Beküldte: Kanyecc 2020 March 30, 18:38-kor a(z) cukorfalat témába.
Megviseli a magazinok életét a kialakult járványhelyzet, azonban megragadnám a lehetőséget, és népszerűsítenék néhány nyomtatott sajtót, hiszen nem állnak le, illetve olyan tartalmakkal kedveskednek olvasóiknak, mintha mi sem történt volna. Itt van pl.: a Net-a-porter, ami márciusi számában Julia Garnert ragadta ki a tömegből, nem véletlenül, hiszen a színésznő a Netflixre ekkor tért vissza az Ozark című sorozattal, melynek főszereplője. A szőke, kék szemű szépséget korábban a Bravo által adott Dirty John-ban vagy az FX-es The Americans-ben is láthatták a nézők, még sem ezekben szerette meg magának az első Emmy-díját, hanem a streaming szolgáltató produkciójában, ugyanis a legjobb mellékszereplőjének választották a 2019-es évben a dráma műfajában.
A Net-a-porter természetesen online is elérhetővé tette a vele készített cikkét, így nem szükséges a magazint megvásárolni. Ezt az alábbi linkre klikkelve olvashatjátok el, mi azonban fogtuk a kreált fotóikat és csokorba gyűjtöttük. Fogyasszátok egészséggel!

(A ‘tovább mögött’ megtekinthető a teljes galéria. Akik kíváncsiak, azok ne fogják vissza magukat.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2020 March 23, 8:52-kor a(z) cukorfalat,videó témába.
Nem gondoltam volna, hogy valaha bevállalok egy InStyle magazin vásárlását az újságárusnál, már csak azért sem, mert korábban még nem is igazán hallottam a „világ vezető stílusmagazinja” szlogennel ellátott havilapról. Most azonban, hogy Trokán Nórát immáron másodjára kérték fel címlaphölgynek, nincs más választásom. Anni 2013-ban történt meg először, most tavasszal pedig másodjára, hogy a rendezőnőt a borítófotójukon láthatjuk! Nemcsak a külföldieknek lehet ismerős karakteres arca és magáért beszélő alakja, hanem a magyaroknak is. Ugye idehaza A Tanár című RTL Klub-os produkcióban formálja meg Kovács Lili karakterét, aki a 2. évadjában csatlakozott; de ne feledkezzünk el arról sem, hogy a The Witcher, avagy magyarosabb címén a Vaják című Netflix sorozatban is láthattuk. Jelenleg sincs munka nélkül, hiszen az Így vagy tökéletes című Csurgó Csaba által elképzelt ötletbe tevékenykedne, ha éppen a kialakult vírusjárvány azt nem állította volna meg.
Mutatnám a magazin főcímlapját. A képeinek különlegessége, hogy önmaga lőtte mindegyiket, ezért is látszódik a kezében a fényképező kioldó, hogy a legtökéletesebb pillanatban nyomja le az fényképezésgombot.

(A ‘tovább mögött’ pedig egy kedvcsináló videó arról, hogy miként készítette saját magáról a fotókat a rendezőnő!)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2020 March 4, 17:12-kor a(z) cukorfalat témába.
Egy másik projekt miatt kicsit háttérbe szorult a Guru szerkesztése, de mindig rá kell döbbennem, hogy imádom a tévés blogunk írását. Sok színű, de ez annak is köszönhető, hogy beköszöntött a PeakTV korszaka és vele egyidejűleg egyre több streaming szolgáltató rajtol el, elhalászva a közönséget az országos csatornák elől. A jelenség már évek óta tapasztalható, ugyanis a kimagasló nézettségi mutatók 6-7 millió főnél kezdődnek, nem pedig 20 millió felett.
A kis bevezetőt azért is tartottam fontosnak, mert Gugu Mbatha-Raw-hoz hasonlóan rengeteg színész és színésznő ír alá online felületek pilotötleteibe vagy éppen sorozataiba. A Gugu-t a közelebbi jövőben a Disney+ berkein belül láthatjuk, hiszen a Marvel’s Loki egy karakterét formája meg. (Nem tudni, hogy melyiket pontosan.) Mellette még felfedezhettük tavaly ősszel a The Morning Show-ban, aminek az AppleTV+ adott zöld utat. Pályamunkájánál felsorolható: a Fox-os Touch, vagy az NBC-s Undercovers. Az viszont tény, hogy az elmúlt években inkább streaming fonton láthattuk! A Netflix-szel kezdte a sort, ahonnan az Easy-ből derenghet, azonban nem akar visszamenni az országos tévék világába, vélhetően két okból: a gazsi gázsi és a jövőt ebben látja.
A brit Harper’s Bazaar kapta lencse végre a hölgyet, melynek fotóit mutatnám.

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a galéria. Azokat a fotókat se hagyjátok ki.)
Tovább…
2 Hozzászólás
Beküldte: Kanyecc 2020 February 11, 12:39-kor a(z) cukorfalat témába.
Kerry Washington-t kicsit más szerepben ismerhetjük meg. Sokáig az ABC berkein belül a Scandalben tevékenykedett, ahol a jogi drámának egyik főszereplőjét formálta meg. A tévésorozat rajongók főként innen ismerhették az elmúlt 10 évben; míg, akik inkább mozizás formájában pótolták a szórakozási faktort, azok a Django elszabadultból. 2020-ban egy új évtized kezdődött, azonban az ABC köteléke maradt, hiszen a Hulu műsorán láthatjuk a folytatásban, ahol a Little Fires Everywhere című sorozatba csatlakozott nem olyan rég, ami Celeste Ng azonos című regényét veszi alapul, ami itthon Kis tüzek mindenütt címen jelent meg. Főszereplőtársa lett Reese Witherspoon. Történetében két családra megy a fókusz, az egyik mintaszülőként neveli gyermekét, a másik pedig afféle anya-lánya formában.
Márciusra már az InStyle magazin megszerezte magához, nem véletlenül, hiszen előbb említett sorozatnak a premierje március 18-ra van kitűzve, amiből 8 részt szállítanak. Egyébként még annyit hozzáfűznék, hogy a fiatal karakterét Tiffany Boone formálja meg. Mutatnék a magazinban megjelenő fotói közül párat.

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a galéria. Azt se hagyjátok ki a palettából!)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2019 October 26, 15:39-kor a(z) cukorfalat témába.
Rég volt új bejegyzés a ‘cukorfalat‘ rovatban, így körbe néztem forrásaink között. Nem volt nehéz dolgom, mert egy rakatnyi magazin foglalkozott a közelmúltban sorozatos színésznőkkel. A Prodigal Son egyik főszereplőjét, Halston Sage-t hoznám el. A ’93-as születésű hölgy a Variety TOP10-es listájára is felküzdötte magát, így megérdemli a hétvégi fókuszt a blogon! Korábban az Orville-ben láthattuk, ahol Alara Kitan karakterét formálta mag. További érdekesség, hogy a Magnum, P.I.-ban is vendégszerepelt. Egyébként még korábban a Crisis-ben töltött be tartós szerepkört, ami egyetlen évadot élt. A köztes időben pedig filmekben tűnt fel. A Prodigal Son jól muzsikál a 2019/20-as idényben, elsőként kapta meg az évadkiegészítését, ami azért lehet fura húzás, mert a később bekért Bless The Harts-et nem meghosszabbította a csatorna, hanem 2020/21-re rendelte vissza.
Októberben Halston-t két magazin is felkarolta. Az egyik az AS IF, a másik pedig az Il Faut. Egyiket se nagyon ismerem, azonban a fotósorozataik magukért beszélnek. Mindenképpen megérdemlik, hogy megkapják a fókuszt. Mutatnám is ezeket!

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a galéria. Azokat se felejtsétek ki a sorból.) Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2019 September 6, 15:03-kor a(z) cukorfalat témába.
Jöhet a könyvszezon? – Talán az iskolakezdés miatt, de az is lehet, hogy csak a melegszoba érzete, de az embernek megjön a kedve ebben az időszakban ahhoz, hogy elővegye azokat a könyveket, amiket összegyűjtött tavasszal-nyáron. A Cosmopolitan magazin felkérte a Nancy Drew főszereplőjét, Kennedy McMann-t egy cikkre, és hozzálőttek néhány hangulatos képet. Több is lehetett volna. A sorozat októberben érkezik a The CW műsorára, a Riverdale spinoff-ja lesz, ami végre az anyacsatornán debütálhat.

(A ‘tovább mögött’ még egy fotó, illetve a magazin szösszenet, amiben érintik.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2019 September 2, 18:31-kor a(z) cukorfalat témába.
A blogarchívum a tanúm arra, hogy nem mindig tudatosan készítem elő a cikkeket, mert Lucy Boynton képsorozata már egy ideje (július vége óta!) a piszkozatban hevert, azonban most jutottam el odáig, hogy megmutassam, mégis csak a hónapban hozza a Netflix a The Politician című sorozatát, ahol főszerepet vállalt a színésznő. De hol láthattuk még korábban? Korábban a Gypsy-ben tűnt fel, ami nem élt hosszú életet, hiszen csak az egyévadosok között kell emlegetni; előtte pedig nem igazán volt neki tartósabb sorozat szerepe. Egy-egy epizódban vendégeskedett a Law & Order: UK-ben és a Borgia-ban. Visszakanyarodva, most nagyon úgy fest, hogy hosszabb távon láthatjuk, mert ígéretesnek néz ki a Ryan Murphy elképzelése, ami kétévados berendeléssel büszkélkedik, azaz 2020-ban szintén képernyőre kerül – ha nem csúsznak meg vele.
A The Cut New York magazin augusztusi száma foglalkozott a színésznővel, a képsorozatát mutatnám, eléggé adják magukat!

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a galéria. Azokat a képeket se felejtsétek ki a sorból! Ha pedig tetszenek, ne felejtsetek el nyomni egy megosztást!)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2019 August 19, 21:04-kor a(z) cukorfalat témába.
Annyi ‘cukorfalat’ cikk van bekészítve piszkozatba, hogy a bőség zavara van jelenpillanatban a közlésük kapcsán. Az elmúlt hetekben amúgy se foglalkoztam annyira a rovattal, holott megérdemelné a törődést két naponta legalább, de annyi baj legyen. Megpróbálok változtatni a helyzeten. Alapvetően az is a célom, hogy ne csak a férfi olvasóinknak kedvezzek az efelé bejegyzésekkel, hanem a hölgyeknek és kisasszonyoknak is, de a sort nem a mostanival fogom megtörni, pedig higgyétek el: szerettem volna, de a forrás hiánya nagyúr!
A mostani választottam a Chasing Life című ABC Family-s (mert akkor még nem Freeform-ként emlegettük) sorozat egyik főszereplőjére, Gracie Dzienny-re esett, akinek neve ottani alakításával égett be a memóriámba. 2014/15-öt írunk, nem ma történet, de azóta is sorozatozott pl.: a CBS színeiben a The Zoo-ban vagy hogy a jelenkorból is mondjak egyet ott a Hulu-s Ramy – igaz itt csak vendégszereplőként volt jelen. Kivételesen nem magazin képéket szedtem össze, hanem egyik fotózásának végtermekeit, amik 2019-ben készültek valamilyen okból kifolyólag. Ezt mutatnám meg a folytatásban!
Ha pedig lenne köztetek olyan női olvasó, aki szívesen szerkesztené a férfiakról szóló blokk változatát – vagy csak szimplán adna tippet, az bátran keressen minket bármelyik hírfolyamon! Előre is köszi.

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a galéria. Azokat se felejtsétek ki a sorból.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2019 August 9, 16:04-kor a(z) cukorfalat témába.
Tetszettek a múltkori Kiernan Shipka fotók, amiket az Inxccs magazon nyárvégi számához készítettek a színésznőről? Ha kimaradt volna, akkor a fentebbi linken lehet pótolni az elmaradást!
Most egy újabbal, ám régebbiekkel állnék elétek, amit az a Nylon magazin dobott ki még májusban, amihez kapcsolható a Riverdale színésznőjének, Madelaine Petch augusztusi képei. Elég ügyesek a fényképészeik, nem is véletlen, hogy ilyen rövid idő alatt kétszer is szóba kerülnek. Kiernan ugye most a Netflix-nél kamatoztatja tudását, a Chilling Adventures of Sabrina-ban, de korábbról a Mad Men-ben is láthattuk. Kevesen tudják róla, de szinkronizációval is foglalkozik. Anno a Legend of Kora-val nyert is a BTVA Television Voice Acting Award-ön 2013-ban. Tavaly egyébként a TOP10 Breakout Stars Award nyertesei közé került az imdb berkeiben – csak hogy még egy nem-hétköznapi infót osszak meg róla. Most viszont átadnám a teret a magazinos képeinek. A hozzá készült cikket se hagyjátok ki.

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a galéria. Azokat a fotókat se hagyjátok ki!)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2019 August 7, 17:45-kor a(z) cukorfalat témába.
A „cukorfalat” rovat nem titkolt célja az, hogy, ha van olyan sorozat, amit nem néztek, de meglenne rá az affinitásotok (csak a szabadidő bekorlátoz!), akkor az egyik főszereplővel meghozza a kedvet az elkezdéséhez, darálásához. Mostanság eléggé könnyű helyzetben vagyok a szerkesztését illetően, mert azt vettem észre, hogy a filmes- és tévés piac egybefolyt, a nagynevek már nem csak a mozivászonoknál tűnnek fel, sőt olykor van az úgy, hogy egy tévésorozattal sokkal nagyobb népszerűséget szed össze egy készítő vagy egy színész, mint egy filmes szereppel. Nagyobb közönséghez képesebb eljutni. A következő alany Madelaine Petsch lett, akit utoljára a Riverdale-ben láthattunk, mint Cheryl Blossom karaktere. Főszereplő mivoltából adódóan jelen volt az elmúlt évadjaiban, és a folytatásból se hiányozhatott. Korábban egy-két kisebb szerepe volt, semmi számottevő, igazat megvallva, most bontakozik ki.
A Nylon magazin vette elő, akitől korábban már kaptunk számtalan fotósorozatot másokról – csak hát az év eleji adatvesztésből eredően ezeket nehézkesen tudom nektek prezentálni. Mindenesetre az árulkodó nyomok itt fellelhetők! Aki pedig elolvasná a hozzászületett cikket, az klikkeljen ide, ahol ingyen és bérmentve megteheti. Nem is szaporítanám a szót, átadnám a teret a galériának.

(A tovább mögött folytatódik a galéria. Akinek tetszenek a képek, azok ne feledkezzenek el a ‘megosztás’ gombra is klikkelni!)
Tovább…
Kommentáld!