October Road – 1.02 – The Pros and Cons of Upsetting the Applecart

 
Beküldte: tess 2007 May 2, 10:46-kor a(z) October Road témába.

october_road_102.jpg
Premier: 2007/3/22
Írta: André Nemec, Josh Applebaum, Scott Rosenberg
Rendezte: Gary Fleder

Nick meggondolja magát és marad pár napot a városban. Ez persze gyorsan bajt is hoz a fejére Hannah-val, így elegyetlen esélye a maradásra és a gyanakásra, ha állást kap a városi gimiben. A sok gyülölködő közt van egy régi barát Eddie is, aki egy igen érzékeny ponton akar lecsapni. Persze a többi barát közt sincs minden rendben, de ez egyenlőre még titokban is marad egy darabig. És ahogy lenni szokott a sok titok előbb vagy utóbb bogarat ültet az ember fülébe, így Nick apja is nyomozni kezd egyet a feltételezett unokája után.

Megjegyzés: Az igazat megvallva nem akartam folytatni a sorozatot, mivel ez valahoy nem az én műfajom. Aztán láttam, hogy a hazai sub team-ek bevállalták sorozatot, így én is adtam neki még egy esélyt. Meglepetésemre nem is hiába! A sorozat a Pilot óta szinte semmit sem veszített a hangulatából, sőt inkább az alkotók még dobtak is rajta valamit. A kedvesen kellemes kisvárosi hangulat maradt, csak úgy mint az enyhén nyálas férfias rock zene, feltéve ha van ilyen. A drámai szál is kezd bonyodlódni és már el is lettek vetve az apró kis galibák, melyek majd természetesen a fináléban teljesednek ki. Mindenesetre jól látni, hogy a sorozat nem csak a Nick köré épül. Persze a mellék vonalak nem annyira dominálnak, de azért fontos szerepük lesz a jövőt illetően. Megaztán az ilyen műfajban nagyon nem is lehet hibázni, hisz egy punnyadós részt is fel lehet húzni, némi drámaian zenés záró képsorral. Jelentem ez itt is sikerült, sőt egyenesen tetszett is. Akár hogy is nézem a sorozat simán elmegy egy Gilmore Girls férfi adaptációnak. Ugyanaz a műfaj, ugyanaz a stílus csak éppen a kanoknak címezve elsődlegesen. Bár itt megint lehetne vitatkozni, hisz ki hallott olyan csepegős drámáról, amit a férfiaknak terveztek :D

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

October Road – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: tess 2007 April 17, 10:28-kor a(z) October Road,Pilot témába.

october_road_101.jpg
Premier: 2007/3/15
Írta: Scott Rosenberg, André Nemec, Josh Appelbaum
Rendezte: Gary Fleder

Nick Garret 10 év után visszatér szülővárosába, hogy a helyi egyetemen prezentálja élete művét. Nick ugyanis írt egy könyvet a városról és annak lakóiról, akiknek elég rendesen ki is teregette a szennyesét. Ezt persze sokan nem jó szemmel nézik, de a régi barátok azért mégis csak a régi barátok. Egy véletlen folytán találkozik egykori szerelmével Hannah Daniels-szel is, aki azóta már egy boldog családanya…

Megjegyzés:
Nem tiűudom miért, dee kissé tartok ettől a sorozattól. Már egy ideje láttam, de a kritika még váratott magára és a folytatás is. Pedig semmi okom se lehetne a kétségekre mivel a sorozat egészen korrektül kezdett. Persze itt nem nyitó képsorokra gondolok, ahol a 30 éves színészek eljátszák a 20 éves önmagukat. Hát kicsit ciki volt. Szerencsére ott volt a zenés betét, ami gyorsan feledtette mindezt.
Hamár zene akkor érdemes megemlíteni, hogy piszok jól el lett találva. Kissé nyálas, kissé régimódi, de azért pompásal illeszkedik a sorozathoz. Sőt, a mint már említettem a zenés betétek meglehetősen frankóra sikeredtek, így egyfajta kommikus jelleggel is bírnak.
A történet sajna nem valami nagy szám, de hát mit várunk egy drámától már az első résznél. A tékozló fiú hazatér itt is klasszikusra sikeredett. Ellenben a gyermek probléma feldobja az egész történetet. Hősünk távozása és a gyerek születése közt kemény 3 hónap van, simán lehet találgatni hogy akkor kié is a gyerek.
Ami számomra igazán vonzóvá tette a sorozatot az viszont a hangulat. A nyálas zene, az őszi táj és persze az enyhén dramdy felé kacsingató történet. Van benne valami személyes, valami magával rántó, amit szinte mindenki megtalál benne. Könnyedén a szívünkhöz nőhet a sorozat ha nem vigyázunk vele.
És igen itt jönnek a kötelező klisék! Személy szerint hajlamos vagyok elszálni a hasonló sorozatoktól és pár rész múlva csalódni bennük. Sajnos itt is megtalálhatók az alapvető klissék, melyek már oly ismerősek a rég látott dráma sorzatokból. Már csak az a kérdés, hogy vajon képesek leszünk ezeken túl jutni a záró képsorok után is. Mert azt el kell ismerni pokolian jóra sikerült a finálé.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

free web stats