FlashForward – 7 rész után

 
Beküldte: Kanyecc 2009 November 16, 18:10-kor a(z) Flash Forward témába.

Hol is kezdjem. A pilot epizód után jól döntöttem, amikor félre tettem. Igazából a tegnapi V-epizód vett rá, hogy újra „levegyem” a polcról, mert különben maradt volna ott az őszi fináléig. A leghypeoltabb sorozatokkal vagyok a legelégedetlenebb. Túl magasra teszem a lécet a kampányukat látván, amit jól teszek. Ha ennyi pénzt beleölnek, akkor az embernek elvárásai vannak. Ne legyen hullámozó a sztorivonal. Ne legyen untatott egyetlen rész se. A FlashForward-ról kialakított véleményem cseppet se változott. Hiába a jókora hype, ez csak egy átlagos újonc, amit megpróbálnak felfújni, de a végkimenetele hasonló lesz a Lost-éhoz. (A nézők a sok kavarást követően elpártolnak mellőle.)

vlcsnap-332596

Vannak jó dolgok az FF körül. Ne értsetek félre. Kezdjünk az apróságokkal. Az ABC remekül kampányol. Le se tagadhatjuk, mert amilyen webes oldalak feltűnnek a sorozatban, azok a valóéletben is vannak és letéznek. (Az már csak egy másik dolog, hogy néha a domaint foglalják le, amire egy átirányítást tesznek, de legalább lefoglalják.) (Számomra) legutóbbi részben az alreadyghosts.com tűnt fel. Ezt az oldalt ugyebár azoknak hozták létre, akik nem láttak semmit se a jövő képükbe. No, de ne haladjunk ennyire előre.

Az 1×02-es epizód volt az, amin bealudtam. Máig se értem, hogyan sikerült ezt összehoznom, de sikerült. Az eleje jól is indulhatott volna. Ugyebár a gyerekek a játszótéren vannak. Mindenki fekszik és 2 perc 17 sec után felkelnek, majd kérdik „What did you see?” Az ember fejében két dolog fogalmazódik meg hirtelenjében: 1) Láthatunk egy újabb visszatekintést, csak éppen más szemszögből. 2) Újra megtörtént az ájulásosdi. – Aztán hirtelen megkapjuk a választ. No, erre a részletre mondtam, hogy rendben van, aztán hirtelen elkezdett a lejtőn lefelé csúszni az egész. A nyomozást uncsinak véltem, mert amiről szólt – azt lényegében – láthattuk a pilot utolsó perceiben. Előrébb a 7. rész táján se jártak a rejtélyes férfivel. A kérdések halmozódnak, a válaszok ritkulnak.

Aztán az 1×03-as részben történt egy kis előre lépés. Végre elhitették velünk, hogy ez az egész tényleg globális méretű. A főhősünket elküldték Németországba, mert az egyik börtönben lévő nácinak válaszai voltak. Ez volt legjobb dolog, amit belevihettek az egészbe. Végre! Tényleg jól esett látni, hogyan civakodnak a németek és az amerikaiak egymással. Itt terebélyesedik ki az a rész, amivel veszettül lekötöttek: a varjak tömeges pusztulása. Anyám borogass. Ez mekkora. Nem is érdekel engem az, hogy közel 20 millió ember halt meg. Had haljon, de ezzel a történettel megfogtak. Valamilyen szinten misztikus. A szál kifejtése pedig – mondhatni – a mennybe emelte az egészet. Miért kell állandóan az amerikaiakat mutatni, ha egy ’91-es eltitkolt dologgal veszettül el tudják gondolkoztatni a nézőket. Most történt volna meg másodjára? Ezzel a kérdéssel sikerült rávenniük a folytatásra.

vlcsnap-329616

Rohadtul idegesít, hogy vannak olyan emberek, akik a jövő képüket használják fel arra, hogy biztonságba tudhassák magukat; és vannak olyanok, akik ennek bekövetkezését akarják meggátolni valamilyen úton-módon. Az autista gyerekes részt kihagyhatták volna. Miért kell ilyennel lerontani a minőségét? Már-már azon vagyok, hogy áttekerem ahol feltűnnek, mert szabályosan felb*sszák az agyamat vele a készítők. Van még egy másik szál, amivel ki tudnak borítani. A kínai FBI-os (majdcsak megtanulom a nevüket egyszer) csóka, aki semmit se látott. Ez több dolgot jelenthet: halott, komában van, alszik, nincs eszméleténél, stb.

Kicsit mintha a 24-et is belecsempézték volna a készítők, nemde? Az 1×05-ös epizód erre a tökéletes példa. Mindenki felett áll valaki. Noha, a részt borzasztóan elrontották, azért volt néhány jó megmozdulás benne. Gondolok itt a szenátor asszonyra, aki egy utolsó k*rva; vagy az elnökre. Ez volt az egyik rész. A másik, hogy ki akarták nyírni nyomozóinkat. Hoppácska. Bejön a képbe némi B-kategóriás akció effektus. Ne szálljunk el tőle, mert koránt se ütött akkorát, mint azt mi reméltük. Várható volt a végkifejlet. Bár ködösítések sokaságával találtam szembe magam, mert máig nem tiszta, miképp sikerült olyan gyorsan elhagyni a kocsit. Fogjuk rá a fürgeségükre. A nőci megtalálására volna egy tippem (órába elrejtettek egy GPS-t), de ez se igazolta senki se vissza egyelőre.

Csodálatra méltó, hogy az Aggódó Szülők az ominózus csókjelenetre nem kaptak rá. Kicsit meglepett, de mintha kimaradt volna a szórásukból. Mindenki a Heroes-os Hayden csókot emlegeti a Californicatiom-ös Mia-val, hol ott, itt belevittek mindent a színészek. Már-már elhitették: Ezek basszus leszbik.

vlcsnap-330802

Dominic Monagham laza bemutatkozója tette fel az ’i’-re a pontot. Muszáj maradnom! A Lost-ban (viszonylag) kezdőként tűnt fel. Jól alakított, de jobbat is ki tudott volna sajtolni magából, viszont az FF-ben gyaláz. Ez igen! Egyetlen jelenetnél se éreztem úgy, hogy most elcseszett volna valamit. Itt ez az ember, aki magában hordja a válaszokat. Már csak el kéne árulni nekünk. Az ő szájából halljuk elsőként a tényeket, miszerint „Mi tettük!”. Milyen kísérlettet hajtottak végre? Hogyan nyerhettek ezáltal bepillantást az alanyok a jövőjükbe? Tényleg közük volt a lokálishoz 1991-ben? Sorra fogalmazódnak meg a kérdések. Tegyük félre őket. Lazaság. Erre akarom a hangsúlyt fektetni, mert az a csajozási duma, amit levágott a vonaton (…) ütőt.

– I know what caused the flash-forwards. You don’t believe me.
– Well, of course I do. The world’s greatest mystery’s been solved by a boozer on a train bound for los angeles.
– You genuinely wa to know?
– Of course.
– The flash-forwards were caused by you.It’s simple quantum mechanics, really. Whenever a heavenly body carries such an intense force of attraction, the universe just goes… bananas.

vlcsnap-331749

Az 1×07-es rész végre a várt teljesítménnyel állt elő. Volt dráma minden mennyiségben. A fentebb emlegetett honlap itt tűnik fel, amit azoknak készítettek, akik nem láttak semmit se a kitekintésükből és ezáltal oly mindegy, hogy ma vagy holnap halnak meg. A témát nagyon jól fogták meg, mert egész rész alatt fenn tartották az ember kíváncsiságát. Mit kezdhet magával az ilyen ember? Hát habzsolhatja az életet, mert az utolsó órák a legjobbak, de akár egy orosz rulettel véget is vethet neki.

Hét epizód alatt az FF teljesen hullámzó stílusban mutatkozott. Hol erősnek, hol gyengének éreztem. Az ABC átvette a Lost stílusát, azaz, hogyha az egész rész alatt nem is hozza a megfelelő tempót, azért a végére benyom egy nagy durranást, amivel be tudják rántani az egyszeri nézőt. Be bizony. Ebből már lehet sejteni, hogy bármennyire átlagosnak találom, ezért maradni fogok, mert kíváncsi leszek a végkifejletre. Nem egy világmegváltó sorozat. Teljesen hype szaga van az egésznek, de a Lost-os Charlie-val nagyon jó lóra tettek. El se tudom képzelni, hogy most melyik oldalon állhat. Darálásra alkalmas, heti nézésre alkalmatlan. Szerintem!

This entry has a rating of 2.5

Kommentáld!

Flash Forward – 1.05 – Gimme Some Truth

 
Beküldte: RaulReal 2009 October 29, 12:04-kor a(z) Flash Forward témába.

Igencsak beszédes címmel nyitott az év sorozatának kikiáltott Flash Forward ötödik epizódja. Bízzatok bennem. Nos, Mark számára közel sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy egy szimpla mesében elvárható lenne. A prófétákat az idők során az emberek megégették, felakasztották, keresztre feszítették. Hősünk sem jár jobban, ugyanis az USA-t irányító legfelsőbb hatalom elé kerül.

FlashF105_01

Két újítás is fellelhető ebben az epizódban, hiszen megismerkedhetünk az Amerikai Egyesült Államok elnökével, a legfelsőbb bíróság tagjaival, illetve a korrupcióval, ami a mai politikát uralja. Mert mindannyian beláthatjuk, a média politika nélkül vígan ellubickolhatna, fordítva azonban korántsincs így. A Mozaik program ugyanis veszélybe kerül, az ország fél évvel később megválasztott elnöke próbálja megvétózni azt, hogy a kép összeálljon. Itt merülhet fel bennünk a kérdés, vajon a politikusok is sárosak?

Természetesen ez csak az egyik szál, hiszen betekintést nyerhetünk egy, a Los Angelesi FBI-irodában dolgozó nyomozónő hétköznapjaiba. Ez önmagában korántsem lenne érdekfeszítő, azonban kisvártatva kiderül, más ez a nő, mint az átlag. Ezen a ponton megingottam egy kicsit, ugyanis elég, ha a Heroesra és Claire új képességére gondolnunk, máris rájöhetünk, valami bizony elromlott ebben a világban.

Érthető, hogy egyre több sorozat és film alkotója próbál ezzel a motívummal operálni, azonban ha mindenhol ezt a problémát vetik fel…nos egy idő után kezd unalmassá és erőltetetté válni. Többek közt persze felmerülhet még bennünk a média nevelő szerepe, illetve ha egy kicsit keresgélünk, megtalálhatjuk a választ arra, hogy miért van annyi gyereknek torz világképe.

FlashF105_02

Korrupció és aberrált életszemlélet. Ezt a két dolgot közvetítette számomra a Flash Forward elmúlt fejezete, ami jelentheti az én hiperérzékenységemet, de akár arra is utalhat, hogy valami nagyon nincs jól. A világ vezetői egymást okolják, keresik a bűnbakokat, az emberek pedig folytatják szánalmas, bűnös életmódjukat. Akármi történik, úgy tűnik mi már menthetetlenek vagyunk.

Ettől eltekintve a Gimme Some Truth hozta azt, amit az eddigi részekben láthattunk, ami azt jelenti, hogy a lassú történetvezetés megmaradt, a csattanó a végén nagyot durrant, azonban még mindig vannak üresjáratok, így a 40 perces játékidőt a készítők  egyelőre képtelenek maradéktalanul kitölteni. Ha ezen változtatnának és misztikusabbra vennék a figurát, azonnal elhallgathatnák a fintorgó hangokat.

PREMIER: 2009/10/22
ÍRTA: BARBARA NANCE
RENDEZTE: MICHAEL RYMER
NÉZETTSÉG: 9.82 MILLIÓ
This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Flash Forward – 1.04 – Black Swan

 
Beküldte: RaulReal 2009 October 17, 22:41-kor a(z) Flash Forward témába.

A fekete hattyú története szerint néhány évszázaddal ezelőtt a tudósok és kutatók elutasították azt a feltételezést, miszerint a madárfaj nem minden tagja fehér. Nos, mint kiderült, nagyot tévedtek, a rövid anekdota azonban egészen máshogy kapcsolódik az ABC új sikersorozatához. A Flash Forward az előző részek mélypontjai után ismét magára talált, ugyanis ezen a héten az első évad eddigi legjobb részét nézhettük meg.

FlashForward104_1

A Black Swan első néhány perce úgy kezdődik, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kellemes zene, nagyszerű képek, idilli környezet. Majd az emberek egy csapásra összeesnek és pokoli 2 perc 17 másodperc kezdődik, mely örökre beírja magát a világtörténelembe. Érdekes az a tapasztalat, miszerint ha az amerikai rendezőknek, illetve forgatókönyvíróknak olyan karaktert kell játszatniuk, aki nem angolul beszél, sokszor nyúlnak a magyar nyelvhez.

Korábbi tapasztalataim szerint ez igen népszerű fogás, ám célját nem tudnám körülírni. Tény, hogy üdítő élmény hallgatni a(z) – egyébként igen csinos – nő jajveszékelését, ám kérdéses, hogy miért nem franciául szólaltatták meg, hiszen a jenkik szerint Európában mindenki ezen a nyelven beszél, Budapest pedig csak egy kerület.

Mindenesetre az epikus kezdés megadta az alaphangot a legújabb epizódnak. A cselekmény tovább haladt, az eddig kiásott mederben, Noh ügynök kutatja halálának mikéntjét, főhősünk az időnként újból megismétlődő tragikus esemény mikéntjét próbálja kideríteni. Eközben felesége, a doktornő próbálja elkerülni sorsát – kevés sikerrel – szabadidejében pedig megment egy fehérből lett néger pácienst. Igen röviden összefoglalható a történet és annak előrehaladása, de ezt inkább pozitívumként fognám fel, ugyanis az eddigiek tapasztalata szerint a készítők az első három epizódban inkább a ködösítésre, illetve a nézőközönség összezavarására fektették a hangsúlyt leginkább.

FlashForward104_2

Panaszra eddig semmi okunk nem lehet, hiszen végre feltűnik az addiktok kedvenc rokkere is, aki az eddig látottak alapján újabb csavart visz bele a Flash Forward történetébe. Nehéz lenne természetesen körülírni, mi emeli ki a sorozatot a hasonszőrű produkciók tengeréből…egyelőre számomra megfogalmazhatatlan, hogy miért ülök le hétről-hétre az alternatív sci-fi újabb részleteiért, mindenesetre egy kevés kezdeti ingadozás után, úgy tűnik, a forgatókönyv írói ismét rátaláltak arra a hangvételre, melynek a sorozatot jellmeznie kellene.

Újabb részletek derülnek ki tehát, ahogy haladunk előre, a megjósolt, fél évvel későbbi sorsdöntő pillanatig, így az érdeklődést fenntartva, a B-kategóriás filmekre hajazó nyomozások tolmácsolásával körvonalazódik bennünk: hiába vagyunk tisztában a jövőnkkel, azt megváltoztatni soha nem fogjuk tudni.

Egyelőre tehát nem uralkodott el még rajtam az a Lost féle “látnom kell, mielőtt meghalok” érzés, viszont jó úton jár affelé az ABC üdvöskéje, hogy maradjak egészen a történet legvégéig és ősz fejjel is mosolyogva emlegessem a világméretű összeesküvés és az új próféták korának legendáját.

PREMIER: 2009/10/15
ÍRTA: LISA ZWERLING
RENDEZTE: MICHAEL RYMER
NÉZETTSÉG: N/A
This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Flash Forward – 1.02-03 – White to Play/137 Sekunden

 
Beküldte: RaulReal 2009 October 11, 13:55-kor a(z) Flash Forward témába.

A kisgyerekek és úgy általában a fiatalok tudnak a legkegyetlenebbek lenni. Ezt a Flash Forward második részében Charlie a saját bőrén tapasztalhatja meg, hiszen a földön fekvő kisiskolások mint “blackoutot” játszanak. Amikor arra kérik a lányt, hogy csatlakozzon, kemény elutasításba ütköznek, így kitör a bunyó köztük. Mark utóda ekkor felhúzza a nyúlcipőt, ám nem jut messzire, hiszen a katonaság lezárt mindent.

A nézőt is villámcsapásként éri, ez a világ már nem az, amit megismert. Valami megváltozott, hiszen a Föld összes emberi lénye egyazon pillanatban osztozott, így ha valakit megkérdeznénk, “mit látott”, világosan értené a járókelő, mire gondolunk. Egyfajta kapocs alakult ki az emberiség tagjai közt, melyre talán szükség is lesz a későbbiekben.

flashforw102

Eközben egy képviselő érkezik az FBI-hoz, aki lebecsüli a szervezet Mosaic programját és idő, illetve pénzpocsékolásnak nevezi azt. A 0. gyanúsítottról készült felvételek azonban meggyőzik a nőt, a csapás előre megszervezett és tökéletesen végrehajtott akció lehetett. Olivia, Mark felesége pedig “végre” találkozik a látomásában felbukkanó idegennel, akinek autista fiát a kórházban kezelik.

Természetesen, hogy még inkább megkeverjék az alkotók a szálat, felbukkan D. Gibbons, akinek a neve szintén fellelhető Mark jövőbeli tábláján. A kihallgatás után új irányt vesz a nyomozás, a nő zavaros kitekintésének hatására. Elkezdődik hát a Gibbons utáni hajtóvadászat, ugyanis valaki más felvette az asszony személyazonosságát.

A babagyárban tett rövid látogatás után kiderül, nem érdemes packázni DG-vel, ugyanis a felforrósodott helyzetben egy zsaru otthagyja a fogát. Ezután pedig – egy rejtélyes mobiltelefon megtalálása után – kiderül, Gibbons is ébren volt, és Zéró Suspecttel beszélgetett. Demetri Noh továbbra is aggódik amiatt, hogy az ő kitekintésében csak fekete foltot látott, így felteszi történetét a Mosaic website-ra. Nem is kell sokáig várnia, ugyanis érkezik a rossz hír. Fél év múlva az ügynököt meggyilkolják.

A második rész záró képsoraiban egy égő karkötőt látunk, illetve egy apa-lánya beszélgetésnek lehetünk tanúi, melyben fény derül Charlie flesselésének részleteire. A gyermek ajándékának megsemmisítése szimboliusan jelzi tehát, a jövő nincs kőbe vésve. Az igazat megvallva, unalmasnak számító epizódnak lehettünk tanúi, ám szerencsére a harmadik részben némileg felpörögtek az események.

“We are all prophets now.”

flashforw103

A 137 Secunden című – harmadik – részben Dimitri telefonbeszélgetése folytatódik, melyben a rejtélyes nő tovább fejtegeti az ügynök közeljövőben bekövetkező halálát. Németországban, egy börtönben, az öreg náci rab – Rudolf Geyer – megosztja fogvatartóival, olyan dolgokat látott, amikért cserébe szabadon engedik majd és visszatérhet az USA-ba.

Dimitri leendő felesége bonyolítja ezután az FBI-os jövőjéről eddig tudott információrengeteget, ugyanis a menyasszony elmondása szerint Noh életben lesz fél év múlva, ő pedig boldogan sétál majd az esküvőjére. Mark és az FBI tudomást szerezve a bebörtönzött Geyerről útnak indul, hogy kiderítse, mi az igazság. A tárgyalások közepette kap egy telefont főhősünk, miszerint barátja exhumálni szeretné lányát, akit látomásában élve látott…

Az öreg nácival folytatott beszélgetés után fény derül arra, hogy a “flashforward” idején tömegesen pusztultak el varjak. Ezen kívül semmi használhatóval nem tud szolgálni a vén cujon, mégis sikerül átvernie az amerikaiakat. Miután Mark frusztráltan hazatér, az ominózus napon elhunyt ügynökök megemlékezésén vesznek részt a túlélők. Természetesen, hogy az érdeklődést továbbra is fenntartsák a készítők, egy óriási cliffhangerrel zárják a harmadik epizódot.

flashforw103_2

A Flash Forward határozottan kiemelkedik tehát az ABC sorozatainak átlagából, – hol fertelmesen unalmas, hol elgondolkodtató teóriái miatt – a feltételezés viszont, hogy ez a sorozat lenne az új LOST, könnyedén megcáfolható és nevetséges. Egészen más univerzumban mozgó szériákról beszélünk, és míg az eltűntek történetét a folyamatosan mélyülő rejtély és a remek karakterek viszik előre, addig a Flash Forward az emberségre próbál hatni – gondolok itt a mindannyian próféták vagyunk kijelentésre -. Azt továbbra sem tudom, mi fog ebből még kisülni, lehetséges, hogy be kellene szereznem a könyvet, -melynek adaptációja a sorozat  – és jobban elmélyedni ebben az alternatív jelenben.

PREMIER: 2009/10/01-08
ÍRTA: MARC GUGGENHEIM
RENDEZTE: DAVID S. GOYER
NÉZETTSÉG: 10.78 MILLIÓ
This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Flash Forward – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: RaulReal 2009 October 6, 7:12-kor a(z) 2009/10 sorozatai,Flash Forward,Pilot témába.

Talán senkinek sem kell bemutatni az ABC legújabb sorozatát, a Flash Forwardot. Évekkel a bemutatkozás előtt ismert volt a Lost-utódnak kikiáltott „sci-fi” története, mely szerint az emberiség elveszíti az eszméletét 2 perc 17 másodpercre, majd amikor magukhoz térnek, furcsa beszámolók sokasága hangzik el, miszerint mindannyian a saját jövőjükbe tekintettek.

Ez egyeseknek izgalmas dolgot jelent, mások számára meghökkentő és van egy szűk csoport, akiknek zavarba ejtő, ugyanis nem kizárt, hogy van, aki éppen abban az időpontban végezte el kisebb-nagyobb dolgát. Természetesen leírva ez nem tűnik olyan meghökkentő dolognak, de az, ahogy az újonc sorozat készítői az alapproblémát tálalták, egyszerűen zseniális.

ff2

Az első 16 percben láthatjuk magát a Káoszt, amint végigsöpör a világon. Autók ütköznek, helikopterek zuhannak le… Természetesen a katasztrófát főhősünk, egy nyomozó sem ússza meg, ugyanis az ominózus, sokszor emlegetett flashelés előtt egy rejtélyes furgont üldözve szenved balesetet. Érdekesség, hogy a már sokszor emlegetett Lost egyik karaktere: Penny – Desmond szerelme – a Flash Forwardban a főszereplő kedvesét alakítja.

Természetesen a fejvesztett kétségbeesést követően elkezdődik a nyomozás, ugyanis főhősünk fél évvel a tömeges eszméletvesztés után már nagyon közel járt a rejtély megoldásához. Az egyik talán legérdekesebb felvetés következik ezt követően, ugyanis fény derül arra, hogy néhány ember “álma” összekapcsolódik, így talán rekonstruálni lehet a történteket.

Amikor pedig az ügynökség emberei a tömeges ájulás időpontjakor bekövetkezett cselekményeket követik nyomon a biztonsági kamerák segítségével, egy rejtélyes mozgó alakra lesznek figyelmesek. A nézőket ezen a ponton kirázza a hideg (azonban sajnos egyelőre nincs tovább, hiszen a Flash Forward második részére még egy kicsit várni kell, bármilyen zseniális is lett a pilot.)

ff1

A sorozat egyik legnagyobb aduásza az, hogy nem az egyes egyének sorsát mutatja be, inkább a globális, közösségi hatásokra koncentrál, így felkeltve és megsokszorozva a nézők érdeklődését. Hamarosan már a harmadik rész érkezik, azonban addig is be kell pótolnom a második epizódot, azonban addig is felhívnám a figyelmet az ABC egyik remek kezdeményezésére, a Mosaic Collective-re, melyben akár Te is elmondhatod mit “láttál” a közeljövőben.

PREMIER: 2009/09/24
ÍRTA: DAWN PRESTWICH, ROBERT SAWYER, BRANNON BRAGA, DAVID S. GOYER, NICOLE YORKIN
RENDEZTE: NICOLE YORKIN, MICHAEL RYMER
NÉZETTSÉG: 12.46 MILLIÓ (4.0 #4)

This entry has a rating of 5

1 Hozzászólás

Flash Forward – 1.01 – No More Good Days

 
Beküldte: Kanyecc 2009 September 25, 23:53-kor a(z) 2009/10 sorozatai,Flash Forward,Pilot témába.

Beszéljünk a tényekről. 2009/10-es idény legnagyobb durranása a Flash Forward. Legalábbis, már a pilot megszületésének ötletekor mindenki sikerkoncepcióként könyvelte el, mert olyan történettel rendelkezik, ami aprócskán üt. Az ABC öt esztendővel ezelőtt küldte a közönség elé a Lost című sorozatát, ami akkoriban annyira felcsigázta a jónépet, hogy alig tudták kivárni a következő hetet. Most, 2009-ben újra történelmet írhat, mert egy olyan remekművet készített, ami a tévés „megszületése előtt” már híres volt.

ff_101b

Itt álljunk meg egy pillanatra. Hogyan történhet ilyen? A Flash Forward már előtte létezett, csak könyvformában. Robert J. Sawyer nevéhez fűződik az alkotás, ami a tegnapi premierrel veszettül el fogja adatni magát a következő hónapokban. Mindkét oldalnak vannak előnye belőle. (Hátrány is persze, hiszen a sorozat nem éppen 100%-ban hű a kötethez, mert valahol határokat kellett szabniuk az íróknak, hogy egy évad alatt kibontsák a lényeget.)

Az alapkoncepció dióhéjban annyi lenne, hogy van a Föld lakossága, aki éli mindennapi életét, amikor egy nap, egy bizonyos órájának bizonyos percében mindenki eszméletét nem veszti. Pontosan 2 perc 17 másodpercre ájul el mindenki, amely alatt bepillantást nyernek a jövőbe. WTF? Jól olvassátok. A szereplők félévvel későbbi életéből látnak ennyit, amikor is 2010. április 29-dikét ír a naptár. És az időpont este 10 óra.

ff_101a

Hol kezdjem? Piszok sok szereplő van. Komolyan, ennyivel nem számoltam, de a karakterek bemutatása korrektül sikerült. Mindenki kap egy kis időt. A rész végére összeáll a kép, hogy ki-kihez tartozik és hol dolgozik. Ki is hagynám a kritikámból az egyesével való ecsetelgetést, mert itt cseppet se ez a lényeg, hanem az összhatás, ami üt! Mint minden sorozatban, itt sem maradhatnak ki a káros betegségek. Főszereplőnk ex-alkoholista FBI-ügynök. Most rehabra jár. Felesége kórházban dolgozik. Minta családfőt képzeljünk magunk elé? Hát mondhatnék spoileres dolgokat, de nem fogok, mert akkor elszáll az egésznek a varázsa, ezért tényleg hagyom a karaktereket.

Rátérek inkább a történetre. Végre egy olyan koncepció, ahol az írók úgy írták meg a cselekményt, hogy egy esetleges felvetéssel ne nézzék a nagyok FBI ügynökünket tök hülyének. Arra a bizonyos momentumra célzok, amikor elkezdi fejtegetni, mi történhetett velük az alatt 2:17 perc alatt. Hiszitek vagy sem, de nálam ez nagyon nagy pozitívumként könyvelődött el, tudniillik herótom van azoktól a katasztrófafilmektől, amelyekben a lecsúszott/kirúgott/nem százas tudósoknak a tényeire csak akkor támaszkodnak, amikor bajban a haza. Sőt, a legmeghatóbb pillanat számomra – révén, hogy informatikus vagyok – az az ötlet volt, amikor egy fórum készítésének az ötletére bólintott rá az FBI-os felettes. Viccesen hangozhatnak ezek az apró (jelentéktelen) pillanatok, de ezekben rejlik a varázsa. Alaposak, na!

ff_101c

Szerintem, bolond az az ember, aki nem ül le elé. Komolyan beszélek. Olyant alkotott az ABC, amihez foghatót manapság nem láttam. Egy tökéletes mű, amit a folytatásban piszok nehéz lesz überelni, de szerencsére ez nem rajtunk fog múlni. A casting korrekt, a történet ütős és hogy mit hoz a jövő, hát pár napon/héten belül egy teljes évadra szóló berendelést mindenképpen.

(U.I.: Aki látta a zárójelenetsort csak az olvassa tovább. Ugyebár megnézték a kamerák felvételét világ szerte az FBI ügynökök. Mindenki abban a bizonyos pillanatban kiterült, kivéve egy ember. Bocsi, nem ide illik, de poénos. Ki lehet az? Kérdik a végén! Nekem van egy tippem. Criss Angel! Ki más?! Csak ő képes ilyenre. Na jó, abba hagyom.)

Premier: 2009/09/24
Írta: Dawn Prestwich, Robert Sawyer, Brannon Braga, David S. Goyer, Nicole Yorkin
Rendezte: Nicole Yorkin, Michael Rymer
Nézettség: 12.46 millió (4.0, #4)
This entry has a rating of 5

1 Hozzászólás
« Előző oldal

free web stats