Emlékeztető: A Hős

 
Beküldte: Kanyecc 2013 November 23, 0:18-kor a(z) magyar ajánló,reality témába.

Ma. 01:00-tól az AXN Black műsorán: The Hero – 1×01.

A premier tegnap ma (hiszen alvás után van az új nap!) 20:15-kor volt, csak akkor még éppen hazafelé tartottam a munkából, így az éjjeli baglyoknak van lehetősége a pótlásra. Ha nincs, akkor marad a hétfő 16:35-ös időpont.

Tudjátok, ez az a reality, melynek műsorvezetője Dwayne „A szikla” Johnson. Az alapötlet a következő: „10 kiválasztott hétköznapi ember önként beköltözik egy villába, ahol több héten keresztül különböző szellemi, fizikai és erkölcsi megpróbáltatások elé néznek. A versenyzőknek az erőpróbákon be kell bizonyítaniuk, hogy megvan bennük a kellő erő és tehetség az igazi hőssé váláshoz: képesek túllépni saját korlátaikon, legyőzik félelmeiket, valamint áldozatot tudnak hozni társaikért.

Nyári termés, de a rosszabb fajta, így aki kihagyja, az se veszít sokat. (Részletek a tovább mögött!)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 November 5, 11:45-kor a(z) Hírek témába.

  • November 10-én indítja el Kovács „Koko” István és Rátonyi Krisztina műsorvezetésével az m2 A legokosabb osztály című vetélkedőjét. (Előzetes hozzá.)
  • November 11-én startol a TV Paprika legújabb verseny-reality-je, Az Év Sztárszéfje. A szereplőgárdában: Kökény Roland, Balázs Klári, Hujber Ferenc, Ernyey Béla, Bebe, Hajdu Attila, Faragó Adrás és Görög Zita kap helyet. A zsűriben: Kovács Lázár, Béres Alexandra és Harmath Csaba bíráskodik.
  • November 22-én debütál az AXN Black műsorán A Hős (The Hero) Dwayne „The Rock” Johnson főszereplésével, ami a TNT-n futott idény nyáron.
  • Október 23-tól nézhető az ABC One műsorán a Ja’mie: Private School nevű új sorozat, amelynek főszereplője Chris Lilley. Nézettség szempontjából a pilotját 924 ezren nézték (#5), míg a 2. részét 880 ezren (#4). Várható a 2. évad berendelése ilyen mutatók mellett, hiszen a Big Brother AUS-nál is nézettebb.
  • Tudjuk le a kanadaiakat is, október 21-27 között az alábbiként alakult a TOP25-ös heti listájuk.
  • November 17-én startol az ITV műsorán az I’m a Celebrity… Get Me Out of Here!. A szereplőgárdában ők kapnak helyet. Idén Joe Swash és Rob Beckett lesz a műsorvezetője a spinoffjának, ami az ITV2-n fut.
  • Matt Cirulnick készítésével az ABC bekért egy pilotot The Bounty címmel, ami egy tragédiára épül, ugyanis főhősünk családját meggyilkolják, ezért mindenáron meg akarja találni a tettest, melynek keretében a legnagyobb vérdíjat tűzteti ki az elkövető fejére. További producerek: Matthew Weinberg és Anthony E. Zuiker.
  • A TNT zöld utat adott az APB with Troy Dunn munkacímen futó reality-nek, melyben eltűnt személyek kerülnének a középpontba. Troy Dunn (The Locator) nevét jegyzi a produkció. A premierje január 17-én lesz.
  • Két karácsonyi kiadással érkezik Dynamo a Watch műsorára decemberben. Az egyik a Dynamo Top Ten Greatest Moments, a másik a Dynamo Revealed címet kapta.
  • Octavia Spencer (The Help) és Mimi Kennedy vissza fog térni a Moms 1×09-es részébe.
  • Timothy Omundson vendégszerepelni fog a Supernatural 9. évadjában.
  • A BBC hivatalossá tette a Doctor Who 50. évadfordulójára készülő részének szinopszisát, ami így hangzik: „2013-ban valami szörnyű ébred fel a londoni Nemzeti Galériában; 1562-ben gyilkos cselszövés kezdődik I. Erzsébet Angliájában; valahol az űrben pedig egy ősi csata éri el pusztító lezárását. A valóság egésze forog kockán, miközben a Doktort saját veszélyes múltja is kísérti.” – forrás DoctorWhoHungary.
  • Carrie Fisher beugrik az FXX-es The Legit-be.
  • Módosult a Sleepy Hollow 1×08-as epizódjának címe Into Darkness-ről Necromancer-re. Plusz: John Noble vissza fog térni a sorozat 2. évadjába.
  • Van néhány címünk: Puppet Master / Previously Unaired ChristmasGlee 5×07-08;
  • Elhunyt Graham Stark, brit komikus színész 91 éves korában. RIP.
  • Robert Forster vissza fog térni a Last Man Standing 3×09-es részébe ismételten, legutoljára az 1×22-ben láthattuk.
  • Mike Barker, az American Dad társ-készítője és showrunner-e kiszáll a produkcióból. Helyére Matt Weitzman fog kerülni.
  • Michael Graziadei, Lesley-Ann Brandt és Louise Lombard csatlakozott a The Lottery című drámapilotba, amit Timothy J. Sexton fog írni, míg Danny Cannon rendezni, ami a Lifetime műsorára érkezhet, ha berendelik. A történet eléggé érdekes, ugyanis az emberiség a kihalás szélén áll. A nők többségének nem lehet gyereke, viszont egy csoda folytán 100 embriót sikerül megtermékenyíteni, melyeket egy lottósorsolás keretei között sorsolnak ki. A producerek sorában: Dawn Olmstead.
  • Wes Ramsey lett a főszereplője a Lifetime backdoor pilotjának, a Deliverance Creek-nek. (Sztoriról.)
  • Brad Garrett visszatér a The Crazy Ones 1×09-ben.
  • Emily Wickersham feltűnik a november 19-i NCIS epizódban, melyről van is egy képünk – mellesleg állandó szereplője lesz az idénynek.
  • Újabb főszereplők csatlakoztak a 12 Monkeys-be. Most Aaron Stanford és Amanda Schull írt alá. A forgatás csak decemberben kezdődik Detroitban.
  • Jacinda Barrett visszatérő státuszban emlegetett a The Following 2. évadjában.
  • Annie Wersching vendégeskedni fog a Castle 6×09-ben.
  • Mitch Hurwitz beugrik a Community 5. évadjába.
  • A The CW berendelt Matt Michnovetz-től és John Morayniss-től egy drámapilot forgatókönyvet, mely a The Cover címen fut. A története: egy FBI ügynökről szól, aki beépül az bostoni ír maffiába, ahol megismerkedni egy lánnyal, aki szintén némileg sáros – de ki tudja miben. További készítők sorában: Michael Rosenberg.

Kommentáld!

Nézettség 07/18 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 24, 18:57-kor a(z) Nézettség témába.

Hoppá, a Big Brother 18-49-ben lenyomta a Hell’s Kitchen-t. Immáron nemcsak a teljes lakosságban erősebb a CBS reality-je. A Motive közepesen erősen teljesít. Ha a mérce átlagát nézzük, ami jelenleg 7.1 millió volt, akkor bőven átlag felett teljesít, bár a Rookie Blue-hoz viszonyítva meg alul, főleg úgy, hogy utóbbit vezeti fel.

Kábeles fronton a megzuhant Graceland-en lehet szörnyülködni, hiszen a Sullivan & Son is nézettebb nála. Mindentekintetben. Mellesleg cirka 1 millió nézőt vesztett a Burn Notice-hoz viszonyítva, ami eléggé jelentős.

Leadásra került a Run utolsó epizódja. Most vagy ennyire borzasztó lett a Channel 4 minije, vagy a britek ábrándultak ki belőle. Hetibe is hasonlót hozhatott volna? Sose tudjuk meg, viszont a Married to the Job se remekel, az tény. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (2): TNT

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 14, 14:55-kor a(z) videó témába.

Régóta nem tartjuk uborkaszezonnak a nyarat. A TNT nyolc sorozattal gondoskodik arról, hogy legyen mit nézni a meleg nyári napok alatt. Előzőleg már láthattunk csatornapromót, mely a következő évszakot promózza, azonban most érkezik egy újabb, amelyben fel lettek tűntetve a premier időpontok is. Szóval újra. Június 6-án debütál a The Hero (20:00) és a 72 Hours (21:00); 9-én a Falling Skies (21:00); 10-én a Major Crimes (21:00) és a King & Maxwell (22:00); 19-én a Franklin & Bash (21:00); míg 25-én a Rizzoli & Isless (21:00) és a Percepction (22:00). Jöjjön tehát egy összegző, újra!


Kommentáld!

Délutáni előzetes (2): The Hero

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 17, 18:20-kor a(z) reality,videó témába.

Tavaly szeptemberben rendelte be a TNT a The Hero című reality-jét, melyet Dwayne „The Rock” Johnson fog műsorvezetni. A 8 rész nyáron érkezik, amiben egy „igazi hőst” keresnek – mindezt együttlakós-próbátételes kivitelezésben. Itt az első ajánlója. Kit hozott lázba? Valószínűleg bukni fog, a kérdés, hogy mekkorát?!


Kommentáld!

free web stats