Nézettség 09/09 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2014 September 18, 1:09-kor a(z) Nézettség témába.

Ha a középmezőnyre vetünk némi figyelmet, akkor feltűnhet, hogy a reality-k szemszögéből a főzősökre nyitott a közönség. Míg előző este a MasterChef generált jó mutatókat, addig keddenként a Food Fighters gyűjti be az elismeréseket. Külön kiemelném, hogy azért kell az America’s Got Talent is hozzá, ami felvezeti. Megvan továbbá az idény első bukása, legalábbis a vasárnap elstartolt Utopia nagyon alacsony számokat hozott a második részével, amivel szinte biztos, hogy kasza közelbe került a produkció. Ez nem is kérdéses.

A kábeles részlegen a Sons of Anarchy büntetett. Az FX kihúzhatja magát, mert rég hozott bármelyik veteránja (vagy éppen újonca) 6 millió felett. Neki sikerült. Lenyomott mindenki a mezőnyből. A Finding Carter elvérzett a 22 órás blokkban. 888 ezres nézőszámával elég esélytelen a helyzete.

A briteknél az In the Club megtáltosodott. Muszáj volt neki, hiszen elhagyta magát előző héten. Az itv belekezdett a Wilderness Walks with Ray Mears és a Hot Tub Britain című műsoraiba. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/18 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 24, 18:57-kor a(z) Nézettség témába.

Hoppá, a Big Brother 18-49-ben lenyomta a Hell’s Kitchen-t. Immáron nemcsak a teljes lakosságban erősebb a CBS reality-je. A Motive közepesen erősen teljesít. Ha a mérce átlagát nézzük, ami jelenleg 7.1 millió volt, akkor bőven átlag felett teljesít, bár a Rookie Blue-hoz viszonyítva meg alul, főleg úgy, hogy utóbbit vezeti fel.

Kábeles fronton a megzuhant Graceland-en lehet szörnyülködni, hiszen a Sullivan & Son is nézettebb nála. Mindentekintetben. Mellesleg cirka 1 millió nézőt vesztett a Burn Notice-hoz viszonyítva, ami eléggé jelentős.

Leadásra került a Run utolsó epizódja. Most vagy ennyire borzasztó lett a Channel 4 minije, vagy a britek ábrándultak ki belőle. Hetibe is hasonlót hozhatott volna? Sose tudjuk meg, viszont a Married to the Job se remekel, az tény. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/11 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 15, 22:23-kor a(z) Nézettség témába.

Az NBC belekezdett a nyári vetélkedők hadába. A The Winner Is… gyengécske, és ha azt vesszük alapul, hogy a Hollywood Game Night, amit felvezetett jobbat hozott a celebjeivel, akkor egyenesen halálra van ítélve. Szerintem, hiába az a 4 milliós nézőszám, ez lehetne feljebb tornászni. A Big Brother US mint ha magára talált volna, vagy csak a botrány íze miatt nyalakodnak rá ennyien? A Motive erősen a középmezőnyben.

A Burn Notice hozza azt, amit az USA megkövetel. A TBS-es Sullivan & Son a Cougar Town árnyékában, ami utóbbinak kedvez.

A briteknél voltak sorozatdebütök, mindez a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (2): Sullivan and Son – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 15, 13:45-kor a(z) videó témába.

Népszerűbb, mint a Cougar Town, annyi biztos, de könnyebb helyzetben is van, hiszen őt megint nyáron kapjuk meg. A Sullivan & Son első évadja átlagban 2.20 milliót generált nézettségileg, valamint 0.9-es demót. Június 13-án tér majd vissza a TBS műsorára. A csatorna nagyon ráfeküdt a szitkomok gyártására. Talán ennyit még sose volt nála, mint az elmúlt 2 esztendőben. Ez a műfaj kedvelőinek jó, valamint azoknak, akik inkább csak a többkamerásokért rajonganak. Jöjjön egy hosszú ajánló (pár új poénnal?).


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 11, 10:25-kor a(z) Hírek témába.

  • Június 19-én tér vissza a Franklin & Bash 3. szériája a TNT-re, 25-én a Rizzoli & Isles 4.és a Perception 2. évadja is.
  • Szeptember 3-án 22 órakor debütál a Cold Justice című új nem szkriptelt sorozata a csatornának, melyben Kelly Siegler és Yolanda McClary lesz a főszereplő.
  • Colin Hanks vendégszereplője lesz az NCIS 10. évadjának, ahol 2 epizódban tűnik majd efl.
  • Május 27-én folytatódik új évaddal a Longmire és a The Glades.
  • Kitűzték a Devious Maids évadpremierjét is, ami június 23-án lesz. A Szereplők sorában: Ana Ortiz, Dania Ramirez, Roselyn Sanchez, Edy Ganem, Judy Reyes, Brett Cullen és Susan Lucci. 13 epizódot kért be belőle a Lifetime.
  • Van néhány címünk: A Boy & his Dog / Underwater / MidnightBates Motel 1×08-10; The Walking Dead / GraduationThe Vampire Diaries 4×22-23; Unquiet MindLongmire 2×01;
  • Forgatási videók a Doctor Who új évadjához: itt, itt és itt.
  • Június 13-án tér vissza a TBS-re a Sullivan & Son 2. évadja.
  • John Barrowman vendégszereplője lesz a Scandal 2. évadjának.
  • Megvannak a Bitten további főszereplői, ahol Greg Bryk (A History Of Violence), Greyston Holt (Alcatraz) és Paul Greene (The Client List) kapott helyet Laura Vandervoort mellett. A premierje 2014 első felére várható.
  • Május 15-i Chicago Fire fináléban mutatkozik be a sorozat spinoff koncepciója, melynek főszereplői között: Tania Raymonde (Lost) és Scott Esatwood, valamint Melissa Sagemiller és Kelly Blatz is.
  • Steven Thompson fogja írni a Sherlock 3×02-es epizódját, ami a The Sign of Three címet hordozza.
  • Harem Shake-keltek a Britain’s Got Talent-esek. Simon hozta a semmitmondó formulát.
  • Az American Idol 15 legrosszabb előadás everjét csekkolhatjátok le itt, all-time-ra kiterjesztve.
  • Az MTV még sem kér több évadot a Buckwild-ből. Nem szabad elmenni amellett a tény mellett, hogy április 1-jén az egyik szereplője meghalt, így valahol az MTV döntése megérthető, míg a készítők anyázása nem épp, akiknek a sorozat a pénzről szól leginkább.
  • Az Oxygen berendelte a The Face 2. évadját.
  • Mégsem áprilisban startol a Ghost Hunters a Syfy-on, hanem június 12-én.
  • Június 14-én folytatódik a Starz-on a Magic City a 2. szériával.
  • Az NBC berendelte a Last Call with Carson Daly 13. etapját, azaz 2013/14-ben se tűnik el a talkshow.
  • Brian Friedman azt nyilatkozta, hogy Sharon Osbourne vissza fog térni a The X Factor-ba.
  • Forgatják az 50. évfordulóra készülő Doctor Who epizódot, íme pár forgatáson lőtt kép, melyen az egyik Doctor éppen lóg.
  • Kris Marshall csatlakozott a Death in Paradise harmadik évadjához, míg Ben Miller elhagyja a sorozatot.
  • Az a hír járja, hogy Heather Morris (Glee) várandós.
  • Scott Parks a The Vampire Diaries szereplőgárdájában.
  • Rovin Givens és Robbie Jones nevét írják a 90210 5×20-as részének vendégei között.
  • Laura Bell Bundy, Kaitlyn Black és Nicholas Podany vendégszereplő lesz a Hart of Dixie 2×21-es részében.
  • Isaiah Mustafa ismét feltűnik a Nikita 3×20-ban.
  • Osric Chau a Supernatural 8×21-es epizódjában lesz látható.
  • Chin Ham az 1×18-as Arrow után az 1×21-be is beugrik.
  • Friss forgatáson lőtt képek a Continuum 2. évadját illetően.
  • Yvonne Strahovski vissza fog térni a Dexter 8. évadjába. A hír immáron hivatalos, illetve többepizódban fog szerepelni.
  • Carmen Corral (Southland) készített a SpoilerTV interjút.
  • Május 19-én kerül adásba az ABC-n a The 2013 Billboard Music Awards.
  • A Sundance Channel adott ki egy közleményt a Rectify első évadját illetően. Aki akarja, belőle el tudja olvasni a 6 epizódnak a szinopszisát.
  • A CSI évadfináléjára sikerült megszereznie a stábnak Black Sabbath nevű zenekart, akiknek újabb albuma a sorozatban debütálhat. A bandában: Ozzy Osbourne, Tony Iommi és Geezer Butler foglal helyet.
  • Attól függetlenül, hogy a Ready for Love borzasztó nyitást produkált, mégis január 15-e óta 18-49 évesek körében kiemelkedő demóval állt elő.
  • Április 13-án folytatódik a Smash az NBC-n, ez egy szombati nap, utána The Voice ismétlést, majd Saturday Night Live adást ad a csatorna.
  • Május 12-én 1 órás különkiadással tér vissza a Long Island Medium, a TLC egyik népszerű sorozata – legalábbis ezt írják róla, nekem miért nem rémlik mi is ez?
  • Mark Hemill beugrik a Criminal Minds 8. évadjának zárásába.
  • Kate Micucci, azaz Lucy ismét feltűnik a The Big Bang Theory 6×21-es részébe.
  • Matthew Gray Gubler rendezte a Criminal Minds 8×20-as epizódját, amit május 1-jén ad le a CBS.
  • A The Good Wife 4×22-es évadfinálé vendéglista az alábbi: Martha Plimpton, T.R. Knight, Denis O’Hare, Dylan Baker, Ana Gasteyer és Estelle Parsons; míg Michael Bloomberg önmagát fogja alakítani.

Kommentáld!

Nézettség 09/20 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 25, 14:36-kor a(z) Nézettség témába.

A nap befutója a The X Factor. Egyelőre. A héten viszont már társaságot kap. Nem is akármilyent, a CBS részéről. A Saturday Night Live-ből megkaptuk az évadnyitó különkiadást. Az Up All Night is új évaddal startolt, ránézésre az utolsóval, mert harmatgyenge teljesítményt produkált. A The Office nála jobban zárta a napot, bár sorsa megpecsételődött. A Wipeout javított az előző héthez képest, ahogy a The Next is.

Kábeles fronton az Awkward. évadot zárt, 2 millió felett az átlagnézettsége, amire az MTV-nek rossz szava se lehet. Befutott vele, de vajon mikor fárad el?

A briteknél a The Bletchley Circle-t emelném ki a rengetegből. Csökkent ismételten. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/13 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 19, 1:46-kor a(z) Nézettség témába.

Elrajtolt a Glee 4. szériája, ami elmaradt a 3×01-es évadkezdéstől, viszont, ha a fináléját vesszük alapul, akkor jól hozott. Csakhogy számokat is mondjak: 4.0-val startolt, míg 2.9-es demóval búcsúztatta a 2011/12-es idényt. Most úgy, hogy alig volt ellenfele: 3.3-mal muzsikált. Lesz ez jobb, vagy innen csak lefelé mehet? Tippünkre jövő héten egy nagyobb csökkenés várható, már csak a papírforma miatt, de ha visszatérnek a CBS-es sorozatok, akkor még rosszabbra is fordulhat a helyzete. A Rock Center With Brian Williams nyert az ismétlések ellen. A The X Factor visszább esett a szerdához képest, viszont ez papírforma volt.

Az Awkward. az MTV-n erősödött. Noha berendelése megvan, azért az ilyen kiugrások nagyon sokat jelentenek visszajelzés szemszögéből. A Wilfred és a Louie nagyon beállt 4-600 ezerre. Nagyon távoli számukra az 1 milliós határ.

A briteknél folytatódott a Good Cop, ami nagyobbat zuhant; illetve a The Bletchley Circle, ami kisebbet. A Shameless UK-ből szintén kaptunk részt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/06 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 12, 1:12-kor a(z) Nézettség témába.

Az America’s Got Talent hátraszorult a mezőnyben – már ami a 18-49 éveseket takarja. Kiemelném, hogy a Wipeout-ért se rajonganak már annyian, mint a 3-4. évad tájt. A Big Brother nyárra tökéletes, hiszen a CBS-nek hozza a megszokott számot. A The CW erőlteti a The Next-et, ami az Oh Sit!-nél is gyalázatosabb.

Kábeles adók harcánál az MTV Video Music Awards lett a befutó, de azt ki kell hangsúlyozni, hogy a tavalyi eredményéből 40-45%-nyit vesztett. A Sullivan & Son a TBS száját elégedett mosolyra görbítheti.

A BBC One-on futó Good Cop 4.06 millióról 3.35 millióra zuhant. Talán hozzájárult ehhez a The Bletchley Circle rajta, talán nem. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 5, 20:38-kor a(z) Hírek témába.

  • A hazai HBO hű lesz magához, ugyanis a Terápia premier napján, azaz október 22-én kódolatlan napot fog tartani, hogy mindenki megcsodálhassa újdonsült üdvöskéjüket.
  • Mostantól Illés Gabriella fogja irányítani a FEM3, a PRO4 és a SuperTV2 csatornáinak sajátgyártású műsorait.
  • A Spektrum Home vásárolta meg a Hotel Hell hazai vetítési jogait. Premier valamikor november tájt.
  • A Sky One kiadott egy közleményt a sorozatainak debütálásáról. 2013 januárjában tér vissza a Got to Dance 4. évadja, 2012 második felében jön az An Idiot Abroad – The Short Way Round, a Spy 2. szériája, a Trolled 2. etapja.
  • 2013-ban startol a The Smoke a Sky One-on, ami londoni tűzoltókra fog fókuszálni. Dráma lesz a Kudos Film & TV jóvoltánól, melyet Lucy Kirkwood (Skins) fog elkészíteni.
  • Moonfleet címmel egy két részes családi drámát is várhatunk a Sky One-ra, amit Ashley Pharoah (Life on Mars, Ashes to Ashes) fog megírni, amelyet a Company Pictures fog legyártani. A történet alapjául a klasszikus John Meade Falkner története fog szolgálni.
  • Szintén 2013-ben debütál a Chickens, ami 6 részes szitkom lesz az The Inbetweeners szereplőivel: Simon Bird-del, Joe Thomas-szal és Jonny Sweet-tel. A történet az I. világháború idején játszódik. 3 fiatal férfi lesz a középpontjában, akik egy olyan világban élnek, ahol a nők „uralkodnak”. Előbbi kettő fogja írni.
  • Kate del Castillo vendégszereplője lesz a Grimm 2. évadnak.
  • Tegnap meglett a 10 milliomodik rajongó a The Walking Dead Facebook rajongói oldalnak. Mellesleg a social game-mel már lehet nyomulni. Részletek.
  • Az NBC levette a műsoráról a Saving Hope-ot. Gondolom nem hozta a kellő nézőszámot. Egyébként van esély rá, hogy az NBC.com-ra felpakolják, hogy leadják, de eléggé csekély. Inkább a kanadaiakban bízzunk.
  • Szeptember 15-én debütál a Strictly Come Dancing 10. évadja a briteknél.
  • Angelique Cabral visszatérő szereplője lesz a Don’t Trust the B–- in Apart. 23-nak.
  • Bakiparádé a Parks & Recreation-höz.
  • Van néhány címünk: Sovereign / Authority VestedSons of Anarchy 5×01-02; Clue: SICSI: New York 9×07; SplitsvilleHow I Met Your Mother 8×06; Pick & RollCSI 13×06; Sunshine & Frosty SwirlDexter 7×02 (címváltoztatás történt, előzőleg: The Shadow Knows volt.); SideswipeNikita 3×06;
  • Szeptember 16-án (vasárnap) tér vissza új részekkel a Downton Abbey.
  • A Deadline.com információi szerint Dick Wolf nem akar a seggén ülni, és hiába van ott a Chigago Fire című NBC-s tűzoltókról szóló produkciója, azt vette a fejébe, hogy a brit Injustice-nek készíti el az amerikai változatát, melyet David Hudgins-szel (Friday Night Lights) fog közösen megírni.
  • Simon Cowell olimpiai kiadással tervez a The X Factor-hoz.
  • David Burtka vissza fog térni október 8-i How I Met Your Mother részbe.
  • Megvolt a Breaking Bad 5. évadjának zárása. Vince Gilligan-t faggatta a TVLine.com.
  • A Sky Atlantic elkaszálta azt a Hit & Miss-t, amelynek amerikai vetítési jogait a DirecTV vásárolta meg.
  • Friss, forgatáson készült képek a Castle 5. évadjához.
  • A National Geographic fantasy világba fog elkalauzolni bennünket, mivel a Dragon Wars: Fire & Fury című legújabb tévéfilmes produkciójuk sárkányokról fog szólni. WTF!
  • Tom Szentgyorgyi fogja írni az 5×06-os The Mentalist epizódot.
  • A TBS berendelte a Sullivan & Son 2. évadját. Na, erre se gondoltam volna.

Kommentáld!

Nézettség 07/26 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 31, 14:20-kor a(z) Nézettség témába.

Nyitott a CBS részéről a 3, de nem hozta azt a nézettséget, mint amit vártunk volna tőle. Igazából a CBS vezetősége is tisztában volt ezzel, azért húzta ennyire a premierjét. A Saving Hope-pal nem kell jövőre az NBC műsorán számolni. A poén, hogy 20%-kal erősödött múlt héthez képest, de így sincs sok esélye.

Az Anger Management továbbra se növekvőben. Az FX tényleg utolsó pillanatra fogja hagyni a berendelését, mert nincs beállás. A poén, hogy a TBS-es Sullivan & Son megverte a teljes lakosság körében. Az Awkward. remekül szerepel.

A briteknél semmi említésre méltó. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats