Spartacus Vengeance – A 2. évadról

 
Beküldte: tess 2013 March 20, 16:06-kor a(z) Spartacus: Blood and Sand témába.

2010-ben a kicsiny kábel csatorna a Starz végérvényesen is bekerült a nagyok közé, hála Chris Albrecht bevállalós mentalitásának és persze a Spartacust jegyző impozáns produceri érának (Rob Tapert, Steven S. DeKnight, Sam Raimi és Joshua Donen), akik konkrétan szembe vizelték a trendet a nyilvános tabudöntögetésbe oltott történelmi fikciójukkal. Ráadásul az 1. évad zárása olyannyira grandiózusra sikeredett, hogy sokakban joggal merülhetett fel a kérdés, ezek után mégis hova tovább?

Az ugye kétségtelen, hogy a Kill Them All kapcsán a készítők minden várakozásunkat túlteljesítették, így a DeKnight vezette írói kollektíva akárcsak az előző évadban, úgy most is viszonylag gyenge és roppant vontatott minőségben kezdte meg a munkáját. Minőségében és a váratlan kontrák számában nem is nagyon tudták megütni a mércét a későbbiekben sem, inkább csak amolyan precízen szükségszerű bosszúhistóriát kaptunk jókora deja vu érzéssel párosítva. A tempót túlontúl darabosnak és monotonnak mondanám, miközben abszolút nem sikerült megtalálni a kellő egyensúlyt. Ha jobban belegondolunk mindent a bosszúnak rendeltek alá, ami első ízben a Libertus című részben, majd később a bitang erős fináléban a Wrath of the Gods-ban csúcsosodott ki.

Ezzel nem is lett volna nagy baj, ha az odáig vezető utat nem az önkényes feszültséggenerálással kövezik ki. A rabszolgafelkelés és a capuai hatalmi machinációk egyre jobban eltávolodtak, totálisan megtörve a szerkezeti egységet. Mondhatni a sorozat a fő mozgatórugóját vesztette el, amit a készítők felületes közjátékok (belharcok, éhezés, a folyamatos túlerő demonstrációja) halmozásával szerettek volna kiváltani. Az egyedüli hasznosítható örökségként a személyes dilemmák maradtak meg, melyek a viszonylag jól strukturált monológokkal nagyban hozzájártuk a gyors karakterfejlődéshez.

Igaz sokszor itt sem volt feltétlenül rózsás a helyzet. Az önkényes feszültséggenerálás, a túlcsorduló intrika olykor nonszensz húzásokat eredményezett, melyek rendre karakteridegen lépésekkel társultak. Szerencsére az ok teljesen nyilvánvaló volt mindvégig, totális gyűlölet és feszült gerjesztés, melynek eredményeként a tv történelem legtöbb antipatikus karakterét kaptuk. Az Ashur-Glaber páros mindenen átgázoló tébolyult hatalomvágyát és őrjöngését csak nehezen lehetett nem ökölbe szorított kézzel átvészelni. Hozzájuk képest Lucretia és Ilithyia csak civakodó kis cafkák voltak, akik kompenzációként az évad során is megsínylették az előzményeket (hát még, amit a fináléban kaptak). Itt jegyezném meg, hogy DeKnight aberrált igazságszolgáltatása valami eszelősen zseniális hangnemben történt. Egyszerűen nem tudtak olyat mutatni, amihez ne tudtam volna jóízűen bólogatni. Az pedig csak hab a tortán, hogy a végén a jogos, ám de kínkeserves halál a végén mindenkit utolért. Többek közt Ashur bukása úgy kellett már a végére, mint egy falat kenyér, erre a készítők egy veknit dobtak elénk. Zseniális húzás volt!

Casting téren az évad legnagyobb kérdése egyértelműen az Andy Whitfield-et váltó Liam McIntyre volt Spartacus szerepében. Kezdetben nehéz volt megbarátkozni a színészi játékával, sokszor túlontúl is teátrálisnak és manipulatívnak éreztem, igaz erre az írók is nagyban rájátszották a karakter melodramatikus ábrázolásával. Azonban a második félidőre valamelyest realizálódott a helyzet, míg a tényleges bosszú beterjedésénél már könnyedén be tudtam fogadni McIntyre játékát. Ettől függetlenül most mégis azt kell, mondjam ez az évad nem Spartacus éve volt. És nem is Crixus-é, mivel a készítők egyik karakterrel sem tudtak látványosan mit kezdeni. A kétoldali romantikus felhang egy az egyben zakónak bizonyult. Az előbbinél ez Mira öncélú halálozásával, míg utóbbinál Naevia közhelyes dühkitöréséiben és emancipációs kirohanásaiban csúcsosodott ki. Mondhatni lázadói oldalról a mellékszereplők tartották életben a sorozatot. Gannicus és Oenoumaus testvéries acsarkodása vagy Agron forrófejű lázongása ezerszer szórakoztatóbbnak bizonyult.

Nagy általánosságban viszont kijelenthetjük, hogy a színészek egytől egyig kimagaslóan teljesítettek. Nem vitás, sokan életük szerepét nyújtották, így igen csak nehezen merek bárkit is kiemelni közülük. Viszont, ha hosszú évek múltán visszaemlékszem majd az évadra, egész biztos Viva Bianca, Nick Tarabay és persze Craig Parker neve az elsők közt fog felsejleni. Ők hárman egyszerűen zsigeri pontossággal hozták a velejéig romlott és antipatikus badass szerepkört, amire még a haláluk sem lehet gyógyír sok esetben.

Természetesen nem szabad elmenni a sorozat kendőzetlen brutalitása és tabudöngetése mellett, amire még rá is kontráztak a készítők. A fináléra aztán már semmi sem volt szent, mondhatni túlcsordult a vizuális orgia minden téren. Viszont ezt mégsem tudom felróni a készítőknek, ugyanis mindehhez olyan festői látványvilágot álmodtak meg, ami megkövetelte mindezt. Kár hogy ez a komplexitás és dinamizmus nem érződött a scripten. Összességében tehát egyet kell értenem Chris Albrecht döntésével, miszerint a 3. évaddal le kell zárni a sorozatot. Túlzottan felhígult a szerkezeti egység, ráadásul a fináléban látható döbbenetes halálozási ráta után elképzelni sem tudom, hogy ezt mégis hogyan lehetne még éveken át folytatni. És ezzel most nem azt mondom, hogy rossz évadot kaptunk, mert a Vengeance nem az, csak éppen a sorozathoz mérten hatalmas visszalépés. Tipikusan egy olyan lejtő, amiről 10-ből 9 sorozat nem tud soha felállni és jelen állás szerint a Spartacus is a többséget erősíti.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Spartacus: Blood & Sand – 1. évad

 
Beküldte: tess 2013 February 28, 16:06-kor a(z) Spartacus: Blood and Sand témába.

Hmm… ritkán tévedek egy sorozattal kapcsolatban, de a Spartacus: Blood & Sand esetében azt hiszem, behúzhatok magamnak egy strigulát.  Sokáig nem értettem, mi ez a bődületes hype machine a sorozat környékén, főleg hogy a pilot borzasztóan öncélú, hatásvadász és sekélyes volt. Azonban a kezdeti bukdácsolást egy korrekt minőségi kontraszt követte, ahol ráadásul az írók a kezdeti botlásaikat az alapozás szerves részévé tették. Magyarán nem fordítottak hátat az addigi szegmensnek, hanem épp ellenkezőleg simán felvállalták azt.

És az a helyzet, hogy ez a bevállalósság hozta meg a sikert a Steven S. DeKnight vezette írói kollektívának. Az eszméletlenül feszesre vett tempó folyamatosan biztosította a lüktető adrenalint és a kellő intrikát, miközben a drámai vonalat is pazar mód sikerült felépíteni. A hibátlan történetsűrítés viszont még így sem ment a minőség rovására, bőven jutott a játékidőből mindenre és legfőképpen mindenkire. Külön öröm volt tehát, hogy nem siklottak át a karakterábrázoláson, illetve az árnyaláson sem. És ne feledjük, mindeközben végig lüktetett a feszültség, amit azért egy-egy tesztoszteron bomba képében meg is fejeltek hol bevállalós soft-pornóval, hol pedig ultra véres közelharc jelenetekkel.

A karakterek terén is hasonlóan korrekt munkát sikerült végezni. A többség hatalmas utat járt be, de a koronát mégis csak az egyéni sorsok ábrázolása tette fel. Az írók bevállalós mentalitás amúgy itt is érezhető volt, lévén a főszereplő Spartacus kivételével mindenki felett ott lebeget a kaszás. Sőt, nem csak lebegett, de időnként le is csapott és abszolút nem vallogatott. Nem egy olyan szereplő távozott évad közben, akiről egy percig sem gondoltam, hogy nem lesz ott a fináléban. Szerencsére a kiírások közepette nem szaladt el a szekér a készítőkkel, végig ügyeltek rá, hogy a kissé mesterkélt feszültségteremtés ne menjen a minőség rovására. Nem is ment, ami nagyban köszönhető volt a remek ok-okozati mátrixnak. A pattanásig feszült érdekellentétek, a vad orgiák és a klasszikus soap húzások úgy, mint a pénz, a hatalom és a becsvágy kellően megalapozták a döntések létjogosultságát, így nagyon egyik halállal sem lehetet kötekedni.

A sorozat gerincének jelentős hányadát viszont mégis Andy Whitfild képezte, aki mondhatni szervesen együtt élt Spartacus karakterével. A kezdeti bizonytalanságait Spartacus felemelkedésével egyetemben hagyta el, így jogosan rászolgálva az őt körülvevő dicshimnuszra. Ugyancsak kijár a dicséret az elején igen csak slampos és antipatikus Lucy Lawless – John Hannah párosnak, akik idővel szintén képesek voltak felnőni a karaktereikhez mellőzve az összes kötelező sallangot. Lawless visszafogott szexualitása pedig külön öröm volt igaz, ha a kiállhatatlanságot és a softcore erotikát vegyítjük, akkor Ilithyia azaz Viva Bianca vitte mégis csak a prímet. A mellékszereplők mindvégig több mint korrekt szintet ütöttek meg, így lehetetlen is lenne mindenkire külön kitérni. Maradjunk annyiban az írók és a casting remekül együtt tudott működni. Erre talán a legjobb példa a bődületesen erős eyecandy szekció, ahol megint csak nem riadtak vissza a kötelező tabudöngetésektől sem.

És mégis mi a Spartcus: Blood & Sand sikerének a titka? Talán az egyedi atmoszféra és a lüktető feszültségkezelés, amit végig fent tudtak tartani, mi több fokozni is sikerült. A karakterek közti konfrontáció elmélyítése pedig nagyban hozzájárult a hatásvadász tematika emészthetővé tételében. Egyszerűen lesüt az átgondoltság és a precízség az egész sorozatról, még ha a pilot mindennek a szöges ellentéte is volt. Szerencsére a készítők a grandiózus fináléval mindezt könnyen felejthető emlékké tudták tenni.

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

Spartacus: Blood and Sand – Pilot

 
Beküldte: tess 2013 January 27, 18:14-kor a(z) Pilot,Spartacus: Blood and Sand témába.

2010-ben a fanfavorit munkáiról ismert Steven S. DeKnight elszabadította a vérben és csöcsben úszó Spartacus mítosz modern installációját, ami egyhamar kultikus státuszba emelkedett. Ráadásul a hype machine a napokban megint csak a plafont verdeste, lévén a sorozatot záró War of the Damned premierje is adásba került. Szóval ildomossá vált a pilot megtekintése, habár a Gods of the Arena címre keresztelt mini sem lopta be magát különösebben a szívembe.

Alapból nem számítottam minőségi munkára, de DeKnight még ezen elvárásaimat is roppant mód alulteljesítette. A script az ezerszer látott panelek mentén haladva meséli el Spartacus történetét, melynek folyamán egy trák katona egyszerre Róma legnagyobb ellensége lesz. Azonban itt még csak az alapoknál tartunk, mindennek a kezdetén, amikor a szálakat csak a bosszú mozgatta. Ennek értelmében öncélú és hatásvadász építkezést kapunk, ami jobbára egy erőszakfilm popcornosított változatának felelne meg. A drámai alapok elmélyítésének nyoma sincs, egyértelműen látszik a felszínesség és sablonosság, amit kőkemény feszültség faktorra próbálnak meg valamelyest palástolni a készítők.

Önmagában a casting terén sem láthatunk kiemelkedő teljesítményt. Andy Whitfield bosszúhistóriája viszonylag korrektnek mondható, de semmi több. Sajnos nem láttam olyan színészi kvalitásokat tőle melyek emlékezetes jeleneteket eredményeztek volna az amúgy roppant teátrális karakterben. Viva Bianca játéka és manipulatív kisugárzása legalább le tudta kötni a figyelmem, bár ebben a jókora öncélúsággal megáldott magamutogatása is sokat segített. Itt jegyezném meg, hogy ahogy a script úgy a casting is a látványnak lett alárendelve, ami sokszor zavaró és tolakodó tudott lenni. Gondolok itt a rengeteg kocka hasra és a telt idomok kihangsúlyozására. Ráadásul a készítők még arra sem vették a figyelmet, hogy szilikon nélküli eyecandy érát tegyenek a képernyőre.

Bár az is igaz, hogy ez a Spartacus sorozat nem a realitásáról lesz emlékezetes. Itt a látványos tech demónak is beillő látványvilágra gondolok, ami a 300 és a Sin City szellemiségében készült.  Vagyis betegesen erőszakos és véres, miközben számos, a képregényekre jellemző megoldással operál. Ellenben a vizuális tálalás művészisége mégis csak vitathatatlan, még ha a felszín alatt nincs is más, mint egy jól vágott és tálalt tesztoszterontól túlfűtött akció sorozat.

A végeredmény így cseppet sem kiemelkedő, sőt sokkal inkább csalódást keltő. Ezzel szemben a Starz már a premier előtt bekérte a sorozat 2. évadját és hát az idő őket igazolta. Egy biztos, pilot alapján nálam a sorozat megbukott, de hát innen lesz szép nyerni.

This entry has a rating of 2

1 Hozzászólás

Spartacus: Blood and Sand – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: RaulReal 2010 January 25, 22:10-kor a(z) Pilot,Spartacus: Blood and Sand témába.

Egy gond van a történelemmel: hiába ismerjük, nem tanulunk elődeink hibáiból. A StarZ nevezetű fizetős kábelcsatorna mégis erre a vonalra helyezte a hangsúlyt, hiszen látatlanban berendelte a gladiátorokról szóló sorozat első évadát, a pilot tanúsága szerint pedig nagyon is tették, hiszen egy abszolút fogyasztható, helyenként izgalmas popcorn sorozatot raktak össze a kreatív emberek és be kell valljuk, hogy ilyenből azért nincs sok a piacon. A közel egy órás felvezetésben olyan jelenetek szórakoztattak minket, amelyeket még a Mátrix alkotói is megirigyelnének, eközben pedig a 300-ra hajazó szériát softpornós jelenetekkel spékelték meg, így mindenki találhat magának kedvére valót.

BS101AA

A történetet valószínűleg mindannyian ismerjük, hiszen a történelem órákon unalomig, újból és újból tanulhattunk a legenda, azaz Spartacus születéséről. Ilyen mélyen azonban soha nem mesélték el nekünk a történetet, így aki ahelyett, hogy a könyvek fölött gubbasztana, szórakozna is egyet ezalatt, nyugodtan kapcsolódjon be a sorozatba. A pilot egészen a kezdeteknél veszi fel a fonalat, amikor hősünk még csupán egy vidéki trák harcos volt, aki szívesen ütötte bele az orrát mások dolgába, ezzel magára haragítva a rómaiakat. Mondanunk sem kell, hogy nagy hibát követett el ezzel, hiszen magára hagyta ezzel feleségét, aki még a tonnás hó alatt is képes gyümölcsre lelni. Társaival tehát szabotált, így magára haragítva a górékat és rabságba vettetve nem csak magát, hanem asszonyát is.

Hosszú szenvedés és a rómaiaknál tett ideiglenes látogatás után pedig végül a Capuában található gigantikus kolosszeumban találta magát főszereplőnk, ahol számos professzionális gladiátort legyőzve végül majd egyszer felkelést vezet a zsarnokok ellen és hősi halált hal. Talán nem számít spoilernek az, hogy előrevetítettük a későbbi cselekményfonalat, hiszen az alapműveltség részének tekinthetjük a gladiátorok korának ismeretét. Így tehát nem is a történet a lényege a Blood and Sand alcímmel rendelkező sorozatnak, inkább a körítés emeli ki hasonszőrű – ám a televíziózásban elnyomottnak számító – szériák közt. Amit ugyanis kapunk vér, vér, meztelen nők és csodálatos tájak. Ezek sajnos többnyire elnyomják a sztori alakulását, ennek hatására pedig nem marad más lehetőségünk, mint gyönyörködni a látottakban.

BS101BB

A harcok lassításokban gazdag, jól animált kardpárbajokat jelentenek, és mivel a StarZ kábelcsatorna, nem spórolnak a forgatókönyvírók sem a vulgáris beszéd gyakori használatával, sem pedig a szilikonmellekkel rendelkező, már-már irreálisan tökéletes nők fedetlen megjelenítésével. Azt viszont tényként állíthatjuk, hogy a környezet, amit a sorozat közel egy órás játékidejében az arcunkba tolnak, lenyűgöző CGI-vel van megvalósítva, amely egyébként elősegítette, hogy egy-egy vágás és ütés esetén literszámra folyik a vér az emberek különböző testrészeiből. Ez néha nevetségesen hat, de felül kell emelkednünk ezen és mögé látni a stúdió és a kreatív stáb szándékainak, hiszen Michael Bay is megirigyelhetné, annyi popcorn jelenetet láthatunk a pilot epizód során. Mint korábban említettem, a nőkkel sem spóroltak, azonban aki kíváncsi a részletekre nézze meg a felvezető részt, ugyanis egészen durva 18+ aktusok is megjelennek.

Sokan említették már korábban, hogy a Spartacus leginkább a 300 sorozatosított változatának felelhet meg és azt kell hogy mondjuk, ők sem tévednek sokat, hiszen vannak olyan jelenetek, amelyeket akár a filmből is kiemelhettek volna. A látvány mellett persze érdekes körítést is kapunk, ugyanis megtudhatjuk, miért is kapta ezt a nevet a legendás gladiátor, illetve hogyan okozta vesztét egy szőke nő. Nos igen, és erre szokás azt mondani, hogy ne bántsuk a szőkéket, nem tehetnek róla. Ezúttal kemény rasszizmussal átitatott hangon üvölthetjük trák módra, hogy dehogynem. Emellett meg kell még említenünk azt, hogy a rómaiak mennyire ellenszenves és buja népség voltak, amint ezt a képsorokon is láthatjuk, magyarul hiába mondják sokan, hogy bezzeg régen jobb volt, nos ez nem igaz.

BS101CC

Üde színfoltként kezelhetjük tehát a StarZ legújabb csillagát, mely a történelmi sorozatok égiszére végre valami olyasmit tudott felvillantani, ami rávett arra, hogy a folytatást is kövessem, mert ugye nem nagy idő az az egy óra ennyi szórakozásért cserébe. A Spartacus pilotja megérdemeli a 7/10-es pontszámot, amely sokkal magasabb is lehet a későbbiekben, ha a készítők vissza tudnak venni egy keveset a CGI-effektekből és a lényegre koncentrálva próbálják fogyaszthatóvá tenni a szériát az összes korosztály számára, mert bizony be kell vallanunk, hogy ez a hangvétel eléggé a fiataloknak szól, így az idősebbek nagy valószínűséggel csupán a fejüket csóválva nyomják ki a tévét és máshol keresik a megváltást.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

free web stats