Beküldte: Kanyecc 2012 July 24, 2:21-kor a(z) Nézettség témába.
A Big Brother olyan szempontból a nyár sorozata, hogy a 18-49 évesek többségét leköti. A CBS évadközben semmire se menne vele, viszont holtidő kitöltésre több mint jó. A Secret Millionaire-t ismételten maga mögé utasította. Az NBC megismételte az előző AGT epizódot, csakhogy megalapozza a másnapi nézettségét.
A lényeg továbbra is kábeles tévék körében van. A True Blood-ot mindjárt utoléri a Longmire teljes lakosságban. Célközönségben teljesen más a felállás. Ott 2.7-es demó megy a 0.8-as ellen. A Falling Skies minimális emelkedéssel rukkolt elő, aminek a Leverage látta előnyét. A The Glades jobban hoz, mint múlt héten. A Breaking Bad jött, látott, és noha nem győzött, de saját egyéni rekordját simán megdöntötte úgy, hogy nem vezette fel semmi. A The Newsroom stabilabb, mint amilyen volt a Girls és a Veep. Az Episodes ilyen számok mellett biztos halál elé nézhet. Kérdés, mennyire veszik számításba a DVr adatait.
Uhh, a Wallander a briteknél laza 1 milliót ledobott magáról. A Thelma’s Gypsy Girls szintén esett. A Superstar szerint ennyire nézett még előzőleg sose volt. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2012 July 11, 13:22-kor a(z) Nézettség témába.
Csemegézzünk az országos tévék kínálatából. Már ha lehetne mit. A Family Guy dupla része ostromolja a 18-49 évesek TOP-listáját. A Secret Millionaire és az Extreme Makeover: Weight Loss Edition hasonló számokkal állt elő.
Tulajdonképp kábelen zajlik az élet. A True Blood 4.5-4.6 millióra beállt. Hasonló a helyzet a Longmire-rel, ami le se tagadhatná, hogy az A&E legnézettebb sajátgyártású doku-reality-től eltérő produkciója. Azért a The Glades-re se lehet panasz. Az Ice Road Truckers is számíthat a továbbjutatásra, már ha bérproblémák nem állnak fel addig. Az Episodes-ot alig nézik, bár a Weeds-re se lehet sok jót mondani, de nála mindegy. A The Newsroom szépen aprólékosan veszi el a nézőit, valamikor fog stagnálni?
A Channel 4-on elstartolt a Big Fat Gypsy Weddings-spinoff sorozata, a Thelma’s Gypsy Girls, ami korrekt számokkal nyitott. Visszatért a Wallander, nem okozott csalódást. A Superstar valahogy alig találja magát, vagy épp megtalálta? A Big Brother UK szó szerint beállt, mint a cövek. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2012 July 10, 23:15-kor a(z) Nézettség témába.
Országos tévéken a legnagyobb odafigyelést az olimpiai válogatások kapták. Poén, hogy ennyire leköti a nézőket. Az NBC még jól is kijöhet a közvetítésével. Az ABC nyomatja szünet nélkül a Secret Millionaire-t, de 18-49-ben nagyon alacsony számokat produkál vele.
Az élet a kábeles részlegen van. Nyitott az Weeds 8. évadja, ami a Showtime egyik legnézettebb sorozata a félórások körében. A Shameless persze jobbat hozott, de azt évközben adták. Az Episodes viszont nagyon alacsony számokkal tért vissza. Hasonlókkal futott a BBC Two-n, a briteknél, ami nem éppen fest szép jövő képet. A Falling Skies beállt, ahogy a Longmire is. Utóbbi simán hozza azt, amit a The Glades, így érthető a továbbjutása. A legnézettebb sorozat, noha kicsit már megfáradt a True Blood az HBO jóvoltából.
A britek 41% az EB döntőt nézte. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2012 June 7, 12:55-kor a(z) Nézettség témába.
Az NBC jól döntött, amikor Adele-koncertet adott , mivel nemcsak célközönségben szerepelt egész jól, hanem a teljes lakosság körében is. Az ABC elindította a Secret Millionaire című reality-jét, ami megsínylette a Miss USA Pageant miatt a kezdést. Az Extreme Makeover: Weight Loss Edition is startolt a 2. évaddal, eléggé középmezőnyös formában.
Kábeles fronton a Game of Thrones évadzárásával megdöntött minden eddig rekordját. 4.2 millió a max., mellé 2.2-es célközönség demó dukált, amit az NBC simán elirigyelhetne tőle. A Longmire se nyitott rosszul, még jót is tett a The Glades-szel, ami következő hétre tutira vissza fog esni. A The Client List 2 millió felett, mivel a Drop Dead Diva erősíti. A Veep és a Girls is 1-1 millió felett muzsikál. Az HBO végre csinált egy újabb szitkomblokkot, bár fordítva is elsülhet a mutatvány, ha ismételten átpakolnák hétfőre.
A briteknél a BBC Three-n a Family Guy kicsit megzuhant. Az ITV-s Vera is könnyedén kaszálásra kerülhet, mivel csatornaátlag alatt. Búcsúzott a The Apprentice UK, eléggé korrekt számokkal. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2012 April 6, 10:25-kor a(z) Hírek témába.
Az ABC kiadta a nyári menetrendjét, amelyben szép számmal debütálnak/visszatérnek (doku-)reality-k. (Kit fog isten igazán zavarni? Engem nem hiszem, mivel lesz bőven pótolni valóm.) A Rookie Blue harmadik évadja május 24-én érkezik, ami többünket érdekelhet. Kapunk Duets néven egy énekes-tehetségkutatót; illetve Trust Us with Your Life címmel egy improvizációs sorozatot, melynek házigazdája: Fred Willard (Modern Family) lesz, míg a celebek sorában: Ricky Gervais, Jerry Springer, Florence Henderson, Jack & Kelly Osbourne, Jane Seymour, Serena Williams és Mark Cuban. A Final WitnessRudy Bednar-hoz és Christine Connor-hoz kötődik, mely egy hibrid doku lesz. 7 részében olyan bűntényre helyeződik a hangsúly, melynek volt szemtanúja. Interjúkat ígérnek, valamint megrázó pillanatokat.
Íme a menetrend, lehet könyvjelzőzni:
Május 14. (Hétfő)
21:30-23:00 – The Bachelorette (8. évad)
Május 24. (Csütörtök)
20:00-22:00 – Duets (1. évad)
22:00-23:00 – Rookie Blue (3. évad)
Június 3. (Vasárnap)
20:00-21:00 – Secret Millionaire (3. évad)
21:00-23:00 – Extreme Makeover: Weight Loss Edition (2. évad)
Június 28. (Csütörtök)
21:00-22:00 – Wipeout (5.5 évad)
Július 10. (Kedd)
21:00-22:00 – Trust Us With Your Life (1. évad)
22:00-23:00 – Final Witness (1. évad)
Július 17. (Kedd)
21:00-21:30 – Trust Us With Your Life (Rendes ideje)
Július 23. (Hétfő)
20:00-22:00 – Bachelor Pad (3. évad)
Beküldte: Kanyecc 2011 June 29, 18:48-kor a(z) díjátadók témába.
A napokban emlegettük, hogy lassan érik a hivatalos jelöltek listája az amerikai Teen Choice Awards-nek is, és tá-dám. Megérkezett. (A briteké itt lehet visszaolvasni.) Az elmúlt hónapokban volt egy-két Choice Awards megrendezve, hiszen a gyerekek tavasszal hirdettek, míg a nézők tavaly novemberben győztest.
A Fox nyár végére időzíti, amikor kompletten le lehet zárni egy teljes idényt, hiszen augusztus végén kezdenek visszaszállingózni a sorozatok jobbik esetben. 2006-tól kezdődően vissza lehet olvasni az archívumban azt, hogy hogyan alakultak a listák, és mik/kik kaptak díjt. (Itt egy poszt, ahol fellelhetőek a linkek.) Vannak egyértelmű kategóriák, mint pl.: a versenyzős-reality; de pl.: a fantasy/sci-fi-be nem mernék beletippelni. Ott a listán a Teen Wolf is, amire kicsit rácsodálkoztam, mert inkább szétszedték a kritikusok, mint sem éltették. Most bizonyíthatna a nézőivel, hogy nincs igazuk.
A tovább mögött rátaláltok a jelöltek listájára. A díjátadó augusztus 7-én kerül megrendezésre.
Az NBC berendelte – hivatalosan is – a Chuck ötödik évadját. A rajongók fellélegeznek most már biztosan, mert a 13 epizódos félévadra szóló bekérés adott. Jövő héten derül ki az, hogy marad-e a seggén, azaz hétfő este,vagy elpakolják máshova.
A Law & Order: Los Angeles ellenben kaszát kapott, amin azért csodálkozok, mert Dick Wolfnak egy újabb Law & Order-franchise tagjának fellegzett be. A reboot se segített rajta.
Hivatalos a The Event elkaszálása is. 22. részes első évadját persze láthatjuk az NBC műsorán, de a folytatásra nem tart igényt. Ezzel egyidejűleg olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint vagy kábeles csatornára, vagy egyéb platformra (pl.: Netflix) próbálják eladni a készítők a folytatást. Volt már rá példa, pl.: Southland, hogy ez az akció bejött.
A Fox ad egy utolsó esélyt a Breaking In-nek. Az 1×07-es epizódot szerdáról keddre pakolja át, tehát a Raising Hope társaságába. Ha megállja a helyét, akkor nincs semmi sem veszve.
Az ABC berendelte a Secret Millionaire második évadját. Lényegében papírformáról beszélhetünk esetében.
Az ABC újoncai közül – elvileg – berendelték: a Scandals-t, a Good Christian Belles-t, The River-t, a Revenge-t is még pluszba a Charlie’s Angels, a Pam Am és az Once Upon a Time mellett a drámák közül; illetve szitkom részlegen: a Work It-et, a Map Up-ot, a Suburgatory-t az Apartment 23 és a Last Man Standing mellett.
Beküldte: Kanyecc 2011 March 26, 23:17-kor a(z) Nézettség témába.
A Shark Tank új évaddal nyitott. A sorozatpremierjét felülmúlta. A Secret Millionaire visszább esett, de bőven messze a veszélyzónától. A CSI: Miami előtt zárt az Undercover Boss, ami bebizonyította, hogy a harmadik évadjára igényt tart. A nap célközönség kedvence a Family Guy lett, de roppant alacsony ratinggel, mivel a 3.4-gyel a heti TOP15 második felébe nyerhet mindössze jegyet. A Bobs’s Burgers az American Dad felett továbbra is. A Detroit 1-8-7 évadot zárt, méghozzá eléggé szerényesen.
A Breakout Kings-nek a stagnálást T-bag sem hozta meg. Az Ax Men szépen teljesített. Nem tudom hogyan, de visszaültette a nézőket. Az Army Wives hozza az USA Network sorozatainak szintjét. A Shameless U.S. 1.1 millión, ez beállt, mint a gerely.
A Dancing on Ice hozta a vasárnapot a briteknél. A Walking Dead U.K. hasonlóan kiemelkedett a többiek közül. A BBC Three elkezdte leadni a Becoming Human-t, azaz a Being Human U.K.-spinoff webre szánt sorozatát. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2011 March 22, 22:15-kor a(z) Nézettség témába.
A CSI: Miami befoglalta a trónt vasárnapra este. Ez mekkora? Mindenki a CSI-franchise legifjabb tagjainak jövőjével van elfoglalva, aztán a héten remekelt mindkettő. Az Undercovers Boss lett a nap legjobbja a célközönségben, míg a Secret Millionaire szorosan a sarkában. Az America’s Next Great Restaurant elvérzett. A bukás egyelőre nem hivatalos, de hetek kérdése. A Bob’s Burgers egyetlen mentsége az, hogy a Fringe-nél erősebb 18-49 évesek körében.
Hozta a várt csökkentést a Breakout Kings. Érvényesült a papírforma, viszont nagy kérdés, hogy mikor fog stagnálni. Az Ax Men nagyon erős. Kíváncsi lennék rá, hogy az American Loggers a History Channel-en, a felvezetésével mennyire teljesítene jobban, mint péntek este a DC-n. Az Army Wives megverte a Fairly Legal-t, s ezáltal kihúzhatja magát. Másrészről erős a 25-54 éves nők körében. A Shameless a Showtime következő aranybányája?
A BBC-n jól nyitott a Walking Dead U.K. 9. évadja. (Ez nem az a TWD, ami megy az AMC-n.) A nap legnézettebbje mégsem ő lett, hanem a Dancing on Ice. A Top Gear ismételten best of kiadással untatta a nézőket. Az Outcasts búcsúzott, kaszája teljesen adja magát. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2011 March 9, 13:24-kor a(z) Nézettség témába.
Vasárnap este a reality-k jegyében telt el. Bemutatkozott America’s Next Great Restaurant, ami el is hullott egy ízben. Az NBC éttermes sorozata mindkét demo-ban a lista hátsó felében végzett, mint sereghajtó. A Celebrity Apprentice jobban teljesített, de a Secret Millionaire-t semmi se verhette. Teljes lakosságban maga mögé utasította a Desperate Housewives-ot. Ez rossz hír a Brothers & Sisters nézőinek, mert így már koránt sem biztos a 6. évadja. A 60 Minutes a nyuggerekkel nyerte a napot. Ha az American Dad-et vesszük alapul, akkor a Bob’s Burgers-nek van esélye.
Nyitott a Breakout Kings, ami összehozta az A&E-nek a rekordnyitást. Megdöntötte a tavaly nyári The Glades számait főlényesen. Az Army Wives szintén visszatért új évaddal, 4.2 milliójára nem panaszkodhatunk. Ebből a Coming Home 2.6-ot tudott megtartani. A Shameless tartja magát stabilan 1 millió felett.
Az angoloknál búcsúzott a South Riding című minisorozat. A napot nyerte a Dancing on Ice, ami átlagban ismételten 7.5 milliót hozott az ITV-nek. A csatornát egyébként csak a reality-k éltetik, mert a sorozataik bukdácsolnak. Az Outcasts gondoskodott a jövőjéről. Ilyen nézőszám mellett esélytelen bármilyen kibővítés, vagy hasonló. A Being Human 1 millió alatt. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2011 February 14, 23:32-kor a(z) videó témába.
Az ABC elkezdte promózni a legújabb realityjét, ami március 5-én startol. Tavaly májusban esett róla szó, azóta semmi hír, szóval a csatorna nem igazán törődött a sikerével, egyelőre. A 2008-as Fox próbálkozásra üt, melyben a jószívű emberek kétkezű munkát vállalnak. Jöjjön két ajánló róla.
Beküldte: Kanyecc 2010 December 11, 10:15-kor a(z) Hírek témába.
Március 6-án debütál a Secret Millionaire az ABC műsorán, míg április 17-én tér vissza új részekkel az Extreme Makeover: Home Edition, míg elfoglalja a timeslotját.
Sam Neill is csatlakozott az Alcatraz-be.
A Bravo beteg. Csak hogy tartani tudja a versenyt a Logo-val és annak The A-List-jével, berendelte a From the Bottom to the Top című reality-t, amelyben szintén meleg asszonyok fognak feltűnni. De durva.
Leállították a Glee forgatását, mivel a jó hanghoz egészség kell, az pedig jelenpillanatban nincs a stábban, ahol egy vírus tűnt fel, pedig a héten forgatták volna a Super Bowl-ös epizódot, így viszont csúszik jövő hétre.
A TvSqaud.com megemlékezett a Magnum P.I.-ről, ami pontosan 20 évvel ezelőtt startolt.
Kelsay Grammer nem nézi a The Real Housewives of Beverly Hills-t.
A Twilight producere, Temple Hill aláírt az ABC Studios-hoz két évre, ahol meg is kapta az első projektjét, ami a The Count of Monte Cristo címet viseli. Neki fog segíteni Mike Kelley, aki a forgatókönyvet fogja írni. A sztori pedig eléggé evidens, hogy miről fog szólni.
A Fox-nak készít egy másik pilotot Rob Thomas, melynek címe Temp lesz. A készítők sorában ott lesz még: Jon Enbom, Jennifer Gwartz, Danielle Stokdyk és Dan Etheridge. Egy kamerás szitkomról van szó, és a sztori kiköpött Party Down lesz, csak országos változatban. A pilotot Thomas és Enbom fogja írni.
Patrick J. Adams nem csak az USA Network-ös A Legal Mind-ben, de az HBO-s Luck-ban is ott lesz. Így kell ezt csinálni.
Mandy Patinkin csatlakozott a Showtime-os Homeland c. pilotba.
Ke$ha és Taio Cruz is fellép élőben a Dick Clark’s Rockin’ New Years Eve with Ryan Seacrest 2011-ben.
Hogy éljük túl a The Walking Dead-et, meg a zombikat? Innen kiderül.
Taika Waititi fogja rendezni az MTV-s The Inbetweeners-t.
Ashton Holmes vendégszereplője lesz a Lie to Me-nek.
A Syfy hasonló témában rendelt be két produkciót is. Az egyik az Alphas, ami megkapta a 13 epizódos sorozat berendelését, a másik a Three Inches, ami noha nem kapta meg, de kapott egy második esélyt, mert elrendelték az újraírását.
Az ABC pilotot rendelt be Victor Fresco-tól (Better off Ted) Sunnyside címen. A pilot egy svéd sorozatnak, a Solsidan-nak lenne a feldolgozása, ami egy férfiról szól és családjáról (gyerek + feleség), akikkel visszaköltözik a szülővárosba. A problémát pedig ott jelentkezik, hogy a gyereknevelést nem akarják oly módon csinálni, mint azt az őseik csinálták.
Nem hozza vissza tavaszra az Eureka-t a Syfy a jelek szerint, így valószínűleg csak nyáron fog folytatódni.
Nagy az isten állatkertje? Captain Awesome névre megváltoztatta az egyik amerikai Chuck rajongó a nevét. Biztos értékelték az ősök.
David E. Kelley nevét is emlegetnünk kell a Wonder Woman-es projektben.
A The CW dolgozik egy musical sorozaton. Jeff Kwatinetz nevéhez fűződik a projekt, ami The Prickly Spheres címen fut, és egy tehetséges zenészről szólna, aki bejut a Julliard-re, hogy csatlakozzon egy rock bandához.
Van néhány címünk: The New Normal/The Baddas Seed / A Person of Interest – Pretty Little Liars 1×17-18-19;
Nem tolja rosszul Anthony Zuiker, aki 4 új pilotterven is dolgozik. Nem rossz. A Variety írt egy fasza összefoglaló cikket róla.
Nicholas Campbell vendége lesz az A Heartland Christmas-nek.
Március 16-án startol a Citytv műsorán a Murdoch Mysteries negyedik évadja.
Beküldte: Kanyecc 2010 June 1, 21:42-kor a(z) Hírek témába.
Múlt héten lehoztuk hírmorzsákba a következő cikket, de mivel időm engedi, ezért feldolgoznám, hátha valaki lusta volt rákattintani. A poszt lényege annyi volna, hogy a Hollywood Reporter aloldalán közzétettek egy listát, hogy az egyes újoncokat mennyien tweetelték május 20 és 25 között. Ez azért lehet számunkra érdekes, mert mégis csak lejön belőle egy mutató: melyiket várja a twitter közösség a legjobban. Voltak meglepetések. Jöjjön csatorna leosztásban a tweetszám. (A lista csak az ősszel startoló sorozatokra vonatkozik.)
Készítők: Grant Mansfield, Claire O’Donohue, Leslie Garvin és Paul Osborne
Történet: Detto ugyanaz, mint a 2008-as FOX sorozaté, mivel ugyanarról van szó. Pénzes de jószívű emberek csövesnek állnak egy hétre, hogy aztán egy rászorulónak 100000 dollárt adjanak a végén.
Berendelés: 13 epizód ősztől péntekenként
tess mondja: Tuti bukó, egyszerűen nem is értem minek hozták be. A FOX-on is szar volt, itt is az lesz, pénteken meg főleg. 0% a túlélési esélye.
Kanyecc mondja: A FOX-nál megérte a második évadot, viszont az ABC-nél nem biztos, hogy megfogja. Eléggé kétesélyes az egész. 50%-ot mindenképpen adok neki.
FERCSA mondja: tess egyetértek, viszont FOX-on, hogy a bréébe élt meg két évadot.. rejtély. Jóindulattal 10%.
Beküldte: Kanyecc 2010 March 3, 10:34-kor a(z) Nézettség témába.
Remekül zárt a The Bachelor: On the Wings of Love. Lehet, hogy jót tett neki, hogy DwtS következő évadjának jelöltjeit „benne” hirdették ki, mert 2003 óta nem volt ilyen nézett évad, mint az idei. A The Big Bang Theory 2%-ot csökkent. A Rules of Engagement premierjével megverte az Accidentally on Purpose pilot részét. Baljós előjelek? Az NBC dupla Law & Order-t adott, az egyiket a 22 órás szlotban. Egyedül csak a House-ból kaptunk ismétlést.
Az ABC Family triója megint csak emelkedett. Az A&E-s sorozatok beálltak 1.7 millióra. A Damages-nek sikerült magára szednie 100 ezer nézőt, de így sincs meg a bűvős 1 millió. Az MTV-s koncepciók csökkentek, ahogy a truTV-s Operation Repo dupla része is. A WWE Raw gyilkos, a VH1 pedig stagnálós.
Láttatok már nézettsége szabadesésben esni? Ha nem, akkor tanulmányozzátok a Married, Single, Other-t, hiszen második epizódjával cirka 2 milliótól vett könnyes búcsút. A BBC One-on folytatódott a Five Days, míg a Channel 4-on startolt a Secret Millionaire hatoridk évadja. A The Lakes magára szedett. A Glee-nél csak hirtelen felindulás volt a két héttel ezelőtti évadrekord, mivel a közelében se jár mostanság. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2010 January 15, 11:45-kor a(z) Hírek témába.
Szeptemberben érkezik a Castle második regénye. Jó lenne kiolvasni az elsőt, de hát ilyen ígéretet nem teszünk, mert nincs semmi időnk ilyenre, ellenben ha valaki találkozik vele és elolvasta, szívesen jöhet egy kis könyvajánló.
Az ABC vezetősége egyáltalán nem elégedett a Scrubs és a Better off Ted szereplésével. Hiába duplázták meg az adagot, semmi javulás sincs. Ez sajnos baljós előjel a jövőjét illetően.
Mint már írtuk, az ABC berendelte a Cougar Town, a Modern Family és a The Middle második évadját. Továbbá mindhárom jelenlegi évadját 24 epizódosra egészítette ki.
McPherson a következőt nyilatkozta a Conveyor Belt of Love folytatását illetően: „How could we be done with such a genius show?”
Míg az éjszakai műsoraival kapcsolatban a következőt jegyezte meg: „We don’t have any plans to change our late-night right now.”
Ha tetszik, hanem nyáron spinoff érkezik a The Bachelor-ből The Bachelor Pad címen.
A Happy Town premierjéről semmi információ, de megígérték, hogy az első évad végére fény derül a „The Magic Man” kilétére.
Rosenberg viccesen a következőt mondta róla: „Happy Town is October Road where shit happens”.
Március 26-án kerül műsorba a Jamie Oliver’s Food Revolution 20 órától.
Mint már írtuk, a Dancing with the Stars március 22-én tér vissza új évaddal.
Április 5-én kerül műsorba a Romantically Challenged első évadja, amit a Dancing with the Stars fog felvezetni.
A Lost se maradhatott szó nélkül. Talán pont miatta mentek annyian el rá. Franc se tudja, az viszont tuti biztos, hogy a készítőknek esze ágában sincs spinoff-ot készíteni belőle, sőt a tévéfilmes vagy mozifilmes extra zárást se fontolgatják jelen helyzetben. Kapunk is válaszokat, meg nem is. Ez a harci felállás. Lesznek elvarratlan szálak, de ezek kellenek, mert mindennek értelmet úgy sem kell (!) adni, akkor min rágódnánk a folytatásban.
Az Ugly Betty hatalmas bizalmat élvez.
Természetesen pilotokkal is büszkélkedik az ABC. Ott van neki a Hopscotch című high concept krimije, ami egy gyilkosságra fókuszál rá, annak is az 5 legmozgalmasabb napjára. Ezen kívül a The Whole Truth-ról se feledkezzünk el, amit Tom Donaghy fog írni és egy jogi dráma lesz. Írtunk a Scoundrels-remake-ről napokkal ezelőtt. Szkript fázisban: az Awkward Situations For Men és a Women Are Crazy. (Mindkettőről írtunk már.)
Az ABC a jelek szerint átvette a Fox-tól a Secret Millionaire című reality-t és folytatni fogja.
Beküldte: Kanyecc 2009 September 11, 11:34-kor a(z) Hírek témába.
Szerdai nézettséget már olvashatjátok, egy valamivel azonban kiegészíteném így utólag a bejegyzést: Barack Obama beszédjét 31.8 millióan nézték Amerikában. Ez 10 csatornának az össznézőszáma.
Az angol Fiver tévécsatorna megvásárolta a Knight Rider, a The City és a 10 Things I Hate About You című sorozatok vetítési jogát.
Rossz hírrel kezdenénk. Maura Tierney sajnos mégsem fog szerepelni a Parenthood című midseason-ben érkező sorozatban, ugyanis a színésznő rákos és ezáltal muszáj volt lemondani a szerepét, mert az egészsége mindennél fontosabb. (Oh, akkor ezért cserélt helyet a Mercy-vel.) Nagy valószínűséggel a napokban derül ki, kijön a helyére.
Ohh. Nincs itt harag(?/!). Paula Abdultwitteren keresztül mondta el jó kívánságát Ellen DeGenerres-nek, aki az American Idol-ban a helyére került. Amúgy Ellen 5 évre szóló szerződést írt alá.
Ha már Ellen DeGenerres-ről beszéltünk, akkor érdemes megemlíteni azt is, hogy a talkshow-ját beperelte néhány lemezcég, ugyanis szerzői jogot sértettek, amikor engedélyük nélkül használták fel több mint 1000 számukat a műsorukban. (Komolyan, 1000 szám csak most szúrt szemet? Ne már…)
Casey Wilson-t egyes források szerint azért rúgták ki Saturday Night Live-ból, ugyanis „elhízott” és felsőbb utasításra nem adott le magáról tizen-huszon kilót. Mindezt persze az NBC cáfolja és cáfolja. (Részletek.)
Október 28-án debütál Friday Night Light negyedik évadja a DirecTV-n. Az NBC műsorán majdcsak valamikor 2010 nyarán.
Csatornát vált a Secret Millionaire című 2008/09-es Fox-os újonc. (Ideje lenne róla kritikát írni. A műsor arról szólna, hogy milliomos emberkék elmennek a szegényekhez és segítenek nekik. Sok bénázással fűszerezve, hiszen ők a kétkezű munkát annyira nem ismerik. Amúgy a pilot epizódot láttam, csak lusta voltam írni róla. Majd talán a héten.)
Közhírré tétették az SNL első 4 adásának vendéglistáját, ahol helyet kapott: Megan Fox és a U2, Ryan Reynolds és Lady Gaga (október 3-án), Drew Barrymore és Regina Spektor (október 10-én), illetve Gerard Butler és Shakira (október 17-én).
Peter MacNicol szintén kevesebb részben fog feltűnni a Numb3rs-ben, amint az tervbe volt véve.
Matt Kuhn fogja írni és Pamela Fryman fogja rendezni a How I Met Your Mother 5×02-es epizódját, melyben vendégszereplő lesz: Lindsay Sloan, Alyssa Smith, Rizwan Manji és Molly Prather.
A következő kommikusok csatlakoztak a The Jay Leno Show-hoz, mint „segítők” vagy minek hívják azt, amikor hozzátesznek a műsorhoz: Liz Feldman, Brian Unger, Nick Thune, Owen Benjamin, Marina Franklin és Sebastian Maniscalco.
Brandon Routh több epizód erejére feltűnik a Chuck-ban.
Beküldte: Kanyecc 2009 January 14, 19:56-kor a(z) Hírek témába.
Vegyük át újra mindent. Berendelték a ’Til Death negyedik évadját. (Részletekről itt írtunk.)
Törölték a Prison Break-et, azaz a folytatásra már ne tessék számítani. (A részletekről itt írtunk.) Már csak az a kérdés: Hogyan tovább? Egyesek a spinoff felélezetését rebesgetik, míg második egy záró másfél órás tévéfilm közeledését.
Kevin Reilly, a FOX elnöke esélyesnek látja a Fringe második évadjának berendelését. (Részletekről itt írtunk.)
A Bones átkerült csütörtökre, de koránt se nyugodhatnak meg a rajongók, mert többször el fog tűnni a műsorról egy-egy hét erejére, mivel a csatorna a helyét mással tölti fel. (Részletekről itt írtunk.) Főként egyébként az American Idol miatt. Most sokan utálhatják az amerikai Megasztárt.
A Secret Millionaire alacsony nézettsége ellenére elképzeleghető, hogy érkezni fog belőle még néhány epizód pluszba.
A Fox szerint a Cleveland-t ne tekintsük a Family Guy spinoff sorozatának, inkább egy sajátgyártású rajzfilmnek, amely kicsit eszükbe juttatja utóbbit hangvételében, vidámságában.
Szóba került a The Moment of Truth címá reality. (Emlékeztek rá? …mennyiszer szóba kerül a Tv2 által!) Kevin úgy nyilatkozott, hogy most feltették a polcra, mivel van egy sokkal jobb „hazugság-észlelős” sorozatuk, a Lie to Me, melynek unaired pilot epizódját közzé is tették a nyáron. Uborkaszezonra azonban a polcról le fog kerülni, szóval ne feledjék el a nézők.
Volt arról szó, hogy Osbournecsalád kap egy veriety show-t a csatornán The Osbournes: Loud and Dangerous címen. Ennek gyártása októberben leállt, mivel az WGA megtiltotta tagjainak a részvételt a készítésében. Mégsem fog jönni.
A Do Not Disturb gyors elkaszálásához csak ennyit tettek hozzá viccesen:„We made a lot of year-end lists with ‘Do Not Disturb.”
Mivel a szitkom részlegükkel hatalmas problémák vannak, ezért a következő idényben sok erőt fognak belefektetni ezen szekciójuknak a felélesztésére. Első ízben berendelést kapott a Boldly Going Nowhere című sorozat (itt írtunk róla részletesen), valamint legalább további négy még.
A Dollhouse-t sem maradhatott ki a sorból. Kevin Reilly elmondta, hogy egyáltalán nem azért tették péntekre a sorozatot, mert gyorsan a halálát akarják, esetleg csak ott akadt hely számára, hanem mert egy új struktúrát akartak felépíteni, melyben a Terminator: TSCC is szerepel. A lényege ennek annyi volna, hogy a sci-fi koncepciókat egy helyre hozni, péntekre, s a rajongókat leültetni. (Végülis, ha a SCI-FI-nek sikerült a Stargate Atlantis-Sanctuary duóval, akkor miért ne sikerülne nekik is.) Annyit azért még hozzá tennék, hogy a készítőkkel megállapodást kötöttek, miszerint csak akkor kerül törlésre, ha nagyon ratyi nézettséget produkál.
Aki látta a Lie To Me-t az tudja, hogy a Tim Roth, az egyik főszereplőbrit akcentussal beszél benne. A készítők egy ideig ragaszkodtak az amerikai „nyelvhez”, de aztán rájöttek, hogy sok idő menne el vele, másrészről a britet többre tartják, mint sajátjukat. Érdekes egy felállás mindenesettre. Rossz hírként kell megélnie a sorozatnak, de az American Idol eredményhirdetése mégsem fogja felvezetni őt, mivel a csatorna 21:00-ról 20:00-ra fogja helyezni miután lementek az első körök.
A Ron Moore-osegyelőre berendeletlen Virtuality címre hallgató pilothoz eléggé esély, sőt nagyon esélyes a 2009/10-es idénybe, azonban akadna vele egy kis probléma. A kétórás pilot mindenkinek hosszú volt, ezért mostazon gondolkodnak, hogy vagy újra forgatják, vagy kicsit megvagdossák egyórásba.
Beküldte: Kanyecc 2008 December 20, 11:58-kor a(z) Nézettség témába.
Nincs miről beszélni. Elkezdődött az ismétlések hete, legalábbis míg szerdán teljes volt a részben menetrend, addig csütörtök már a téli szünetét tölti. Mindössze a megszokott adagot kaptunk meg, azaz az Are You Smarter Than a 5th Grader? heti duplázásának egyikét, valamint visszatért a Million Dollar Password második évadjával. Búcsúzott a Secret Millionaire, este jövünk az évad nézettségével. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2008 December 20, 11:23-kor a(z) Nézettség témába.
Az év utolsó szerdája, amikor rendes menetrend van, azaz majdnem, hiszen az ismétlések még nem őrölték fel a napot. Szokás szerint a CBS-é volt ez a nap is a másik öt mellett, mint ahogy az elmúlt néhány hétben. A Criminal Minds továbbra is a legközkedveltebb krimisorozat, míg a CSI: New York elvállalta a padavan szerepét. A The New Adventures of Old Christine visszaesett elég durván – 5.6-ról 5.0-ra –, de ettől függetlenül a harmadik helyet tartja. Mármost berendelném belőle a folytatást, ilyen teljesítményre. A Law & Order szintén gyengélkedik.
A Private Practice tavalyi – lásd lentebb a tovább mögött – számánál erősebbet hozott, de dicsérésre nincs okunk, mivel előző héthez képest rontott. A Dirty Sexy Money tartja magát egy bizony intervallumban, ahogyan a Pushing Daisies is, csak alacsonyabb számokkal, ezáltal esélytelenné téve a berendelését. A The CW cseles volt, mivel megvásárolta a CBS-től a Victoria’s Secret Fashion Show ismétlési jogát, mellyel a Stylista évadfináléját vezette fel. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2008 December 13, 10:20-kor a(z) Nézettség témába.
A THE CW részéről mindössze ismétlést kaptunk, viszont jó látni, mennyire nézett még így is, hiszen csatorna nézettség szempontjából 2 millió felett végzett, ami szép teljesítmény. A Fox inkább a különkiadásokra ment rá, ugyanis új epizóddal jelentkezett a Secret Millioaire, valamint az Are You Smarter Than a 5th Garder?. Előbbi volt a nézettebb. Ha ez egy kísérlet/teszt akart lenni, akkor inkább maradjanak a szerdai timeslotnál.
Az NBC ezen a napon mutatta meg karácsonyi epizódjait. Nézettebbek is voltak, mit az előzőek. Főként az ER esetében kell megjegyeznem, hiszen a TOP4-ben volt benn. Az ABC ismétléseket adott a csütörtökiekből. Mint ahogy már írtunk hírmorzsáink között, a Grey’s Anatomy mögé megérkezett a Private Practice, azaz a szülő mögé a gyerek. A Survivor: Gabon erősödik, de ez érthető, hiszen holnap – vasárnap – lesz a 17. évadzáró epizódja. (Részletek a tovább mögött.)
Jah, és mielőtt elfelejteném: újabb újdonsággal fogunk bővülni, ugyanis egyik forrás oldalunk 2004-ig visszamenőleg megmutatja az akkori nézettséget. A hét/nap szisztémát alkalmazzák, azaz az 50. hét csütöröki számait láthatjátok.
Beküldte: Kanyecc 2008 December 13, 9:40-kor a(z) Nézettség témába.
Előző héten a CBS-nek nem sikerült hatalomra törnie, viszont most visszavágott. A TOP lista első fele saját sorozataival van tele. A The New Adventures of Old Christine-re egyáltalán nincs panaszom. Hihetetlen mennyire jól tartja magát, mint ahogy a Gary Unmarried, ami most kicsit visszább esett felvezetőjéhez viszonyítva, de aggodalomra semmi okunk. Criminal Minds és a CSI: New York harca sem volt kérdéses. A papírforma hozta magát, csak miért mindig előbbi mellett szól?
A Life múlt héten előnyt kovácsolt, míg most visszaesett a régi szintre. Jövő héten jön a szezon finálé, kíváncsian várom az NBC döntését. A Law & Order szintén a megszokott ratinget hozta. A Pushing Daisies-nak annyi! Egyáltalán nem tud kimozdulni felfelé az nézettsége. Még mindig nincs meg a bűvös 5 millió, amit simán el lehetne tőle várni. A Dirty Sexy Money-ért is lehet szomorkodni, viszont a Private Practice sem hozza a vártat. A Secret Millionaire szépen tartja magát, téli szünetben lesz ez még magasabb. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2008 December 5, 8:37-kor a(z) Nézettség témába.
Változatos nap elé nézhettek az amerikaiak, hiszen volt minden, ami szemszájnak ingere. Kezdenék mindent a különlegességekkel. VoltChristmas in Rockefeller Center az NBC-n, míg Rudolph the Red-Nosed Reindeer a CBS-en. Róluk annyit kell tudni, hogy minden évben december első hetében jönnek. Előbbi jobban (2007. november 28-én 8.87 milliót), míg utóbbi rosszabbul (2007. december 4-én 14.55 milliót) produkált tavalyi számokhoz képest. Volt még jótékonysági koncert, melyet élőben tolt a CBS.
Ha már ennyire változatos volt, akkor illő kiemelni a The Victoria’s Secret Fashion Show-t. Tavaly is szintén ezen a napon volt, akkor 5.8-as ratingjével 7.44 millió embert, míg tavalyelőtt (2006. december 5-én) 4.7/8-as rating mellett 6.82 milliót ültetett a tévéképernyők elé. Idén alacsonyabb ratinggel jobban zárta az évad, kíváncsian várjuk tess kritikáját, hogy az előzőekhez képest jobb lett-e, vagy a vetélytársak bóbiskoltak csak el.
A Dancing with the Stars távozásával a Law & Order uralomra tört. Ilyen se volt sűrűn. A Pushing Daisies nem tud egyről a kettőre jutni. Most 5%-ot nőtt a nézettsége, de ettől függetlenül szánalmas a teljesítménye, ahogy a Dirty Sexy Money-é. Sajnálom mindkettőjüket. A Life-nak majdnem sikerült elvernie a Private Practice-t. A FOX-on most szünetelnek, ezért újdonságként hoztak egy reality-t még ismétlésektől pangjon a szerdájuk. A Secret Millionaire-ről van szó. A Stylista odatett az előző héthez képest, mivel most az ismétlése nem gyűrte le a premieren lévő részt. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2008 November 4, 7:37-kor a(z) casting,Hírek témába.
Nem elfelejteni. Ma nem lesznek sorozatok kinn külföldön, leszámítva a THE CW-t, mivel elnökválasztás lesz, aztán tele lesz minden velük. A nap esemény már 7-kor elkezdődök, mind a négy országos csatornán. (Újra felhívom a figyelmeteket, egy hét haladék, hogy kedvencedet felhozhasd.)
Január 26-án tér vissza a The Closer negyedik évadjának utolsó 5 epizódja.
Ha már premier, akkor január 11-én startol el a 24 hetedik évadja, dupla résszel; majd január 12-én szintén dupla résszel elfoglalja végleges helyét.
Willie Garson állandó szereplője lesz az újdonsült USA Network-ös White Collar című sorozatban.
Sherry Stringfield és Jena Malone hamarosan fel fog tűnni a Law & Order folytatásában.
Hoppácska. Az a hír járja, hogy az ABC átment söprögető pozícióba, ami annyit tenne mi esetünkben, hogy a lepasszolt sorozatokat átvenné. Legalábbis az a hír – helyett inkább csak pletyka – jár blogról blogra, miszerint lehet felkarolja a King of the Hill-t, melyet a FOX nem fog meghosszabbítani. Ha megcsinálja, akkor kopp.
Alison Pill az In Treatment szerepgárdáját fogja erősíteni.
Ausiello neki látott az információk begyűjtésének, már ami a Melrose Place-remake-et illeti, mivel nagy esélyt tart rá, hogy Heather Locklear ott lesz a folytatásban/feldolgozásban. Hát, én is tudok neveket mondani! Erősítse meg inkább valaki őket!
Itt nézhettek meg egy képetZejko Ivanek-ről, aki a True Blood-ban fog feltűnni.
Gina Torres vendégszerepelni fog a Pushing Daisies-ben. Már ha megéri a sorozat!
Újabb forgatásos képek: Gossip Girl (ITT), Ugly Betty (ITT).
Sharon Lawrence a 100. Monk epizód után most a Privileged-ben fog vendégszerepelni, legalább két rész erejére.
John Schneider a Dirty Sexy Money-ba fog feltűnni.
Ezen a linken megnézhetitek négy percben, hogy mégis mi a frászról szól a Big Love.
A The Bachelor készítője már megint egy újabb realty-ben gondolkodik. Most azt vette Mike Fleiss a fejébe, hogy csinál egy szomszédos (értsd: melletted lakók) game show-t, melyben egymás ellen kell küzdeniük. Egyelőre címnélküli a projekt.
Ha már The Bachelor, akkor mindenképpen meg kell említenem, hogy az első Nagy Ő győztes párja verdesi az ajtókat, mivel saját doku-reality-t szeretnének kapni. Na ez is annyira kellene nekünk, mint egy púp a hátunkra.
Jesszusom, nem írom le, inkább aki kíváncsi egy kemény How I Met Your Mother-ös hírre, az látogasson el erre az oldalra, csakis saját felelősséggel.
Az iTunes-on ingyen lehet nézni a Peanuts címre hallgatató websorozatot, már ami kijött belőle.
OK! Magazin foglalkozott a 100. CSI: New York epizóddal.
Az FX csatorna berendelt egy újabb nyomozós-zsarus sorozatot, melynek készítői között ott lesz az egyik West Wingproducer, Lawrence O’Donnell. A produkció a Staten Island címre fog hallgatni. Gondolom, a csatorna pótolni szeretné a kiesést, ami a távozó The Shield miatt fennáll.
Újabb Pushing Daisies-es hír következne, mert a csapból is ez folyik. Az ABC még mindig nem hozott döntést a sorozat jövőjét illetően, viszont a forgatások a végéhez közelednek, pontosabban november 12-ére befejeződnek. A készítők a 2×13-as részt olyanra csinálták meg, hogyha esetlegesen nem kapná meg a kiegészítést, vagy végső esetben az újabb évad berendelését, akkor is simán megállja a helyét, mint egy befejezés. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, mert idegekkel, mi sem bírjuk már.
Az NBC idén is meg fogja tartani a zöld hetet, amit az öt csatorna közül pusztán csak ő szokott.
December 3-án érkezerik a Secret Millionaires, amit a tavalyi idényben rendeltek be, ha nem csal az emléezetem. A folytatásban egyébként majd csütörökön, 21:00-tól fog jelentkezni (december 4-től).
November 12-én kerül adásba az idei The 42nd Annual CMA Awards díjátadó. Majd írunk róla, csak meg ne feledkezzünk.
A Top Gear U.S. (általában csak az angolról szoktunk írni, ezért feltűntetem a félre értések elkerülése miatt) 11. évadja december 15-én startolt el a BBC America műsorán. Előtte, december 8-án egy különkiadásos premier résszel jelentkezik Top Gear Winter Olympics Special címen.
Beküldte: Kanyecc 2008 July 28, 11:37-kor a(z) casting,Hírek témába.
A Secret Millonaire majd csak december 3-án fog feltűnni a FOX műsorán, hogy aztán egy nappal később – negyedikén – elfoglalhassa a csütörtök 21.00-ás timeslot-ját. Úgy tűnik a csatorna, nem várja ki a midseason-t, még karácsony előtt beveti. (Részletesebb májusban írtunk róla.)
Bazz. Ilyenről se halottam még. A VH-1 egyre elmebetegebb reality-ket készít. Most kitalálták a Scream Queens-t, avagy a sikoly királynője címre hallgató reality-t, amiben a legjobb sikoly hangot keresik a lányok körében. Zsűrik között ott lesz: James Gunn, Shawnee Smith és John Homa. Talán valami horrorban való szereplés jár a nyertesnek?
Cierra Ramirez (The Suite Life of Zack and Cody) csatlakozott a My Own Worst Enemy-be. az NBC új drámasorozatába.
Dave Franco (Greek) csatlakozott a Do Not Disturb című FOX-os újonc sorozatba.
Sean Maguire (The Class) szerepelni fog Rob Thomas ABC-s drámapilotjában, a Cupid-ban.
Kijöttek az első képek a Beverly Hills 90210-ből. (Értsd: Ezek már az első epizódból néhány Print Screen-es fotók, azaz ezek a jelenetek már fixen ott lesznek a sorozatban. Értve?!)
Sara Gilbert visszatérő szereplőként tűnik majd fel a The Big Bang Theory második évadjában.
Ez, de szar. Az ABC family még sem annyira elégedett a Middleman-nel? …ugyan is a 13 epizódosra tervezett első évadból egy részt lecsent, azaz csak 12 részes lesz az évad. (Elfelejthetik a rajongók a folytatást? …vagy mi a szent szer?)
A 24 rajongói valamilyen módon lehangoltnak érezhetik magukat, hiszen a fejesek kijelentették, hogy csak akkor fognak mozifilmet csinálni a sorozatból, ha az már több évaddal nem fog a rajongóknak szolgálni, azaz törlés vagy befejező évad esete után. Legalább jó tudni, hogy nem 7 évadra tervezik Bauer napjait, hanem többre!
Pár fotót itt megtekinthettek egy meleg Burn Notice-napos forgatásról.