Bevallom az elején abszolút nem gondoltam volna, hogy az FX a drámák mellett a sitcom műfajában is remekelni tudjon, de az utóbbi pár évben erre sikeresen rácáfolt. Kiváltképp igaz ez Jason Gann remake sorozatára a Wilfred-re, ami az utóbbi évek legjobb ongoing komédiájává lépett elő. Na jó, ott van ugye a Legit, szóval akadnak már trónkövetelők is, de azért, amit a Gann-Wood duó véghezvitt az 1. évadban az maga volt a tökély. Most meg lassan már a 3. évad kezdődik, szóval tipli sürgősen pótolni az elmaradásokat, már ha valakinek még van ilyen.

Premier: 2007/9/27
Írta: John Harmon Feldman
Rendezte: Charles McDougall

Négy jó barát életét követhetjük végig ebben a drámában, ahol a szereplők férfiasak és persze pofátlanul gazdagok. És ahogy lenni szokott minél többed van annál nagyobb bajba is kerülsz. Igaz ez a szépfiú Duncan-re is, aki karrierje csúcsán van, de egy izgága riporter könnyedén keresztbe tehet neki egy régi botlásának feltárásával. Aztán ott van James, aki egy igazi sikertörténet, mígnem a főnöke ki nem rúgja és sokkoló dolgot meg nem tud a feleségéről. Vagy Karl-ra, akinek a szeretője egyre nagyobb szerepet akar kapni a férfi életében. Hármójuk mellett Brody teljesen eltörpül, de az ő segítő keze nélkül a többiek is lehúzhatják a rolót…

Megjegyzés: Ahogy várható volt Jon Harmon Feldman hozta a szintet, vagyis azt, amit már az előzetes beharangozásokból sejteni lehetett: megérkezett a férfi Született feleségek. Most végre megnézhetjük, hogy mi van a másik oldalon is, arról nem beszélve, hogy a single csajok mellett a pasik is a képernyő előtt végzik. Legalábbis a készítők erre utaztak.

Igazából én kissé szkeptikus voltam, mivel Feldman eddigi munkásságában nem igazán szerepelt hasonló műfaj. Pedig aztán a creator egészen sok műfajban kipróbálta magát. Dolgozott többek közt íróként a Tru Calling-ban, a Roswell-ben, a Reunion-ben és még a Dawson’s Creek első évadjában is. Producerként meg ugye ott van a Tru Calling, ami műfaját tekintve nem egy Desperate Housewives. 

Ettől függetlenül a produkció remekül vette az akadályokat, hisz a történettel nincs semmi komolyabb probléma. Ez persze részben az alkotók érdeme, de az erős színészi gárdának is nagy szerepe van benne. Michael Vartan pl. hozza a babaarcú szépfiú szerepét az Alias-ból, ami mostanra gondolom a védjegyévé vált. Dylan McDermott meg egyszerűen totál cool! Csak az a gáz, hogy nem nagyon szeretik átöltöztetni :) A többiek hozzák a kellemesen közepes szintet, de hát ez már csak így van. Egyedül talán a kicsi Cameron még az, akiben van fantázia meg persze tehetség, bár utóbbi Payton List érdeme, aki végre emberi szerepet kapott a Windfall után.

Ha összességében nézzük, akkor egy kellemes kis dráma sorozatot kapunk némi felhajtással. A háttérben viszont nagyon durva klisék bontakoznak ki, melyek egyből nem is tudatosulnak bennünk. Ezeket most nem ecsetelném, de úgy is mindenki számára világos lesz bő 10 perc után. Éppen ezért sajnos nagyon kiszámítható az egész történet meg persze néhol felszínes. Egyedül a már említett két főszereplőben van némi fantázia meg persze lendület. Ez a transzvesztita csaj behozása pl. hatalmas ötlet volt, akárcsak az ex-feleség kezelgetése. A szexi lánykáról és az érdekes apa-lánya kapcsolatról meg ne is beszéljünk. A másik oldalon meg ugye ott van, a hűtlen feleség meg a munkahelyi szikrázó szexualitás. Na kb. ezek amik vonzóvá teszik a sorozatot.

Ezt leszámítva viszont sajnos nem több mint egy DH klón, ami szerethető ugyan, de kérdés meddig. Idővel ugyanis vagy túl kiszámítható és lineáris lesz, vagy felvesz egy olyan irányvonalat, amit pont nem szeretnénk látni. Tipikus műfaji betegség, amire a gyógymódot nem a Big Shots szállítja.

Mielőtt belevetném magam a The Beast sztorijába, úgy gondoltam, hogy adok egy esélyt a The Cleaner-nek. Nem mintha nem tettem volna meg, mivel egy kiadóst értekeztem róla nyáron, de azt ne tekintsétek pilot-kritikának. Az AXN berendelte a télre. Minket ért a legnagyobb meglepetés, hiszen elég merész húzásnak tartottuk a maga módján. Azért bízok Benjamin Bratt. Szerintem ők is ezt a véleményt osztották, már pedig osztották, ahogy az amerikai nézők. (Berendelték belőle a második évadot, mert annyira jól teljesített.) Lássuk ki volna ez a Tisztító, miért kapta a nevét és hogyan éli hétköznapi életét.

De előtte fixáljuk le egy fontos tényezőt. Kábelsorozatról beszélünk. Juj, első hallásra a hideg rázott ki, mikor az A&E nevét hallottam. Tudniillik nincs a kedvenc csatornáim listáján. Nagyon egyszerű miért, mert olyan koncepciókat rendel be, amik a legtávolabb állnak tőlem. Hasonló a felállás a Lifetime-mal és a VH1-gyel. Persze nézzük egy-egy sorozatukat, viszont a süllyedő hajó elhagyásához a TNT áll a legközelebb, hiszen remek sorozatokat hoz (Trust Me), valamint hozott (Leverage).

A sztorinál tartottunk. Adott Williams Banks, akit egyszer isten kihúzott a szarból, ezért amolyan segítőjeként, hírnökeként tűnik fel a valóvilágban, hogy a rászorulókon segítsen. Hogy konkrétumot is mondjak, Williams-éket „Isten” leszoktatta a drogról, amikor felesége teherbe esett. Most, a jelenbe összeszedett egy olyan csapatot, akik mind függők voltak, de mára kitisztultak, vagy éppen folyamatban van. A többi pedig magáért érthető, hiszen azoknak segítenek, akik rossz útra tévedtek és helyzetük kilátástalan. Kb. ennyiről szólna a The Cleaner.

Sodródjunk át más vizekre. Ez az istenesedi a Saving Grace-t jutatta az eszembe. A különbség csak annyi volna, hogy itt nem jelenik meg előttük a „főnök”. Inkább különböző jeleket küld, ha valami problémája van. Teszem fel: a kocsi nehézkesen indul be. Jó döntés hoztak! Másrészről spóroltak egy színészt, egy szinkronhangot. Aztán észrevettem halovány My name is Earl koppintást. Mármint főhősünk annyira ragaszkodik a rászorulók segítségnyújtására, hogy azzal családját háttérbe szorítja. (Ott a lista szimbolizálja mindezt, de a kettőt mégsem lehet egy kalap alá venni.)

Az első epizódban egy tizenéves fiatal fiún kellett segíteniük, aki inkább kicsapongó életet választotta, azaz a törvényen alulit, ahol minden megszerzett pénzét fűre vagy drogra költi el. Legyen az egy betörés által megszerzett laptop, legyen az a családi ékszergyűjtemény legbecsesebb kincsei. Itt éreztem a legjobban a realisztikát. Remekül visszaadták az ilyen kilátástalan helyzetet, mind a gyermek, mind a szülök szemszögéből. Ezért érdemes nézni, amúgy simán kihagyható. Hogyan bírtam ki belőle ötven egynéhány percet? Hát úgy, hogy neki álltam blogolni és közben kisképernyőn ment a bal alsó sarokban. Nem vagyok büszke rá, de nehezen is szántam rá magam.

Második évadja zsebben. Lehet rá számítani nyáron, mint kábeles visszatérő. Addigra az AXN műsorán is leadásra kerül, mind a 13 epizód. Egy esélyt megér. A folytatásra rávetem magam este, aztán ha minden kötél szakad, akkor majd valamikor a távol jövőben talán újra előveszem. Van mit nézni, ezért miért néznék olyant, amihez nincs kedvem?!

Egyszer van egy évben karácsony, viszont az három napon át tart. Két sorozattal áll hadilábon a SorozatGuru-Teamje. Az egyik a Tell Me You Love Me, a másik pedig az In Treatment. Most már tényleg ideje volna írni róluk egy-egy pilot-kritikát, mert ha szóba kerülnek valamelyik egy cikkben, akkor csak pislogunk, mi frászról is szólhat. Egyikkőjüket kipipálhatjuk, mert tegnap éjjel megnéztem. Meglepetésemre: annyira rosszra nem sikerült. Az HBO-nak össze kellett kapni magát, mert az elmúlt években eléggé hanyatlóra vette a témát. Persze hozta a Flight of the Conchords című érdekes műfajú újoncát, de aztán mellé semmi más. (Arról szót se említsünk, hogy a második-harmadik epizódra tetszett meg, előtte pedig kapta az osztást tőlem. Tess egyszerűen lelőtte az előzetes alapján.)

Ha előbb ráveszem magam az In Treatment-re, akkor talán más szemmel látom a dolgokat. Mielőtt elmélyülnénk részletekben, egy valamire muszáj kitérni. Az HBO nem sajátfejből dolgozott, ugyanis a koncepciót már létezett, méghozzá az izraelieknél. Tehát tekinthetjük az egészet egy feldolgozásnak, amerikai szereplőkkel, de ettől függetlenül sok-sok hasonlósággal. (Mi persze nem riadunk vissza semmitől. Ott vannak a japánok. Annyi remek game show-t gyártanak manapság, hogy élvezet nyomon követni őket. Gondoljunk csak a Hale in the Wall-re, melyet a FOX honosított meg, miután az angoloknál bejött.) Ebből jó is kisülhet alapon, egyre hajtott a kíváncsiságom a megnézésére, míg ma meg nem tettem.

Párját e világon meg se találjuk, legalábbis Amerika szerte. Ennél egyszerűbben és olcsóbban sorozatot nem készíthettek volna. Miért? Mindössze egy lakásban játszódik az egész. Az alapkoncepciója lényegében egy pszichiáterről és betegeiről szól, de a csavar most sem maradhat el. A sorozat úgy lett felépítve, hogy mindennap – révén hétköznaponként volt adásban – egy-egy pacienst fogad fejtágításra agyturkászunk, viszont amikor a hétnek vége, az új héten ugyan az jön, aki előző héten. Tehát a hétfőként Laura, a keddként Alex, a szerdaként Sophie, a csütörtökként Jake és Amy, míg a péntekként Paul és Gina. Ha netán valamelyik karakter unszimpatikus lenne számunkra, akkor tudhatjuk, hogy melyik epizódot lehet kihagyni. Mindez kilenc héten keresztül megy. Minden héten valami új jön elő, végülis ez adja a varázsát.

Becsapva érezhetjük magukat, hiszen eléggé fura a műfaj. Meg se tudom fogalmazni mi ez valójában. – Mármint, mihez hasonlít a legjobban. Képzeljük el, hogy 28 percen keresztül azt nézzük, miként tálalja ki az adott páciens züllött életét, amelyre néha reagál a pszichiáter. Mindkét fél ül egy fotelben vagy kanapén, és duncsiznak. Mint egy esti beszélgető show, csak ezt dráma járja át, olykor túlzottan. Ha nem lenne előttem a monitor, azaz ha hallgatnám, akkor is el tudnám képzelni a történéseket, mert amúgy sem illusztrálják, inkább a fantáziánkra bízzák az egészet.

A pilot epizódban Laura sztorijának első felét ismerhettük meg. A lányt párja életre szóló döntéshozatal elé állítja. Ott hagyja-e vagy összeházasodnak. Ettől kikészül, mert váratlanul éri. Nem tudja mi tévő legyen, ezért elmenekül barátnőjéhez. (A folytatást látni – akarom mondani – hallani kell, mert hihetetlenül jól adja vissza a színésznő.) Melissa George a hétfő, Blaire Underwood a kedd, Mia Wasikowska a szerda, Josh Charles és Embeth Davidtz a csütörtök, Gabriel Byrne és Dianne Wiest a péntek. Gabriel Byrne volna egyben a pszichiáter is. Mindkét részen helyet foglalna? Legalábbis nekem ez jött le.

Fura szó se róla. Engem mindig mozgatnak a lehetetlen esetek. Lásd: Olyan szitkomokat nézek, amelyre embergyermeke nem vetemedne. Szeretem a kihívást és az In Treatment-ben látom. Ha mindegyik karakter annyira jó szerepet és annyira jól fogja eljátszani, mint Laura, akkor megtaláltam az a sorozatot, amit jó ideje kerestem. Tudniillik az első évadja 43 epizódos. Másodikjára a berendelést megkapta. Persze voltak kavarások, miszerint a HBO visszavonta a berendelést, mert egyáltalán nem lát benne jövőt, de akkor hogyan folynának a castingolások? Karácsonyi sorozatnak bevállalom, de előtte még adós vagyok a Tell Me You Love Me-vel, ami szintén a tavalyi idényben mutatkozott be.

Műfaj: vígjáték

Készítő(k): Derek Schreyer, Karen Troubetzkoy, Arnie Gelbart, Peter Wellington (The Eleventh Hour)

Szereplő(k): Stacey Farber (Degrassi: The Next Generation), Michael Seater (ReGenesis), Ellen David, Al Goulem, Angela Asher, Tommie-Amber Pirrie, Jessie Raph, Tilo Horn

Stúdió(k): Galafilm, CBC

Sztori: Házasság 18 évesen? – Már eleve elég beteg ötlet, hiszen alig végzi el a középsulit, gimnáziumot az ember. Jesse Hill és Tom Bellow régóta a legjobb barátok. Túlságosan is, mivel elkönyvelik, hogy egybe kerülnek, ezzel sokkolván a hozzátartozókat, családtagokat és jó barátokat. A szerelem határtalan, íme egy példa rá, ha berendelik.

Kanyec mondja: Mielőtt még bármit mondatok róla: Nem éreztek valami furcsát benne? (…) Arra akarok kilyukadni, hogy egy józan amerikai írónak nem éppen jutna eszébe ilyen kiötölni. Bezony, a kanadaiak keze van benne a biliben, no meg ebben, mivel az ABC a CBS-szel szövetkezett. Talán ezért nem találunk sok ismert embert a szerepgárdában, nem beszélve a készítőkről. Igaz, Peter Wellington neve a hamarosan debütáló The Eleventh Hour részről ismerté válik, de azt nem tudni, milyen értelemben.

Premier: 2008/07/11
Írta: Stephanie Morgenstern, Mark Ellis
Rendezte: David Frazee

Gregory Parker egy olyan különleges osztagnak az őrmestere, melyet a legspeciálisabb esetekhez rendelnek ki. A csapat gyakorolni indulna, amikor szükségük van rájuk a belvárosban, ahol egy orosz férfi lelőtte feleségét, majd túszul ejtett egy nőt. Miután a tárgyalás nem vezettek eredményhez, Ed Line – az egyik mesterlövész – megkapja a parancsot, amit nem sokkal később végre hajt. Csak éppen a rendőrség vizsgálatot indít ellenük, mivel az időközben felbukkant a túszejtő fia, aki módosíthatta volna a végkimenetelt…

Megjegyzés: Estére szeretek betervezni valami könnyed krimit. Általában a CSI-szériából választok ki egy-egy epizódot. A spinoff-jait nagyon bírom. Újdonság gyanánt, mozdultam rá a Flashpoint-ra. Remek előzetesek, pofás promo képek megadták a kezdő löketet, így a kíváncsiságom majdhogynem a tetőfokra hágott, míg el nem jutottunk az első 10 percig és rá nem döbbentem, mennyire rémunalmas az egész. Elől járóban mindenképpen meg kell említenem, hogy a CBS mindezt csak vészforgatókönyvként rendelte be, még az írók sztrájkja idején. Ugye ekkor az amerikai írók nem dolgoztak, viszont a kanadaiak igen. Közös produkció, kevesebb kiadás. Néha megéri, azonban a Flashpoint esetében nagyon nem.

Tudjátok min csodálkozom? Ha krimisorozat kerül fel az CBS palettájára, az biztosan megéri a holnapot! Rengetegje van. Ott a három CSI, az NCIS, a Criminal Minds, a Ghost Whisperer, a Without a Trace, jön a The Mentalist. Minden napra jut valami belőle. Szó szerint. És mire alapozom a holnapot, hát az elmúlt években sok sorozat lett ebből a műfajból kaszálásra intve. Sőt, egy ülő helyemben nem is tudnék mondani az elmúlt négy-öt évből egyet sem. Ez is csak azt tükrözi, hogy a csatorna két ütőképes lapja a szitkom mellett a krimi. Bár előbbiből jutna néhány az eszembe, viszont ha szóba jön, akkor nekem ők jutnak az eszembe.

Mi volt a Flashpoint legnagyobb hibája? A kérdés rafinált lehet, közben pofon egyszerű: Kanadaiak csinálták. Kifejtem. Teljesen eltérő a struktúrája a szomszédtól. Hiányzik belőle a mozgalmasság, az izgalom, a tetőpont. Ahhoz képest, hogy speciális alakulatról van szó, nekem kicsit a Generation Kill-t jutatja az eszembe. Kirendelik a csapatot, megy a túsztárgyalás. Legtöbb esettben ők csak a háttérben húzódzkodnak meg. Persze ez a legjobb eset a való életben, de kérem szépen most nem ott vagyunk. Hiányzik belőle az akció. Sőt a pilot részben nem is volt olyan.

A sok negatívum mellett, pár pozitívumról se feledkezzünk meg. Már ha eszembe jut olyan. (…) Néha kicsit próbálják oldani az egész nyomását. – Ismét Generation Kill deja vu érzés – Arra a jelenetre gondolok, amikor a két mesterlövész elfoglalja a helyét. Nincsen épület lezárás, kiürítés, pusztán csak lezárják a túszejtő körüli nyílt teret. A nép rendesen ott mozog, míg a környező épületekben lévő emberek tök hétköznapiasan teszik a dolgukat. (Ez kicsit fura volt számomra. Ilyen létezne?) Arra akarok kilyukadni, hogy nem egy tök üres liftbe száll be a csóka, amikor megy elfoglalni a 11. emeleten (mondtam egy számot) a helyét, hanem egy majdnem zsúfoltba, ami helyzetkomikumhoz vezet.

Főszereplők sorában nem sok ismerős nevet vélhetünk felfedezni, de azért akad pár. Ilyen a Veronica Mars-os Enrico Colantoni, kinek jelenléte sem tudta emelni a színvonalat. Elit mesterlövészünk személyében a Durham County-s Hugh Dillon-t vélhetjük felfedezni. Természetesen, Amy Jo Johnson neve se ismeretlen, hiszen ott volt a Felicity-ben, a The Division-ban, valamint visszatérőként a Wildfire-be. Még kiemelhetném David Paetkau-t, az újonc áthelyezett csapattagot, de nem hinném, hogy ismerősen csengene bárkinek a tavalyelőtti Whistler, bár a LAX már inkább.

Nagyon nem vagyok kibékülve vele. Valahogy nem-nem-nem és nem! Ennek ellenére bevállalom a folytatást, már csak kíváncsiságból. Hátha valamit képes javítani – részemről – rémesen gyenge eredményén. Nézettség ügyileg teljesen rendben van. A timeslot váltás pozitívan érte – péntekről áthozták csütörtökre –, viszont nem lennék meglepve, ha a folytatást nem kapná meg a CBS-részéről. Bár nagyhülyék lennének, mert olcsóbbnak olcsóbb, bármelyik másik krimijük.

Kezdem úgy érezni, hogy a legjobb sorozatok maradtak hátra – nekem – a 2007/08-as idényből, amit már nyugodt szívvel tekinthetünk a tavalyinak. Az ABC iszonyatosan sok szitkommal rukkolt elő, melyen én önfeledten végig siklottam. Volt csúcspont, holtpont, de a végre kikészülés lett mindenképpen. A drámái, azonban piszkosul megállják a helyüket. Az Eli Stone-t merem ajánlani mindenkinek, a Private Practice a Grey’s Anatomy-fanoknak kötelező, a Women’s Murder Club valahogy félre siklott, azonban a Dirty Sexy Money csak annyit mondanék: Ez igen!

Nem pusztán pilot-kritika következne, hiszen nem tudtam letenni és egy ülő helyembe ledaráltam az első három epizódot. Mennyire tetszett? Hát ennyire!! Iszonyatosan jó lett. A legnagyobb problémám, hogy nem tudom merre kezdjem a kitárgyalást, azonban annyit tudok, sok negatívumra tőlem ne számítsatok.

Kezdeném azzal, amivel anno tess. Durva szerepgárdát és készítőbrigádot sikerült összehozniuk. A pilot részt, ugye Edward Horton rendezte, ami már önmagában hatalmas név, viszont inkább a szereplőkkel foglalkozzunk. Köztük megtalálható a Sports Night-os és Six Feet Under-ös Peter Krause, aki az egyházfőt alakítja. Fergeteges, ahogyan a The O.C.–ből imádottammá vált Samaire Armstrong is. Ott Anna volt, itt a Juliet. Ez bizony az ő szerepe. Eszméletlenül jól alakítja a milliárdos lotyót, aki valójában szingli szűz. És ha már túltettük magukat a fergeteges- és az eszméletlen alakításon, akkor jön a képbe Seth Gabel a kicsapongó ifjonc, aki egyébként Juliet ikertesója.

A legmegdöbbentőbb, hogy még csak a fiatalokról esett szó, amikor ott van Donald Sutherland és Jill Clayburgh. Ők a vénrókák mindközött. Ez az én sorozatom! Sok panaszom nem lehet. Főleg nem Tamara Feldman feltűnését követően, akinek a neve az elkövetkezendő napok valamelyikén tutira el fog hangzani ismételten a cukorfalat topikunkban. (Lásd a következő képen.)

Ha választanom kellene a közeljövőben feltűnt nagycsaládos sorozatok közül, azaz Brothers & Sisters, Cane, stb. Tutira mellette tenném le a voksot. Hiába némileg sablonos a sztori, az alakítások eszméletlenül jók benne. Hihetetlen, de a három rész alatt egyszer sem éreztem úgy, hogy unnám egy kicsit. Frappánsul ki lett benne minden találva. Tipikusan nem az a család, ahol a hatalomvágy miatt történik a civakodás, a kettészakadás, a megoszlás, pedig ez sem szorul a háttérbe. Minden szélsőség megtalálható. Van elkényeztetett kisasszony, zűrős tini, no meg elnökjelölt melegünk. Áhh kész. Zenében, egyszerűen hibátlan.

Egyszerűen nem találok negatívumokat. Melyik volt a kedvenc poénom benne? – na, jah. Ilyenből sincs hiány. Dráma sorozat, ami önti önmagából a humorosabbnál humorosabb jeleneteket. Elsőként a Darling-telefont emelné ki, amin mindegyik családtag külön csengőhangot kapott Nick titkárnője által. Aztán jön a nem éppen hívő plébános. Sorolhatnám tovább, de nem lövőm le őket.

Lezárnám. Bevallom őszintén nem tudok negatívumot mondani. Annyira jó lett az egész, hogy folytatni kell. A főszál mellé hozzácsapódik egy meredek mellékszál, ami szintén nagyon nagy. Kicsit az egész Eli Stone-re emlékeztet, ahol a betegség mellé a szerelmi háttér csatlakozik. Itt másképpen van. A TV2 remek döntést hozott, honosítását illetően. A tavalyi idény egyik legjobb drámája címre simán jelöltetheti magát. Minden benne van, nem győzőm hangsúlyozni! Ez bizony nálam maximális pontszámot fog kapni!

Maradt ki még néhány sorozat a 2007/08-as idényben. Köztük van a Viva Laughlin is. Fényűzés, pompa és egy megbukott vállalkozás! Kicsit mintha deja vu érzésem lenne az egész kapcsán. A CBS csinált egy olyan újoncot, amibe sok mindent belecsempézett. Van benne egy kicsi Cane, némi Las Vegas és hát a krimi szálat nem igazán tudnám behatárolni, de az se feledjük ki a sorból. Azt se felejtsük ki a sorból, hogy két részt követően a csatorna lelőtte alacsony nézettsége miatt. Valahogy nem tudok ezen csodálkozni. Engem sem kötött le.

Mit képzeljünk magunk elé? Van egy csóka és a persze családja, aki egy kaszinót akar nyitni. Minden szépen jól megy, míg a társ egyik napról a másikra meg nem gondolja magát, s ki nem száll a bizniszből, amitől főszereplőnk szó szerint padlót fog. Némileg a békasegge alatt érezheti magát, azonban a helyzet kilátástalanabbá válik, amikor egy gyilkosság történik.

Mindezt a készítők, amolyan „musical stílusban” tárták elénk. Legalábbis abba szerették volna! Nem jött be. A probléma elsőként ott jelentkezett, hogy az éneklések nem tudták beleélni magukat a különböző helyzetekbe. Talán tátogtak, meg nem mondom, de üresnek érződött az egészet. Musical-ben szokás táncolni, amit kocsiban – véleményem szerint – igen nehezen lehet bármilyen formában megmutatni, nem hogy kivitelezni. Jobban jártak volna, ha kihagyják ezt a részt belőle. Teljesebb lett volna nélküle az összkép, no meg a nézők se kapcsoltak volna át. Las Vegas-feeling-je megvolt, már ami a környéket illeti.

Valahogy a szerepgárdával sem voltak kibékülve. Ott van a Surface-es Carter Jenkins, akit számomra nagyon unszimpatikus; a Wildfire-ös Eric Winter, aki nem mozgat meg; vagy a Huff-os Sebastian Tillinger. Nem nagy nevek valljuk be, bár Madchen Amick-nek drukkolunk a jobb alakításért, mivel a My Own Worst Enemy egyik főszereplője volna. Exkluzív producerek között, pedig feltűnik Hugh Jachman neve, ami valamit ért az egészben.

A titkot már elárultam. Kaszát kapott, de nem akármilyent. A csatorna, azóta sem adta le a folytatást. Két epizódból nem igazán lehet bármi jóra következtetni. Még ha az egyik musical részek el is csúsztak, remek számokat próbáltak „feldolgozni”/szerepeltetni benne. Legjobban a fenti képen látható jeleneté tetszett. Talán az egyik leghitelesebb ez volt mindközött. Egyébként, Laughlin nem fekszik távol Las Vegas-tól, sőt kétórányira sem, így teljesen átjön az ottani kaszinóélet, a sivatagba rejtett paradicsom látképe. Már csak a rengeteg zöldtérségből kiindulva jegyzem meg, amivel büszkélkedhetnek.

Nem hiszem, hogy megnézem a második rész. Kicsit érdekel a krimi szál. Ki tehette és a miért? …de valahogy ennyi bőségesen elég volt belőle. Nem mondom azt, hogy a musical miatt ment el nálam, de azt se hogy nem! Ludas volt benne, minden bizonnyal, azonban nem véletlenül kapta meg a korai kaszát.

Türelem, Gossip Girl-t teremt. Tegnap éjjel úgy döntöttem, rávetem magam a 2007/08-as idény egyik tinisorozatára, amiből valljuk be nem sok volt. A koncepciót a THE CW-nek köszönhetjük, no meg a Narancsvidék alkotó brigádjának. A tavaly nyári Hidden Palms után bizony kellett a frissítés, mert harmat gyenge lett. Hiába castingoltak bele csomó tini eyecandy-t! A Gossip Girl jobbat hozott volna? Még nem árulnám el, viszont annyi szent, hogy akinek bejött a Hidden Palms, az tuti le fogja pörgetni egyszer a GG-t, mert szinte hasonló alapokkal bír, csak a rejtélyes titkok, itt nem egy gyilkosságban mutatkoznak meg, hanem inkább a szerelem kifürkészhetetlen útjaiban.

Nem tudom, merre kezdjem. Az egész számomra úgy fura, ahogyan van. Tetszett is, meg nem is. Közel ugyan annyi pozitív érvet tudnék felsorolni, mint negatívot. (Ezzel már utalok a végső pontszámra, ami közel sem születve meg bennem.) Az alapokat tess-ék megírták, de a tisztánlátás miatt újra. A főszereplő csajszi lelép – hip-hop senki tudta nélkül – a nagyvárosból, mert valami galiba történt és túl akarja tenni magát rajta, majd egy évre rá ismételten feltűnik, mint egy megtisztult lélek. – Hihetnénk, de nincs az az idő, ami a fájdalmat enyhítené, tartja a közmondás. Itt érződik benne a szappanoperás hajlam. Valami van a levegőben, amelynek történetét majdcsak a közel jövőben ismerjük meg. A készítők megpróbálják elterelni a gondolatunkat róla, bevisznek false-momentumokat, de ne higgyünk el mindent nekik.

Nehezen indult be. Ezzel kiegyezhetünk. Húzták-vonták az egészet. Elröppent 42 perc és szinte semmit se tudtunk meg. A vége, persze kárpótol mindenért, de addig rémunalmas, csöpögős az egész. – Ha ennyire belelendültem, akkor folytatom a negatívumokat. Jó-jó, pilot rész. Bevezet minket a felső 10 ezer életébe, bemutatja a szereplőket, láthatjuk a képmutatást, kibontja a közeli cselekményt. Eddig minden rendjén volna, csak valahogy mindezt lehet gyorsabban, sokkal hatásosabban. Egy másik nagy problémája a tipikusság. Biztos voltam abban, hogy feltűnik Serena életében egy olyan fiú, aki gyermekkorában nem mert odamenni hozzá, leszólítani és elmondani a valós érzéseit. De nem ez az utolsó, tudnám folytatni a véges sort, viszont felesleges.

Hiába tipikus az egész, hiába indult be annyira nehezen, rohadt jó lett a castingja. Nem érdekel, mit mondanak mások, nekem tetszik. Minden embertípus benne van. Bár néha a képmutatás már-már felsőfokon mutatkozik, azonban a szerénység sem szorul háttérbe. Gonoszság, szegénység, máról holnapra élés egyaránt megtalálható benne. (Igazából ekkor érezem a szappanopera jelenlétét.) Számomra a legmegdöbbentőbb momentum az SMS-pletyka volt. Természetesen, kicsit el van túlozva, de hát – kérem szépen – felső 10 ezerről beszélünk, akik simán megengedhetik maguknak. Akkor miért kötözködünk.

A másik pozitívum a narráció volt. Sokak szerint teljesen felesleges, azonban nem adok nekik teljesen igazat, csak részben. Kristen Bell-fan lettem az elmúlt hónapokban. Nem tagadom, sőt azt sem, hogy tökéletes erre a szerepre. Néha sok a felesleges beszéd, mármint nem kellene annyi narrálás bele, viszont vannak olyan részek, melynél elengedhetetlen. Már csak emiatt megéri.

A harmadik pozitívum számomra a Track list-jében mutatkozik meg. Bődületesen sok szám hangzik el benne. Java friss, új, persze lehet hallani régebbi kedvenceket. Tess kritikájában felsorolta őket. Közel húszat számoltam, ami irdatlan nagy mennyiség 42 percbe, ezzel szemben nagyon jó hangulatot tud teremteni az egész sztorinak.

Akkor most jönne a záró értékelés. A THE CW remek újonccal lepett meg bennünket. Nem ugrálok örömömben; nem ütöm az asztal, mint az egyes Lost epizód finálé után; nem kürtölőn el a haveroknak a pikáns spoilereket, viszont ha választanom kellene a HP és közte, akkor főlényesen mellette tenném le a voksomat. Hiába indult be annyira nehezen, hiába uncsi néhol, engem megvettek. Tetszett. Nem fogok a sok negatívum miatt rossz pontszámot adni neki. Néha félre kell tenni ezeket. Nem kritikusok vagyunk, akiknek az a dolga, hogy reálisan mondjuk egy számot. Itt a saját véleményünk dominál, tehát a végeredmény kimagasló nálam, mert a végére odatettek igazán. Folytatni fogom, lehet már ma este.

Premier: 2007/09/25
Írta: Cynthia Cidre
Rendezte: Christian Duguay

A Duque család az elmúlt években hatalmas cukorbirodalmat épített ki. A családfő, Pancho Duque egykor Kubából emigrált és minden szabadidejét az ültetvényeken tölte, életében elérkezett az az idő, amikor átadja egyik családtagjának az irányítást. Féltékenység, irigység és rivalizálás egyaránt felfedezhető köreikben, ezért döntésével mindenképpen megbánt valakit. Nem beszélve a konkurenciáról, aki hamar kiszagolja a gyenge láncszemek jelenlétét…

Megjegyzés: Milyen felkapott lett a nagycsaládos sorozatok története az elmúlt években. Minden a Dallas-szal kezdődött. Nem ismerek olyan embert, aki ne hallott volna Ewing-family egyik tagjáról. A 2005/06-os idényből a Brothers & Sisters képviselte ezt a műfajt, ami nekem nem feküdt. Megnéztem az első három részét, de nem-nem és nem. Még a kritika megírásáig sem jutottam. A 2007/08-as idényben dupla felhozatalt kaptunk, hiszen az ABC részéről a Dirty Sexy Money, míg a CBS részéről a Cane érkezett meg. (Előbbihez nem volt szerencsém, de a napokban pótoljuk.) Thingol-nek se feküdt a téma, ahogyan nekem se.

Fényűzést egy kicsit másféle módon tárták elénk a készítők. Valahogy nem kötött le. Kérdem én: Érdekel valakit a kubai rumbiznisz vagy cukorbiznisz? (…) N-e-e-e-m! (Elgondolkodtam közben a válaszon.) Ott kezdődik a probléma, hogy nem látom benne a jövőt. Azaz látom, csak az egész körül akkora érdektelenség van, mint annak a rendje. Két rivális család, egy elégedetlen családtag és a nem vérszerinti trónörökös. Egy mondatba leírva a pilot rész főbb mozzanatai. A többit csak össze kell rakni. (Az elégedetlen családfő átpártol a konkurenciához titokban, a nem vérszerinti meg kérdőre vonja apja válaszát, a cukor ültetvény nem kerül eladásra, a rivalizálás folytatódik.) Teljesen kiszámítható az egész. És hogy mi jöhet még? …fogalmam sincs, de valahogy nem is érdekel.

Volt-e benne értelmes dolog?! Hát nem tudom. Akkor kaptam a fejemhez, amikor fel véltem fedezni a Linkin Park és Jay-Z Numb című számát az egyik jelent alatt. Ez azért eléggé merész választásnak tűnt nálam. Talán rumhatása alatt állhattak a készítők, amikor eszükbe jutott mindez! Fogalmam sincs, viszont hogy nem illett a képbe az több mint biztos. Próbálkozom a pozitívum keresésével (…) csaknem jön össze. Láthatunk pár eyecandy kisasszonyt, ahogyan 60+-os öregasszonyt is. Nesze neked! Gól után öngól. Nem tudom, igazából azt sem értem, hogyan tudtam hajnali kettőkor végig nézni és utána rávenni magamat egy kritika megírására.

Bevallom őszintén: Nem az én sorozatom. Nem fogom folytatni, maximum ha a TV2 újra műsorára tűzi. (Ha-ha-ha.) Van olyan érzésem: nem véletlenül került le 5-epizód levetítését követően. Sőt köze lehet az egésznek Thingol-véleményéhez, miszerint megtalálta az évad legunalmasabb pilotját. Nem szoktam feladni ilyen könnyedén, viszont most azt tenném. Cukorbáró ide vagy oda, rémunalmas az egész, tök érdektelen. Kuba magában sem egy Magyarország. Tudjuk: milyen szabályok vonatkoznak a lopásra és milyenek az emberölésre. Nem ez lesz az a koncepció, ami bevezetne a kultúrájukba, még ha elejtenek néhány spanyol vagy mexikói mondatot, hogy kapjanak némi munkát a feliratkészítők.

Track list:
“Lost without you” by Robin Thicke
“Mi tierra” by Gloria Estefan
“Let go” by Imogen Heap
“Grace Kelly” by Mika
“Numb” by Linkin Park feat. Jay Z
“Impacto” by Daddy Yankee feat. Fergie
“The Sweet Escape (Konvict Remix)” by Gwen Stefany feat. Akon