Kevés alkalom van az életben amikor azt tudom mondani, hogy kilóra megvesznek. Általában ezt a kijelentésemet elég gyakran el is kapkodom, de idővel mindig rájövök, hogy megint csak egy hangzatos Pilotnak lettem az áldozata. Idővel aztán szépen lassan kifinomult a 6. érzékem e téren, így már egyre ritkábban mondhatom el, hogy bucira vették fejem.
Nos év elején még cseppet sem gondoltam, hogy pont a The Black Donnellys lesz az a sorozat, ami úgy isten igazából a falnak szegez. A Friday Night Lights már a promó alapján tiszta sor volt, ellenben a Donnelly tesók…
Annó amikor még napvilágot látott a Pre-Aired Pilot még arra sem méltattam, hogy megnézzem, révén a mindenhatót az ember ne a mid-season süllyesztőjében keresse. Aztán kiderült hogy tévedtem, hatalmasat tévedtem…
Premier: 2007/2/26
Írta:
Rendezte:
A történetet már Kanyecc leírta vázlatosan, szóval ezzel most nem bíbelődnék.
Megjegyzés: Sajna elolvastam Kanyecc kritikáját, így nem nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a sorozatba. Ez mondjuk nem is csoda, hisz ha létezik döcögősen induló sorozat akkor az a The Black Donnellys.
Nem elég, hogy amolyan flashback az egész eléje, de még kommentár is volt elcsépelt poénokkal, szóval oltári ciki. Legalábbis eddig a részig!
Bár ha jobban belegondolok bizonyos szintén szükség volt erre a kis felfuttatós részre, hisz a történet a vége ide kanyarodik vissza, szóval keretben van vagy minek hívja ezt a szakzsargon. A másik fontos momentum pedig a karakterek teljes mérvű megismertetése. Hála a tökéletes szereplő vállogatásnak a gyermekkori arcokat egyből fel lehet ismerni a felnőttkori jelenetekben.
Ezt leszámítva aztán semmi extra megint egy jó darabig. Néha néha feltűnik pár viccesebb jelenet és néhány igazán eltalált zene, de ezt leszámítva semmi.
Na jó a semmi azért túlzás, hisz ha burkoltan is, de a szemünk előtt egy zseniális jellemfejlődés bontakozik ki, mely igazán csak a finálét követően érthetünk meg.
Na de ne menjünk ennyire előre, hisz a fináléig roppant kemény az út. Igen kemény és ezt itt nem éppenséggel a klissés megoldásokra mondom. Sőt tovább megyek, lehet e egyáltalán az őszinte testvéri szeretet klisének nevezni? Tommy végig próbálja megmenteni züllödt testvéreit, de a végén maga esik saját csapdájába. Na ha ezt valaki klisének hívja, akkor lelövöm!
A nevetségesen nyámnyila arc és a magába roskadt érzelmek uralják az egész jellemét, ami olyannyira sikeresen fentartott álarc, hogy egy az egyben esszük, mint kacsa a nokedlit. Zseniális! Mondjuk ahhoz, hogy a zsenialitás eljusson a végkifejletig kell egy brutálisan agyonvert testvér, ami még számomra is meglehetősen sokkoló volt. Tudjátok az az igazán sokkoló, amit látsz, de mégsem akarsz átélni. Na kb ez is ilyen volt. No persze egy kis klisé szerű árulás azért beficcen, hogy rontsa az átlagot, de utána amit kapunk az egy életre szól.
Nehéz erről nem spoileresen írni, így nem is erőltetetm, hisz ahogy Kanyecc mondotta EZT LÁTNI KELL! Ugye emlékeztek, hogy fikáztam még az elején a kommentárt, na ez most itt mindent helyre rak, csak úgy mint a totálisan eltalált zene, amit a Snow Patrol szolgáltat. A kép a hangzással és a kommentárral egyszerűen üt és kész. Aki nem hisz azt meg én ütöm :P
Most gondolom sokan mondják magukban, hogy volt hasonlóra példa a filmtörténelemben, szóval mi ebben a pláne. Holnapra úgy is elmúlik az egész hatása. Hát szerintem meg nem! Ahogyan kijön Tommy a házból egy egészen más embert kapunk. Más a tartása, más a stilusa és mindez a szemünk elé vetíti a borús jövőt, ami még sok szörnyűséget okoz.
Összeségében a The Black Donnellys egy frankón összerakott maffia-dráma lehet, ami egyből bele is csap a lecsóba. Nem kell azon ülnünk heteket, hogy mikor lesz már valami fordulat, hisz az már rég megtört…
Kommentáld! 
