Forgalomtár: Életciklus a sorozatberendelésig
Beküldte: Kanyecc 2012 July 2, 11:40-kor a(z) Fogalomtár témába.
Régóta érik bennem a most következő cikk, hiszen az, aki nyomon követi a sorozatokat legyen tisztában azzal, hogyan is néz ki az életciklusuk. Sokan csak akkor vesznek tudomást egy-két produkcióról, mikor éppen fénykorukat élik, vagy felkapja az internetes közösség a fordulatai miatt. Ezzel nincs baj, hiszen egy átlagos nézőnek oly mindegy, hogy miből lett a cserebogár; hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás.
Amondó vagyok, kicsit művelődjük, okosodjuk. Nyáron megpróbáljuk bejárni a betervezett témákat, viszont most kezdjük el az elsővel: “pilotötlettől” a sorozatig.
Hallottatok már róla, legalábbis lelkes olvasóink mindenbizonnyal el tudnák mondani, hogyan is néz ki ez az életpálya. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak sok evidens tények összességére, amivel nap, mint nap találkozunk az életben. Ugyanez játszódik le itt is, csak kicsit más formában, más témában, és olykor a pénzt se lehet elfelejteni, mivel elengedhetetlen tényező.
- A készítők előállnak egy rövid szinopszissal, azaz ötlettel. Pár sorban felvázolják, hogy mi lenne a történet. Olykor adnak is neki címet, bár manapság elterjedtebb csak a készítő nevével futtatni a projektet, hiszen ha nem kapja meg a további munkákra való érdeklődést, akkor teljesen mindegy. Eleve sok az azonos cím idővel; lehetetlen újat, jófélét kitalálni.
- Ha az ötlet tetszik a csatornának (bár mostanság a stúdió sincs kizárva, maximum utólag adják el csatornának), akkor berendelik a forgatókönyvet. Itt történik lényegében az alapötletnek a részletes kidolgozása, ami tulajdonképpen a papíron lévő pilotnak mondható. Ezek azok a 60-90 oldalas „füzetek”, amikből szívesen olvasnánk néha egyet-kettőt, annyira fel tudnak csigázni az alapötlettel. Erre a rangosabb amerikai tévéblogoknak van idővel lehetőségük.
(Csak úgy érdekességképp említeném meg, hogy a 2010/11-es idényben 429 pilotforgatókönyv született, melyet a nymag.com oldalán vissza lehet olvasni.) Olykor előfordulhat olyan is, hogy a csatornák kevésnek ítélik meg a forgatókönyvet, viszont ettől még látnak benne potenciát, ilyenkor elrendelik az újraírását – tehát nem megy a kukába egyből.
- Ha mindezzel lenyűgözték a csatornát, akkor ők kétféleképpen dönthetnek: vagy (1) berendelik a pilotot, vagy (2) kérnek castingot, s ha tetszik az elképzelés, akkor ezután rendelik el a pilot leforgatását. Van, ahol a készítők jelenléte és az ötlet elég ahhoz, hogy bizalmat szavazzanak maguknak, viszont előfordul az is, hogy a gyengébbnek tűnő ötletet egy remek castinggal akarják helyrehozni. (És van a mellékösvény/zsákutaca, mint pl.: a Work It, amikor fogalmunk sincs, mi alapján kérték be, mi volt a döntő tényező, de hogy nagy bakot lőttek vele, az is biztos.)
Létezik olyan is, hogy put pilot. Ez annyit takar, hogy ha a pilot nem készül el időre és/vagy nem kerül adásba, akkor a stúdió és/vagy csatorna büntetést fizet. Esetek többségében az ily módon berendelt pilotok nagyobb eséllyel kapják meg a berendelést, mint a szimplák, de már volt példa arra is, hogy inkább fizettek, mint pl.: a Cartoon Network-ös The Groovenians esetében, amit sose kértek be.
- Ha mindennel elégedettek a csatornánál, akkor megtörténik a sorozat státuszos berendelés. Az őszi részlegre 13 részre szokták bekérni, míg a midseason-re szántaknál változó az epizódszám. Az elmúlt években sűrűn előfordult, hogy 6-9-re visszavették 13-ról, mert vagy nincs rájuk szükség (mert vésztartalékként kapott zöld utat), vagy spórolnak mások örömére, vagy egyszerűen megingott a bizalom feléjük.
Itt sincs kizárva az, hogy egy leforgatott pilotot visszadobjanak, ne rendeljenek be. Három lehetőség áll fenn ilyenkor: (1) a csatorna elrendeli, hogy változtassanak rajta, mivel továbbra is igényt tartanak rá; vagy (2) a csatorna passzolja, a készítők pedig új ajtókon kezdenek el kopogtatni; vagy (3) a csatorna passzolja, és senki se kopogtat sehol, idővel elfelejtődik az ötlet.
Nagyjából ennyit kell tudni, majd a későbbiekben ezt is ízekre cincáljuk. Amit talán még érdemes kiemelni, hogy gyakori probléma a címválasztás (ld.: Cougar Town), vagy az, hogy egy készítő/szereplő jelen van egy másik sorozatban, aminek a jövője kérdéses a pilot leforgatás időszakában. És még sok minden. Erről is beszélünk!