Ezeket passzolta az NBC 2017-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 16, 20:09-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Passzolt pilotösszegzők: NBC | Fox | ABC | CBS | The CW

Upfront 2017: NBCÖsszefoglaló | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

Túlvagyunk az NBC Upfronts-án. Igazából két napot szántam rá, hogy a végére érjek. Hova siessünk, az információk új sem kerülnek a kukába. A fentebbi linkek segítségetekre lehetnek abban, hogy egyszerűen tájékozódjatok a cikkek sokaságában. Olvashattátok már azokat az újonc adatlapokat is, amikre rábólintottak. Most egy kisebb összegző keretében szeretném átvenni azokat, amiket végül a kukába vagy parkoló pályára küldött.

Kezdjük a sort a drámával. A Redliners tök jó ötletnek tűnt, hiszen amúgy is hiány van normális kémekkel foglalkozó ötletből. Oké, az FX-nek ott a The Americans, azonban az a vége felé tart. Megnézném egyszer, hogy országos tévében meddig jut egy hasonszőrű szkript. Erre még várnunk kell, mert Charlaine Harris adoptáció piros lapot kapott. Szintén elkaszálták a Shelter-t, amit korábban Salvation címen emlegettünk. A csatorna elégedett a Chicago Med mutatóival, nem szeretne házon belül kórházas konkurenciát. Valószínűleg Dick Wolf is közrejátszhatott a passzolásának, mert a szinopszis kellően ígéretes volt itt is.

Komédiák körében a CBS-től átvett (korábban: Happy Peppers címen emlegetett) Relatively Happy megint befuccsolt. Holott Jeff Astrof-ék reménykedtek, hogy az új csatornánál jobbak az esélyeik, de nem! A Spaced Out-nak se volt nagyobb sikere a csatorna vezetőségénél. A Where I’m From-nál Kourtney Kang élete sem hozott kellő vidámságot, illetve a megcsavart Isten nem ver Bobbal! is ment a levesbe.

Egyedül a The Sacket Sisters az az ötlet, ami hivatalosan nincs a kaszáltak között. Nem érzem erősnek, így mi oda soroljuk.

Nektek melyek azok az ötletek, amikre abszolút vevők lennétek? Kommentekbe jöhetnek a vélemények!

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal:

(CRTL) = író/készítő
(D) = rendező
(CO-EP) = társkészítő
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv/képregény szolgál alapul, ennek írója

Dráma ötletek:
  • Redliners
    Történet
    : Charlaine Harris azonos című regénye szolgáltatja az alapjait. A sztori középpontjában: két olyan egykori kém, akik a külvárosban élik mindennapi életük, míg nem újraaktiválják őket. A munka mellett próbálják fenntartani álcájukat, hogy fel ne tűnjön a fürkész szemeknek.
    Műfaj:
     dráma.
    Szereplők: Alan Powell, Greg Germann, Hannah Ware, Jenny Wade, Jerod Hayne, Quinn Shephard, Rodney To és Tommy Flanagan.
    Készítők: Charlaine Harris (BOOK), David Janollari (EP), Jason Ensler (DIR -Pilot), Kelly Sue DeConnick (CRTR/EP), Shaun Cassidy (CRTR/EP).
    Stúdió: David Janollari Entertainment · Universal Television
    Forgatási helyszín: New York
  • Shelter (fka. Salvation):
    Történet
    : egy valós idejű „extrém eseménnyel” megtoldott orvosi dráma lesz, melynek középpontjában: egy létszámhiányos Brooklyn-i kórház ápolói és orvosai lesznek. A csavart az adja, hogy egy hurrikán pusztít éppen, melynek következtében ők lesznek a város utolsó életképes trauma központja.
    Műfaj:
     dráma.
    Szereplők: J.J. Field, Jamie McShane, Latarsha Rose, Matthew James Thomas, Nadia Gan, Nikki M. James, Paola Lazaro és Rachel Griffiths.
    Készítők: Charles McDougall (EP/DIR – Pilot), Paul Haggis (EP) és Warren Leight (CRTR/EP).
    Stúdió: Sony Pictures Television
    Forgatási helyszín: New York
Szitkom ötletek:
  • Relatively Happy (fka. Happy Peppers):
    Történet
    : egy felnőtt testvérpárról szól a sztori, akik gyermekkoruk óta először élnek együtt, miután egyikkőjüket komoly veszteség éri. Ezt követően lesznek egymás szárnysegédei, megosztják minden gondjukat, bajukat a másikkal. – A projekt 2015-ben a CBS berkein belül futott.
    Műfaj:
     többkamerás szitkom
    Szereplők: Derek Gaines, Diona Reasonover, Genevieve Angelson, Jane Lynch és Jon Rudnitsky
    Készítők: James Burrows (EP/DIR – Pilot), Jeff Astrof (CRTR/EP), Max Mutchnick (CRTR/EP)
    Stúdió: Barge Productions · Too Mutch Ink · Warner Bros. Television
    Forgatási helyszín: N/a
  • The Sackett Sisters
    Történet
    : középpontjában két egymástól elidegenedett nővérpár áll, akik egy hősi tettet követően közönségkedvencek lesznek, és kénytelenek lesznek együttesen folytatni „új életüket” a megszerzett hírnév útján.
    Műfaj:
     egykamerás szitkom.
    Szereplők: Bradley Whitford, Busy Philipps és Casey Wilson.
    Készítők: David Miner (EP), Luke Del Tredici (CRTR/EP), Robert Carlock (EP), Tina Fey (EP), Tristram Shapeero (DIR – Pilot).
    Stúdió: 3 Arts Entertainment · Little Stranger · Universal Television
    Forgatási helyszín: New York
  • Spaced Out
    Történet
    : munkahelyi szitkomról volna szó, melyben egy munkásosztálybeli zseni lesz a középpontban. A problémát az generálja, hogy nem igazán képes beilleszkedni abba a csapatba, melynek tagjaival együtt dolgozik egy rakéta projekten, melynek célpontja: a Mars.
    Műfaj:
     egykamerás szitkom
    Szereplők: Brett Goldstein, Christine Woods, Donald Faison, Ken Kirby, Matt Shively és Miranda Cosgrove.
    Készítők: Adam Sztykiel (CRTR/EP), Bill Lawrence (EP), Jeff Ingold (EP), Ruben Fleischer (DIR – Pilot)
    Stúdió: Doozer Productions · Warner Bros. Television
    Forgatási helyszín: N/a
  • Where I’m From
    Történet
    : Kang- sajátélete szolgáltatja a történet alapját. Főhősünk egyetlen lányként próbál megfelelni Philadelphia külvárosában vegyes rasszú családjában. Az év: 1988, tehát régi stílusban gondolkodnak nála.
    Műfaj:
     egykamerás szitkom
    Szereplők: Derek Hough, Isabella Russo, Kenneth Choi, Paula Abdul és Rebecca Creskoff.
    Készítők: Fred Savage (EP/DIR (Pilot), Kourtney Kang (CRTR/EP), Nahnatchka Khan (EP).
    Stúdió: 20th Century Fox Television · Fierce Baby Productions
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • What About Barb?
    Történet: a ’91-es mozifilm, a What about Bob? (itthon: Isten nem ver Bobbal) szolgáltatja a történet alapját – csak itt a nemek fel lesznek cserélve. A sztori középpontjában: egy pszicho-terapeuta nő áll, aki meg akar szabadulni legragaszkodóbb páciensétől, azonban ez nem megy, így kvázi családtaggá válik az életében.
    Műfaj:
     egykamerás szitkom
    Szereplők: Ben Lawson, Eddie Shin, Jessica Gunning és Leah Remini as Suzanne.
    Készítők: Joe Port (CRTR/EP), Joe Wiseman (CRTR/EP)
    Stúdió: ABC Studios
    Forgatási helyszín: N/a

Kommentáld!

Őket passzolta a The CW

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 28, 13:41-kor a(z) 2012/13 sorozatai témába.

Ezzel még adós voltam! (Előzőleg: az ABC, az NBC, a CBS és a Fox visszadobott pilotjai.) A The CW ismételten nem rendelt be szitkomot. Az Everybody Hates Chris és a The Game távozása óta nincs kínálatukban a műfaj, helyette inkább reality-kkel próbálkoznak, mindhiába! Az idei dráma kínálatuk eléggé vegyes felvágott. Vannak ígéretes újoncok, mint a Cult vagy az Arrow. Ők jönnek, velük ne foglalkozzunk. Nagy bátorságra vall a csatorna részéről, hogy több neves készítő ötletét dobta a “kukába”, hiszen a Shelter-nél J.J. Abrams; a Joey Dakota-nál a Tannenbaum-fivérek közreműködtek az elkészítéskor. A The Selection pedig könyv alapokon nyugszik, azaz egy bizonyos közösséget már megnyertek volna.

A kérdés továbbra is adott: Melyik pilotot láttad volna szívesen sorozatként?

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal előbb:

(CRTR) = író/készítő
(D) = rendező
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv szolgált alapul, és annak az írója.

Drámák:
  • Joey Dakota
    Történet: alapját az izraeli Danny Hollywood adta. Egy romantikus-időutazós dráma lesz, melyben egy dokumentumfilmes visszautazik az ’90-as évekbe, aki beleszeretett egy rocksztárba, akiről a jelenkorba filmet csinált. Miután ismételten visszatér a jelen jövőjébe azon van, hogy megakadályozza szerelme halálát.
    Szereplők: Amber Stevens, Brooklyn Sudano, Craig Horner, Erich Bergen, Leah Renee, Scott Wolf.
    Készítők: Bert V. Royal (CRTR/EP), Eric Tannenbaum (EP), Kim Tannenbaum (EP), Mark Harmon (EP), Martha Haight (EP), Ori Gross (CRTR – Original), Tmira Yardeni (CRTR – Original).
    Studió(k): Armoza Formats · CBS Television Studios · The Tannenbaum Company · Wings Productions.
    Forgatási helyszín: Vancouver
    AFTRA
  • The Selection
    Történet: A történet alapját Kiera Cass regénysorozata adta, amely 300 évvel később, 2400 körül játszódna, amikor egy szegény fiatal lányt kiválasztanak, hogy sorsát teljesítse be, és versenyezzen a királynői címért egy háborúk által sújtotta nemzetben.
    Szereplők: Aimee Teegarden, Andrew Elvis Miller, Celia Kate Massingham, Ethan Peck, Leonor Varela, Martin Donovan, Peta Sergeant, Sean Patrick Thomas, William Moseley.
    Készítők: Elizabeth Craft (CRTR/EP), Kiera Cass (BOOK), Mark Piznarski (DIR – Pilot), Sarah Fain (CRTR/EP).
    Studió(k): Warner Bros. Television
    Forgatási helyszín: Vancouver
    AFTRA
  • Shelter
    Történet: a sztori középpontjában egy New England-i nyaraló áll, annak új és visszatérő személyzete, valamint a köztük lévő kapcsolatok. Nem utolsó sorban még lesznek vendégeik is, akik tovább borzolják néha a kedélyeket.
    Szereplők: Eka Darville, Elizabeth Henstridge, Hannah New, Malese Jow, Trent Ford, Zachary Abel.
    Készítők: Bryan Burk (EP), J.J. Abrams (EP), Liz Friedlander (DIR – Pilot), Mark Schwahn (CRTR/EP).
    Studió(k): Bad Robot Productions · Mastermind Laboratories · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín: TBD
    AFTRA

Kommentáld!

2012/13-as pilotötletek: The CW

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 6, 11:53-kor a(z) Pilottervek: 2012/13 témába.

Márciusba léptünk, ennek ellenére még mindig tart a pilot-casting időszak. Hihetetlen, de tavalyelőtt ilyenkor már összeállt nagyjából minden pilotnak a szereplőgárdája és készítőgárdája, míg most akad olyan, ahol még sehol se tartanak. Valószínűleg ezek fognak első ízben kihullni a sorból, vagy nyáron kerülnek berendelésre, mikor már leforgatták őket. Ergo Upfronts után. Bár ne fessük az ördögöt a falra, hiszen olykor egy hét alatt összehozzák.

A lényeg, hogy most a THE CW-t szedtem össze. Ott a Shelter című pilot, ahol még egyetlen ember sincs a castingban. Érdekes. A legígéretesebbek között kell emlegetni az Arrow-ot, ami akár felfogható Smallville utánpótlásnak, illetve a The Carrie Diaries-t, amit leginkább egy esetleges Gossip Girl helyettesítőnek tudnék belőni. (Ugye a GG nagyon a padlót fogja az elmúlt időszakban, így cseppet se lehetnek nyugodtak a nézői.) Akad olyan ötlet is – Cult –, melynek alapjait 2005-ben alapozták meg, de akkor nem kérték be. Most újra próbálják hátha… Hozzá nem fűzök sok reményt. A csatornának egyelőre nincs komédia pilotberendelése, holott azt ígérték, hogy fel fogják éleszteni ezt a részleget. Úgy fest ez még sem fog megtörténni? Pedig van négy – az Acting Out, a The Makery, a Poseurs és a Swordfighting – pilotnak még be nem rendelt ötletük.

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal előbb:

(CRTR) = író/készítő
(D) = rendező
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyvadoptáció, és annak írója.

  • Arrow*
    Történet: A népszerű DC-képregény adja az alapötletet a The CW újabb pilotötletének, amelynek főhőse a Zöld Íjász lesz, illetve annak normál életbeli alteregója lesz. Egyelőre csak ennyi lehet róla tudni, egyébként a Smallville-ban is láthattátok.
    Szereplők: Colin Donnell, Colin Salmon, David Ramsey, Jamey Sheridan, Katie Cassidy, Paul Blackthorn, Stephen Amell, Susanna Thompson, Willa Holland.
    Készítők: Andrew Kreisberg (CRTR/EP), David Nutter (EP/DIR – Pilot), Greg Berlanti (CRTR/EP), Marc Guggenheim (CRTR/EP), Melissa Kellner Berman (CO-EP).
    Studió(k): Berlanti Television · DC Comics · Warner Bros. Television
    Forgatási helyszín: Vancouver
    AFTRA
  • Beauty and the Beast*
    Történet: feldolgozná a CW a CBS-es Beauty and the Beast című sorozatot, ami 1980-as években volt terítéken berkeikben. Az egésznek adna egy modernkori kivitelezést.
    Szereplők: Austin Basis, Brian White, Jay Ryan, Kristin Kreuk, Max Brown, Nicole Gale Anderson, Nina Lisandrello.
    Készítők: Bill Haber (EP), C. Anthony Thomas (EP), Gary Fleder (EP/DIR – Pilot), Jennifer Levin (CRTR/EP), Paul Junger Witt (EP), Ron Koslow (EP), Sherri Cooper (CRTR/EP).
    Studió(k): CBS Television Studios · Ostar Productions · Witt-Thomas Productions.
    Forgatási helyszín: Toronto
    AFTRA
  • The Carrie Diaries*
    Történet: alapját Candace Bushnell azonos című regénye adja. A sztorit a Sex & the City előzménysorozataként is emlegetik, mivel a sorozat Caddie Bradshaw-nak a középiskolás, manhattan-i éveiről fog szólni.
    Szereplők: AnnaSophia Robb, Austin Butler, Brendan Dooling, Chloe Bridges, Ellen Wong, Freema Agyeman, Katie Findlay, Matt Letscher, Stefania Owen.
    Készítők: Amy B. Harris (CRTR/EP), Candice Bushnell (BOOK/EP), Josh Schwartz (EP), Len Goldstein (EP), Miguel Arteta (EP/DIR – Pilot), Stephanie Savage (EP).
    Studió(k): Fake Empire · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín: New York
    SAG
  • Cult
    Történet: az ötlet nem mai, mivel 2005-ben álltak vele elő először, de akkor két testvér állt a középpontban. Az új koncepcióban egy tévés asszisztensnőről szól, aki pár sztár eltűnése után összeáll egy bloggerrel, hogy aztán nyomozásba kezdjenek.
    Szereplők: Alona Tal, Andrew Leeds, Jessica Lucas, Matt Davis, Robert Knepper.
    Készítők: Jason Ensler (DIR – Pilot), Josh Schwartz (EP), Len Goldstein (EP), Rockne S. O’Bannon (CRTR/EP), Stephanie Savage (EP).
    Studió(k): Fake Empire · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín: Vancouver
    SAG
  • First Cut*
    Történet: egy fiatal orvos áll a középpontjában, aki azt tapasztalja, hogy valójában a kórház, ahol dolgozik olyan, mint egy középiskola. (Eléggé komikus, néha fejetlen.)
    Szereplők: Aja Naomi King, Jack Coleman, Justin Hartley, Kelly McCreary, Mamie Gummer, Michael Rady, Necar Zadegan.
    Készítők: Dan Jinks (EP), Jennie Snyder Urman (CRTR/EP), Bharat Nalluri (DIR – Pilot).
    Studió(k): CBS Television Studios
    Forgatási helyszín: Vancouver
    AFTRA
  • Joey Dakota
    Történet: alapját az izraeli Danny Hollywood adta. Egy romantikus-időutazós dráma lesz, melyben egy dokumentumfilmes visszautazik az ’90-as évekbe, aki beleszeretett egy rocksztárba, akiről a jelenkorba filmet csinált. Miután ismételten visszatér a jelen jövőjébe azon van, hogy megakadályozza szerelme halálát.
    Szereplők: Amber Stevens, Brooklyn Sudano, Craig Horner, Erich Bergen, Leah Renee, Scott Wolf.
    Készítők: Bert V. Royal (CRTR/EP), Eric Tannenbaum (EP), Kim Tannenbaum (EP), Mark Harmon (EP), Martha Haight (EP), Ori Gross (CRTR – Original), Tmira Yardeni (CRTR – Original).
    Studió(k): Armoza Formats · CBS Television Studios · The Tannenbaum Company · Wings Productions.
    Forgatási helyszín: Vancouver
    AFTRA
  • The Selection
    Történet: A történet alapját Kiera Cass regénysorozata adta, amely 300 évvel később, 2400 körül játszódna, amikor egy szegény fiatal lányt kiválasztanak, hogy sorsát teljesítse be, és versenyezzen a királynői címért egy háborúk által sújtotta nemzetben.
    Szereplők: Aimee Teegarden, Andrew Elvis Miller, Celia Kate Massingham, Ethan Peck, Leonor Varela, Martin Donovan, Peta Sergeant, Sean Patrick Thomas, William Moseley.
    Készítők: Elizabeth Craft (CRTR/EP), Kiera Cass (BOOK), Mark Piznarski (DIR – Pilot), Sarah Fain (CRTR/EP).
    Studió(k): Warner Bros. Television
    Forgatási helyszín: Vancouver
    AFTRA
  • Shelter*
    Történet: a sztori középpontjában egy New England-i nyaraló áll, annak új és visszatérő személyzete, valamint a köztük lévő kapcsolatok. Nem utolsó sorban még lesznek vendégeik is, akik tovább borzolják néha a kedélyeket.
    Szereplők: Eka Darville, Elizabeth Henstridge, Hannah New, Malese Jow, Trent Ford, Zachary Abel.
    Készítők: Bryan Burk (EP), J.J. Abrams (EP), Liz Friedlander (DIR – Pilot), Mark Schwahn (CRTR/EP).
    Studió(k): Bad Robot Productions · Mastermind Laboratories · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín: TBD
    AFTRA

Aja Naomi King, Jack Coleman, Justin Hartley, Kelly McCreary, Mamie Gummer, Michael Rady, Necar Zadegan

Kommentáld!

Tegnap estéről mazsolázva

 
Beküldte: tess 2012 February 3, 8:37-kor a(z) Hírek témába.

Nem semmi egy este volt a tegnapi, mármint ami a bejelentéseket illeti. Most vagy az van, hogy én estem ki a sodrásból az elmúlt hetek (hónapok) alatt, vagy hirtelen tényleg elkezdett áramlani az infó armada? Íme, csak úgy pár érdekesség, ami szemet szúrt:

  • A TvLand berendelte a botrányos minőségűnek aposztrofált (még nem láttam, de szerintem én is osztani fogom a nézetet) The Exes-t a 2. évadra. A sorozat állítólag 1,5M körüli értékeket hoz, ami ugye bőven fasza, egy gagyi sitcomtól.  Még a végén megérjük, hogy Donald Faison sorozatát is berendelik élethosszig, mint ahogy azt tették a Hot in Cleavland esetében.
  • Az ABC Family berendelte a The Secret Life of the American Teenager 5. (!) évadát. Amikor láttam egyszerűen nem akartam elhinni! Oké, alap berendelés, elvégre mégis csak a csatorna zászlóhajósa volt egy darabig, de azért ideje lenne váltani már. Ez így nagyon „még egy bőr” szagú megoldás, amire a másik jó példa ugye a One Tree Hill.
  • Plusz bekértek még 2 sorozatot a Beverly Hills Nannies című realityt és a Baby Daddy című komédiát. Tiszta sor a bukása, de hát próbálkozni szabad.
  • J.J. Abrams produceri szénája is igen jól áll a következő szezont illetően. Berendelték ugyanis az Eric Kripke-vel közös thrillerjét a Revolution-t. A projekt felett a tervek szerint Bryan Burk fog majd bábáskodni. Akkor meg is van az ősz egyik tuti NBC sorozata?
  • De amíg a Revolution nem annyira 100%, addig a CW-re szánt Shelter tuti annak fog bizonyulni. Majd a CW fog pont nemet mondani az Abrams – Mark Schwahn romantikus (!) drámára?!

Na, kb. ez történt tegnap este dióhéjban, de a részletekkel majd a nap folyamán úgy is jelentkezik Kanyecc.

Kommentáld!

free web stats