Mint láthattátok, nagyjából egy hét leforgása alatt végeztem az Upfronts előnapjával. Az NBC után a többi csatorna is megkapja a maga cikkhalmazát, azonban türelmeteket kérném. Sajnos továbbra sem vagyunk már időmilliomosok, és azért ilyen velősebb és/vagy szerkesztésben gazdagabb cikkeket telefonon megerőltető véghez vinni. A cél pedig nem az, hogy elvegyem magamtól a kedvet. Tehát a következő hetekben jön a Fox és a többi országos csatorna bejelentése, ezen kívül visszatér közéjük a megszokott random cikkezés is, de ezt úgy is érzékelitek majd.

Kis türelmeteket kérnénk addig is! Ma a sort tehát a Fox-szal folytatom a napfolyamán.

2006. májusában indult minden! Azóta eltelt 13 év és még mindig köztetek vagyunk. Életünk részévé – legalábbis nekem – vált, hogy heti szinten blogoljak. Ezt manapság sikerült újra napi szintűre “csökkentenem”, ami arra ad következtetni, hogy ez egy olyan hobbi, amire sose tudok végérvényesen ráunni. Pedig aztán akadtak olyan holtidők, amikor több héten át nem született új bejegyzés. És még ekkor is néztétek az oldalt, hátha valami változott, csak éppen az RSS olvasó nem jelzi ki.

Mi történt az elmúlt évben? – Január középén olyasmin mentünk keresztül, amit nem kívánnék egy kollégának se: adatvesztés áldozatai lettünk. A szerver megadta magát, a biztonsági mentés pedig utoljára tavaly nyár végén készült, azaz cirka 4.5 hónapnyi írásunk ment a levesbe. Nyilván alternatív megoldásokkal megpróbáltam pótolni egy részét, de őszintén: kinek van kedve egy megírt cikket újra “megírni” és beszerkeszteni, amikor próbálja ledolgozni a végeláthatatlan lemaradását, amiről mindenképpen szeretne cikkezni? Így abba is hagytam, elengedtem szeptembertől október végéig az irományaink pótlását és inkább rákoncentráltam a jelenre.

Mi van a többiekkel? – kérdést sokszor kapom/kapjuk meg privátban, amire mindig ugyanaz a válasz megy: felnőttünk, dolgozó emberek lettünk. Főiskola alatt nagyon sok szabadidővel rendelkezett mindhármunk, azóta 48 óra se lenne elegendő egy napra. Sok a teendő, de azért a függőség meg maradt. Ha pedig emberi időpontra kerül egy-egy premier előtti vetítés vagy sajtó event, akkor azon láthattok is – de manapság ez ritka számba megy. Ez még is csak egy hobbi, és az is marad, míg bíróm szuflával.

Ötletek szép számmal vannak a fejemben, hogy hova lehetne fejlődni, min kellene változtatni. Türelmetek térnem a megvalósításukkal, bevezetésükkel. Kevesen tudják, de a cikkek 90%-a mobilon íródik már lassan negyedéve. Ennyire nincs időm otthon gép előtt, holott már nagyon használnám a Logitech Craft billentyűzetem, ami már két hónapja a dobozában hever. A sorozatokat is telefonon nézem és eljutottam odaig is, hogy május 1-jével beélesítettem a Netflix-es próbaidőszakom.

Ennyit rólunk és a születésnapról, köszi hogy olvastok, követtek Minket! Inspiráló, de tényleg!

Nyár elejei kötelező bejegyzésnek is felfogható a címben írt kérdés, hiszen ilyenkor mindenki félreteszi a lemaradását és belekezd olyan sorozatokba is, amiket évközben lehet, hogy mellőzne a palettából. Holott mindig van mit nézni, olyan elmaradással büszkélkedem, hogyha a végére érek se érek a végére, mert lehetetlen. Ilyenkor mindig tudni kell mérlegelni, ha pedig ez valami okból kifolyólag kivitelezhetetlen, akkor fel kell tenni a havernak a kérdést:

Te milyen sorozatokat nézel? Mit akarsz nyáron letudni? Mi az, aminek adtál esélyt, aztán ment a levesbe inkább?

Lassan egy esztendeje beleszerelmesedtem a gasztro-reality-kbe. Tudom, nem vagyok normális, mert elveszem sok olyan ötlet elöl az időt, amit a nép: nap mint nap szapul/imád/beszéltet. Van az úgy, hogy nem kell mindig a vízzel sodródni. Sok olyan sorozattal találkoztam, ami után egyáltalán nem bántam meg a belefektetett idő mértékét. Had soroljak fel párat:

• The Ultimate Braii Master: Egész Afrikát átszelő gasztro-verseny reality, ahol a versenyzőknek szabadtűzön kell olyan ételeket elkészíteniük, amiket megállják a helyüket egy nívósabb étterem étlapján is. A kihívások mellett a tagok megismerik a kontinens élő- és ízvilágát, valamint olyan látványosságait, ahova egy életben egyszer mindenképpen el kell látogatni. A képi világát számtalanszor dicsértem. (Kritikám róla.)
• The Great Food Truck Race: Avagy A nagy büfékocsi-verseny hazai címen. Évadról évadra változik a sorozat koncepciója, de ami a lényege, hogy a versenyzők (általában 3 fős csapatok), egy büfékocsival vágnak neki Amerikának, ahol egy adott koszpénzből kell kitermelniük a bevételüket. Minden részben kiesik az a csapat, amely a legkevesebbet gyűjti össze.
• Dishing Up Australia with Al Brown: Kevés olyan hely van, amiről alig tudok valamit, azonban Ausztrália közéjük tartozik. Al Brown, hazájában híres chef azon van, hogy elkalauzoljon minket a kontinens gasztro-világába. Stílusa számomra idegen volt az elején, mert semmi komolyságot nem sugároz ki, aztán rádöbbentem, hogy ő ilyen és azután már tudtam azonosulni. Végeredményben pedig lekötött nettó 9 órában.
• Ide süss!: A Viasat3 kétszer is megpróbálkozott a lehetetlennel. A britek legendásnak tekinthető cukrász realityjét magyar módra tálalták. És tudjátok mit? Amennyire nem tetszett az elején, annyire megtetszett a végére.
• The Taste of Cooking: A végére tartogattam a legjavát. A holland gasztro műsor mindössze félórás, azonban, amit Angelique Schmeink művel az alapanyagokkal, az mesés. Mindegyik részt követően korgásnak indult a hasam. Nem számít, hogy milyen hozzávalókat használ, mert azokat is eladja nekem, amiket zsigerből utálok. Ha van időtök, pillantsatok bele.

Nah, de most valójában nem azt akartam leírni, hogy milyen gasztro-műsorokat kell megnéznetek, ha nagyon nem találnátok semmit, hanem, hogy mit néztem az elmúlt időszakban.

Pótlásokba kezdtem. Olvasom, hogy a Fear the Walking Dead mennyire lenyomta az anyasorozatot történetileg, és ez annyira beindított ez a puszta tény, hogy a 2. évadnál feledésmerült folytatását előkaptam, hogy szintre hozzam magam. Aztán ott van az AMC-s The Terror, ami annyira fasza képi világgal rendelkezik (hamar megvesznek ilyen havas dolgokkal), hogy hiába akarnám már látni a fináléját, kétnaponta nézek egy-egy epizódot, hogy beérjen minden perce. Néha előfordulnak csúszások, de elvileg jövő hétvégére végzem vele, aztán olvashatjátok is a gondolataimat róla. Terítéken van még a Modern Family és a The Middle éppen aktuális etapja, csakhogy komédiáról is szó essen, valamint újdonságként belefogtam a The Rain-be, ha már a Netflix zöld utat adott.

Ez a TOP5, ami az elmúlt hetekben a legnagyobb odafigyelést kapta részemről, de nyilván nézek mást is, csak azok nem említésre méltóak. Nosztalgia gyanánt ott a Boston Legal és a That’s 70s Show, amiket újrakezdtem, mert nálam a nyári újradarálás egyik alappillérei, ahogy a The Wire is, amibe majd nyár közepével szeretnék sokadjára belefogni.

Vannak elképzelések dögivel, és mint láthattátok, érkeznek a következő napokban is újdonságok. Nyilván előlük se szabad elzárkózni.

De most feltenném a kérdést ismét, hogy mit fogtok nézni júniusban? Mik azok az ötletek, amik a TOP5-ben vannak. Nem kell nekem olyan listát írni, ami megvalósíthatatlan, csak az érdekelne, hogy mi az, amire mindenképp időt akartok szentelni és reális is a kivitelezése a darálásának!

Ezúton kívánnék mindenkinek hozzá sok sikert! Felnőtt élet nem mindig ad rá elég lehetőséget.

Milyen már, hogy nincsen születésnapi bejegyzésünk?

Na jó, ez csak részben igaz, mert mint a fentebbi Facebook bejegyzés is bizonyítja, azért egy „Mi jár a fejedben” kiírással megemlékeztünk a becses dátumról. Akkor ígéretet tettem, hogy mindenképpen fogok pár gondolatot írni a blogra, és mivel szavatartó embernek tartom magam, ezt pótolnám 3 hét elteltével.

Talán a legfontosabb kérdés, ami mindenkit foglalkoztat: Hogy mizus velünk?

Az szerintem sokatoknak feltűnt, hogy már nem olyan mennyiségben kerülnek ki anyagok a blogra. Beléptünk a nagybetűs élet sűrűjébe, minden szerkesztőtársamat beszippant a munkás élet, ami nem probléma, mert, ha az ember szereti csinálni azt, amiből pénze is van, az a boldog élet egyik titka. Aztán ott van az a fura tény is, hogy öregszünk. Míg 10 évvel ezelőtt mérhetetlen mennyiségű energiánk és szabadidőnk volt (munka mellett is!) mindenre, mostanra elkezdett beszipolyozni minket a felgyorsult világ. (Gyorsabb lett, ugye?)

Magam nevében tudok csak nyilatkozni, amit megtennék most:

– Nézek sorozatok?
– Természetesen igen, próbálok napi 2-3 epizódot magaménak tudni lefekvésig.
– Olvasol sorozatos híreket?
– Igen, de már koránt sem akkora mennyiségben, mint hajdanán. Az amerikai részleggel teljes-egészében képben vagyok; a brit, a kanadai, az ausztrál és a többi országé már ki tudna fogni rajtam. Valljuk be, rohadt sok sorozatot gyártanak mostanság. Embertelen ez a szám és mióta a gasztro vonal is hozzácsapódott a kedvenceim közé, csak tovább növekedett a számuk.
– Szeretnél a régi kerékvágásba visszamenni?
– Hogy a francba nem! …de ez így 3x. évesen már nem egyszerű.

Félre ne értsetek, nem panaszkodni akarok, mert távol áll tőlem, helyette inkább csak szavakba öntöm gondolataim, hogy mi is van velem.

A sorozatfüggőségünk jelen van. Oly annyira, hogy már 4TB-os winchesterekre tároljuk a legjobbakat legalább 720p-s minőségben. Haladunk a korral, de azért akad jó néhány 1080p-s őrület is a gasztro világból – amit a mai napig nem értek, de ezek kincsek leszek több év múlva. Tavaly nyáron kezdtem el nyitni a reality részleg ezen vonala felé, azóta pedig 1TB-nyi anyaggal büszkélkedhetek. Jó, helyette nézhetnék értelmesebb sorozatokat, de az idő múlásával változnak a szokások. Anno a rock zenének éltem, manapság pedig már mindenevő vagyok. Öregszem, nincs mese. A szokásaim pedig változnak, viszont ez így van jól.

Természetesen a további célom, hogy kicsit felfrissítsem a blogot, amivel újra a régi szellemében tud tovább pörögni. Munka és élet mellett ez egy nehéz feladat, de majd kevesebbet alszom. Az Upfronts-ról sem feledkeztünk el. Gurutube-on az összes újonc előzetes fellelhető, hamarosan pedig mindegyikhez készül adatlap, mert az se hiányozzon. Rengeteg kritikát halmoztam fel fejben, amikről kéne írnom – ilyenekkel is számolhattok.

Én csak ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a kitartását, hiszen látni, hogy cikkhiány idején is azért ezreket ide tudunk csábítani „hátha írtak valamit” alapon. Tehát köszönjük! 13. születésnapi bejegyzésben pedig már remélem arról írok, hogy sok mindent sikerült megvalósítanom a fentebb írtakból.

A jó dolgokra megéri várni, vagy legalábbis valami ilyesmi anekdotával traktál a népi jólét. Valamikor vasárnap hajnalban újabb mérföldkövéhez érkezett a Guru, lévén idestova 10 éve egy aktív hajnali virrasztás során jött a hirtelen sugallat FERCSAval, hogy sorozatos blogot kellene indítani. Közhelyesen szólva a többi meg történelem!

Vicces, anno ez az egész tényleg nem volt más, mint egy hirtelen, jobbára kiforratlan impresszió egy amúgy idehaza még igencsak gyermekcipőben járó szubkultúra iránt. Korántsem volt ennyire telített a sorozatos piac, hazai hírforrásokat egykezünkön megszámoltuk, a feliratokra akár heteket is várni kellett és hát a beszerzés sem volt egyszerű feladat. Aztán beköszöntött lassacskán a nagy sorozatos bumm és idehaza is beindult a pezsgés. Jó volt látni az egyre inkább terebélyesedő sorozatos palettát, ami szezonról-szezonra egyre közelebb került az egyszeri sorozatzabálók elé. Hirtelenjében gomba mód megszaporodtak a sorozatos blogok és az utóbbi időben már a mainstream média is komoly szegmenseket áldoz a témának. Fura és egyben megható élmény volt megélni, mi több aktív részesének lenni ennek a korszaknak.

Viszont ahogy szép lassan beköszöntött a peak tv korszak úgy került egyre inkább háttérbe a nálam a Guru. Közhelyes, sokak számára talán agyilag fel sem fogható, de egy bizonyos szint után telítődik az ember, ami aztán egyenes út a kiégésig. Manapság már korántsem kötnek le annyira a sorozatok, holott a készítők és a csatornák a minőség és a mennyiség oltárán végre valahára egységesen adóznak. Egy ismert színész leszerződtetése vagy akár egy újabb adaptáció már korántsem akkora hírérték, mint egykoron. Persze, hogy nem az, elvégre az egykori szubkultúra mára a totális mainstream része lett, annak minden áldásos avagy szitkolt hozadékával. És persze azt sem szabad elfelejteni, hogy mi is változunk.

Az utóbbi években már egyikőnk életében sem meghatározó szempont a Guru, pedig-pedig egykoron… Én naiv, még ebből akartam megélni! A napi hírek olvasása vagy épp a „legendásnak” titulált házi gyűjtemény bővítése egyre inkább a háttérbe szorult. Mégis, időről időre visszanézek, szemezgetek, és akár még be-bepróbálok pár újdonságot is. Hiába, ez a cirka 10 év azért nyomot hagy az emberben és a szokásaiban. Kifejezetten vicces olvasni FERCSA és Kanyecc műszaki kakaskodását, néhanapján elmorfondírozni a lassan 4-5 éve aktuális dizájn váltásról vagy azokat a sajtós meghívásokat szemezgetni, amiknek már nem feltétlenül tudunk eleget tenni.

Mindezektől függetlenül nem érzem úgy, hogy a Guru kiégett volna. Kontent még mindig akad, egy lelkes rajongói kör a mai napig olvassa, és ami a meglepő, a mai napig egész nagy tiszteletben is tartják. Egyszóval, ha kissé megfáradtan is, de még vagyunk és létezünk, amiért persze köszönet nektek is. Amúgy meg őszinte hálám és megbecsülésem Kanyecc-nak és FERCSA-nak ezért az évtizedért. Konkrétan nem sok barátom vagy hobbim van, ami idáig kihúzta volna. Jó, hogy még mindig vagytok… velem, nekem, nektek.

Végezetül felkérném az örökbecsű phasszgyereket, Brian Williams-t, hogy húzza el ismételten a szülinapi nótánk :)

Alig múltunk el 9 évesek, de ismét bonthatunk egy képzeletbeli pezsgőt, ugyanis megszületett a blog történelmének 25000. cikke, ami a Wayward Pined kritikám volt. Basszus, mennyi szónál, mennyi karakternél járhatunk?

Jók ezek a “mini mérföldkővek“, mert emlékeztetnek, mennyire is imádom csinálni. Pontos statokkal nem akarnálak fárasztani senkit, majdnem 19 ezerrel vezetem a házon belüli tabellát, míg tess kb. 5 ezerrel lohol mögöttem.

Bátran megmerem konckáztatni, hogy ugyanannyi időm jut a sorozatok nézésére, mint az azokról való cikkezésre. Főleg, hogy manapság párhuzamban történik mindkettő – kivéve, amikor telefonról kell begépelnem a napi gondolataim többségét, mint most! Embertelen az a címke felhő szám is, amivel rendelkezünk, persze akadnak duplikációk, elgépelések, de azok meg is fognak maradni. Szám szerint 6700 darabról beszélek. Brutális.

Upfronts-időszakban végre újra átéltük, milyen volt annak idején egy pörgösebb hét. El is fáradtunk. Már vénülünk, másak lettek az értékeink, de azért remélem, hogy 2-3 éven belül könyvelhetjük a 30 ezrediket.

Úgy legyen, nemigaz?!

Két napja mar annak, hogy elmultunk 9 evesek. Csendben, hallkan unnepeltunk – vagy inkabb sehogy, mert ez a kilences mar egy hijjan tiznek tekintheto, ami jobban a szemunk elott lebeg. (Elore is bocsanat az ekezetmentes posztert, de az alabbi cikk mobilon irodott, es valahogy nincs kedvem kipotyogni az ekezeteket.)

“Mit kellene most írnom?!”

Nem jutok szóhoz. Amikor belekeztem a GURU-s életbe még csak a főiskolába készülődtem. Akkor, 2006 nyaran magam mogott hagytam a kozepiskolat, azota pedig mar diplomas nagybetus eletet nyomom, ami szerintem sokatoknak feltunhetett. Egyreszt abbol, hogy az oldalra egyre kevesebb cikk és kritika kerul ki, masreszrol bizonyos kedvenc kategoriakat (pl.: a nezettseget) ki kellett nullaznom, mert igy is annyi mindenrol tudnek irni.

Sokat valtozott a napi rutin is. Ugyanugy kovetem a hireket, nezem az elozeteseket, viszont mar kevesebb ido jut a cikkezesre, sorozatnezesre. Tobb interjut olvasok, mar a hatter munkalatok nagyobb prioritast elveznek. Sokkal tobbet latok egy TCA Press Tourban, mint 4-5 evvel ezelott. (Ilyen miert nincs hazai viszonylatban?) A legszembetunobb teny, hogy 5/5-ot nehezen osztok ki. Talan fel sem tudok egy pilotot se idezni az elmult egy evbol, ami kapott.

A kezdetekben majdnem minden sajtós esemenyen feltuntunk, megjelentunk, manapsag mar nem jellemzo. Nincs idonk. Dolgozo emberek vagyok, ez pedig csak egy hobbi – és az is marad örökké. Meg akartak mar venni minket, nem adtuk el a lelkunket. Fuggetlenseg szepsege a nyilt kritizalas. Twitteren is olykor kifakadok, jo erzes hogy szamit a szavam, mert mar tobbszor elofordult hogy felkerestek levelben a panasz megoldasa erdekeben. Az elmult egy evben probaltam jobban nyitni a magyar reszleg fele. Tobb hazai sajatgyartasunak adtam eselyt, de csak azoknak, amik megerdemeltek. (Valo vilag legutobbi evada teljes egesszeben kimaradt.)

Szerencsere nem csak mi, hanem az egesz tevezes valtozott egy evtized alatt. Ahogy kulfoldon felerosodott a kabeles éra, ugy idehaza is. Semmibol lett nepszeru tobb kisebb csatorna. Manapsag mar az se olyan nagy szam, ha valamit 24 oran belul megkapunk, pedig regen ez cimlapsztorinak mondhato volt. Most is az, csak nem minden esetben.

Oks, nem jartatom tovabb a szam, mert amugy is ez csak egy emlekezos poszt. Aki olvas minket, az tegye a folytatasban is. Mast nem tudok irni, max. annyit, hogy jovore idoben jelentkezunk a jubileumi cikkel.

Koszi!

Nem semmi egy évet tudhatunk magunk mögött. 2013-hoz képest 2014 is rengeteg jó koncepcióval (True Detective, Fargo, stb.) rukkolt elő. Nyugodtan mondhatnam azt, hogy ilyen esztendő elé nézzünk 2015-ben is, hiszen elnézve az elmúlt hónapok pilotszkript híreit sok ígéretes van tallonban, ami csak a bekérésre vár.

Ezért nem is azt írom, hogy sok jó minőségű sorozat berendelést kapjunk 2015-ben, mert valamiért adottnak érzem. Helyette inkább mindenkinek sorozat darálasban és nézésben gazdag időt kívánok!

Amúgy mi volt az év első sorozat epizódja nálatok?

Saját tapasztalatomat szeretném megosztani, és egyúttal valami megoldást is keresni általatok a felmerült problémámra. Tudni kell rólam, hogy nem vagyok nagy futballnéző. Se a külföldi, se a magyar meccsen nem hoznak lázba, de van kivétel: ez pedig a VB és az EB. Ilyenkor szerintem sokan félreteszik nézeteiket, ellenszenvünket és átadják magukat a „programnak”. Az a helyzet, hogy rácuppantam a VB meccsekre, s ezáltal nincs egyszerűen szabadidőm még sorozatokat is nézni, nem hogy napi rendszerességgel megfelelő mennyiségű cikkeket szállítani. Tudom, ez nem a ti problémátok, oldjam meg úgy, ahogy akarom, de hátha valaki hasonló cipőben jár?!

A munka után hullafáradtan nehéz már időt szakítani bármire, a meccsnézés pedig jelenpillanatban olyan, ami nem kapcsolódik kötelezettséghez. Innen is jönne a keresztkérdés: Ti nézitek-e a Foci VB-t? Ha igen, akkor mit (kell) mellőznötök, hogy az adott összecsapásokat meg tudjátok nézni? Esetleg kihat-e a sorozatnézési szokásaid változására? (Értsd: azáltal hogy meccset nézel, nem haladsz a szintre hozásokkal.)

A legrosszabb az, hogy a nyár a darálás időszaka. Legtöbben valószínűleg az év közben félretett/elfeledett sorozatokat pótolja – jobbik esetben. Rosszabbikban csak vergődik, mint ha a sekély vízben. Részemről jöhetne mindkettő, meccs mellett néznék sorozatokat, de nincs értelme, mert úgy egyik se kerül fókuszba, elvesztegetett az idő. Sehogy se jó. Néha úgy érzem, a VB jelenleg átok nálam, mert rabolja az időm; máskor pedig úgy, hogy végre szakíthatok a beállt napi rutinjaimmal és felfrissíthetem az életem némiképp.

Na de még ott van mindig a probléma. Egy meccs legalább másfél óra, azaz két sorozatepizód vígan lemenne. Ezt mikor és hogyan pótoljam? Ti mit csinálnátok a helyemben? – Munkában lehetetlen másra koncentrálni, a meccset nézni kell nem olvasni, viszont a sorozat lemaradás egyre csak halmozódik. Elég durva ördögi kör ez.

Nyugtassatok meg, hogy nem csak én vagyok ennyire szerencsétlen helyzetben!

Óóóó basszus, hát ez a nap is eljött! Bevallom az indulás éjszakáján ez piszok távolinak tűnt, sőt szerintem még gondolni sem mertünk rá, erre most itt vagyunk: 8 éves a SorozatGuru. Effff yeah, hogy Kaya Scodelario örökbecsű rádió interjújából idézzek.

A vicc az egészben, hogy a jeles alkalom előtt rendre megfogalmazódik bennem pár említésre méltó gondolat, aztán az adott napon mégis csak némán meredek a monitorra. Most komolyan, 8 év után, mit lehet még ehhez hozzáfűzni?! Felesleges számtani péniszméredzkedésbe nem akarok belemenni és a kötelező köszönetnyilvánító sablon maszlagot is elhagynám. Ez is csak egy sima nap az összes többi átblogolt nap közül, aminek persze azért akad némi szentimentális értéke. Aki persze nem tudja miről is van szó, annak ajánlom az ünnepi podcast adásunkat, amiben viszonylag korrekten végig veséztük a hőskor szépségeit.

Persze az évek egyre csak múlnak, a lelkesedés is valamelyest megkopik, de remélem az elhivatottság és a vérlázító addikció örök érvényű marad. Felesleges ígéretekbe sem mennék be, haladnak a dolgok valamerre és ez a legszebb az egészben, így visszagondolva. Sokan meg szokták kérdezni, ha elölről kezdhetném, mit változtatnék? A válasz pedig roppant egyszerű: semmit. Remélem, a guru még évek múlva is ilyen különc underdog hobbivállalkozás marad, amit egyszerre lehet szeretni és gyűlölni mindkét oldalról. És hogy akkor, mégis miért született meg ez a post? Hát, az egónk miatt, meg mert a mostanság foghíjasabb postszám ellenére is azért vannak olyan emberek, akik legalább napi egyszeri klikkeléssel megtisztelnek bennünket. Most mondhatnám azt, ő értük dolgozunk, de az nem lenne igaz. Ez már rég a napi rutin része, amiről ideig-óráig le lehet mondani, de a végén úgyis mindig győz a függőség vagy a megszokás.

De hogy ne csak a korosodó melankólia beszéljen belőlem, segítségül hívnám e jeles alkalomból Brian Williams-t az NBC-s Nightly News-ból, hogy eldalolja az ünnepi nótánkat. Szép volt fiúk.

Amúgy Fallon zsenialitása még mindig megkérdőjelezhetetlen.