Boardwalk Empire – 4. évad

 
Beküldte: tess 2014 August 25, 21:10-kor a(z) Boardwalk Empire témába.

Terence Winter sorozata a Boardwalk Empire anno igen csak szépreményű próbálkozásnak ígérkezett az HBO részéről. Aztán ahogy teltek az évek és szaporodtak az évadok szép lassan bebizonyosodni látszott, hogy fű alatt a kutya nem kíváncsi a korabeli gengszter drámára. Az ajnározó kritikák éppúgy elmaradoztak, mint a kötelező díjazások vagy a remek nézettségi mutatók. Mindez a 4. évadra olyan mérvű mélyrepülést eredményezett, hogy szabályosan már kín volt követni a szériát. Szerencsére a vezetőség időben kapcsolt és az 5. évaddal (csonka) szépen lezárják a Winter kreatív vergődését.

Ha okoskodó akarnék lenni, akkor valamilyen szinten már sejteni lehetett, hogy az erősen csúcsra járatott 3. évados mércét nagy valószínűséggel nem tudják meglépni a készítők. Azonban ennyire olcsó, hatásvadász elemekkel operáló és amúgy bosszantóan felemás minőségű évadról álmodni sem mertem. A 4. évad újfent felért egy reboot-tal, csakhogy ezúttal nem változott semmi. A közhelyes status quo-t talán egy kissé megbolondították, de csak olyan mértékben, hogy a hatalmi machinációkra terjedjen ki. Éppen ezért az írói önismétlés, mint olyan totálisan elkerülhetetlenné vált. Nem egy nagyobb történeti- vagy karakter szálat húztak fel egy, az előző évadokban már látott sémára. Az egyre inkább terebélyesedő sophmore slump éreztette a hatását, az egységes, mindent átfogó átívelő szál hiányában inkább neves egyszerűséggel szétdarabolták a történéseket. Az így keletkezett tucatnyi karakterdráma ugyan minőséginek mondható, de ugyanez az őket összetartó kohézióról már korántsem elmondható.  Sőt, igazából a többségük totálisan felesleges volt az évad szempontjából, mivel szinte sehogy (Gilian szerelmi kálváriája, Harrow érzelmi megvilágosulása, Margaret új élete) vagy csak immel-ámmal (Chulky trónfosztása, Eli családi idillje, Eddie vesszőfutása) kapcsolódtak a fő csapásirányhoz.

boardwalk-empire-s4-a

A legfájóbb pont viszont mégiscsak a mellékszálak látens dilettantizmusa. Most komolyan, ennyire karakteres alapanyagból, hogy lehet, ilyen sablonos lefest főzni? Mind a Chicago-i, mind a New york-i történésekkel látványosan nem sikerült mit kezdeni. Igazából egy szintre kerültek a női mellékalakokkal, akik már eddig is a sorozat kakukktojásai voltak. Ehhez rögtön tegyük hozzá, hogy az eddigi bevált rutinnal szemben most karizmatikus főgonosz nélkül maradtunk. Helyette ezt a posztot is feldarabolták a készítők, hogy a totális önismétléssel némi korrekciót vigyenek a sablonosságba. Jeffrey Wright önelégült Narcisse-a csak halovány utánzata volt Bobby Cannavale karizmatikus badass Gyp Rosetti-nek, míg Brian Geraghty esetében egyértelműen a korai mindenre elszánt Van Alden-t kívánták az írók majmolni. A vicc az egészben, hogy a semmiből feltűnő Erik LaRay Harvey egyszeri random karakterszínészből erősebb badass karaktert (Dunn) tudott a képernyőre pakolni, mint a már említett páros. És ha ez még nem lett volna elég a borzasztóan lassú és széttagolt történetvezetést jobbára teljesen jellegtelen, rutinszerű dialógusokkal töltötték meg jobb esetben. Amikor meg elfogyott az írói zseni jöhetett az öncélú néger filozofálgatás és némi hevenyészett korabeli társadalomi reflexió. Ezután merje még valaki azt mondani, hogy nem totálisan kifacsart és egysíkú az egész évad!

Szerencsére a korrekt korabeli hangulaton és kidolgozáson túl (szegény Tim Van Patten erőn felül teljesített) a fajsúlyos színészi játék is megmaradt. Bár azt kétségtelenül el kell ismerni, sokak már csak a velős rutinból vegetáltak. Kiváltképp igaz ez Steve Buschemi, Michael Shannon vagy épp Shea Whigham esetében. Félreértés ne essék, hozták a kötelezőt, de egy mondattal se többet, ami főszereplők esetében azért mégis csak elvárható lenne. Kiváltképp csalódást keltő húzás ez Shannon esetében, mivel Van Alden (erősen fanfavorit gyanús) karakterét végre előtérbe helyezték. Ha mindenképpen ki kéne emelnem valakit, akkor az Michael Kenneth Williams lenne, aki Chalky White személyében villantott egy hatásosat. A sorozat pályafutása során már több lefelé ívelő karriert megcsodálhattunk, de Chalky hattyúdala valahogy mégis több volt az eddigieknél. No és persze, ha már hattyúdal, akkor jár egy utolsó dicshimnusz Jack Huston-nak is, aki Richard Harrow-ként a finálét a 2. évados emocionális magasságokig emelte. Kár, hogy az öntömjénezően fennkölt halál most kevésbé tudott javítani az összképen. Ha viszont valakit mindenképpen hiányolni kell a folytatásból az mégsem Harrow lenne, hanem Eddie a komornyik. Anthony Laciura alakításában most tényleg benne volt minden, amit ebből a karakterből ki lehetett hozni és még a búcsúja is stílszerűre sikeredett.

boardwalk-empire-s4-b

Vendégszereplők terén ismételten kitett magáért a sorozat, habár emlékezetes alakítást Jeffrey Wright kivételével talán senki sem tudott letenni az asztalra. Ron Livingston inkább csak Gilian történetének adott némi értékelhető formai aspektust, míg Patricia Arquette esetében ugyanez Nucky magánéleti kikacsintásánál keresendő. Brian Geraghty és Eric Landin meg inkább tűntek civakodó tejfelesszájú kisiskolásnak, mintsem a formálódó FBI első embereinek.

Hmm… valahol erre szokás mondani, hogy a kevesebb több lett volna és sajnos a 4. évad esetében ez hatványozottan igaz is. És akkor most ebből a durván veszettnek tűnő helyzetből kellene a készítőknek felállni egy csonka évad során elvarrni a millió-egy függőben lévő szálat és valami ívet adnia a történésekre. Azt kell, mondjam majdhogynem lehetetlen még egy ilyen rutinos készítői gárdának is.

This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Boardwalk Empire – 3. évad

 
Beküldte: tess 2013 January 4, 18:00-kor a(z) Boardwalk Empire témába.

Sokan bántották már évad közben is Terence Winter sorozatát, de azt kell, mondjam teljesen jogosak a negatív megnyilvánulások. A sorozat kezdeti bája és összeszedettsége lassan a múlté, a végeredmény finoman is szólva sem az, amit az ember elvárna egy következő Winter klasszikustól. Persze minőségileg még mindig rendben van, csakhogy a kezdeti gyermekbetegségek a 3. évadra szinte egytől-egyig beértek.

A kreatív lejtmenet egyértelműen a premierrel vette kezdetét, amikor is az írói kollektíva meglepően öncélú húzással állt elő. Meglépetek egy zavaró 16 hónapos időugrást, így mentesítve magukat a sokat vitatott 2. évados zárás utózöngéitől. A script ehhez mérten vészesen ráérősen és persze sablonosan indított, ráadásul kísértetiesen kezdett önismétlővé válni. Természetesen a háttérben a megint csak egy összeszedett struktúra lüktetett, de ez már koránt sem egyezett a nézői elvárásokkal. Míg a gengszter szál mindvégig fent tudta tartani az érdeklődést a folyamatos deja vu húzások ellenére is, addig a karakterek magánéleti machinációi már koránt sem. Margaret és Owen valamint Nucky és Billie románca totális apátiába torkollott az alvilági szálak látványos érdekharcában. Főleg, hogy nem egy mellékszál végre értelmet is nyert. Természetesen Winter írói munkássága megint csak a záró akkordban érett be, Nucky megvilágosulásával, így felnőve az elvárásokhoz. Csak az a röhejesen hosszúra nyúlt előjáték ne lett volna!

HBO sorozat lévén a Boardwalk Empire-nél is kiemelten hangsúlyos a karakterek ábrázolása, ami jelen esetben teljesen megfujtotta a lényegi mondanivalót. A felszínes magánéleti kapcsolatok a totális súlytalanságba taszították a történeti lényegi oldalát, de mint mindenhol, azért itt is akadtak korrekt húzások. Az egyik ilyen mindjárt az évad elején Eli visszatérése volt, amivel Shea Whingham mondhatni csúcsra járatta a karakterét. A megtört feketebárány és a család megható története volt ez teljesen alulról kezdve, hogy aztán a megvetéstől eljuthassunk a testvéri szeretetig és a méltán kiérdemelt bizalomig. Steve Buscemi ugyan sokszor csak a kötelezőt hozta a megfáradt karakterén, aki ráadásul egy időben még kísértetiesen emlékeztetett a 2. évados önmagára is. Ellenben a végjátékban történt megvilágosulása mindent feledtetett velem. Bátran állíthatom, a Thompson fivérek végre ott tartanak, ahol mindig is tartaniuk kellett volna. Megvan a kellő drámaiságuk, akárcsak a rideg testvéri összetartás, ami mint tudjuk ínséges időkben mindig a legjobb mentsvár.

Az új évaddal rengeteg új szereplő is érkezett, de érdemben egyikük sem tudott magának domináns helyet kivívni a régiek mellett. Az egyetlen kivétel csak Bobby Cannavale volt, akinek alakítása mindvégig karizmatikus és lehengerlő tudott maradni. A megfelelő elánnal sikerült megformálnia a mindig szadista Gyp Rosetti-t, aki a szociopaták összes ismert paneljét magán viselte a kötelező túlkapások legapróbb jele nélkül. Kétségtelenül az évad elsőszámú badass karakterévé avanzsálódott, aki mellett Atlantic City díszes gengszterei csak jelenthettek volna. Ugyancsak dicséretes lépésnek bizonyult a meglévő mellékszereplői éra felkarolása. Al Capone karaktere végre túljutott a kötelező cameo szerepkörön, Chalky White karakterfejlődése pedig példaértékűnek bizonyult. Sokszor inkább őt láttam volna szívesebben a képernyőn, mint sem a New York-i szál hatalmi machinációit.

De ahogy lenni szokott a kreatív petyhüdtség tovább gyűrűzött és szinte az állandó mellékszereplői vonalat magával rántotta. Margaret jobb szó híján a sorozat pestisévé avanzsálódott, minden a képernyőn vívódással töltött perce maga volt a felszínesség és az unalom. Az Owen-nel folytatott szerelmi szál pedig egy elbaltázott soap panelnek is beillett volna. Kelly Macdonald játékával éppen ezért újfent nem vagyok elégedett, ugyanúgy ki kéne vonni őt is az egyenletből, mint anno Paz de la Huerta-t. Ezt a korabeli feminista légkörkóstolgatást pedig már végképp nem is tudtam hova tenni! Ugyanez a csalódottság jellemezte Van Alden karakterét is, akinek a bigottságával a 3. évadban már látványosan nem tudtak mit kezdeni az írók. A karakter kierőszakolt hanyatlása pedig szemlátomást meghaladta Michael Shannon képességeit is. Richard Harrow karaktere sokáig tuti befutónak tűnt a kezdeti családi szárnypróbálgatások közepette, de a végén az egész karakter egy jól felépített és borzasztóan véresen kivitelezett vendetta  „áldozata” lett. Bevallom nem is értettem erre miért volt szűkség, mint ahogy a Luciano-Meyer féle drog ügyletet sem tudtam mire vélni. Remélhetőleg az évadvégi „nagytakarítás” sok kallódó kérdést lezárt egy életre.

Ehhez mérten az évad önmagában nem volt rossz, inkább csak amolyan sablonosan semmilyen. Mintha nem lett volna célja a történések, vagy legalábbis súlya a döntéseknek. A jól meglovagolt korképen túl a drámaiság mellett mindvégig volt valami a levegőben, ami a végén keserű szájízre adott okot. Ez alól talán csak a finálé volt a kivétel, de az meg édes kevés a magasztaláshoz.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Boardwalk Empire – 2. évad

 
Beküldte: tess 2012 February 5, 19:45-kor a(z) Boardwalk Empire témába.

Az évek során arra lettem figyelmes, hogy szinte mindegyik HBO sorozat felemás szájízzel tud csak emlékezetes módon leköszönni. Akármennyire is tisztelem Terence Winter munkásságát a Boardwalk Empire immáron második alkalommal esett bele ebbe a furcsa tradícióba. Önmagában az évad ismételten színvonalas és hiánypótló, de az a zsigeri potenciál, ami a sorok közt húzódik megint kiaknázatlan maradt.

Winter és az évek során állandó szárnysegédévé avanzsálódott Tim Van Patten roppant okosan, már-már körülményesen részletekbe menően építették fel a 2. évad történeti egységét. A komótos, cseppet sem kapkodó tempó és a kellemes korhű atmoszféra egy az egyben beszippantotta a nézőt, de érdemi szórakozást csak a félidő után tudott nyújtani. A szerzőpáros láthatóan nagyban gondolkodott, visz az 1. évadban felvázolt kapcsolati és érzelmi hálóra alapozva bonyolították tovább a történéseket. Az évad gerincét jobbára a Nucky-Jimmy féle hatalmi rivalizálás adta, de mint az lenni szokott az HBO sorozatoknál ez csak a felszín volt.

A felszín alatt kőkemény karakterizáció ment végbe, ami majdhogynem az összes létező alternatíva kielemzésére kiterjedt. Különös képen ki kell emelnem Jimmy karakterét, aki mindössze egyetlen évad alatt felemelkedett, majd elbukott. Michael Pitt játéka mindvégig feszült, érzelem gazdag és hatalomorientált volt. Egy az egyben hozta a kiskirály szerepkört, majd ezután a tékozló fiút, ami sajnos már jó előre előrevetítette a szomorú végkifejletet. Jimmy halála viszont cseppet sem volt öncélú és sikerhajhász, elvégre a készítők fű alatt elég rendesen megalapozták mindezt. Így visszagondolva azt kell, mondjam más alternatívát el sem tudtam volna képzelni a karaktert illetően.

Azonban nem szabad azt sem elfelejteni, hogy mindezen lépések mögött Nucky durva karakterfejlődése állt.  És itt jön a képbe az a kétévados egység, amit Winter okosan kihasznált. A 2. évad ugyanis nem Jimmy vesszőfutásának állít emléket, hanem Nucky végleges romlottságának. A félig gengszter félig üzletember a 2. évad történéseinek a végére áll át teljesen a sötét oldalra. A kezdeti vergődés, majd a jó útra térés mind-mind csak a végső lökést vezette fel, ami Jimmy meggyilkolásában csúcsosodott ki. Steve Bescemi pedig parádés alakítással vezetett végig bennünket ezeken az állomásokon. Volt idő, amikor osztoztunk a félelmében vagy éppen a reményében és a csalódottságában is, így aztán cseppet sem volt meglepő, hogy a készítők megmutatták a bosszú pillanatait is.

Persze az elmúlt 12 rész nem csak a Nucky-Jimmy féle rivalizálásra korlátozódott. A készítők továbbra is több szálon futtatták a történetet, ami számos ponton építkezett az 1. évadban látottakra. Végre értelmet nyert többek közt Jimmy és édesanyja közti viszony, hosszabb távon megismerkedhettünk Chulky White és a feketék küzdelmével, Richard Harrow belső vívódásaival vagy a korabeli ír kapcsolattal. Azonban ami igazán működött mégis csak a családok közti hatalmi játék volt, amelynek olyan ismert nevek is a részesei voltak, mint Lucky Luciano, Al Capone vagy Arnold Rothstein. Izgalmas és jobbára lebilincselő jelenetekkel volt dolgunk mindvégig, amik ugye nem egy nagy maffiavezér felemelkedését előrevetítették.

Mindezek dacára bőven volt olyan történeti egység, amit jobb szó híján megfujtottak. Ilyen volt a Nucky elleni szövetségi nyomozás, ami egy cseppnyi feszültség faktorra sem rendelkezett, holott az Esther Randolph-ot megszemélyesítő Julianne Nicholson tényleg látványosan próbálkozott. Vagy ott volt még a bigott Van Halden, akit majdhogynem teljesen lenulláztak az évad végére.  Sajnos ez csak részben az írók hibája, elvégre Michael Shannon alakítása is messze elmaradt az előző évadban látottaktól. Az igazán fájó pont viszont mégis csak Margaret volt, akivel a készítők látványosan nem tudtak mit kezdeni. Átlagban 2-3 részenként dobtak fel egy témát, amit aztán egyszer sem vittek végig. Így aztán cseppet sem meglepő mód Kelly MacDonald sem tudott értékelhető játékkal előállni.

És hogy mindezek dacára a Boardwalk Empire 2. évadja jó volt? Hát kissé szívom a fogamat, de azt mondom igen. Legalábbis az előző évadnál biztosan jobb volt. Csak az a fránya keserű szájíz ne lenne bennem Jimmy halálával kapcsolatban, hogy a rész végi kötelező csavart ne is említsem. Viszont mindezek dacára egy okos, a végletekig megkomponált történetet láthattunk, ami nem szűkölködött a korrekt jellemábrázolásokban sem. Mint már említettem Winter műven nem egy könnyű darab, szóval éppen ezért kell megbecsülnünk, még akkor is, ha nem feltétlenül a szájízünk szerint kavarja a szálakat.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Boardwalk Empire – Kurvák, gengszterek, 1. évad

 
Beküldte: tess 2011 September 12, 21:07-kor a(z) Boardwalk Empire témába.

Kétségtelen tény, hogy a 2009/10-es szezon legjobban várt sorozatait az HBO szállította, ami a mid-seasonben a Game of Thrones volt, az azt megelőző fall seasonben Terence Winter új gengszter drámája a Boardwalk Empire. Éppen ezért a sorozat hatalmas elvárások és hype hullám közepette kezdte meg diadalittas menetelését a kult státusz felé, ami sajnálatos mód cseppet sem volt olyan zökkenőmentes, mint mondjuk anno a The Sopranos-é.

A történet az 1920-as Amerikájába repít minket, pont a szesztilalom kezdeti időszakára, ami ugye melegágya volt az akkortájt kibontakozó alvilági érának. Ebbe a dekadens, erőszakos és velejéig romlott korszakba kalauzol el minket a sorozat Atlantic City akkori ikonikus alakja Nucky Thompson jóvoltából. Nucky a korszak playboy-ja, jókora politikai és alvilági befolyással, ami természetesen felkelti az akkoriban még gyermekcipőben koslató FBI, valamint a konkurencia figyelmét is, hogy a pénzhajhász kurvákat már meg se említsem.

Terence Winter és Martin Scorsese nevével jegyzett pilot mindenidők legdrágább bevezető része lett a maga 18M-s költségevetésével, bár az is igaz, hogy a sorozat budgejét sem érintette meg a gazdasági válság utószele, elvégre az HBO sem költ minden nap 65M dollárt egy sajátgyártású sorozatra. A végeredmény pedig annak rendje és módja szerint emlékezetes, mi több emblematikus, elvégre egy olyan pazar korkép sejlik fel a néző szeme előtt, ami egyszerűen beszippantja ebbe a fényes, ám de roppant romlott és erőszakos világba. És kb. ennyi is. Igen, én is vártam a katarzist, vártam a dolgok lényegi súlyát, de valahogy az írói kollektíva és a személyes ízlésvilágom most izomból elkerülték egymást. Létezik ilyen?

Igen! A pilot mozi szerű élménye ugyanis részről részre tova szál, aminek a felelősit igen csak nehézkes belőni. Scorsese zseniális rendezői munkáját Tim Van Patten vette át, aki annak rendje és módja szerint tartotta is magát a mester nem mindennapi minőségbeli mércéjéhez. Igaz a jól megkomponált díszletek közt nem volt nagy tehetség ezt másolni, elvégre jaj de nagy akció kikacsintásra jobbára csak egyszer, nagy duzzogva kétszer került sor, bár jelzem itt sem a Scorsese által életre keltett képsorok köszöntek vissza. Ettől függetlenül a rendezés remeknek mondható.

Ugyancsak hibátlannak mondható a casting is, elvégre Steve Buscemi kellően karakteres alakítása nélkül az egész sorozat nem lenne több mint egy látványos és persze méregdrága társadalmi korkép a ’20-as évek Amerikájáról. Buscemi játszi könnyedséggel hozza a furfangos gengsztert, akiben azért ebben az erőszakos világban is szorult némi érzelem. Michael Pitt (Dawson’s Creek) meg egyenesen a csúcsra járatta a háborúsveterán Jimmy karakterét, aki egyszerre volt rideg, érzelemmentes gyilkoló gép és gyerekes, szeretetre éhes családapa, akit a „nagyok” rendre csak bábuként mozgattak. Persze ennek idővel meglesz a böjtje, szóval nem feledni, hatalmas potenciál van a srácban, a jókora tehetség mellett. Michael Shannon ugyancsak remekelt a bigott vallásfanatikus Van Alden ügynök személyében, igaz a karakterével látványosan nem tudtak mit kezdeni a készítők. Továbbá még kiemelném Kelly Macdonald-et (State of Play), aki a korai feminista mozgalmat tette emlékezetessé, míg Paz de la Huerta a korabeli eyecandy-re világított rá egész korrekt módon.


Ezek után gondolom, mindenkinek könnyedén leeshet, hogy a sorozat egyetlen gyenge lába az íróstáb volt, ami csekély mértékben tudta csak kihasználni a sorozatban megbúvó potenciált. A történet jobbára pár mondatos mélységet karcolja, amit roppant kimérten és unalmasan adagolnak a nézőnek. A csúcsra járatásvégig ott van a levegőben, de a hőn áhított katartikus élmény csak nem akar jönni. Ugyanez vonatkozik a karakterekre is, aki neves egyszerűséggel súlytalanok, semmi olyan momentum nincs bennük, amiért érdekelni tudna a sorsuk. Kissé felszínesek, kissé logikátlanok, a kapcsolati háló kuszaságáról nem is beszélve. Szemlátomást a mennyiség itt a minőség rovására ment még akkor is, ha a szereplők többsége remekül helytállt. Szó se róla voltak remek karakterek, de ők majdhogynem egytől egyig a vendégszereplői vonalat erősítették. Így jobbára a drámázás is súlytalannak bizonyult, holott a korabeli politikai és társadalmi élet ábrázolása egyszerűen tündökölt. Az írók persze igyekeztek párhuzamot vonni ezen a téren is, de az eredmény itt sem volt korszakalkotó, sőt az igazat megvallva még maradandó sem.

Így végső soron is kijelenthetjük, hogy a Boardwalk Empire egy kitűnő iparos munka, de semmi több. Lehetőségek tárháza, ami tipikusan az 1. évados botladozások áldozata lett. Félreértés ne essék még így is bőven az átlag felett van, csakhogy egy ilyen szakmai háttérrel és egy ilyen mindenre képes csatornával ennek ütnie kellett volna, mint az istennyila.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Boardwalk Empire – 3. részig

 
Beküldte: Kanyecc 2011 January 9, 22:34-kor a(z) Boardwalk Empire,kábelsorozat,Pilot témába.

Az HBO minden évben előáll egy olyan produkcióval, amivel bebizonyítja, hogy „Ez nem tévé, ez HBO” szlogenjük még mindig helytálló. A 2010/11-es idényben kapott helyet a Boarwalk Empire, ami az 1920-as évek Atlantic City-jébe repíti vissza a nézőket, a szesztilalom idejének kezdetére. A több mint másfél évtizedig tartó időszak azért jelentős, mert ekkor születik meg és virágzik fel a szervezett bűnözés.

Az HBO-nak nagy elvárásai voltak. Nem volt titok, hogy a csatorna az egyik alappillérévé szeretné tenni. Ezt pedig csak minőségi stábbal érhette el. A sorozat showrunner-i pozícióban az a Terence Winter, akinek köze volt The Sopranos-hoz. A maffiózós koncepciót kevés olyan ember van, aki ne ismerné, így egy gengszteres változat cseppet sem jelenthetett neki kihívást. A pilot epizódot Martin Scorsese rendezte, aki tökéletesen keltette életre a ’20-as évek Atlantic City-jét. Mellesleg a történet nem csak itt játszódik, hanem a Chicagóba és New Yorkba is elrepíti a nézőket, de ne rohanjunk ennyire előre.

A pilot epizód a megszokottnál hosszabb, 50 perc helyett 75 perces volt. Manapság tipikus húzás a kábeles tévécsatornák körében, hogy a bevezető epizódot hosszabbra készítik, mellyel jól meg akarják alapozni a történetet. Nos, a megalapozás 90%-ban sikerült. A maradék 10%-ot a hosszú időtartam miatt bukja, mivel véleményem szerint, előbb is be lehetett volna fejezni. (Mondjuk ott, amikor Al Capone viszi haza az itókákat.) Zavart a +10 perces ráhúzás, mert olyan jeleneteket mutattak, amiket az 1×02-be bele lehetett volna építeni. Feleslegesnek éreztem, hiszen az epizód végére semmi überbrutál cliffhanger nem került.

Nagyon örültem Steve Buscemi karakterének, aki Nuckyt testesítette meg. Valljuk be, sokan arra alapoztuk a Boardwalk Empire elbukását, leminősítését, hogy el fog csúszni a megkreált karaktereken. Nem így történt, és ennek örülök. Kizárták a kliséket. Nucky olyan komplex, hogy nehéz kiismerni. Egyszer szeretni való, egyszer egy genyó. Michael Pitt által megformált Jimmy sem az a kiszámítható fajta.

A bevezető rész – mondhatni – keretes szerkezetben épül fel. Elkezdődik egy árucsere lebonyolítással, majd érkezik egy nagyobb lélegzetű flashback, ami válaszokat ad a „hogyan jutottunk el idáig?” kérdésre. Azért csak mondhatni, mert az 50. perc környékén utolérjük magunkat, azaz a jelent. Innentől kezdve éreztem egy kicsit erőltetettnek. Többet mutattak, mint amennyit kellett volna. Ez volt az a jelenet, ahol be kellett volna fejezni, mint arra kitértem két bekezdéssel feljebb.

Gondosan felépítették Atlantic City-t és kikötőjét, az egyes szórakozóhelyeket. Hihetetlen mennyi statisztával dolgoznak. Vegyük csak azt a jelenetet, amikor a szesztilalom beköszöntése előtt Nucky feltűnik az egyik ilyen helyen. Mindenki táncol, szórakozik, két csapongó embert nem találsz köztük. Teljes beleéléssel adják át magukat. A másik pozitívum és apróság, amit talán az egyszeri nézőnek fel se tűnne az a momentum, amikor az egyik fejes megszólal: „Ki fizetné többszörösét a piáért?”. – Látszólag apróság, de itt jön elő az a puszta tény, hogy nem ismerik mi az a függőség, amikor akár a többszörösét is kifizetnék, csakhogy csillapíthassák a jelentkező ingert.

Beszéljünk egy kicsit: az 1×02-03-ról. Értelmet adnak annak, amiről az előzőekben beszéltek. Jogosan érezhetjük lassan felépülőnek, néha altatósnak a történéseket, de mindez Nucky türelmességének, higgadtságának, gondolkodó emberi mivoltának tudható be. Vezéregyéniség. Teljesen megvettek. Miközben a szervezett bűnözés kezd felvirágosodni, a rendőrség sem bújik el. Azt hinnénk, hogy a korrupt felsőbb vezetőknél nincs rosszabb, pedig van! Olyan játékkal játszanak a rendet képviselő alanyok, amiket éppen diktálnak nekik.

A produkció mellett szól a megszokott kábeles kötetlenség. Számtalan alkalommal láthatunk meztelen testeket. Egyszer a cici, egyszer a punci villan. Semmi kitakarás, semmi cenzúra. Aztán a szólásszabadság. Nyugodt szívvel mondja ki mindenki azt, amit gondol. Néha morbidan, néha teljesen fapofával. A karakterjátékok precízek. Hajtsanak be velük minél több díjat!

Összességében:

A Boardwalk Empire-re büszke lehet az HBO. Megcsinálta a „Maffiózók-folytatását”. A pilot részbe nemcsak rengeteg pénzt, de elképzelést és ötletet is beleöltek. Nagyon magasra téve ezáltal a lécet. Bízom benne, hogy ettől függetlenül minőségi részekben lesz részünk a folytatásban. Az első évad 13 epizódos berendelést kapott, így a maradék 10-ben lesz mit kifejteni. Ha értékelnem kellene a látottakat, akkor az 1×01-re 4.75/5-öt, míg az 1×02-03-ra 4/5-öt adnék. Utóbbi kettő közül a harmadikat kicsit erősebbnek véltem, de ne tizedpontozzunk.

Tényleg olyan, mint ha beülnél egy moziba és elkezdenéd nézni. Hosszú a film persze, mert ki ülne végig 12×50 és 1×75 percnyi kalandot egy ülőhelyében. A pilot azonban nagyon gyorsan elreppent. Igazából ott tényleg csak az zavart, hogy már rég befejeztem volna, de ők folytatták +10 percnyi kibontással ütősebb cliffhanger hiányában.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Boardwalk Empire – Pilot

 
Beküldte: tess 2010 November 29, 22:15-kor a(z) Boardwalk Empire,Pilot témába.

Mifene, addig húztam az HBO legújabb üdvöskéjének a Pilotját, hogy lassan vége is lesz az évadnak. Pedig aztán a csatorna megint csak jó lóra tett, elvégre szállítottak egy olyan alapsztorit, amit nem sűrűn szokás feldolgozni és mindezt a lehető legminőségibb módon készítették el.  Szó se róla, új zászlóhajós született, ami érzésem szerint jó időre beette magát a csatornához.

Maga a történet a ’20-as évek elejére kalauzol el minket, amikor is sötét másfél évtized köszöntött Amerikára, hála a szesztilalomnak. A kezdetben a lakosság érdekeit szorgalmazó törvény gyorsan a szervezett bűnözés melegágya lett, aminek az egyik élharcosa volt a méltán híres Nucky Thompson. A sorozat ebbe a korszakba enged betekintést a számunkra Nucky, valamint a feltörekvő Jimmy karakterén keresztül…

boardwalk-empire-pilot

Az HBO ismét magasra tette a lécet, bár ezen nincs mit csodálkozni elvégre csupa nagyágyú van a készítők népes táborában. A forgatókönyvet és mellesleg a sorozatot az a Terence Winter jegyzi, aki annak idején a The Sopranos-szal beírta magát a történelemkönyvekbe. A producerek közt pedig ott csücsül az a Martin Scorsese, aki azon kevés Hollywoodi rendezők egyike, aki tudja mi az a minőség. Ennek szellemében a Pilotot is ő rendezte és hát nem kellett csalódni. A korabeli korszak impozáns ábrázolása, a nagy tömegeket mozgató grandiózus jelenetek és a pergő félelmetesen realista akcióbetétek mind-mind hozzájárultak, hogy a Boardwalk Empire legyen jelen állás szerint a legdrágább sorozat. A Pilot potom 16 millióba fájt az HBO-nak és azt kell, mondjam látszik is rajta. Ilyen az, amikor nem spórolnak és egy vízió azt nyújtja, amit tőle elvárnak. Nem véletlen, hogy Scorsese több évtizedet várt a terve beteljesítésére.

Persze a grandiózus munka mit sem érne parádés casting nélkül, amiben mint tudjuk a csatorna megint csak otthon van. A sorozatot persze simán megélne a komótosan kibontakozó, ám roppant színvonalas gengszter drámából is, de a készítők azért ügyeltek a karakterek is. És ha már lúd, legyen kövér alapon nem apróztak el semmit. Hatalmas vendégszereplői érát kaptunk, kezdve a nagyvárosi gengszterektől, a helyi tisztviselőkön át, Nucky népes kompániájáig. Ezzel pedig el is jutottunk Nucky Thompson karakteréig, ami egyszerűen zseniálisan lett megírva. Minőségien összetett karakter, aki kerüli a bevett írói kliséket, éppen ezért nem is nagyon tudjuk hirtelen hova tenni. Erős karakter, amit nem feltétlenül tud megfelelően eljátszani mindenki, de persze Steve Bescemi tökéletes választás volt. Parádésan hozta a karakter mindenegyes vonását, legyen az a megfontolt gengszter, a népszerű playboy, vagy a családcentrikus férfi.

boardwalk-empire-pilot-b

Bescemi mellett a másik parádés alakítást Michael Pitt hozta, aki engem egy az egyben a korai DiCaprióra emlékeztetett. Kegyetlen potenciál van a srácban és a karakterében. Bevallom kezdetben ez a veterán szöveg és a rendőrség megkörnyékezése kissé megtévesztett, de szerencsére a készítők megint észnél voltak és egy remek kis karakter kreáltak. Jimmy egy az egyben hozza a feltörekvő arcot, aki bármire képes a tündöklésért.

Emellett persze még számos karakter volt, többségüket persze nem sikerült kellően kibontani, de ezt nem is vártuk el. Ellenben Al Capone belépője mégis csak hatásosra sikeredett, akárcsak a szervezett bűnözés után nyomozó rendőröké, aki még könnyedén lehetnek nagy szarkeverők. És akkor még hol van a New York-i maffia meg a többiek.

Lehetne aztán még napestig sorolni a sorozat érdemeit, de felesleges, elvégre ekkora nevek, ilyen impozáns költségvetéssel ritkán tudnak mellélőni, vagy inkább soha, ha már az HBO-t nézzük. Negatívumként talán csak a roppant komótosan építkező történetet lehetne felhozni, de az meg hamarosan úgy is ütni fog. Én speciel mondjuk a Margaret karakterét nem tudtam érdemben hova tenni, ott egy kicsit ki is lógott a lóláb, de hát egy dupla részes Pilot nehogy már megválaszoljon minden kérdést.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

free web stats