Megvannak az Exatlon Hungary All Star finalistái

 
Beküldte: Kanyecc 2022 April 10, 16:53-kor a(z) Heti adag,magyar ajánló,Magyar hírek témába.

Mint azt már korábban megírtuk, április 10-én kerül sor az Exatlon Hungary All Star kiadásának a fináléjára. A Tv2 a hazai széria legrövidebb évadját szállította, hiszen most mindössze 71 epizóddal zárják a visszahívott játékosokkal lezavart etapot. Akkori cikkből is tiszta tény, hogy a Kihívók csapatából három fiú és három lány, míg a Bajnokokéból két fiú és két lány fordult rá az utolsó hétre. Kiindulva abból, hogy ez nem az a műsor a magyarok körében, amit 2-3 nappal később majd visszanéznek és pótolnak, a kép alatt kifejteném, hogy miként alakult hétfőtől péntekig a játszma, hátha valaki nem informálódott – vagy csak elfeledkezett róla.

Előtte azért megemlíteném, hogy az évadzáró epizód a Tények után, 18:55-ös kezdéssel kerül sor. A tervezett zárás 20:30-ra megtörténik, hiszen ekkor startol a Pepe című legújabb sajátgyártású sorozata a Tv2-nek, dupla epizóddal.

A létszám csökkenés első áldozatai között: Ujvári Izát és Rozs Gergőt kell számon tartani. Két olyan versenyzőtől búcsúzott az Exatlon Hungary, akiknek nem sok esélyt adott a „tippmix iroda”. Nyilván vihették volna többre is, ha nem lenne „ennyire erős” a végmezőny. Keddi játéknapon történt egy sérülés Somhegyi Krisztiánnál, ami ismételten megpecsételte a Bajnok jövőképét. Hatalmasat roppant a válla az egyik futama alatt, így könyvelni lehetett a kiesését, ami be is következett Jósa Danny-vel való párbajánál.

Egyeneságon a döntőbe Szente Gréta és Herczeg-Kis Bálint duójának sikerült bejutni.

Pap Dorci Besenyei Bogival küzdött egyet, amelynél Doci húzta a rövidebbet; majd Busa Gabival. A Bajnokok legjobb női versenyzője azonban hozta a kötelezőt, így játszva könnyedséggel jutott be Gréti mellé a döntőbe. Danny is párbajozott Nagy Danival, ahol utóbbi maradt alul. Ezzel a Tv2-nek kedvezett leginkább, mert tényleg a legjobb Bajnok férfi és nő megy harcba a legjobb Kihívó férfivel és nővel.

Ahogy az előző évadban, úgy most sem lesz másképp a véghajrá. Két-Két szettben kell bizonyítaniuk a versenyzőknek, ha viszont döntőtlen az állás, akkor jön a végjátékok-végjátéka. Egyelőre Gréti és Bálint áll jobban, ugyanis mindkettő behúzta a kedvenc pályáját, de azért ne temessük a Bajnokokat, hiszen van egy visszavágó meccsük.

Szerintetek mely játékosoké lesz a 15-15 milliós főnyeremény?

Kommentáld!

Áprilisi néznivaló: A besúgó

 
Beküldte: Kanyecc 2022 April 1, 10:13-kor a(z) magyar ajánló,Magyar hírek témába.

Gondolom az feltűnt páratoknak, hogy az elmúlt napokban elkezdtük ismét tárogatni a szárnyainkat. Külön őrülök az ütemezésnek, ugyanis az HBO Max minap kezdte el A besúgó című saját gyártású magyarsorozatát – amit a közönség egyfajta Aranyélet utód jelzővel kezdett ellátni, de majd kiderül…! A története velejéig hazai, ugyanis Szentgyörgyi Bálint nem vett alapul más sorozatot, mindent kútfőből tett le az asztalra, sőt még a rendezésre is volt ereje, amit Mátyássy Áronnal és Miklauzic Bencével vitt véghez.

A sztori az 1985-ben játszódik, Magyarországon, ahol egy huszonéves fiatalt ránt be a rendszer zsarolással, hogy beteg öccse gyógyszerellátását „orvosolni tudja”. A kommunista rezsim ellen lázadók közé kell beépülni, ahol a főcélpontja Száva Zsolt lesz.

Az HBO Max Magyarország mellett további 60 országban adja a sorozatot, így bátran kimondható, hogy világpremierről beszélhetünk. A szereplők sorában feltűnik: Váradi Gergely (Guerilla), Patkós Márton (Napszállta, Kincsem), Szász Júlia (Seveled, Bátrak földje), Szőke Abigél (Akik maradtak), Lengyel Benjámin (Űrpiknik, Szép csendben), Varga Ádám (A Tanár, Alvilág, Viharsarok), Hermányi Mariann (Toxikoma, A tanár), Borbély Richárd (Korhatáros szerelem, Mintaapák), Márkus Luca (Egynyári kaland, Drága örökösök) és Vas Judit Gigi.  A tapasztalt művészgenerációt: Thuróczy Szabolcs (Aranyélet, Drakulics elvtárs), Mácsai Pál (Terápia), Ördög Tamás (a Dollár Papa Gyermekei színi társulat vezetője), Radnay Csilla (Nyitva), Hajdú Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál), Gyabronka József (Lajkó – Cigány az űrben, Kincsem), Funtek Frigyes (Eszmélés, Randevú Budapesten) és Szabó Simon (Megdönteni Hajnal Tímeát) képviseli.

Az első etapja 8 részes lesz. Kritika nemsokára, addig mutatnék egy előzetes mellé.

Kommentáld!

Délutáni előzetes: Bear Grylls: Sztárok a vadonban – 6. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2021 August 22, 15:23-kor a(z) magyar ajánló témába.

Manapság nagyon rákattantam az ismeretterjesztő tévécsatornákra, így bele is botlottam Bear Grylls sztár kiadásos sorozatának legújabb évadjának előzetesébe; címén nevezve: a Bear Grylls: Sztárok a vadonban doku-reality-jébe. A műsor lényege, hogy minden epizódban fog egy népszerű embert – pl.: az évadnyitóban Terry Crews-t – akivel egy elhagyatott területen kidobatja magát, amit követően betekintetést nyújt a vadon túlélésének rejtelmeibe. Mellette pedig sztorizgatnak, mintha egy talkshow-t néznénk, csak éppen a csillagos éjszakák és a gyönyörű szép tájak adják a díszletet.

A tavasszal rajtolt etap májusban köszönt le, de aki aggódna a jövőjét illetően, azoknak jelezném, hogy nyugalom, mert a folytatás berendelésre került. A 6. szezonjában olyan hírességek tűnnek fel, mint pl.: Anthony Mackie (The Falcon and the Winter Soldier), Bobby Bones (Breaking Bobby Bones, American Idol), Terry Crews (Brooklyn Nine-Nine, Deadpool), Gina Carano (The Mandalorian), Keegan-Michael Key (Brain Games, Prom), Danica Patrick, Danny Trejo (Machete, Sons of Anarchy) és Rainn Wilson (The Office, Utopia). Íme az ajánlója!

Kommentáld!

2019/20 – RTL Klub vs Tv2: Az második műsorváltoztatás

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 7, 1:11-kor a(z) magyar ajánló,Magyar hírek témába.

Hazai körkép: RTL Klub | Tv2 | DunaTV | Viasat3 – Az első változtatás

Meglepődtem volna, ha az első teljes hét után nem változtat valamit a műsorrendjén az egyik kereskedelmi tévé. Hamarosan hozom a múlt heti nézettségi adatokat, melynek vasárnapjáról beszámoltam, azonban történt más egyéb is. Az első lépést az RTL Klub tette meg, aminek párkereső reality-je, a Love Island – Találd meg a szerelmed! kikapott a debütje alatt. Természetesen a Tv2 se ült ölbe tett kézzel és reagált minderre. Az pedig külön poén, hogy ilyen mértékű változtatásra odakinn egyáltalán nincs példa, hála annak, hogy minden vagy félkor, vagy egészkor kezdődik. Nincs olyan, hogy 10 perccel egyik a másikat beelőzi és így nyer magának nézőszámot.

A kronológiát félretéve haladjunk szépen időrendben. Történt az, hogy a Tv2-nek bejött azon húzása, hogy vasárnapra Ázsia Expressz különkiadást ütemezett. Most az a stratégiájuk, hogy egy másikat hoz el szombatra. A Sztárban sztár leszek!-nek ad egy hasonlót, amit 5 perccel korábban indít el, mint hogy a Love Island – Találd meg a szerelemed! elstartolna. Nyilván A mi kis falunk ellen semmi esélye se lenne, ezért nem is nagyon próbálkozik. Helyette a timeslot túlélésére törekszik, és amint lecseng az RTL Klub aduásza, kiteríti lapjait, amit teljesen okosan csinál, hiszen múlt héten szépen muzsikált a tehetségkutató – bár adtak is neki kellő mennyiségű „már megint fogom a fejem” faktort.

Mutatnám miként tevődik össze a szombatjuk!

RTL Klub:

18:00-19:00 – RTL Híradó – Esti kiadás
19:00-20:00 – Fókusz Plusz
20:00-21:05 – A mi kis falunk (4×02)
21:05-22:25 – Love Island – Találd meg a szerelmed (1×07)
22:25-től – Esti film: Elhajlási engedély (Hall Pass, 2011)

Tv2:

18:00-18:55 – Tények
18:55-21:00 – FILMVERZUM: Nagyfiúk 2. (Grown Ups 2., 2013)
21:00-22:30 – Sztárban sztár leszek! – A javából (S1-Special 01)
22:30-tól – FILMVERZUM: Agyő, Nagy Ő (The Heartbreak Kid, 2007)

Vasárnap is a percek variálásán fog múlni minden. Az RTL Klub 10 perccel megnyeste a Híradó műsoridejét, így 19 óra helyett 18:50-kor startol a Házasodna a gazda 2×02-es epizódja. A Jófiúk kezdését nem bántotta, csak némi reklámidővel megtoldotta, ugyanis az első hetéhez képest 10 perccel lesz hosszabb a neki szánt sáv. Az epizód nettó 42 perces, szóval sok sikerült a nézőtartáshoz. A Love Island ezáltal 10 perccel későbbre került.

Minderre a Tv2-nek az volt a válasza, hogy szintén 10 perccel megnyirbálta Tények című hírműsorát, hogy a Sztárban Sztár leszek! 5 perccel korábban rajtolhasson az RTL Klub-os Házasodna a gazdához képest. A tehetségkutató nettó műsorideje maradt ugyanúgy 70 perc, csak a reklámidőből vesznek el, ugyanis 10 perccel előbb ér véget, mint kellene; illetve 20-szal, mint előző héten. Az a 10 perces különbözet az Ázsia Expressz 2 második különkiadásánál landol, mivel a nettó műsoridő 25-ről 35 percre nőtt. Kajálta a nép, ezért nem változat. És hogy film fronton ki a jobb, azt döntse el a nézőközönség.

Íme a vasárnapi műsorkörkép!

Tv2:

18:00-18:45 – Tények
18:45-20:40 – Sztárban sztár leszek! (1×02)
20:40-21:35 – Ázsia Expressz 2. – Különkiadás (S2-Special 02)
21:35-től – FILMVERZUM: Személyiségtolvaj (Identity Thief, 2013) OTP

RTL Klub műsorrend:

18:00-18:50 – RTL Híradó – Esti kiadás
18:50-20:05 – Házasodna a gazda (2×02)
20:05-21:15 – Jófiúk (1×02)
21:15-22:35 – Love Island – Találd meg a szerelmed! (1×08)
22:35-től – Esti film: Idegpálya (Nerve, 2016)

Kommentáld!

A 18. heti magyar premierek

 
Beküldte: Kanyecc 2019 April 29, 18:25-kor a(z) magyar ajánló témába.

Lendülettel belekezdtem anno egy projektbe, miszerint heti rendszerességgel elhozom a magyar tévék újdonságait. Nyilván nem sikerült a megvalósítás, de akkor sem adom fel. Most újra nekiugrom, aztán „lesz, ami lesz” alapon majd formálódik a rovat.

„Mit nézhetünk újdonságként a héten?”

­ – mármint erre a kérdésre adok választási opciókat. Sajnos minden tévécsatornára nem fogok tudni rákoncentrálódni, de amiről írok a magyar hírek között, azokra mindenképpen felhívom a figyelmet. Ugye, ma elstartol A Konyhafőnök: Visszavágó, ami hétköznap estéket akarja feltölteni az RTL Klub-nál. A kifutott Cápák között helyére érkezik a Főnök inkognitóban, ami az Undercover Boss-franchise magyar változata lenne. Lesz még itt Idővonal (Travelers) 2. évados premier, illetve végre valahára tévében is elstartol a Harcos (Warrior) szinkronos változatban.

A többiekre csak felsorolás jelleggel emlékeznék meg. Ha valami kimaradt, azt várom komment formában.

A 18. heti magyar premierlista:

Április 29. (Hétfő):
19:35-21:30 – A konyhafőnök (RTL Klub) – 6. évad
22:05-23:10 – Főnök inkognitóban (Undercover Boss HUN) (RTL Klub) – 1. évad

Április 30. (Kedd):
20:30-21:00 – Younger (Sony Max) – 2. évad
23:00-00:00 – Idővonal (Travelers) (VIASAT6) – 2. évad

Május 1. (Szerda):
Kijárási tilalom (Curfew) (HBO GO) – 1. évad

Május 2. (Csütörtök):
The Walking Dead (HBO GO) – 6. évad
22:00-23:00 – Az utolsó alaszkaiak (The Last Alaskans) (Discovery Channel) – 4. évad
22:30-23:30 – Diana védelmében (The Good Flight) (HBO3) – 3. évad

Május 3. (Péntek):
19:30-21:25 – Kamara Virtuózok (DunaTV) – 5. évad

Május 4. (Szombat):
11:30-12:05 – Pacsi! (RTL Klub) – 25. rész, új évad
20:00-21:05 – Harcos (Warrior) (Cinemax) – 1. évad
21:00-22:00 – Mrs. Wilson (Epic Drama) – 1. évad (ism.)
21:05-22:05 – Gomorra (Cinemax) – 4. évad
22:00-22:50 – A bemondónő (Speakerine) (Epic Drama) – 1. évad (ism.)

Május 5. (Vasárnap):
21:00-22:00 – Versailles (Epic Drama) – 2. évad

Kommentáld!

Mai premierek

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 4, 18:45-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 19:00-tól az ATV műsorán: 500 – Az ország géniusza – 1×01.

Ma. 20:00-tól az HBO műsorán: I’m the Night / Én vagyok az éjszaka1×01.

Ma. 21:30-tól a Tv2 műsorán: Pénzt vagy éveket! – 3×01.

Ma. 22:25-től a DunaTV műsorán: 1890 – 1×01.

Kommentáld!

Napi premier: Heti Dörgés Villám Gézával

 
Beküldte: Kanyecc 2019 February 25, 19:45-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 22:00-tól a Comedy Central műsorán: Heti Dörgés Villám Gézával – 1×01.

/Beszéljen helyettünk a kiadott sajtóanyag./

Közéleti evening show-val tér vissza a tévéképernyőkre a kilencvenes évek média-fenegyereke, Villám Géza! Várva várt új műsora február 25-én, hétfőn este 22.00-kor startol a Comedy Centralon. A Heti dörgés Villám Gézával felhőtlen szórakozást ígér a fanyar humor kedvelőinek, hiszen a produkció házigazdája sajátos szemszögből dolgozza fel és kommentálja az aktuális híreket – tudósítókat is segítségül hívva –, természetesen nem kímélve a közéletet és az álhíreket sem.

Kamuhír-elemző tanfolyammal indít a humorcsatorna evening show-ja: a műsorvezető oknyomozó riportereket megszégyenítő alapossággal jár utána, gyógyítja-e a rákot a citromlébe áztatott rothadó szurikáta, eladhatóbb-e az álhír, ha ragasztószalagot tépkedünk közben vagy hogy kötelezővé teszi-e Soros György a drogfogyasztást? Az akadémiai színvonalú tudományos riporton túl kiderül, mennyivel lenne gazdaságosabb a magyar foci, ha raptorokkal és űrlényekkel helyettesítenénk a játékosokat, vagy hogy milyen előnyökkel kecsegtet a nagyszülőket célzó GYED. Villám Géza a közéleti eseményeken túl a műsorgyártás kulisszái mögé is betekintést enged: megtudhatjuk, milyen központi szerepe van egy Hollandiába ingázó zöldséges autónak a Heti dörgés megszületésében, vagy hogy mit keres egy Valentin-napi virágcsokor a február 25-i adásban?

Nagyon fontosnak tartom, hogy Magyarországon is legyen egy olyan műsor, ahol kibeszélhetjük a közélet, a saját életünk visszásságait, és legalább egy jóízűt röhöghetünk. Az emberek többsége beleunt a dolgokba vagy annyira belefeszült abba az álláspontba, amit hallani szeret, hogy már képtelen megkérdőjelezni és eltávolodva értékelni azt, ami körülötte zajlik. Annyi a legyintés és a feszültség, hogy ezen már csak az irónia és a nevetés segíthet. Erre pedig az esti show a legjobb műfaj, ami most nagyon adja magát. Csodálom is, hogy ez nálunk eddig kimaradt. A mi heti műsorunkban az aktuális hírek kommentálásán túl lehetőségünk lesz arra is, hogy egy-egy fontosabb témát alaposabban is körül járjunk…”

– nyilatkozta Villám Géza.

És hogy hogyan szerzett exkluzív interjút a Heti dörgés „vérprofi” tudósítója Nikola Gruevszkitől? Többek között ez is kiderül a Comedy Central ma debütáló evening show-jának adásábóll! Mert a valóságnál nincsen viccesebb!

Kommentáld!

Újdonságok a magyar tévében: 2. hét

 
Beküldte: Kanyecc 2019 January 6, 17:38-kor a(z) magyar ajánló témába.

Sokat agyaltam azon, hogyan lehetne egyes rovatoknak az aktualitását megőrizni. Ilyen a „magyar ajánló”, ahova manapság nem igazán születtek emlékeztetők. Ez abból is adódik, hogy alig nézek tévét (nincs is időm semmire!), amit pedig nézek, azt általánosságban letölt… akarom írni, beszerzem valahogy. Ritka már az, hogy tévében nézzünk valamit, de azért akadnak olyanok, akik még mindig bekapcsolják, ha újdonságról van szó. Miattuk döntöttem úgy, hogy a magyar premier rovatot megreformálom!

Változás jön! Mostantól heti cikkbe gyűjtöm össze a következő heti újdonságokat.

A folytatásban a második naptári hét következne, azaz 2018. január 7-től január 13-ig bezárólag. Természetesen próbálok nyitott szemmel járni, de előfordulhat, hogy nem látok minden premier meg, így ha valami lemaradna, akkor jelezzétek kommentben, és pótlom/kiegészítem a cikket. Még annyira megjegyzés, hogy a hajnali premiereket mindig az aktuális naphoz írom, azaz új napkezdés reggel 6 órát követően van a mi gépezetünkben még akkor is, ha éjfél elmúlt.

Két sorozatról emlékeznék meg szövegesen a listából!

Az egyik az HBO-ra érkező Siker magyar címet kapott Uspjeh, ami az HBO Europa első olyan sorozata, amit az Adria-régióban gyártott. A rendezői székben: Danis Tanović (Senkiföldje) foglal helyet, aki egyébként Oscar-díjjal rendelkezik. A történet: négy ember életére fókuszál, akiknek élete egy erőszakos esemény következtében elválaszthatatlanul összefonódik. A magyar HBO a The CW 2018/19-es újoncával, a Legacies-val vezeti fel. Főszereplők sorában: Ivana Bakaric, Boris Barberic és Goran Bogdan. Ha jól látom, 6 epizódot kapunk.

A másik az RTL Klub egyik saját gyártású sorozatának a folytatása. A tanár a 2. évaddal tér vissza. Különlegessége, hogy új szereplővel bővült a gárda, érkezik Trokán Nóra, aki Szilárd (Nagy Ervin) hajdani nagy szerelmét formálja meg, aki a suli új igazgatóhelyettese lesz.

A 2. hét (2018.01.07.-01.13.) magyar premierlistája:

Január 6. (Vasárnap):
02:55, Tv2: Atyám, Zorn (Sons of Zorn) – 1. évad

Január 7. (Hétfő):
21:00, Comedy Central: Agymenők (The Big Bang Theory) – 12. évad
21:25, DunaTV: A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) – 2. évad
01:00, RTL Klub: Odaát (Supernatural) – 10. évad

Január 8. (Kedd):
20:00, HBO: Legacies – A sötétség öröksége (Legacies) – 1. évad
20:45, HBO: Siker (Uspjeh) – 1. évad

Január 11. (Péntek):
21:00, Epic Drama: Oxfordi gyilkosságok (Endeavour) – 5. évad

Január 12. (Szombat):
20:00, RTL Klub: A tanár – 2. évad
21:00, Comedy Central Family: Papás-babás (Baby Daddy) – 6. évad

Kommentáld!

Vasárnapi premierek: Való Világ powered by Big Brother 9. évad | Az elnök embere 1. évad | Exszel szemben UK 9. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 November 2, 15:03-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 17:00-tól az RTL II műsorán: Való Világ powered by Big Brother – 9×01.
Ma. 20:00-tól a Sony MAX műsorán: Madam Secretary – 1×01-02.
Ma. 22:00-tól az MTV Hungary műsorán: Ex on the Beach UK – 9×01.

A keretszerkezet uralkodik a nap folyamán, már ami a magyar premier időpontokat illeti. Nézzük csak, hogy pontosan mikkel állunk szemben.

Folytatódik a Való Világ, azaz, aki napi butulásban szeretne részt venni, az csak kapcsoljon az RTL II műsorára. Extra korai időpontra ütemezték a nulladik napot, azaz a beköltözést, hiszen 17 órakor tippre még egyetlen egy etapja se startolt el. Biztos azért, hogy az esti mise alkalmából mindenki meg tudja gyónni bűneit, mert ilyet tényleg vétek nézni – nah, csak poénkodom, meg ironizálok, ne kövezzetek meg. Műsorvezető párosnak megkapjuk: Nádai Anikót és Puskás Pétert. És mielőtt még valaki azt hinné, hogy ilyen korán jönnek a napi részek… nem! A folytatást majd 22 órától adagolják, csak most kiemelt időpontra rakták.

Ami a Showder Klub 22. évadját is érintette, hiszen a beköltözés mögé, 19 órára rakták a 22×04-es részt.

Ha ez megvolt, akkor érkezik egy jóval minőségibb dráma a Sony Max kínálatába, amire már régóta vártunk. A CBS 5. évadjában politikai veteránjáról volna szó, Téa Leoni és Tm Daly főszereplésével. Nem is értem, hogy miért kellett ennyit várni rá, viszont annak külön örülök, hogy értelmes premier időpontra helyezték, mert máshol biztosan a halál zónába került volna.

Végezetül pedig jön a britek trash reality-je, az Exszel szemben 9. évadja. Ha valakinek nem lett volna elég a napi huhhh…

Kommentáld!

Itt az Aranyélet 3. évados teaser!

 
Beküldte: tess 2018 June 20, 13:32-kor a(z) magyar ajánló,videó témába.

Egy meglehetősen hosszan tartó marketing menetelés veszi ma kezdetét, ugyanis az HBO újfent ledobta az atomot, csakhogy ezúttal a hazai hadszíntérre. Megérkezett az Aranyélet várva várt befejező évadának első teaserje, amit stílusosan erre az alkalomra forgattak. És hát Varsics Péter egyedi hangulatú látásmódja, Szőke Dániel fajsúlyos képivilágával kiegészülve rendesen felkorbácsolta a “mikor-nézhetjük-már” faktort.

aranyelet-s3-teaser

A premier pontos dátumáról természetesen mindenki kussol, de annyi biztosra vehető, valamikor októberben kezdődik az előző évadokhoz hasonlóan. Viszont, aki addig nagyon nem bír magával az HBO GO-n szépen újra nézheti az előző évadokat, július 1-től meg a tv-ben is találkozhatunk vele random. Vagy bólogathat egy határozottat a Muffhunterz kellemes egysorosaira.


Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats