Nem mindig az a nyerő koncepció, ami már a Pilot rész alapján megveszi az embert, kábeles fronton meg pláne. Ez tipikusan olyan alapvetés, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, elég csak megnézni a Terriers Pilot kritikám, amiért most jelen esetben szépen arcon is köpném saját magam.

Shawn Ryan és Ted Griffin kollaborációja egy az egyben hozza az oldskool nyomozós iskola bevett sémáját, vagyis a lassú és komótos tálalást mindig az érdekes és érzelmes ügyek tartják össze. Ehhez persze hozzácsaptak még némi film noiros repertoárt is és hirtelen kész is az a jellegzetes Terriers atmoszféra. Merthogy a sorozatot leginkább ez tartja életben!

Maga a történet szemlátomást egy nagyobb egység köré építkezik, ami lebutítva Hank vendettájának is felfogható. Persze közben azért akad pár random PI eset is, ahol a letargikus hangulat éppen úgy visszaköszön, mint a szereplők érzelmi vonalán. Talán pont ez a negatív kicsengés az, ami képes volt teljesen berántani magával. Olyan életszagú itt minden, nincsenek a tipikus írói túlkapások (furcsa is), helyette csak a nyers racionalitás van. Éppen ezért hőseink elég gyakran kerülnek kutyaszorítóba, ahonnan csak tényleg csak ez a dekadens kényszer tudja kirángatni őket.

Mint már említettem a cselekmény java egy főszál köré épül, amit a készítők a szezon első felében szépen fel is építettek. Mi több, ha úgy tetszik csavartak rajta egy határozottat és le is zárták. A Fustercluck című résszel hirtelen felpörgött a gépezet és igen csak negatív irányba mozdította el a szálakat és a karaktereket. Szerencsére a készítők most sem veszítették el a sulykot, így még könnyedén és persze elegánsan tudtak visszakozni, de mégis sikerült fenntartani az érdeklődés és még egy kiskaput is nyitva hagyni. Kérdem én, mi ez, ha nem zsenialitás? A folytatásban aztán megint jönnek a random estek, de ahogy észrevettem, most sokkal inkább az érzelmek fognak majd előtérbe kerülni, pedig az a kiskapu is érdekes tudna lenni.

Sokak negatív kritikában olvasható, hogy a piti esetek és a komótos tempó mellett a karakterek rontják el a sorozatot, ami viszont véleményem szerint abszolút nem igaz. Az addig oké, hogy nem a tipikus, elsőre meglátom és megszeretem fajtából valók, de azért azt sem lehet rájuk mondani, hogy felületesek lennének. A nyomozások közt ugyanis folyamatosan kapjuk a minőségi drámázást, ami csak tovább mélyíti ezt az életszagú beütést. Donal Logue és Michael Raymond-James valóban nem a tipikus buddy páros, nem is annyira poénosak, de mégis csak működőképesek és ebben a karakterszintű érzelmek is közrejátszanak. Egyetlen kohéziós erő van köztük a lojalitás, ami viszont tökéletes működik.

Persze a kötelező fanyar humor innen sem hiányozhat, amit jelen esetben a mellékszereplők hivatottak képviselni. Laura Allen karaktere is hasonló lenne, bár tudom, hogy első sorba az eyecandy faktort hivatott erősíteni, de akkor is. Ellenben Rockmond Dunbar és a műanyag cigije már önmagában a komikum egy forrása tud lenni. Ezt spékelték meg aztán a 4. résztől Karina Logue szerepeltetésével, aki tökéletesen hozta a szétcsúszott zsenit, aki csak úgy árasztja magából az antiszociális poénokat. Még több ilyet!!!

Nálam viszont mégis csak a tuti befutó az eddig hibátlan cold open repertoár. Mindig sikerül olyan feel good alapvetést generálni, hogy amikor bejön a minimalistán retro főcím hirtelen megkondul bennem a WTF harang és somolyogni kezdek. Tudjátok, amikor érzitek a bugit, hogy most cefet jót fogtok szórakozni. Na, ezt hozza a sorozat, de már a cold open után!

Összességében is a Terriers számomra a szezon meglepetése eddig. Nem kirívó, nem egyedi, de cefet hangulatos és szórakoztató. Sok mindent mondjuk nem ígér, de ez az oldskool hangulat és a negatív atmoszféra engem totál be tud rántani. Ehhez, ha hozzávesszük a remek átívelő szálat, akkor bizton kijelenthetjük, ismét egy minőségi kábeles darabban van dolgunk. Ellenben ez olyan minőség, amire sajnos nem mindenki lesz vevő. Jól mutatja ezt a nézettség is, ami már átlagban 0,5M körül mozog csak, az meg mint tudjuk a béka segge alatt van kettővel.

Na, most az van, hogy vagy nem vagyok egy szofisztikált alkat a dramedy szintéren, vagy csak elvből fújok az FX sorozatok többségére, ugyanis a Terriers is hozta a csatorna nagy átlagát. Magyarán csak néztem és néztem, de egyszerűen nem tudtam miért. Lehetőségek szó se róla voltak, akár csak nagy nevek, de ez így elsőre nekem maga volt a notórius üresjárat oda is, vissza is.

A történet amúgy szinte egy az egyben ugyanaz, amit a synopsis is hirdetett, vagyis két lepukkant, nyakig válságban tobzódó pali magánhekusnak áll, hogy ne unják szarrá az agyukat és emellett még meg is élhessenek. A gond csak az, hogy mindezt a piti szegmensben űzik, ráadásul engedélyek nélkül. Még szerencse, hogy az egyikőjük egy volt alkoholista ex-zsaru, aki talán nem is olyan hülye, mint azt elsőre hinnénk.

Amúgy ez lenne az a sorozat, amivel az FX nagyot szeretne durrantani, elvégre mégis csak egy Shawn Ryan van a készítők közt. Bár a mester most cseppet sem hozta azt, amit a szakavatott közönség elvárna tőle, elvégre egy kábeles adóra minőségi cuccot kell gyártani, nem egy ilyen kihagyott ziccer kupacot, ami ráadásul még unalmas is. Hiába cseng jól a készítő Ted Griffin neve, ha egyszer nem hozza azt a szintet, mint mondjuk az Up in the Air vagy az Ocean’s Eleven esetében. Cirka 30 percnyi ratyi nyomozásnál azért többet érdemelne a néző szerintem.

Ellenben a karakterek egész jól be lettek lőve. Szó se róla, itt se dolgozták halál magukat az írók, de legalább egy rész alatt egész sok részlet kiderül. Ja és bónusz pont, Michael Rymon-James (True Blood) nem tipikus esze nincs sidekick lett. Ez azért saccra tuti Ryan érdeme, hisz ő elvileg irtózik az ilyesfajta kliséktől. Donal Logue (Life) meg egyszerűen hozza a szerepét és pont. Közben persze van némi kikacsintás a zsarus múlt és a magánszféra felé, amit egész jól kezeltek, de ennyi. Érzésem szerint rá tuti építenek majd még a későbbiekben komolyabban. Főleg, hogy az úgynevezett átívelő szálhoz, feltéve ha tovább viszik is lesz köze.

Amúgy ha átívelő szál, akkor Shawn Ryan, elvégre ő aztán tényleg jól tudja keverni a lapokat. Aztán meg, ha az egészet egy Life szintre tudják hozni nem is lesz gond, hisz a félig-meddig vicces nyomozók adottak. A nagy kérdés itt az, hogy mi az írók alapkoncepciója, ugyanis ez a Pilot rész után sem esett le. Valamilyen irányba mindenképpen fel kellene pörgetni a szálakat, ugyanis ez eddig igen csak zsírszegény próbálkozás volt. Persze lehet vagdalkozni a minőségi munkás szövegeléssel, de ez akkor is csak unalmas fércmunka volt, amire az utóbbi 5 évben mérhetetlen példát lehetne felsorlni.

Premier: 2010/9/8
Írta: Ted Griffin
Rendezte: Craig Brewer
Nézettség: 1,6M

Csak nekem volt ennyire nehezen emészthető a Terriers? Azt gondolná az ember, hogy az F/X is készített magának egy Glades-t, de a fene megette. A csatorna legújabb krimisorozata a legkevésbé se kötött le, mert annyira oda akartak figyelni pár dologra, hogy azzal el is úszott az egésznek a veleje. Ezek után letagadhatják a Justified-ot, mert ilyen elfuserált kezdeményezésnek helyet adni, eléggé leminősítő.

A Terriers két engedélynélküli magánnyomozóról szól, akik az időmúlásával elérték a munkájuk és életük mélypontját. Szerencséjükre akad pár ügyük, amivel számlaegyenlegüket kihozhatják pozitívba, de néha azért megy a meló, hogy mondjuk két hétig ingyen tisztítsák ki a ruhájukat helyi ruhatisztítóban. (Ezt még viccesnek találtam.) Itt nem állnak meg, mert a készítők szépen kifejtik a magánéleti problémáikat és eljutunk odáig, hogy a néző simán ráun az egészre és csak néz ki a fejéből a legnagyobb érdektelenségben. – Ez történt velem is, mondtam is: „Ez most minek kellett? áááhh! Veszett fejszenyél!”

Szerencsére a későbbiekben lehet kompenzálni mindezt és rátérhetnek az ügyekre, mert ugye az minket jobban érdekel. Révén, hogy magánnyomozók nyomulnak, így lehet szépíteni a munkás életet, illetve a helyi rendős erőket szopathatják azzal, hogy „csak véletlenül jártak arra, amikor éppen hugyozás közben rátaláltunk egy hullára”.

A főszereplőpáros teljesen összeszokott. Megvan az összhang, amire nincs is panasz. (Előzményként hozzátenném, hogy nem csoda! Dolgoztak már ezelőtt együtt, sőt a forgatáson annyira jól kijöttek – még a TCA-sajtóturnén jegyezték ezt meg –, hogy nem kellett külön részleg nekik, hanem együtt élet, mint az élettársak. Ezt sikeresen át is hozták a sorozatba.) Nem a szereplőkön vagy a karaktereken úszott el a Terriers. Muszáj kihangsúlyoznom, mert ők hozzák azt, amit a készítők leírtak feketén fehérre. Rosszul mérték fel a helyzetét a pilotnak. Túl sokat kaptunk olyan részekből, főleg a magánéletiből, amiből a későbbiekben – az átívelő dolgoknál – kevesebb adagolással, könnyebben emészthetőbbek lettek volna. Jáj, ezért is vagyok csalódott.

Vigasz gyanánt dobálózzunk azzal, hogy a főcímig rohadtul ott volt a szeren, aztán érkezett a mélypont, amiből a talpra állás a pilotban nem (!) sikerült. Talán a folytatásban. Sajnálom egy kicsit, mert tényleg vártam.

Összességében:

Az F/X most mellé nyúlt. A Terriers nem lesz az ősz legjobbja. Justified egyediességét meg se közelítette. Nagyon összecsapott, teljesen amatőr kezdeményezés. Fura így kihangsúlyozni, de a Shawn Ryan-nek le kéne tagadnia, hogy előtte a The Shieldhez köze volt. Másik dolog, hogy legalább lesz mire ráerősíteni. És hogy magamat igazoljam, nemcsak a levegőbe beszéltem az elmúlt 4-5 bekezdésben a folytatás nézettségében adott volt az 50%-os nézővesztés. Most lehet az orom alá dörgölni a lehúzást, de nem kéne, mert tényleg elúszott. És ez rohadtul idegesít, mert a kampánya az elejétől ott volt a szeren.

(Egyébként Ryan készíti a következő sorozatát a Fox-nak, ami ugye midseasonben érkezik és hasonlóan zsarus koncepció lesz. Ez a Ride-along. No, reméljük kicsit összeszedettebb lesz, mert külön országoson a nézők már a pilot alatt kiszállnak.)