The Big Bang Theory – A 6. évadról
Beküldte: tess 2013 September 23, 18:24-kor a(z) The Big Bang Theory témába.
Érdekesen felemás élmény volt a The Big Bang Theory 6. évadja, ami sokaknál egész biztosan választóvonalként is funkcionált. Sokak szerint a széria már a 4. évad kapcsán veszített a bájából, ami ugye igazán csak az 5. évad kapcsán gyűrűzött be a köztudatba. Az egykoron kiaknázhatatlannak vélt nerd poéngyárat lassú, ám de annál precízebb folyamat során felváltotta az olcsó romcom stílusgyár. Ezután joggal vetődhet fel sokakban a kérdés, mégis erre a jelenlegi sitcom kínálat mellett mennyire van szükségünk hetiben?
Hát, ami a kínosan gyenge évadkezdést jelenti, szerintem semennyire! Howard űrbéli kalandozása döbbenetesen száraz, elcsépelt és sajnos lelketlen kitérő volt. Egyszerűen nem tudtam mire vélni Steven Molaro azirányú ténykedését, hogy megbontsa a „nerd négyes” amúgy is rohamosan hanyatló hegemóniáját a sorozaton belül. Stuart kényszerű vendégeskedése persze valamelyest üde színfolt volt, de Kevin Sussman gyorsan kiégette a karakterét. Az önirónia és a látens homoszexuális poénok gyorsan kínossá és egyszeriben kegyvesztetté avanzsálták a sorozatot. Mondhatni az 5. évad során begyűrözött kreatív válság elérte a mélypontját. Vagy mégsem?
Itt most főleg arra gondolok, hogy a 6. évad kapcsán végérvényesen is körvonalazódott egy merőben új status quo, ami már kikezdhetetlenül magán viseli a bejáratott romcom sallangokat. Ha jobban belegondolunk, a sorozat fő mozgatórugójául a párkapcsolati töltet vált, a tudálékos nerd eszenciál helyett. A karakterek többsége is párkapcsolati fronton működött csak, jól példázza ezt az a tény is, hogy a végére még Rajesh is kapott egy nőnemű opciót maga mellé. Tovább a helyzeten nagyon az sem segített, hogy az előzetesen felvázolt karakterizációt szépet sutba dobták az aktuális humorfaktor érdekében. Egyszerűen hiányzott az évadból a koncepció, az összeszedettség. Mintha a writers room-ban csak karakterszintű ötletelgetések mentek volna, amit aztán egy „kő-papír-olló-gyík-Spock” meccs keretében kiosztottak az egyik szereplőnek.
Azonban nagy szerencsénkre az évad utolsó harmadára, mintha a Molaro vezette írói kollektíva visszatalált volna a kikövezett útra. Folyamatosan kezdett visszakúszni a képernyőre az egykori nerd attitűd, ami újfent átjárta a részeket. Rutinosan nyúltak vissza a már bejáratott panelekhez, így újra előkerült a Star Trek függőség, Will Wheaton vendégeskedése is csak úgy sziporkázott, valamint az instant popkult utalások is egytől-egyig a helyükön voltak, mi több még az aktualitásuk sem volt megkérdőjelezhető. Emellett számos leleményes micro projekt is visszaköszönt, úgy mint a cosplay beöltözések vagy a Sheldon féle Fun with Flags, ami valami szürreálisan zseniális ötlet volt. Komolyan, spin-off-ot a koncepciónak!
A karakterek terén gondolom nem újdonság, ha azt mondom, a Penny-Leonard páros végérvényesen is elfáradt. Ellenben ezt a készítők még időben vizionálták és hagyták a két karaktert külön utakon érvényesülni. Penny karakterénél újfent előtérbe került az egyszerűsége és a vonzereje, míg Leonard a nők terén kivívott töktelenségével hódított. Alex Jensen üdítően új karakter volt, ráadásul Margo Harshman játéka is roppant szimpatikus és kellően aranyos volt, így simán kijárt volna neki is a kalandból. Minden adott volt tehát egy szerelmi háromszöghöz, de az írók nyuszik voltak megbontani a frissiben lefixált status quo-t, így inkább a szocializációs poénokra helyezték a hangsúlyt. Valami hasonlót kellett volna kezdeni a Sheldon-Amy párossal is, ami ugyancsak lecsengő stációban leledzik. Jim Parsons-nak mondjuk volt pár remek megnyilvánulása, de évad szinten ez már koránt sem elégséges. Mayim Bialik karaktere pedig roppant megosztó, így ami egyik oldalon az előnyére vált, az a másikon a hátrányára. Ellenben a csajos hármasban mégis önfeledten őszintén tudott sziporkázni, ami megint csak remek táptalaja lehetne egy spin-off kikacsintásnak. A képregény elemzős rész konkrétan az évad egyik legjobbja volt. A Howard-Bernadette páros talán az egyedüli, ami viszonylag jól van pozícionálva. A közös jeleneteik kellemes fricskát nyújtanak a friss házasok mindennapjairól, de külön-külön is megállják a helyüket. Míg Bernadette remek egysorosokkal támad, addig Howard az infantilizmusával és a nonszensz helyzeteivel támad.
Éppen ezért is volt az évad jelentős hányadában Raj a nagy kakukktojás. A kezdeti poén zuhataga még elment, gyakran Sheldoni nagyságokba is emelkedett, de valami bődületesen gyorsan kiégették a karakterét. Félidőre non plus ultra irritáló személy lett, amit csak Lucy karakterének megjelenésével tudtak palástolni. Igaz itt is a romcom stílusjegyek domináltak, de a istenem, erre a mementóra mégiscsak 6 évet kellett várni, plusz Kate Micucci alakítása is nagyon rendben volt a viselkedészavaros társaság fóbiában és önbizalomhiányban szenvedő nerd csaj szerepében.
A fentebb leírtak alapján tehát roppant nehéz dolgom van az értékelést illetően. Egyszerűen ez a sorozat, már nem az a sorozat, aminek egykoron nekiültünk. Rengeteget változott a koncepció, de mégis van benne valami szerethető egyediség. Vagy inkább csak a rutin beszél belőlem? Az utolsó harmad zsenialitásához mindenesetre kétség sem férhet, habár az odáig vezető út maga volt a pokol. Ehhez mérten én mégis azt mondom, jobban szórakoztam, mint az előző évadon, így jár a plusz pont is. Ellenben ez a 7. évadra már édes kevés lesz, hacsak az írók össze nem kapják magukat!
