (Game of Thrones), illetve Bill Groom-ot (Boardwalk Empire). További meglepetés, hogy az It’s Worth What? is begyűjtött egyet. Persze az esélyei rá eléggé csekélyek, de a részvétel a fontos, nem a győzelem – tartja a mondás.

A komplett sorozatokra vonatkozó lista a tovább mögött! – Február 4-én fogják megtartani 16. alkalommal a díjátadót a Beverly Hilton hotelban. A műsorvezetője: Paul Poundstone lesz.

Tovább…

Kommentáld!

Elmaradt szombati nézettségek: 12/10, 12/17, 12/24

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 29, 3:33-kor a(z) Nézettség témába.

Maximum annyit emelnék ki az országos tévék kínálatából, hogy míg a Chuck új része előző nap 1.0-ás demót produkált, addig ugyanezt egy szombati időben a Terra Nova-ismétlés is hozni tudta. Kemény, mi? December 10-én a Saturday Night Live műsorvezetője Katy Perry volt, akivel 4.8/12-es demó/share értéket hoztak össze; míg 17-én Jimmy Fallon (és zenei kísérője: Michael Bublé, akivel) 5.3/13-ast.

December 10-én a finálét felvezető The X Factor adás 10.6 millió nézőt ültetett le, ami 300 ezerrek kevesebb volt, mint amennyit a Strictly Come Dancing. Oké. Miután azonban vasárnap búcsúzott előbbi, így 17-én utóbbi durván megugrott és a 2. részét már 13 millióan is csekkolták. Ez kihatott a Merlin duplarészes fináléját felvezető részre, ami 7.19 milliót produkált. Évadrekord – mondanom se kelljen! Rákövetkező héten ebből 800 ezret elvesztett, de mindenképpen a premierhez (5.23M) képest pozitívban zárt. (Részletek a tocvább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »