TCA-morzsák: StarZ

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 16, 23:59-kor a(z) Hírek témába.

Kisebb csatornákat is külön fogjuk szabdalni, mert megérdemlik. Elsőként kezdem a StarZ-zal, ami ma volt. Folytatásra már csak holnap számítsatok.

  • A csatorna bejelentette, hogy nem igazán akarja folytatni a Crash című sorozatot a harmadik évaddal, Ugyebár kettő lement, azonban koránt se váltotta meg a világot. Hivatalosan még nem kaszálta, csak szünetelteti, míg végleges döntés nem születik.
  • Az okokat persze lehet sejteni. A Spartacus: Blood and Sand megkapta a második évadra is a berendelését. Látatlanba! Ezt se feledjük el, hiszen a premier, majdcsak január 22-én lesz. Az első két epizódja amúgy fellelhető az interneten. (Kritikát holnap várjatok róla.) Mivel véres lett a sorozat, ezért 22 óra előtt nem is lesz.
  • Április 23-án fog visszatérni a Party Down a második évadjával. Jane Lynch elvileg vissza fog térni a folytatásban, legalábbis egyelőre az évadfináléjáról beszélnek, amelyet Ken Marino fog majd rendezni.
  • Chris Albrecht egyébként szeretné még több szereplőt látni a folytatásban. Míg David Wain hat epizódot fog rendezni elvileg.
  • Szintén 23-án érkezik a Gravity, melyet a Party Down fog felvezetni. Egy fél órás dramady vígjátékot volna, melyet Eric Schaeffer és Jill Franklyn fog írni. A sorozat alapkoncepciója, hogy van pár öngyilkos egyén, akiknek mégsem sikerül véghezvinni, amit akarnak. Főszereplők között: Krysten Ritter, Ivan Sergei, Ving Rhames és Rachel Hunter.
  • Rob Thomas-szal kapcsolatban szóba kerül a Veronica Mars-film is, melyről a következőt mondta: „it’s not happening as no one will finance it, but he and Kristen Bell would have been more than happy to do it.

95814766

Kommentáld!

TCA-morzsák: ABC

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 15, 11:45-kor a(z) Hírek témába.

  • Szeptemberben érkezik a Castle második regénye. Jó lenne kiolvasni az elsőt, de hát ilyen ígéretet nem teszünk, mert nincs semmi időnk ilyenre, ellenben ha valaki találkozik vele és elolvasta, szívesen jöhet egy kis könyvajánló.
  • Az ABC vezetősége egyáltalán nem elégedett a Scrubs és a Better off Ted szereplésével. Hiába duplázták meg az adagot, semmi javulás sincs. Ez sajnos baljós előjel a jövőjét illetően.
  • Mint már írtuk, az ABC berendelte a Cougar Town, a Modern Family és a The Middle második évadját. Továbbá mindhárom jelenlegi évadját 24 epizódosra egészítette ki.
  • McPherson a következőt nyilatkozta a Conveyor Belt of Love folytatását illetően: „How could we be done with such a genius show?”
  • Míg az éjszakai műsoraival kapcsolatban a következőt jegyezte meg: „We don’t have any plans to change our late-night right now.”
  • Ha tetszik, hanem nyáron spinoff érkezik a The Bachelor-ből The Bachelor Pad címen.
  • A Happy Town premierjéről semmi információ, de megígérték, hogy az első évad végére fény derül a „The Magic Man” kilétére.
  • Rosenberg viccesen a következőt mondta róla: „Happy Town is October Road where shit happens”.
  • Március 26-án kerül műsorba a Jamie Oliver’s Food Revolution 20 órától.
  • Mint már írtuk, a Dancing with the Stars március 22-én tér vissza új évaddal.
  • Április 5-én kerül műsorba a Romantically Challenged első évadja, amit a Dancing with the Stars fog felvezetni.
  • A Lost se maradhatott szó nélkül. Talán pont miatta mentek annyian el rá. Franc se tudja, az viszont tuti biztos, hogy a készítőknek esze ágában sincs spinoff-ot készíteni belőle, sőt a tévéfilmes vagy mozifilmes extra zárást se fontolgatják jelen helyzetben. Kapunk is válaszokat, meg nem is. Ez a harci felállás. Lesznek elvarratlan szálak, de ezek kellenek, mert mindennek értelmet úgy sem kell (!) adni, akkor min rágódnánk a folytatásban.
  • Az Ugly Betty hatalmas bizalmat élvez.
  • Természetesen pilotokkal is büszkélkedik az ABC. Ott van neki a Hopscotch című high concept krimije, ami egy gyilkosságra fókuszál rá, annak is az 5 legmozgalmasabb napjára. Ezen kívül a The Whole Truth-ról se feledkezzünk el, amit Tom Donaghy fog írni és egy jogi dráma lesz. Írtunk a Scoundrels-remake-ről napokkal ezelőtt. Szkript fázisban: az Awkward Situations For Men és a Women Are Crazy. (Mindkettőről írtunk már.)
  • Az ABC a jelek szerint átvette a Fox-tól a Secret Millionaire című reality-t és folytatni fogja.

Kommentáld!

Tripla berendelés

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 14, 22:15-kor a(z) Hírek témába.

A CBS mire várt? Szombaton kellett volna ki hirdetni a berendeléseket, nem pedig ma! Dőljünk hátra, pihenjük meg, mivel berendelték az NCIS: Los Angeles és a The Good Wife második évadját. Cseppet se csodálkozunk, hiszen tegnap az American Idol ellen hozott 15 milliós nézettséget előbbi, míg a The Good Wife 14 millióst, amikor már igaz nem volt, de a felvezetés, az felvezetés. Remekül tartotta magát.

Másrészről a TNT-n lepődtünk meg egy jó nagyot, hiszen bekérte a Men of a Certain Age második etapját. Újabb 10 epizód érkezik. Az igazat megvallva, nem értem mire fel ez a nagy elégedettség, hiszen kedd este mindössze 2.86 milliót hozott. Az előző 5 epizód átlaga: 4.4 millió volt, míg a premierjekor 5.40 millióval startolt.

Kommentáld!

Ilyen lesz az Episodes

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 14, 12:12-kor a(z) videó témába.

Itt a lehetőség Matt LeBlanc-nek a visszatérésre. A Jóbarátok és a Joey sztárja 2006 óta nem foglalkozott semmilyen körülmények között tévésorozattal. Igazából a filmes pályafutása se úgy alakult, ahogy azt szerette volna, tehát a Showtime újdonsült sorozatával adott a lehetőség a visszatérésre. Ez 2010 második felére várható, amikor megérkezik az Episodes című vígjátéksorozat a műsorukra 13 epizóddal. A színésznek nem lesz nehéz dolga, ugyanis a sorozatban önmagát kell majd alakítania. Erről mutatnánk egy jelenetet, ahol elmegy egy meghallgatásra. Nézős lesz?


Kommentáld!

Nyári sorozat lett a Code 58

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 14, 11:45-kor a(z) Hírek témába.

A Fox napján a Code 58 is kapott egy külön panelt, ahol a résztvevők – szereplők sorában: Jenny Wade, Diana-Maria Riva, Colin Hanks és Bradley Whitford; készítők sorában: Mikkel Bondesen és Matt Nix – beszélt a sorozatukról, ami immáron a fenti címen fut, nem pedig a Jack & Dan-en.

Raul Real kolléga már tisztázta az alapokat, így rátérnék a mondókám lényegére. A Fox május 12-én és 19-én 20:00-kor lead belőle egy-egy epizódot, majd a folytatás június 7-től kezdődően 21:00-tól kerül műsorba. Nyárra kerül, hol ott ősszel is megállná a helyét, már csak Matt miatt, aki a Burn Notice kapcsán bizonyított. A következőt nyilatkozta: „I’m incredibly excited to be doing the show at FOX (…) It’s a network that’s known for pushing limits, and that’s what we’re doing here. They’ve really embraced the quirkier, more unconventional aspects of the show, and even encouraged me to go further with them.”

A pilot epizód Tim Matheson irányításával készült. Most pedig mutatnék pár TCA-s képet, amin látható a fenti banda, csakhogy szokjuk őket együtt.

Code58-TCA_001

Tovább…

Kommentáld!

TCA-morzsák: Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 14, 10:45-kor a(z) Hírek témába.

  • Mint már írtunk: Berendelve a Glee második évadja.
  • Kezdeném az évhírével: Simon Cowell nem fogja megújítatni a szerződését az American Idol kapcsán, ami az idei esztendőben le fog járni.
  • Mindehhez köze van a The X Factor Fox-ra való érkezésének, ami 2011 őszére várható. Simon az Idol kapcsán nem sok beleszólása volt a dolgok menetében, ami látszólag kiborította. Ez változni fog az X Factor kapcsán, ahogy kizárólagos beleszólása lesz. A tervek szerint, az első etap 40 órányi lesz. (Őt is duplázni fogja?)
  • Nagy bajban van az Our Little Genius. A vetélkedőből több epizódot leforgattak már, de egyszer volt, hogy feltűnt az átlagnál okosabb gyerkőc (had? már nem rémlik), ami által a premiert csúsztatniuk kellet a készítőknek, de úgy fest, több áll a háttérben.
  • A Bones szintén szóba került a TCA-n. A készítők szerint nagy változás várható a sorozat kapcsán, főleg a 100. epizódban, amelyben egy régi arc is vissza fog térni.
  • J.J. Abrams szerint a Fringe-nek se ártana kitűzni egy fix befejezési dátumot, amivel a nézők jobban rátalálnának. Elmondása szerint, ez a Lost-nál is bejött. Miután megtudta a jónép, hogy lesz zárás és hogy mikor, egyből felkapottabb lett, mint egy bizonytalan jövővel megáldottal. A Fox vezetősége egyébként szereti a sorozatot, nincs kizárva – még mindig – a harmadik évad lehetősége. Mi szeretnénk, ha jönne!
  • Egyes információk szerint, a Fox tárgyal Conan-nel, aki most nagyon pipa az NBC-re, de erről még lesz szó a napfolyamán.
  • A 24 se maradhatott ki a sorból. Lesz-e 9. évad. Sokakat ez foglalkoztat jobban, nem a 8. évad premierje, ami itt van a nyakunkon. Kiefer egyébként benne lenne a folytatásban, szóval elvileg, ha rajta múlik, jönni fog.
  • Ezen kívül a Fox tervbe vette, hogy csinál egy szkeccs-showt, amit Dana Carvey és Spike Feresten csinálna.
  • A Fox szeretné összehozni a kellemest a hasznossal, azaz a Glee rajongókkal megszerettetni a The Cleveland Show-val, ami kibaszottunk nem vicces, szerintem! Mindezt úgy akarja elérni, hogy leanimálja a tagokat.
  • Újoncok gyanánt ne feledkezzünk meg a Keep Hope Alive-ról, illetve a Code 58-ról se. (Utóbbiról ma külön poszt lesz.) Ezen kívül érkezik még a Ridealong, legalábbis a pilot berendelve Shawn Ryan vezetésével, ami a Chicago-i zsarukról fog szólni sok-sok korrupcióval, tehát amolyan The Shield-koppintós krimi(?). Az Inside Jokes pilotja is zöld utat kapott, ami egy szkeccs-comedy lenne. Főszerepben: Mary Scheer, Jay Phillips, Carrie Wiita, Paul Schackmana and Lauren Rose Lewis.
  • Végére pedig a TCA Fox-os partyjáról képek.

Kommentáld!

Éjszakai előzetes: The Tudors – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 14, 0:43-kor a(z) videó témába.

A TCA remek hely a teaser-ök bemutatására. A Showtime több sorozatból is mutatott, de mielőtt megmutatnám ezeket a sort a The Tudors negyedik évadjával kezdeném el. Hasonló cipőben jár, mint a Lost, hiszen az utolsó évadját várjuk, ami majd tavasszal debütál. Csüggedésre semmi okuk a történelmi sorozat kedvelőinek, mert a csatorna gondoskodott az utánpótlásról. Most megmutatnánk egy sejtelmes, estére éppen jó ajánlót, amiből – szerintem – semmi se derül ki, dehát éppen ezért nevezzük teasernek.


Kommentáld!

TCA-morzsák: ABC Family

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 13, 23:54-kor a(z) Hírek témába.

Nemcsak az ABC került szóba szerdán, hanem az ABC Family. Előbbivel majdcsak holnap délelőtt fogunk jelentkezni, mert a FOX van este bekalkulálva, de előtte jöjjenek a friss infók a kistestvérrel kapcsolatban:

  • A csatorna berendelte a The Secret Life of the American Teenager harmadik évadját. A döntésen cseppet se csodálkozunk, mert a legnézettebb sorozatai közé tartozik. A The CW-s Gossip Girl-t nem egyszer földbe döngölte, nem beszélve arról, hogy a 12 és 17 éves tinik körében milyen népszerű. Nyáron/ősszel jön a folytatás, de előtte a második évad második felvoánása.
  • Hasonló cipőben jár a Make it or Break it, aminek szintén bekérték a második évadját. Ki hitte volna, hogy egy tornászos sorozat ennyire népszerű lesz. Ennek örömére a napokba bekalkuláljuk a pilot-kritikáját, mert kíváncsiak vagyunk, hogy miben rejlik az ereje.
  • Majdcsak március 29-én tér vissza a 10 Things I Hates About You második felvonásával.
  • A Greek január 25-én tér vissza. Semmi extra nincs vele kapcsolatban.
  • Szóba került még két original tévéfilm készítése is. Az egyik a The Cutting Edge: Fire & Ice címre hallgat, melynek főszereplője: Francia Raisa (The Secret Life of the American Teenager) és Brendan Fehr lesz. Március 14-én mutatják be és középpontjában egy műkorcsolyás és annak élete, pályafutása fog állni.
  • A másik a Business of Falling in Love címet kapta, amelyben Hilary Duff, Matt Dallas, Michael McMillan és Chris Carmack tűnik fel. Őt április 14-én várjuk. Alapkoncepciója egy divatmagazin újságírójáról fog szólni és annak magánéletéről.

2 Hozzászólás

Válaszokra kiéhezve

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 13, 22:57-kor a(z) Promo témába.

Valaki a szigeten várja, valaki egy hajó fedélzetén, valaki a székben hátradőlve a Lost utolsó évadját. Mikor lesz február? Jogosan tehetnénk fel az abszolút egyszerű kérdést, de sajnos a lelki terror napról napra egyre nagyobb nyomást gyakorol ránk!

Te megnéznéd premier előtt a nyitó epizódot? Lennél olyan bevállalós, hogy kérdezz a Lost atyaúristeneitől a finálé előtt úgy, hogy mindenre konkrét válaszokat kapnál? Keresnéd a logikát az egyes misztikus történések között, még ha tudod, hogy mindez a valóságban lehetetlen? Elfogadnád azt, hogyha kapnál majdnem lezáratlan, de amúgy korrektül lezárt befejezést? Vajon a finálé utolsó mondta mi lesz? Megkapjuk a hatalmas cliffhangert, amitől hátra borulunk? Millió meg egy kérdés kavarog a fejembe. – Ha beszélnék a készítőkkel, biztos nem akarnám tudni a válaszokat. Inkább majd a sorozatból, mert úgy ütősebb.

És ha ránézünk Jeff Fahey és Ken Leung promo képeire, nekem egyből az jön le, hogy ez lesz a legütősebb évad, mert ebben a sorozatban a mellékszereplők is ugyan olyan fontos szerepet kapnak, mint a főszereplők.

Lost-Miles-1[1]Frank-Lapidus-Lost[1]

Tovább…

Kommentáld!

Glee: Berendelve a 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2010 January 13, 12:35-kor a(z) Hírek témába.

Glee őrület van Amerikában. A People’s Choice Awards-ön a legjobb újonc vígjátéknak járó díjat bezsákolta. A készítők hátradőlhetnek, mert megalkották azt a sorozatot, ami forradalmat vitt a jelenlegi copy-paste helyzetbe. Le a nyomozós-, a misztikus- és a családi szitkom koncepciókkal. Fel a csúcsra egy családiasabb vígjátékkal, amiben az éneklés nem égő, nem ciki és ha kultsorozattá növi ki magát – szerintem már az –, akkor tényleg jól döntött a Fox.

A TCA-sajtóturné remek hely volt arra, hogy a csatorna berendelje a második évadját. Kezdhetnek félni a rivális adók, mert a Glee-mánia csak most kezd isten igazán beindulni. (A két soundtrack lemezt viszik, mint a cukrot.) Sőt, mindezt megfűszerezte azzal, hogy a weblapjukon nyílt castingot írt ki, tehát, akár Te is lehet Glee-s.

FOX-TCA-Party-6[1]

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats