Stargate Universe – Durva visszaesés a 2. évadban

 
Beküldte: tess 2011 January 31, 18:08-kor a(z) Stargate Universe témába.

Nem a legjobb nyitás ez tudom, de az SGU 2. évada eddig tökéletesen hozza a sophomore slump minden stílusjegyét. A kreatív hanyatlás részről részre tetten érhető, holott a vezette íróstáb egy éve, majdhogynem tökéleteset alkotott. Aztán jött az évadnyitány, ahol is a mára már SG alapvetésnek tekinthető trilógiai egységet kellett volna lezárni valami durva WTF momentummal. Ez mint tudjuk nem jött össze, de nyeltünk egy nagyot és reménykedtünk. Bár ne tettük volna!

Nálam a tavalyi szezon no1 újonca az SGU volt, ugyanis ennyire összetett, feszes tempójú és darkos hangulatú sorozatot jó pár éve nem láthattunk. A sikerben úszó Malozzi meg ígért nekünk minden szépet, aztán hirtelen bekussolt és csak másodhegedűsként követte végig a hanyatlást. Mert akárhogy is vesszük az SGU 2. évada eddig egy látványos kreatív csőd volt, ami szó szerint az univerzum túlsó felére száműzte a fanatizmusomat.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy a készítők látványosan nem találták meg az új irányt. Nem egy lehetséges koncepciót bedobtak a közösbe, de végül is mindből sikerült valami gagyi módon kihátrálni. Egyrészről ott volt ugye TJ terhessége, amit még szép, hogy nem mertek bevállalni, de azért így lezárni a nagy semmivel kissé nevetséges. Aztán ott volt még a Lucian szövetség, akinek egy része fogoly a hajón, de kb. ennyi. Robert Knepper jó pá részen át csak cameozta a bad-ass státuszt, hogy aztán egy elkeseredett hajtóvadászatban B-filmekre jellemző igazságos halált halljon. Ezért nem volt értelme egy ekkora színészt lekötni több részre emberek!

De, hogy ne csak szapuljak ott van pozitívum gyanánt a Desteny küldetése, ami tuti a teljes sorozatot átívelő történeti egység lett volna. Bizony, ugyanis a hiatusban a SyFy bejelentette a kaszát, vagyis Malozzi 5 évados víziója már soha nem kerülhet napvilágra. Kár érte, mert ennek a végére tényleg kíváncsi lennék.

Mostantól tehát a nagy kérdés sokkal inkább az lesz, hogy mit zárnak le a készítők és mit nem. Chloe ugye szép lassan átváltozik valamivé, ami tuti jelentős szerepet kap még, lévén a zárásban is kihegyezték ezt a részt. És ha már zárás, akkor érdemes megemlíteni az újabb remek cliffhangert, amiből majdhogynem lehetetlen mutatvány lesz kiírni magukat az íróknak. Viszont ez eddig remekül is működött, de az elmúlt hónapok után valahogy már nem vagyok olyan bizakodó. Ahogyan az írók kreáltak egy új gonosz fajt, vagy ahogy visszahozták rejtélyes körülmények közt a bolygón maradt legénységet, úgy megtehetnek bármit, ami viszont már lehet nem fér bele ebbe az ultra realista tálalásba.

Az SGU egy rebootnak indult, de sajnos az írók menetközben kezdenek megfeledkezni erről és akarva-akaratlanul is lerombolják azt, ami a sorozat védjegyévé vált. Kíváncsi vagyok a folytatásra és persze a zárásra. A legnagyobb kérdés viszont továbbra is az, hogy mikor tér vissza az 1. évadban látott magas kreatív minőség? Az fél évad utolsó részeiben már javuló tendenciát éreztem, de persze az is lehet, hogy minden apróságnak örültem, ami egy kicsit is kerülte a kreatív hanyatlást. Végső soron is, akárhogy is rágjuk, az SGU 2.évada eddig mérhetetlen csalódás és ebben nem vagyok egyedül,elvégre a nézettség is hatalmasat zuhant, nem egyszer még a bűvös 1M-s határ alá is esett. Tehát mind nézettségben, mind minőségben a sorozat rászolgált a kaszára. Sajnos.

This entry has a rating of 2.5

5 Hozzászólás

Stargate Universe – Intervention (2×01)

 
Beküldte: tess 2010 September 29, 20:57-kor a(z) Stargate Universe témába.

Ahogy várható volt Joseph Mallozzi elég rendesen feladta a leckét az 1. évad második felében, ami szó szerint pörgött, mint az istennyila. Saccra az utóbbi 3-4 évben nem volt ennyire kemény és persze összetett dráma képernyőn. Meg is lett az eredménye, hatalmas elvárások, durva hype faktor és egy felemás évadkezdés, de immáron a zseni nélkül.

Igen, Mallozzi annak rendje és módja szerint szépen dobbantott az író titulusból a nyitányra, így a trilógiába ágyazott történet záróakkordját már csak hűséges társa Paul Mullie fejezte be. Ez nem tudni mennyire volt tudatos lépés, de lemerném fogadni Mallozzi már valami komplexebb dolgon töri a fejét, hisz a fall fináléra már szépen elő is jegyezték, de addig még van egy része és hát a nagy öreg Robert C. Cooper is visszatér még párszor. Na de ennyi elég is az kreatív szobából!

stargate-universe-s2premier-a

Bevallom én egy kicsit csalódot vagyok a premier láttán, ugyanis amit felvezettek a durva Incursion zárásában, azt itt szépen le is rombolták. Olyan gyengéden hozták a tipikus beetetős figurát, hogy az arcom szakadt le. Ez a klisé ugye akkor a menő, ha kreatív válság van, effektíve az írók nem tovább írják a szarkupacot, hanem nevetséges indokokkal inkább szépen kiírják magukat. Na, ez történt itt is! Pedig az a kivégzéses patthelyzet, TJ terhessége vagy az űrséta mind-mind folytatásért kiáltott volna.

Ehelyett megint csak kaptunk egy az SGU-ra már jellemző civakodást és szarkeverést, csak ezuttal a bad-ass oldalon. Hiába voltak itt is lehetőségek, remek alternatívák a készítők egyszerűen egy helyben topogtak és inkább csak megint nevetséges mód kiírták magukat a cselekményekből. Most komoly, ez a kivégzős móka mire volt jó? Ellenben nem vetették el radikálisan a sulykot, nem volt ’80-as éveket idéző hack’n’slash, amikor két arc fél kézzel likvidál mindenkit.

stargate-universe-s2premier-b

Ugyanez a kimért realitás tudat volt jelen TJ álmában is, ami egésze új irányvonal lehet. Egyrészről a halott babát ténylegesen nem mutatták, szóval akár az Ősök is kimenekíthették. Emellett pedig behozták a képbe ezt az érdekes vallási filozofikus vonulatot is, ami sokak szerint hajdanán olyan naggyá tette a BSG-t is.

Meglátjuk, mindenesetre a folytatásra fel kell pörgetni a történéseket, ugyanis még egy ilyen részt nehezen vesz be a gyomrunk. Arról nem is beszélve, hogy Robert Knepper mondhatni csak cameozott, holott ki ha nem ő a tipikus szarkeverő bad-ass?

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Stargate Universe – Ez volt az 1. évad

 
Beküldte: tess 2010 June 29, 19:10-kor a(z) Stargate Universe témába.

Ahogy már az évad első felénél is látszott Rober C. Cooper és Brad Wright egy merőben más Stargate koncepciót tettek le az asztalra, ami persze nem feltéve tetszett a népes rajongói érának. Végre sikerült szakítani a klasszikus epizodikus jelleggel és a helyére egy sokkal komplexebb történetvezetés került, ahol a főszerep a karakterek fejlődésén, no meg a túlélésén volt. Magyarán egyik sem az a tipikusan bevett sci-fi elem, ami vonzaná a geek közeget. Ellenben a minőség végig a topon volt, a kockák is megkapták a kötelező gonosz idegen fajt, meg persze adagoltak némi művészien keveredett mainstream szarkeverést, így aztán a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt.

stargate-universe-s1a

Az évad második felére viszont rendszerváltás történt és bejött az írói stáb élére Joseph Mallozzi, aki hirtelenjében teljesen felborította az egyensúlyt. Olyannyira, hogy a kötelező drámázás mellett bejött némi klasszikus sci-fi elem és egy jókora popkult utalás, amire a Stargate univerzumban nem igazán volt eddig példa.

Bevallom kezdetben nekem fel sem tűnt, hogy Mallozzi akarata érvényesül a történetben, de aztán pár rész után döbbenetes változások mentek végbe. Sokszor elég rendesen rezegett a léc az igaz, de végül is megmaradtak a kitaposott úton. Vagyis hiába jöttek a klasszikus Stargate-re jellemző sci-fi klisék, a gonosz idegen faj, a csillagkapus ugrálgatások és a Destiny felfedezése a középpontban végig a túlélésért folytatott dráma maradt. De szerencsére egy kicsit másként, mint azt az évad elején láthattuk.

Végre eltűntek az egyének közti rivalizálások, puccskísérletek és persze szarkeverések. Sokkal inkább a közösség, vagy ha jobban tetszik egy micro társadalom keltette moráliskérdések kerültek a középpontba. Volt itt minden, csak győzzünk vallogatni a vallási kérdések, a letelepedés vagy a terhesség közt. És amikor azt hinnék, hogy túlontúl is komor a világ, hirtelen bejöttek olyan kis apró popkult húzások, mint a zugszeszfőzés, vagy a modernkori zenés betétek, amikre nem gyakran látunk példát ezen a fronton.

stargate-universe-s1b

Az igazi nagy áttörés viszont karakterfejlődés terén bontakozott ki. Rush végre nem a modernkori Antikrisztus és már kevesebb szereplőt lehet csak tiszta szívből rühellni, de azokat mondjuk nagyon. Ami persze az egyik oldalról fényes, a másikról rohad, magyarán itt mindennek ára volt. A nagyobb drámázás miatt szinte mindenki háttérbe került és csak a főbb karakterek domináltak. Chloe, Matthew, Camile és a többiek karaktere szinte teljesen perspektíván kívülre kerültek, olyannyira, hogy Julia Benson bolygónyi csöcseit több részen keresztül hiába kerestük a távoli galaxisban. Ellenben a többiek, tényleg ott voltak a szeren.

Az igazi nagy durvulás viszont az utolsó 3 részben jött el, amikor is Mallozzi neves egyszerűséggel kreált egy új főgonoszt, egy újabb életképes alternatívát a jövőre és hirtelen az egészet a nyakunkba borította. Vissza a gyökerekhez alapon ismét előtérbe kerültek a goa’uldok, Ming-Na karaktere is ismételten kiállhatatlan picsa lett és még Lou Diamond Phillips is tiszteletét tette, hogy szó szerint új réteget varrjon a pofánkra.

stargate-universe-s1c

Kb. erre szokták azt mondani, hogy ezt már az elején látni kellett, ugyanis random módra egy ennyire összetett és részlet gazdag finálét kreálni lehetetlen. Bár az is igaz, hogy nem az SGU íróinak, akik részről részre überelték a cliffhangereket. Most komolyan, hol van még egy sci-fi sorozat, amit csak Lost szintű darálás árán lehet nézni a tökéletes élvezet miatt.

Amúgy Mallozzi anno megmondta, hogy az agyunkat el fogjuk dobni a finálé láttán és hát igaza lett. Olyan írói csapdát kreáltak maguknak, olyan lehetetlen helyzetet, amiből cefet nehéz lesz kiírni magukat. De pont ez a színvonal az, ami miatt végig kitartottam a sorozat mellett. Az tény, hogy részenként nézni hétről hétre felér egy kisebb agyvérzéssel, de darálva párat élmény. Olyannyira, hogy szépen újra is fogom nézni. Részemről jelenleg a szezon No1 újonca, Mallozzi meg ezzel félisteni titulusba emelkedett. Gondoljuk el mi lesz, ha pénzt is kap a folytatáshoz? Mert az ugye remélem feltűnt mindenkinek, hogy itt bizony az alacsony költségvetés lőtte ki a CGI betéteket és nem a kreatív agyak.

This entry has a rating of 5

2 Hozzászólás

Stargate Universe – Visszatért az 1. évad

 
Beküldte: tess 2010 April 14, 19:21-kor a(z) Stargate Universe témába.

Huh, megint sikerült a saját hülyeségem dugájába dőlni, ugyanis azt hittem, hogy a Syfy jó szokásához híven duplán tálalja a fall season folytatását, de persze nem így lett. A Justice egy szimpla rész követte, ami elhozta az idegeneket és a minőségi sci-fi drámát. Azonban amit a folytatás hozott, na az volt csak igazán a bumm a fejbe!

stargate-universe-midseason1

Anno talán ki is fejtettem, hogy el nem tudom képzelni, mi az isten jár az SGU kreatív csapatának a fejében. Semmi űrcsata, semmi idegen létforma, helyette pedig véget nem érő írói csapdák, amik mellett már lehetetlen volt szemet hunyni. Ezzel szemben a folytatásra megemberesedett a stáb, ugyanis nem pöcsöltek végre az intrikával, hanem a közepébe vágtak. Rush visszatérésére sem kellett sokat várni és szerencsére nem az idegen űrhajóval tért vissza. Sőt, az idegenek bemutatása is derültégből villámcsapás volt.

A történetre annyira nem is akarok kitérni, mivel itt most tényleg nem ez volt a fő cél. Arról nem is beszélve, hogy tiszta sor volt Rush visszatérése és Jung mocskos kis titkának a leleplezése. Itt a fő szempont az odáig vezető út és a karakterek drámai fejlődése volt. Az meg csak már tényleg grátisz, hogy kaptunk egy hevenyészett és elnagyolt űrcsatát, amit persze nem fogunk visszasírni, de majd 1-2 évad múlva lesz ez jobb is. Hiába, ez a SyFy, nem futja a sok bummra! Az idegenek is olyanok, amilyenek. A CGI lóláb azért kikandikál, Young meg az egyenruhájukban közröhej, de végre érzek bennük valami realitást. Itt arra gondolok főleg, hogy nem az emberiség pusztulását akarják és nem beszélnek egyből folyékonyan sem angolul.

stargate-universe-midseason2

A készítők szóval tettek egy átlagosnál jobbra sikerült tiszteletkört a visszatéréssel, hogy aztán tényleg megmutassák a folytatásban milyen is az űr dráma. A színvonal sose látott magasságokba emelkedett a lázadással, amit csak tovább fokoztak a belső lelki harcok, a morál mérhetetlen rombolása és az idegenek megérkezése. Az első perctől tapintható volt a feszültség, ami egy percre sem hagyott alább. És az egészben a legszebb, hogy egyszer sem csöppentünk az intrika világába. Helyette már-már dokurealista dilemmákat és eszmefejtegetést kaptunk, no meg persze súlyos döntéseket. És akkor hol van még a bődületes karakterfejlődés?!

A finálé persze továbbra is nyitott, de érdekes mód most a készítők nem a direkt folytatásra akartak apellálni, mintha az egész elmozdult volna az epizód centrikus megközelítés felé, ami nem feltétlenül baj. Szerencsére az idegenek összes puskaporát sem lőtték el, ami jó, de érzésem szerint itt a következő pár részben a belső harcok lesznek szem előtt, meg persze a karakterek. Merthogy a rögtönzött „rezsim döntés” tuti felkorbácsolja majd a kedélyeket.

Összességében tehát azt kell, mondjam az SGU végre bebizonyította, hogy ez merőben új Stargate széria. Sokkal inkább minőségibb és sokkal inkább földhöz ragadott, mint a társai. És ez jó, ugyanis a BSG óta, minőségi darab nincs terítéken, még akkor is, ha azért még pár helyen sántít is ez az univerzum. Részemről maradok, bár ez nem is volt kérdés. Az évad végén folytatjuk.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Stargate Universe – A félévad után

 
Beküldte: tess 2010 April 10, 20:10-kor a(z) 2009/10 sorozatai,Pilot,Stargate Universe témába.

Robert C. Cooper és Brad Wright egy generációt neveltek fel a Stargate univerzummal, ami sokak szerint iskolateremtő példája lett a modern sci-fi szcénának. Mind az anyasorozat (Stargate SG-1), mind a spin-off (Stargate Atlantis) igen nagy sikerrel futott, sőt még fut is, hisz a cancel óta sorban érkeznek a tv filmek. Ellenben ezalatt az idő alatt felnőtt egy új generáció, akiket ismételten meg kell fertőzni valamivel. Na ezt a drogot hívják most Stargate Universe-nek.

A projektről már 2007 nyarán szó volt, állítólag már a script is íródott, hogy aztán 2008-ban már képernyőre is kerülhessen. A sors persze közbeszólt a WGA sztrájk által, így a projekt maradt a hűvösben, miközben a Stargate Atlantis az életéért küzdött. Végül az SGA megkapta a cancelt, a Sci-Fi Channel pedig zászlóhajós nélkül maradt, így egyértelmű volt, hogy újabb spin-off sorozat érkezik, ami egyben a Sci-Fi Channel-t váltó SyFy első saját gyártású sorozata is lesz.

A stábot főleg az SGA emberei alkotják, de a kreatív páros már az elején leszögezte, hogy ez egy merőben más Stargate sorozat lesz, amihez tartották is magukat. Elég csak azt megemlíteni, hogy az évad 1. felében nem is volt idegen faj. Sokkal borongósabb világot akartak teremteni, ahol a inkább a dráma dominál, sem mint a Stargate sorozatokra jellemző humor és látvány.

stargate-universe-s1a

A történet annyi lenne, hogy van az embereknek egy hiper-szuper titkos projektjük az Icarus, amit egy rutinellenőrzés során támadás ér. A maroknyi katonának és tudósnak menekülnie kell, de nem a Földet veszik célba, hanem a vezető tudós Dr. Rush által megfejtett 9. ékzárat használják. Így kerülnek a Destiny fedélzetére, amit még az Ősök terveztek valamikor nagyon régen. A legénységnélküli hajót arra programozták, hogy az élet után kutasson, és közben csillagkapukat helyezzen el a lakható bolygókon több milliárd fényévnyi távolságra a Földtől. A maroknyi túlélőnek tehát ezen az ismeretlen és igen lestrapált űrhajón kell valahogyan hazatalálniuk, de előtte inkább valahogy életben maradniuk, hisz a készletek és a morál sem éppen verdesi a plafont…

Igen, magyarán egy amolyan túlélő sci-fi sorozatot kaptunk a Wright-Cooper párostól, ami sokkal inkább az összetett és karakterizált drámára épít sem, mint a látványos akciókra és a tucat fajok felvonultatására. Sokan a Battlestar Galactica-hoz hasonlítják a sorozatot, ami egy rész meg is állja a lábát, hisz az alapkoncepció igen hasonló. Egy maroknyi túlélő próbál hazajutni, miközben egymással hadakoznak a készletekért. A gond csak az egészben az, hogy itt a drámázás nem emelkedik olyan minőségi szintre, mint a BSG esetében. Ez mondjuk részben köszönhető annak is, hogy az írók folyamatosan nyitva hagynak minden szállat a feszültségkeltés érdekében. Ez persze egy bizonyos pontig működik is, de azontúl inkább csak az érdektelenségbe fullad az egész. Sok helyen lehetett olvasni, hogy a rajongókat megosztotta a széria, egyrészről a furcsa történetnek hála, másrészről meg a furcsa struktúrának hála.

Anno a Stargate sorozatok epizód centrikusak voltak és talán 5-6 rész volt csak, ami a fő szálat vitte tovább. Ellenben itt a részek már-már összefolynak, némi „high-concept” hatást erőltetve, de az igazi átívelő szál itt is hiányzik. Csakúgy, mint a húzó karakterek. Bár azt rögtön tegyük hozzá, hogy az eredeti szériából megismert karakter típusok szerencsére nem köszönnek vissza, de az új felhozatal sem váltja meg a világot. Azt mondanám rá, hogy sokkal inkább egy BSG-t idéz, csak butítottabb verzióban. Pedig van nekünk egy zseniális Justin Louise-unk (Durham County) és Robert Carlyle-nk (The Last Enemy), akik mindent megtesznek, hogy egymást baszogatják, de ez mit sem ér, ha a mellékszereplők egyszerűen életképtelenek. Itt főleg a húzónévnek szánt Ming-Na (Vanished) és Lou Diamond Phillips (Numb3rs) van a célkeresztben, akik egyszerűen inkompetensek a szerepükre. De sajnos az eyecandy vonulat sem sikerült sokkal életképesebbre, ellenben azt el kell ismerni, hogy megint sikerült szemrevaló csajokat castingolni.

stargate-universe-s1b

Amúgy sokak szerint a hiba nem is a történetben van, hanem a szereplőkben, mivel egyetlen egy szerethető karakter sincs köztük. Folyamatosan azt sulykolják belénk a készítők, hogy bizony ez a legénység a legutolsó szarháziakból verbuválódott össze, akik már az elején halálra vannak ítélve. Ebben persze van igazság nem is kevés, de érzésem szerint itt a készítők idővel majd a karakterfejlődésre aposztrofálnak majd, hisz elvégre nincs olyan nagy legénység, hogy látványos harcokban vegyenek részt. Persze ezt ki is kell várni, ami azért ebben a melankolikus tempóban nem is olyan könnyű móka.

Érzésem szerint viszont a hiba sokkal inkább az írókban van, akik tudat alatt fejben mindent megtesznek azért, hogy csapdába írják saját magukat. Gondolok itt a napon átutazásra, vagy a 8. részre, ami felett egyszerűen csak átsiklottak. Ide bizony egy kemény seggberúgás kellene meg egy gyorsabb tempó. Mert a drámázás szép lassan azért működik, a folyamatos lezárás nélküli történetek is mozifilmekbe illő komor világot generáltak, de ez még mindig kevés. Többek közt ezért sem írtam Pilot kritikát, mivel a 3 órás premier semmi maradandót nem okozott. Sokkal inkább addikciót generált, így egy szuszra le is toltam a fél évadot. A gond csak az volt, hogy a 10. rész über cliffhangerje után is csak azt éreztem, amit a premierkor. Csak ennyi!!!??? A folytatásra persze maradok, mivel kíváncsi vagyok, miként írják ki magukat az írok a finálé csapdájából, meg persze ott van a titkos új faj is, amik lassan megvillantják magukat is.

This entry has a rating of 3

5 Hozzászólás

Stargate Universe – 1.11 – Space

 
Beküldte: RaulReal 2010 April 3, 16:05-kor a(z) Stargate Universe témába.

A legújabb csillagkapus sorozatot legalább annyit szidtuk mostanában, mint a Flash Forwardot vagy a V-t, azonban a hosszú szünidő után meglepő módon mindhárom műsor rendkívül erős színvonalat ütött meg, így elégedetten bólogathattunk, mondván hogy bizony vagy kicserélték a teljes kreatív stábot a produkciók mesterei, vagy valaki a fejükre koppintott jó erősen, hogy nem lesz ez így jó. A Stargate által egészen 10 epizódon át képviselt irányvonal, azaz a túlélésért való csendes küzdelem nem tetszett a nagy többségnek, így itt volt az ideje, hogy egy új problémakört boncolgatva haladjon előre a cselekmény. A kép után spoileresen folytatom a véleményezést, így saját felelősségre érdemes tovább olvasni.

sgu_111a

Tovább…

Kommentáld!

Stargate Universe – A tizedik rész

 
Beküldte: RaulReal 2009 December 6, 13:30-kor a(z) Stargate Universe témába.

Vízválasztónak tűnik a Justice alcímmel elkeresztelt epizód, hiszen az eddig tapasztalt lagymatag, néhol erőltetett drámázást felváltotta az a stílus, amit eddig is vártunk a sorozattól. Legutóbb a nyolcadik rész kelhetett versenyre a korábbiakkal, a többit csupán megszokásból és a sci-fi palettán tapasztalható szerény mennyiség és minőség miatt követtem hétről-hétre. Volt minden az eddigiek során, elfogyott a legénység vízkészlete, lecsapódott a biztosíték, apró lények támadták meg hőseinket, azonban valami hiányzott.

SG110_1

Ezt minden rajongó érzi, és tisztában is van vele, rákérdezvén azonban igencsak nehéz lenne megmagyarázni a furcsa gondolatot. Talán az izgalom szóval lehetne helyettesíteni ezt a változót, hiszen a karakterek aránylag hozzák az elvárhatót, a misztikum is a helyén van. Ez szerencsére a 10. epizódban megváltozott, mivel a vízválasztónak tűnő, “félidő” előtti utolsó mini-történetben nem várt események következtek be. Kattintás után spoilerekkel folytatom, így megóvva a lemaradt olvasókat az esetleges élményrombolástól.

Tovább…

Kommentáld!

Stargate Universe – 6 rész után

 
Beküldte: RaulReal 2009 November 2, 17:14-kor a(z) Stargate Universe témába.

A legújabb Csillagkapu-széria ott folytatódik, ahol a három részből álló bevezető befejeződött, még mindig a Végzet fedélzetén vegetálunk, a legénység pedig próbál megbirkózni a szakadatlanul rájuk zúduló problémákkal. A sorozat elején a legfőbb probléma forrás a levegő volt, a negyedik epizódtól azonban irányt változtattak a készítők.

Ugyanis, miután hőseink végre egy kicsit levegőhöz jutottak, valaki lekapcsolta a villanyt. Az őshajó fedélzetén élősködő legénység elfogyasztja az össze energiát, így a hajó leblokkol. Rendkívül érzelmes helyzetbe nyerhetünk betekintést, Rush kap egy röpke agyvérzést, Chloe csap egy erotikus fürdőt Eli asszisztálása mellett, a mellékszereplők pedig megfenyítik a matekzsenit…vagy a spiclijük lesz, vagy nagyon rosszul jár.

sgu104_02

Ezután persze összeül a kupaktanács, így kiötlik, valahogyan össze lehetne kapcsolni a kompot a hajóval, így életet lehelve a járműbe. Ezután egy gázóriás mellett elhaladva óriási bajba kerülnek, ugyanis annak légköre megváltoztatja a Végzet röppályáját. Mit ad Isten, egy fénylő nap felé kezdenek haladni, így a borzalmas sötétség után, eljön a fenyegető és az előbbinél sokkalta kellemetlenebb fényesség ideje.

A válságstáb újra összegyűlik, a megoldás pedig egyszerű, akár egy pofon: 15 kiválasztott elhagyhatja a hajót és a komppal a 3 közelben lévő bolygó egyikére mehet, hogy sanyar körülmények közt bár, de tovább éljék életüket. Scott, alias mini-Sheppard és a vastagszájú Chloe jobban összemelegszik az öngyilkos túra előtt, Eli legnagyobb bánatára. A szerencsés – vagy szerencsétlen -, alig több mint egy tucatnyi legénység, valamint a két kiválasztott kapitány útnak indul hát.

Pechükre azonban kiderül, a Végzet valóban azért indult teljes válszélességgel a nap ellen, hogy felforrósítsa a hangulatot, azonban hőseink elfeledték, sose bízz meg abban, ami nem tudod, hogy tartja az eszét, különben meglepetésben lehet részed. Egy izgalmas gyorsítási manőver után a komp végül sikerrel leparkol az anyahajó hátán, így minden jó, ha jó a vége alapon a legénység mulatozni kezd, persze egy darkos felvetéssel még hasba vágnak minket, naiv nézőket.

sgu105

Nem sokáig tarthat a mulatozás, hiszen az élet az űrben korántsem unalmas, minden percben akad probléma. Ezúttal a vízzel akad némi gond, hiszen a hajón – mint utóbb kiderül – potyautas van, aki, vagy ami elfogyasztja a fennálló készleteket. Nem marad más hátra, mivel éppen kéznél van egy sok ezernyi tonnával borított bolygó, Scott és parancsnoka útra kel, hogy minél többet átküldjenek a csillagkapun.

Eközben persze a bogárszerű lények sem tétlenkednek, ha víz nincs, jó az ember is alapon kezdik pusztítani a legénységet. Mielőtt azonban Rush újabb idegösszeroppanást kapna, a sereg hű katonái lángszóróval elindulnak, hogy jobb belátásra bírják a rakoncátlan UFO-kat. Meglepő lenne, ha a küldöttség simán begyűjthetné a jeget, így egy remek csavart és némi földmozgást az epizódba csempészve garantálják a készítők a hatodik rész izgalmát. Hogy visszajutnak-e és sikerül-e megregulázni a gyilkos legyeket? Nos, nézze meg mindenki maga.

sgu106

Aztán pedig döntse el, kiérdemelte-e már vajon a Universe a kaszát. Szerény véleményem szerint korántsem, hiszen a beígért drámát és sötét hangulatot megkaptuk, az egymásra épülő történetelemekkel és a remek látvánnyal együtt. Kijelenthetjük, hogy a széria egyelőre kezdeti stádiumban van, kíváncsian várom azt, amikorra már minden gondot sikerül elhárítaniuk és végre igazi kalandozásba kezdenek. Ezt persze megbonyolítja majd a falra szerelt számláló is…

A legnagyobb különbség és talán előny, hogy a Végzet legénysége nem hősökből és “mikróból hiperhajtóművet építő” Macgyverekből, hanem – talán túl – egyszerű hétköznapi emberekből, akik igen nagy slamasztikába kerültek. Végső soron pedig be kell látnunk, ahhoz képest, hogy az egy főre jutó zsenik száma igen csekély, eddig jól megállták a helyüket.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Stargate Universe – 1.03 – Air (3)

 
Beküldte: RaulReal 2009 October 13, 20:14-kor a(z) Stargate Universe témába.

A Destiny kalandjai folytatódnak. A pilotban már megismerkedhettünk a legénység tagjaival, köztük Rush doktorral, a flúgos Elijal, apuci kedvencével, a híres politikus lányával Chloeval, illetve a kőkemény harcos katonával. Tipizált karakterek, ám a Stargate harmadik epizódjában is könnyedén lendítik előre a történetet. Mint ismeretes, a pilot egy kemény cliffhangerrel ért véget, mely a legközelebbi lakható bolygó felfedezésének történetét vetítette elő.

stargateU3_02

Ezt is kaptuk a folytatásban, ugyanis miután a szedett-vedett csapat átkelt a kapun, egy elviselhető világ képe fogadta őket. Homok, tengerpart nélkül. A végeláthatatlan sivár terep dacára hőseink nekiindultak az ismeretlennek, ahogy azt a pilotban is megtették már egyszer. Természetesen az élesen eltérő személyiségek összecsapása elkerülhetetlen volt, a víz és az elkeseredett szituáció miatt érzett tehetetlen düh hamar kicsattant a szereplőkből.

Eközben ketten is visszatérnek a Földre – nem saját fizikai valójukban – hogy számadást tartsanak és tanácsot kérjenek O’Neill-től. Chloe apjának halálhírének apropóján használja fel az egyik “varázslatos” követ, így első ízben láthatjuk édesanyját, aki a hajón utazó szépséghez hasonló dacos karakterrel rendelkezik. A felfedezők mind ez idő alatt tovább küzdenek, hogy a sivár bolygó felszínén az életre utaló jelet találjanak. Ez be is következik, habár nem úgy, ahogy várnánk.

Az Air harmadik része ismét lezáratlanul fejeződik be – korántsem meglepő módon – és bizton állíthatjuk, hogy remek jeleneteknek és összecsapásoknak lehetünk még tanúi a Destiny fedélzetén, habár számomra ez az epidód kissé elmaradt az előzőleg látottaktól, ugyanis a “sivatagi probléma” bontogatása közben végig egyfajta “de ja vu” érzés keringetett, mintha ezt a korábbi szériák egyikében láttam már volna. Persze nem kizárható az sem, hogy egyszerű érzéki csalódás lett rajtam úrrá, mégis a gyanú még ebben a percben is él bennem.

Premier: 2009/10/09
Írta: Robert C. Cooper, Brad Wright
Rendezte: Andy Mikita
Nézettség: 2.447 millió
This entry has a rating of 3.5

2 Hozzászólás

free web stats