Brad Fuller interjú (Black Sails)

 
Beküldte: FERCSA 2016 March 8, 19:32-kor a(z) interjú témába.

Bard+Fuller+Winter+TCA+Tour Mindenki ismeri a Black Sailst vagy hazai nevén Fekete vitorlákat. Míg odakinn a Starz vetíti, itthon a Paramount Channel. Utóbbinak köszönhetjük, hogy eljutott hozzánk egy interjú, ami a Black Sails kampány keretében készült. S melyben Bradley Fuller beszél a harmadik évadról és úgy általánosságban mi zajlik a színfalak mögött. Nem utolsó sorban pedig arról, hogy Micheal Bayjel, hogyan csöppentek bele a sorozatok világába.

A tovább mögött megtaláljátok a teljes interjú fordítását. Kávét, sütit bekészíteni, mert nem egy fél perces villáminterjúról van szó.

Tovább…

Kommentáld!

Rövid interjú Scott Wilsonnal

 
Beküldte: FERCSA 2012 February 27, 12:13-kor a(z) interjú,The Walking Dead témába.

Nem is olyan rég az AMC blog készített egy interjút a Georgia(Atlanta) születésű Scott Wilsonnal aki nem más, mint Hershel a kedvenc zombis sorozatunkban, a The Walking Dead-ben. A veterán színész beszámol gyerekkori élményeiről és a forgatási tapasztalatairól.

AMC Blog: Úgy olvastam, hogy Atlanta mellett nőtt fel. Milyen érzés volt visszatérni?

Scott Wilson.: Amikor arra-felé éltem kb. 500,000-en laktak ezen a környéken, de jelenleg sokkal többen, alig ismertem fel a környéket. Érdekes volt  látni a múltbéli dolgokat, már amit megtalaláltam belőlük. El is mentem a szomszéd tanyára ahol éltem gyerekkoromban és találkoztam is pár régi ismerőssel.

A.B.: A régi tanyájuk hasonlított valamennyire Hershel farmjához?

S.W.: Haha, egyáltalán nem. A mienk konkrétan Atlantában volt és a nagyszüleimeké. Mikor még gyerek voltam rendszeresen lejártam, de messze nem volt ennyire látványos, mint Hershelé.

A.B.: Valaha is megfordult a fejedben, hogy Hershel farmja az Öné?

S.W.: Oh, ez egy nagyon remek hely, de Hershel farmja egy kicsit olyan, mint az éden paradicsoma: a tökéletes menedékhely a világ veszélyei elől.

A.B.: Mit tenne, ha vendég lenne Hershel farmján és rájönne, hogy a fickó egy rakás zombit tart a pajtában?

S.W.: Meg kell értenie, Ön most Hershellel beszél! Nem tudom teljesen elhatárolni magam tőle, valahogy az Ő szemszögéből látom a dolgokat. Hershel nem volt kitéve ugyanannak a veszélynek, mint a többiek. Plussz ez az Ő farmja és azt mondja és teszi amit jónak lát. Hershel egyrészt biológus volt vagyis tudós, nem feltétlen jön elő ilyenféle ötletekkel.

A.B.: A kilencedik epizódban Hershel azt mondja Ricknek, hogy tud fegyverrel bánni, de nem szereti használni. Ez Önre is érvényes?

S.W.: Nem vagyok egy nagy vadász, de elsütöttem már pár puskát gyerekkoromban, de ez része volt nevelésemnek, ahol felnőttem. Például mikor kimész vadászni vagy célra lőni. Egyben azt is megtanították, hogy tiszteld a fegyvereket.

A.B.: Van gyereke? Elmondhatja, hogy olyan védelmező apa típus, mint ahogy Herhel kimutatja?

S.W.: A feleségemmel 35 éve vagyunk házasok és nincs gyerekünk, de nem hiszem, hogy szükség lenne rá ahoz, hogy védelmező és törödő legyél a gyerekek és az emberiség íránt.

A.B.: Önnek elég hosszú és előkelő karrierje van, mi teszi a The Walking Dead forgatását kívételessé az Ön szemszögéből?

Azt kell mondjam, hogy az első film amiben szerepeltem az a In the Heat of the Night volt amit Norman Jewison rendezett Sidney Poitierrel. Ott vagyok a forgatáson és teljesen természetesnek veszem. Mindenki teszi a dolgát és kihozza magából a legjobbat és ez tesz mindenkit jobbá, mert érzed a törekvést, a törödést és a megbecsülést. Annak idején úgy gondoltam ilyennek kellene lennie minden filmnek, de szomorúan tapasztaltam, hogy ez nem, így van, de ez a sorozat ilyen. A csapat, a vezetők, a kamerások, a producerek, a trükkmesterek, minden együtt van és mindenki hordozni fogja ezt a tapasztalatot amit szerezett a hátralévő életében.

A.B.: Utolsó kérdés: Valaha is titkolozott egy nagyobb vendégsereg előtt?

S.W.: Haha, Ön igen?

A.B.: Nem mondhatom, hogy igen.

S.W.. Annyit elárulhatok, hogy nem egészen fenékig tejfel ami épp a farmon folyik…

Kommentáld!

A jó forgatókönyv, akár a téglafal – interjú Fonyódi Tiborral – írta RaulReal

 
Beküldte: FERCSA 2010 September 29, 12:54-kor a(z) interjú témába.

A Tűzvonalban negyedik évadjának premierje már javában tart, így úgy gondoltuk: vegyük elő a fiók mélyén lapuló jegyzeteinket, melyet még a nyár legelején készítettünk. A kissé hűs időt egy forró kávé és üdítő társaságában dobtuk fel. Beszélgetésünket, ahol RealRaul és jómagam is jelen volt alább olvashatjátok.

Mi volt az, ami elindította az írás felé? Tíz évesen nem túl szokványos, hogy valaki intenzíven alkotni kezd.
Nos, igen. Ez nem úgy megy, mint más szakmáknál, hogy a gyerek egy nap az anyja elé áll, hogy én akkor író akarok lenni. Ez maximum a villanyszerelőknél működik, íróvá válni viszont egy hosszú folyamat. Nagyon fontos, hogy legyen egy egyfajta közlési kényszere az embernek, ami legfőbbképp gyermekkorban hasznos tulajdonság.
Különféle karaktereket kezdünk fabrikálni, majd egyre összetettebb sztorikat építünk köréjük. Én speciel szerény körülmények közt nevelkedtem, és ha az ember kreatív szellem, akkor az ingerszegény feltételek kicsikarják annak a lehetőségét, hogy alkosson és egy fiktív világba meneküljön. ’79-ben négy és fél órát álltam sorban a Star Wars-ért, ami fordulópontnak bizonyult. Aztán megírtam A Katedrális harcosait és közel 5 éven át publikáltam sci-fi témájú regényeket. Azóta is az írásból élek, négy éve pedig egyike vagyok a legfoglalkoztatottabb forgatókönyvíróinak az országban.

A spritualizmus erősen meghatározza műveit. Mi volt az első ilyen jellegű élménye?
Még ’85-ben, a sorkatonaságom alatt mentem el egy médiumhoz, aki az úgynevezett asztaltáncoltatással foglalkozott. Komoly ráirányultságom volt a témára, és mivel ilyen jellegű könyveket annak idején nem volt szabad olvasni, nem hittem el, amit láttam. A leszerelésem után külön könyvtárat állítottam össze magamnak és jelentkeztem a Hittudományi Főiskolára emiatt.
Azt a tudásanyagot, amit felhalmoztam, próbáltam elhelyezni a műveimben, de például a Géniuszban is észrevehető jeleket és motívumokat hagytam ezekből.

Mennyiben különbözik egy könyv megírása a forgatókönyvtől? Nehézségben melyik felé billen el a mérleg nyele?
Előbbinél megírja az ember egy 3 hónaptól 3 évig tartó intervallumban, elviszi a szerkesztőhöz – idehaza nem jellemző, hogy sok ilyen tisztségben dolgozó ember lenne – majd lazán átbeszélik a sztorit. A forgatókönyvbe viszont még a takarítónő is beleszól. Meg kell küzdeni a producerrel, a gyártásvezetővel, a sztárszínésszel, na meg a borzalmas gyártási körülményekkel. Ez a magyar filmgyártás rákfenéje.

Külföldön az elfogadott forgatókönyveket kell legyártani, Magyarországon viszont a legfontosabb tényezők a körülmények. A regényben az ember fantáziáját semmi nem korlátozza, a tévés és filmes iparban viszont mindegy, hogy hány nap alatt írjuk meg a cselekményt, úgyis változni fog valami miatt. Ráadásul forgatókönyvet jövedelmezőbb is írni.

Mit gondol Ön a magyar marketingről és a hazai tévés helyzetről?
Nagy a felelősség, hiszen egy moziban a néző úgyis végignézi az adott filmet, a tévé esetében viszont simán átkapcsolunk, ha unjuk a programot. Pokolian nehéz műfaj, a Géniusz esetében is óriásplakátokról álmodtunk, de ez pénzügyi gondok miatt meghiúsult. Magyarországon ráadásul virtuálisan van csak jelen a pénz, hiába mondja a producer, hogy van neki mondjuk 200 milliója, abból effektíve mondjuk legfeljebb 90 van a kezében. Az összes többi a bankoktól származik. Így erőteljesen faragni kell.

A Tűzvonalban is például akkor sínylette meg a nézettséget, amikor az ORTT rápakolta a 16-os karikát. De még így is egész szép számokat produkált, a Magyar Televízió meg kompletten leépítette magát, kérdés, hogy az elnökön kívül nézi-e valaki más-e még a csatornát.

Miért nem vonulnak át a színvonalasabb műsorok a kereskedelmi tévékre, ahol nagyobb lehet a tőke?
Nincs igazából összehasonlítási alapunk, a Géniusz és a Tűzvonalban is olyan újító szándékú produkciók, amik azért a kultúrát is megcélozzák, így az M1 és a Duna is közelebb állt ahhoz, hogy átadjuk a sorozatok üzenetét, míg a másik oldalon csak szappanoperákat nézhetnek az emberek. Nincs rá igazából igény részükről.
Globálisan pedig inkább a reality-k műfajára van igény, amikor Franciaországban jártam még a rádióban is ugyanazokat a szövegeket és reklámblokkokat nyomták. Egy séma alapján ömlesztik felénk a termékeket, így pedig a pénzt előtérbe helyezve nem fognak leállni velük még egy ideig.

Lásd anno ott volt a Terminátor: Sarah Connor Krónikái, ami heves rángást okozna egy közszolgálati tévénél, az RTL viszont meghúzott egy nézettségi limitet, amit nem ért el a sorozat, így egy vállrándítás után le is vették a műsorról. Ezzel a szemlélettel pedig nem is lehetnek alkalmasak arra, hogy saját gyártású, „komoly” szériákat versenyeztessenek egymással.

Mi a titka annak, hogy nézhető és a Barátok közt színvonalánál komolyabb sorozatot hozzon össze egy csatorna?
Elsősorban a szerkezet. A dialógusokat százszor át lehet írni, viszont ahhoz, hogy jól eladható legyen a műsor, ügyesen fel kell építeni a sztorit. Ez sokszor sérül, negyedórányi anyagokat hagyunk a vágószobában és utólag kell belenyúlnunk a történetbe, mert a kihagyások miatt zavaros végeredményt kapnánk. Nehezíti a dolgot, hogy nettó 48 perc egy széria játékideje, amibe sok mindent bele kell sűríteni.

A jó forgatókönyv pedig olyan mint egy téglafal, nincs fölösleges jelenet. Ha van, akkor bajban van az ember. Szóval, ha egy téglát kihúznak, akkor dől az egész épület. Így történhetett meg, hogy a Géniuszban is anno ültem, és a kívülálló szemével nem igazán értettem magam sem, hogy mi van. A katedrális-motívumok negyede se jött ki. A 23. századi technológiáról lett volna szó.

A Tűzvonalban negyedik évada teljes gőzerővel robog jelenleg. Mit gondol, miért lett ilyen sikeres és hosszú életű a koncepció?
Soha nem is volt célunk, hogy a 24-hez hasonló műsort készítsünk. A Stahl Juditnak volt anno egy főzős műsora, amiben bejött a Buday és egy dobozban található alapanyagokból kellett főznie. A Tűzvonalban esetében a következőképpen néz ez ki. Jön a producer, és azt mondja, hogy csinálj steaket. Jó véresen. Rendben, belenézek a dobozba, mit találok egy sörnyitót, néhány narancshéjat, meg egy feltört tojást. De ebből? Én vagyok az író, nekem kell megoldani.

Nem lehet előre kiszámítani a sikert, nincs rá algoritmus. Látványvilágában, stílusában és mondanivalójában valami egyedit akartunk alkotni. Az eredeti koncepciót, a „szevasz-tavasz” stílusú rendőrőrs kalandjainak ötletét így el is vetettük anno. Senkit nem érdekel ugyanis.

A televíziót nézők jelentős része az NCIS-en nevelkedett, így szimplán kiröhögtek volna minket a rendőrösdivel. Főleg, hogy hazánkban van egy komoly sztereotípia, miszerint a fakabátok szabálymániások vagy teljesen hülyék és ilyen dialógusokat sütnek el: „Jó reggelt kívánok, bejelentést kaptunk, hogy ebben a házban betörés folyamata forog fent.” Na ezt akartam mindenképp elkerülni. Így szóljon arról inkább a sztori, hogy verekednek egymással, a mennyezetbe lőnek vallatáskor. Lehet, hogy túl sok 24-et néztem.
Persze túlzásokba sem szabad esni, így senki nem hiszi el, hogy Angyalföldön naponta kétszer terroristák fenyegetnek, szóval ésszerűen kell gondolkoznunk azért. Gondjaink voltak azzal, hogy a forgatási helyszínek változtak, a színészek olykor nem elérhetőek – bizonyos okokból – , így néha el kell tüntetnünk őket. Az Avatart nézve sírtam, hogy mennyi szabadsága volt az alkotóknak.

Mit gondol, a science fiction és a hazai tévézés összekapcsolható lehet?
Ha évente összeszedjük a Hollywoodban készített legnagyobb költségvetésű filmeket, biztosak lehetünk benne, hogy a leginkább hype-olt és a közönség által éltetett művek közül 10-es listáján legalább öt sci-fi. Ez is lenne az egésszel a gond, hatalmas összegeket emészt fel egy, mondjuk a Battlestar Galacticához hasonló sorozat, így a hazai megvalósulása teljesen kizárt.
Minden további nélkül tudnánk remek thrillereket, horrorokat készíteni, hisz van elég kreatív ember az országban. Viszont itt visszatérünk a gyártási gondokra, a Tűzvonalban esetében is négy nap van egy rész elkészítésére, ami egy nap 13 hasznos perc forgatását követeli meg. Nagy a rohanás, az biztos. Tudomásul kell venni, hogy egy jó film elkészüljön, három dolog kell: szkript, szkript, és szkript. Na meg pénz, pénz és pénz. Idehaza bizony nem lehet nagyobb volumenű jeleneteket írni, a szuperautókból roncsderbi lesz, a robbanásokból pedig koccanás.
Csak reménykedhetünk, hogy javulni fog a helyzet és teret kapnak a nemzetközileg eladható filmek.

Kommentáld!

Mini interjú Robert G. Taperttal, a Spartacus producerével

 
Beküldte: FERCSA 2010 July 2, 13:24-kor a(z) interjú témába.

Robert, ha jól tudom a második évadot már az első előtt berendelték még mielőtt adásba került? Mennyire bátorított ez?
Ez egy hatalmas bizalom volt a Starz részeről és igen, hitetlen érzés. Mindannyiunknak, mivel annyira összetett az utómunka. Nekünk hétről hétre kellett adásba kerülnünk a következő évben is vagyis azt akarom ezzel mondani, hogy ez egy hatalmas bizalom volt részükről és megvolt az a jóindulat Chris Albrecht részéről amikoris bejőtt hozzánk és az első dolga az volt, hogy megnézze mind a tízenhárom részt. Azt hiszem tetszett neki, mert leültünk megbeszélni mi tetszett neki benne és hogy tudnánk mindezeket a dolgokat megtartani az évad kezdésre.
Beszéljünk a technikáról ami rendelkezésedre állt. Mivel tudjuk ez egy egészen más világ, mint amivel eddig dolgoztál.
Nos, ezt hívják úgy, hogy green box technika. Minden egyes epizódra volt kb. 300-600 studió felvétel vagyis mi sose mentünk terepre. Az égbolt és minden háttérkép egy előre megfestett kép vagy fénykép volt. Szóval ez a technika lehetővé tette, hogy variáljuk a különböző rétegekkel vagyis a háttér, az előtér és a középtér ugyanarról szól és az egész egy egységes érzetet hoz létre a néző számára.
A jól megvágott trailerre alapozva úgy tűnik ez egy jó kezdet pár komoly nemzetközi lehetőséggel. Merre nézelődtél, hogy felépítsd mindezt? És a gyártásban közremükődik más is?
Nem volt együtt müködő partnerünk, szóval nincs. Ez a központtal együtt készült, azt hiszem.
Nevet.
Ha ez számít, amivel szembesültünk a válogatáskor az valójában a javunkra vált. Természetesen az elgondolás, hogy a modern kori közönség csak az ősi római akcentust hallgassa az már maga zsák utca volt, mivel mindenki brit akcentussal beszélt. Szóval voltak akik beszéltek olaszul vagy latinul, de mi nem voltunk járatosak benne, mikor láttuk, hogy az emberek jönnek be és a szkripteket csak úgy simán felolvassák, hát ez túl korabeli volt és messze nem korhű. Úgyhogy a válogatásunk során tájékozottunk az alapvető dolgokról. Összegezve nem volt partnerünk.

Mint tudjátok az HBO-n egy hónapja elstartolt a Spartacus: Vér és homok című sorozat, így a csatorna jóvoltából – virtuálisan – mikrofonvégre fogtuk Robert G. Tapert-t, a sorozat egyik executive producerét. Roberttől megtudhattunk pár igazán érdekes háttér infót, olvassátok:

Robert, ha jól tudom a második évadot már az első előtt berendelték még mielőtt adásba került?! Mennyire bátorított ez?

Ez egy hatalmas bizalom volt a Starz részeről és igen, hitetlen érzés. Mindannyiunknak, mivel nagyon összetett az utómunka. Nekünk folyamatosan kellett forgatnunk a következő évben is vagyis azt akarom ezzel mondani, hogy ez egy hatalmas bizalom volt részükről. Megvolt az a jóindulat Chris Albrecht részéről amikor bejőtt hozzánk és az első dolga az volt, hogy megnézze mind a tízenhárom részt. Azt hiszem tetszett neki, mert leültünk megbeszélni mi tetszett neki benne és hogy tudnánk mindezeket a dolgokat megtartani az évad kezdésre.

Beszéljünk a technikáról ami rendelkezésedre állt. Mivel tudjuk ez egy egészen más világ, mint amivel eddig dolgoztál.

Nos, ezt hívják úgy, hogy green box technika. Minden egyes epizódra volt kb. 300-600 studió felvétel vagyis mi sose mentünk terepre. Az égbolt és minden háttérkép egy előre megfestett kép vagy fénykép volt. Szóval ez a technika lehetővé tette, hogy variáljuk a különböző rétegekkel vagyis a háttér, az előtér és a középtér ugyanarról szól és az egész egy egységes érzetet hoz létre a néző számára.

A jól megvágott trailerre alapozva úgy tűnik ez egy jó kezdet pár komoly nemzetközi lehetőséggel. Merre keresgéltél, hogy felépítsd mindezt? És a gyártásban közremükődött más is?

Nem volt együttmüködő partnerünk, szóval nincs. Ez a “központtal” együtt készült, azt hiszem.

Nevet.

Ha ez számít, amivel szembesültünk a válogatáskor az valójában a javunkra vált. Természetesen az elgondolás, hogy a modern kori közönség csak az ősi római akcentust hallja az már maga zsákutca volt, mivel mindenki brit akcentussal beszélt. Szóval voltak akik beszéltek olaszul vagy latinul, de mi nem voltunk járatosak benne, mikor láttuk, hogy az emberek jönnek be és a szkripteket csak úgy egyszerűen felolvassák, hát az túl korabeli volt és messze nem korhű. Úgyhogy a válogatásunk során szembesültünk az alapvető dolgokkal. Összegezve nem volt partnerünk.

Kommentáld!

No Ordinary Family – Szuperhős família az ABC tálalásában

 
Beküldte: RaulReal 2010 April 17, 10:37-kor a(z) 2010/11 sorozatai,interjú témába.

Talán az egyik legjobban várt sorozat lesz ez, a családi témát sci-fi jegyekkel megspékelő No Ordinary Family címmel futó újonc, a készítők neveit figyelembe véve, pedig csupán elégedetten bólogathatunk, hiszen nem más lesz a vadiúj sorozat executive producere, mint Marc Guggenheim, aki többek közt megírta a hamarosan mozikba kerülő Green Lantern forgatókönyvét, valamint az X-men Origins: Wolverine című filmen és a Flash Forward – Eli Stone kettősön is ügyködött. Széles és elismert referenciával rendelkezik a szakember, akit most az ABC újoncáról kérdeztek, amelynek pilotját már le is forgatták, a főszerepben pedig Michael Chiklis próbálja majd meggyőzni a közönséget.

Chiklis-ABC

L.A. Times: A tévéshow-val kapcsolatban, meséljen egy kicsit arról, hogyan is jöhettek létre azok a karakterek, amiket nem ön talált ki, illetve mi a No Ordinary Family alapkoncepciója?

[Marc Guggenheim]: Tulajdonképpen egy klasszikus családi drámáról van szó, annyi különbséggel, hogy itt a hétköznapi embereknek tűnő szereplőknek bizony szuperképességeik vannak. Greg Berlanti és Jon Feldman készítették el a széria alapötletét és azt kell mondjam, elég jó munkát végeztek, mind a szituációk kitalálása, mind a karakterek hátterének kidolgozása terén. Rendkívül aktívan részt vettek a pilot elkészítésében, azonban mást is rejtegetnek a zsebükben, hiszen Jonnak van egy másik készülő sorozata is, így pedig nehéz elosztani az embernek az idejét, főleg hogy mindig kétséges, hogy melyik pilotot fogja a stúdió berendelni, és hány évadra kap esélyt a bizonyításra. Ennek tükrében kért meg a stúdió, hogy segítsek be a munkálatok terén. Szinte már kész volt a “vacsora”, amikor ideértem, csak a tálalást kellett elintézni, így szerződtetünk néhány igen tehetséges színészt, többek közt, Michael Chiklist, Julie Benzet és Romany Malco-t, a rendezőnk pedig David Semel lesz, aki onnan lehet ismerős, hogy ő rendezte a Hősök pilot epizódját, és talán mondanom sem kell, hogy rendkívüli munkát végzett eddig.

Ugrás után a cikk folytatódik!

Tovább…

Kommentáld!

Hazai sorozatkörkép: Interjú Várkonyi Andrással

 
Beküldte: RaulReal 2010 April 16, 15:05-kor a(z) interjú témába.

Nem is olyan régen kezdtünk egy hosszabb interjúsorozatba, hiszen a Tenki Rékával való beszélgetés után további két tévés személyiség oszthatja még majd meg gondolatait velünk, addig is a Hazai sorozatkörképre elkeresztelt, legújabb beszélgetés adhat további háttérinformációt az ország egyik legnépszerűbb szitkomjával, a Barátok közttel kapcsolatban. Olyan kultikus személyiséget kérdezhettünk a sorozatról alkotott véleményéről, és mindennapjairól mint Várkonyi András, akit a tévénézők nagy része régóta nevez Vili bácsinak, azonban sokan elfelejtik, hogy a színész nem csupán a kamerák előtt szórakoztatja a közönséget, de írásai és szinkronszerepei itteni viszonylatban a szakma éllovasai közt tartják, és amint a továbbiakban olvashatjuk, nem is érdemtelenül.

varkonyiA1

Igazán zűrös, meglepetésekkel teli fiatalkora volt. Gondolta volna akkor, hogy végülis egy sorozat húzóembere lesz, illetve ennyi rajongót gyűjt majd magának?

Szerettem volna ha így lesz, de nem gondoltam, hogy egyszer meg is valósul.

Mennyiben különbözik egy színdarabban való szereplés a televíziózástól?

A két műfaj alapvetően más. Mások a mozgások, a gesztusok, a hangsúlyok, a hangerő, és még sok minden. Ritka az a színész, aki mindkét műfajban megállja a helyét. Én szeretem ezt is, azt is. De lehet, hogy tizenegy év televíziózás után össze kellene szedni magam egy színházi próbán.

Rengeteg filmben szinkronizált pályafutása során, ön személy szerint az eredeti hangot preferálja, vagy bízik a magyar szakemberek munkásságában, amikor leül egy-egy film vagy sorozat elé?

A szinkron szakmának is megvannak a nagy tehetségei, és a „talpasai”. Az igazi, minőségi munka ritka, nem tudják, nem is akarják megfizetni. Szeretem a nívós szinkronokat, igenis, hozzáadnak egy film élvezhetőségéhez.

Mostanában belekezdett az éneklésbe, szokott még ma is foglalkozni másik hivatásával, az írással? Hagy a színészet elég időt egyéb hobbikkal való foglalkozásra?

Az írás teljes embert, és sok kínlódást kíván az én megközelítésemben. Mikor már a kényszer sodorja az embert a klaviatúra elé. Ebben a pörgős életvitelben legfeljebb álmodozhatok arról a „nyugalomról” ami egy novellistát megillethet.

Közel 12 esztendeje játszik a Barátok köztben, soha nem gondolt arra, hogy nyűg ez a munka és „ott kellene hagynia” Vili bácsit és a Mátyás-király teret?

Világéletemben dolgoztam. Hol ebben, hol abban a műfajban. Ilyen sokat egy helyen ritkán maradtam, és ez magáért beszél. Úgy érzem, szeretnek, megbecsülnek, a szerepem miatt sem jövök zavarba. A szakma /színészet/ sem szórja a lehetőségeket. 61 éves vagyok. Minek ugráljak? Ha egy színház megkínálna egy visszautasíthatatlan szereppel, akkor lehet, hogy harcolnék érte a főnökömmel…

Milyen az élet Magdi anyus nélkül, hiszen évekig játszottak együtt, a két karakter szinte elképzelhetetlen volt egymás nélkül?

A családunkban is előfordult ilyen tragikus eset. Fel kellett dolgozni, az „élet megy tovább”. Zsóka kedves kollégám marad, lehet, hogy még találkozunk a szakma kiszámíthatatlan sűrűjében.

A való életben is jóban van a stáb néhány tagjával, vagy a forgatás befejeztével mindannyian szélrózsa minden irányába?

Egy egy telefon, néhány közös fellépés szinte mindenkivel összejön. De főleg a korban hozzám közelebb állókkal szorosabb a viszony. Bár ez ennek ellentmond, de Tihanyi Tóth Csabával évek óta nagyon jóban vagyunk.

varkonyiA2

A karaktere, Vili bácsi bizony nagy nőcsábász, hiszen alig hunyt el neje, máris új nőt vitt a házhoz. Mi a véleménye erről? Hasonló karakter Ön is a való életben, vagy eleinte nehézséget jelentett egy másik embert hosszú évekig megszemélyesíteni?

Nem nevezném Vilmost nőcsábásznak. Inkább egy váratlanul egyedül maradt öregedő férfinak, aki megrettent a magánytól, és nem tudja, mit tegyen. Tanácstalan és kétségbeesett. Én magam harmonikus házasságban élek immár 36 éve, az empátiámat a környezetemből származtatom.

Mostanában a tévében levetített epizódok alapján szerepe szerint Lacival egy versenylovat akarnak venni. Mennyire rajong Ön a sportokért, el tudná képzelni, hogy egy saját versenyzőt indítson a futamokon?

Volt egy két fogadásom az Ügetőn egy egy kollégával, még nyertünk is valamennyit. De ez a sport csak futó élmény – a foci a legkedvesebb nekem. Sajnos, csak a külföldi meccsek. De hogy erre komoly összeget… Még csak nem is totózom.

Mennyire azonosítják Vili bácsival az utcán, látszik a mindennapok során, hogy milyen nagy közönségkedvenc a karaktere?

Azonosítanak, hát persze… De aztán gyakran hozzáteszik a saját nevemet is – jelezve, hogy figyelnek rám. Nagyon jólesik a szeretet. Mindkét entitásnak

Mennyire bírja még a forgatással járó extra terhelést, mit gondol, meddig láthatják még karakterét a nézők a Barátok köztben? Ha esetleg úgy döntene, hogy befejezi pályafutását, a kiírás milyen módját választaná ennek a kultikus karakternek?

Bírom, bírom a terhelést. Persze, az évek múlnak, én egy teherbíró típus vagyok, lehet, hogy egyszer csak hopp – és annyi. Ahogyan a saját végemet, úgy a karakterét sem én választom meg.

Hogyan kell elképzelnünk Várkonyi Andrást, mint magánembert?

Sokat dolgozó, olvasó, utazó, érdeklődő értelmiséginek, akinek az életét jó ideje a sorozat uralja. De, ahogy mondani szokás: a kocsmáros nem issza a bort, hanem méri.

Nem is olyan régen készítettek el egy interjút egy magyar szakemberrel, aki azt nyilatkozta, hogy a magyar tévézés halott, mindenki pótolható. Mit gondol erről, tényleg ekkora lenne a baj?

Valószínűleg nem ugyanaz a szakember mondta, hogy a farkasréti temető tele van pótolhatatlan emberekkel. Én szerénységre intem a kollégáimat, a szakma tele van hullámhegyekkel és völgyekkel. Mindkettőnél tudni kell alkalmazkodni. A televíziózás jövője nyilvánvalóan az interaktív tévék, a választható adások közeli bevezetésével kezdődik. Az egy új kihívás lesz. Kíváncsian várom.

Kommentáld!

Exkluzív interjú Tenki Rékával, a Géniusz hősnőjével

 
Beküldte: RaulReal 2010 April 10, 15:54-kor a(z) interjú témába.

A magyar tévés ipart évek óta a hazai gyártású szitkomok uralják, így üdítő tényként üdvözöltük néhány hónappal ezelőtt, hogy az m1 felvette a kesztyűt és egy, a nyugati normához hasonló sorozattal próbált meg áttörést elérni, azonban a kampány hiányának következtében csak a szűkebb rajongók körében vált komolyan népszerűvé a Géniusz – Az alkimista című három epizódos miniszéria. Ennek apropóján volt szerencsénk pár nappal ezelőtt egy rendkívül hangulatos kávézóban elbeszélgetni az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartott Tenki Rékával, aki ambíciói mellett a sorozat kulisszatitkaiba is adott némi betekintési lehetőséget. Nem utolsó sorban pedig egy rendkívül intelligens és sikeres embert ismerhettünk meg személyében, aki a hírnév és csillogás mellett is ember tudott maradni a színészet kissé megerőltető és pörgő világában.

TenkiR_interju1

Egyre ismertebb lesz a neved idehaza, hiszen a közelmúltban olyan művekben láthatott a közönség mint a Poligamy vagy a Géniusz. Hogyan emlékszel vissza, mi volt az, ami elindított a színészkedés felé?

Mind az édesapám, mind a nagybátyám színházban dolgoztak és mellettük nőttem fel, de persze anyukám is nagyon szerette ezt az életformát, ennek köszönhetően pedig a szüleim a művészet nagy rajongói a mai napig, így bennünket is erre neveltek. Innen származtatható a művész-életforma iránti szeretetem, az meg hogy kifejezetten a színészkedéssel foglalkozzak, sosem volt eltervezve, szimplán mivel a színházi közegben mozogtam, ott éreztem igazán jól magamat. Így mindig is úgy gondoltam, hogy ebben a környezetben kell megtalálnom a helyemet és az érvényesülés lehetőségeit kutattam. Szerencsére sikerült.

Ki indított el az úton és biztatott, hogy van tehetséged hozzá és később foglalkozhatnál is főállásban ezzel?

Igazából sosem volt komolyabb mecénásom vagy biztatóm, hiszen kiskorom óta táncolok, emellett pedig ott voltak a vizsgák a színházban és utána drámatagozatos gimnáziumba jelentkeztem, de ezek érthető módon felelősségteljes döntések voltak, így a szüleimmel együtt hoztam meg őket. Általában úgy ment ez, hogy elmondtam nekik, mi is érdekel igazán, ők pedig utánanéztek, hogy vajon milyen lehetőségek lehetnek előttem, kiválasztották a lehető legjobbat, nekem pedig egyszerűen csak rá kellett bólintanom. Szerencsém volt, hiszen mindig mellettem állnak, így nincs is igazán szükség arra, hogy bárki biztasson. Próbálnak rávilágítani arra, hogy mi lenne a leghelyesebb lépés, de sosincs az, hogy ők irányítottak vagy belekényszerítettek volna szánt szándékkal valamibe.

Volt valaha példaképed, akinek a játéka esetleg komolyabban hatott volna a fejlődésedre?

Így kapásból Kerekes Éva nevét tudnám megemlíteni, aki az Örkény István Színházban játszik, őrá nagyon felnézek, de ez tulajdonképpen egy örökké változó folyamat, ugyanis darabról-darabra az ember új oldalát ismeri meg a színészeknek, és bizony könnyedén elámulhatunk a változáson, mondván hogy úristen, ő még ezt is lazán el tudja játszani?

A színházakban való szereplések mellett hogyan értékelnéd a tévés szakmát? Melyikben látsz több potenciált, amelyet érdemes lenne jobban kihasználni?

Az igazság az, hogy egy színész mindent szeretne kipróbálni, szeretünk mind színházas, mind filmes közegben mozogni. Nem mondanám azt, hogy egy nagyjátékfilm jobb egy színházi darabnál, hiszen számos jegyben mutat eltérést a két műfaj, de mégis ezeket sokkal többen megnézik, neadj isten még mozikba is kerülnek, így nagyságrendekkel szélesebb rajongói táboruk alakul ki. Tévéjátékot is jó forgatni, azonban ezek nehezebben jutnak el az emberekhez, akik a megrögzött szokásaiknak megfelelve kapcsolgatnak az egyes csatornák közt, ennek köszönhetően pedig nehéz őket elrángatni azoknak a rabságából.

TenkiR_interju2

A hazai, underground sorozatrajongók körében igazán nagy hisztériát váltott ki a Géniusz. Mit gondolsz, mi tetszhetett a közönségnek az eddigi legdrágább magyar minisorozatban?

Tényleg, ez most komoly? Tulajdonképpen kiváló partnereim voltak és nagyon képzett, tehetséges színészeket válogattak össze szerintem, egyrészt. Ezen kívül rendkívül jó technikai háttere volt a sorozatnak, hiszen a stáb egyes tagjain is nagyon látszódott az erőfeszítés, és hogy tényleg egy nagyszerű darabot akarnak létrehozni, és tulajdonképpen a legfontosabb a hit volt. Elhittük azt, hogy sikerülhet, így az operatőrtől és a világosítóstábtól kezdve mindenki olyan magas szintű munkát végzett, hogy egyszerűen csak ámultam-bámultam, olyan jelenetek születtek benne. Maga a képi világa is nagyon jó lett, de persze legfőképp a rendezőn múlt, aki szintén a szakma egyik elismert képviselője, tudta hogy mit akar, és képes volt az ötleteit tűzön-vízen keresztülvinni, történjék bármi. Úgy szólván jó csillagzatok alatt készült el a produkció, nekem csak ez volt a dolgom egy hónapig, és semmi mással nem kellett foglalkoznom, csak erre tudtam koncentrálni és ez is, mondanom sem kell, hogy mennyit segített. Ezen kívül nyár volt, a pécsi munkakörnyezet is jót tett, össze-vissza utazgattunk, szimplán nagyon-nagyon jó volt.

Sokan talán nem meglepő módon a magyar da Vinci-kódnak tartják a szériát, gondoltad volna hogy a némábbnak számító rajongók körében igencsak nagy tiszteletnek örvendő darab lesz?

Az a furcsa, hogy én egyáltalán nem éreztem, hogy valamiféle sikert váltott volna ki bármilyen közösségben is, mivel semmi visszhangját nem hallottuk ennek, hogy az embereknek mennyire tetszett, vagy hányan ültek le ténylegesen a képernyő elé és nézték végig a három epizódot. Jó, persze a családom tagjai megnézték, hiszen szüntelenül hívogattam őket, hogy ki ne hagyják és nézzék meg, de igazából újságokban vagy egyáltalán a közösségi médiában nem éreztem azt, hogy ez valamilyen szinten is megmozgatta volna az embereket, lehet hogy tényleg így van és azért vannak, akiknek komolyabban elnyerte a Géniusz a tetszését, azonban hozzám ez valahogy nem jutott el sajnos.

Nem is kapott olyan egetverő kampányt a sorozat, ami számomra például még mindig érthetetlen.

Pontosan, be volt annak idején harangozva, hogy érkezik a produkció, aztán egymás után le is adták az epizódokat, és nagyon kevesen tudták hogy lesz, és közülük is elenyésző mennyiségű ember volt tisztában azzal, hogy mikor és hol kerül adásba, mire pedig észbe kaptak már le is ment, és maximum online tudták újranézni a Géniuszt.

A magyar blogokon azért eléggé nagy hírverést kapott a sorozat, ezeket szoktad követni?

Nem igazán, tekintve hogy sokszor olyan vélemények és kritizálások olvashatóak főleg a kommentezők részéről, amikkel nem szívesen találkozik az ember, és csak elrontja a kedvét, hiszen rengeteget dolgozunk egy-egy mű sikeréért legyen szó színházi darabról, vagy tévés sorozatról.

A történet legjavát Pécsett forgattátok, mégis néhány jelenetet a kecskeméti Katona József Színházban kellett felvenni. Mi volt ennek az oka?

A mai napig folynak a találgatások, hogy végül mi volt a tényleges akadály, hiszen közben a Vígszínházban is megpróbálkoztunk annak idején a forgatás leszervezésével, azonban ha egy legfőbb kizáró tényezőt kellene mondanom, akkor az a pénz lenne. Olyan végtelenül magas bérleti díjat állított elénk az intézmény, hogy azt nem tudtuk sajnos kifizetni. Szerencsére ekkor jött a kecskemétiek felajánlása, akik végtelen szeretettel láttak minket és ráadásul reális árat szabtak meg az ott töltött időért cserébe.

TenkiR_interju3

A misztikus témájú sorozatban olyan ismert arcokkal játszottál együtt mint Stohl András vagy Alföldi Róbert. Mennyire sikerült beilleszkedni a stábba, kaptál hasznos instrukciókat a tapasztalt rókáktól?

Teljesen partnerként kezeltek szerencsére, nem volt semmi olyasmi benne, hogy lenéztek volna vagy ilyesmi, korábban az Alföldivel eddig egyszer beszéltem telefonon, Stohl Andrással viszont a Tűzvonal forgatása alatt már találkoztam, így őt onnan már ismertem. Úgy éreztem, hogy egyből úgy bántak velem, mintha közéjük tartoztam volna világ életemben. Együtt dolgoztunk, így egy csapatként kellett funkcionálnia a stábnak, és persze próbáltuk segíteni is egymást, a rendezővel pedig azon igyekeztünk, hogy kidolgozzuk, ki-mit és hogy csinál majd. Na jó talán volt valamennyi, de foghatjuk arra, hogy ilyen nagyszerű emberek mellett ez természetes. Abszolút rendesek voltak, és igyekeztek nem éreztetni velem, hogy fiatalabb vagyok náluk vagy ilyesmi.

Az általad alakított Kántor Júlia igazán pörgős, minden lében kanál egyetemista. Könnyű volt vele azonosulni?

Nem azonosultam vele komolyabban, azonban nagyon élveztem a forgatásokat, hiszen rengeteg történelmi halandzsát kellett megtanulnom, 300 oldalas forgatókönyv volt összesen a három epizód anyaga. Így a korábbi tapasztalatoknak megfelelően elkezdtem elölről memorizálni, de rá kellett jönnöm, hogy ez így nem fog menni. Össze-vissza kevertem a részeket és rájöttem, hogy egyszerűbb heti anyagokat bevésni.

Vicces jelenet volt amikor rohantál végig a kerten, miután rájöttél a nagy titokra.

Igen, azt én is nagyon imádtam, az egésznek a tetejében pedig még hozzá is adtam saját ötleteket, néhányszor el is hasaltam a nagy lelkendezés közepette. Sajnos ezeket kivágták, de nagyszerű momentum volt és jókat virultunk rajta. Emellett persze néha akadtak nehézségek a további jelenetek felvétele során, ugyanis a történelmi szövegek miatt számos alkalommal kaptunk röhögőgörcsöt. Tehát mutass egy embert, aki képes nevetés nélkül azt elmondani, hogy “Ó, nem Bodenburg Lajos 1882-es ostroma miatt zavarom!” – ilyet egy normális ember egyszerűen nem mond a hétköznapokban. Amikor pedig belenéztem a Robi szemébe ő is tudta, hogy mekkora hülyeséget beszélek, és nevettünk persze. Stohlnál is előfordult, amikor a cisztercita szót próbálta kibogarászni, végül úgy sikerült neki, hogy egy sarkot kiválasztott és annak mondogatta.

Mennyire áll hozzád közel a misztikus elemekkel vegyített krimi műfaja?

Amikor először elolvastam, szinte semmit nem értettem az egészből. Annyi megvolt, hogy elixír, örök élet, meg létezik valahol a Géniusz, aki nem hal meg, a lány pedig a történet folyamán belészeret. Abszolút az alapjait sikerült először felfognom a szituációnak, tulajdonképpen azonban erről is van szó dióhéjban. De egyébként imádom a kalandos műfaj képviselőit a mindennapokban is, de sajnos azzal megint csak nem vagyok tisztában, hogy mennyire fogták fel a nézők a cselekményt, mert eléggé sokat beszélünk benne, és helyenként bizony túl van spilázva. Abban a percben ez persze nem volt észrevehető, csak később, amikor kívülállóként láthattam az epizódokat.

Elégedett voltál a látottakkal?

Igen, igazából arra voltam leginkább kíváncsi, hogy amikor ugye forgattunk, a munkálatok során éreztem magamon, hogy na ez kevésbé sikerült jól, vagy éppen sokszor előfordult az ellenkezője is. Ez viszont olyan komoly viszonylatban szerintem nem volt észrevehető. Volt egy külön vetítés a stábtagoknak, ott láttam, de persze bújtam is a kanapé alá, körülbelül úgy néztem. Végülis pedig ahol jól éreztem magam, és felszabadultan játszottam, azokban a jelenetekben voltam száz százalékig elégedett magammal.

TenkiR_interju4

Ha úgy adódott volna, el tudtad volna játszani a sötét oldal főszerepét is?

Nagyon szívesen játszanék gonosz karaktert, azonban nem biztos hogy elhinnék rólam. Nem is tudom, ahhoz kellene azért egy olyan arcszerkezet, amely tökéletesen mutatja, hogy bármire képes lennék, hogy a jófiúk elbukjanak. Annyi tehát a kérdéses, hogyha odaállnék mondjuk a színpadra mennyire tudnám hitelesen előadni a szerepet.

Elég lezáratlan befejezést kapott a sorozat, így sokan további részekért kiáltottak kétségbeesve.

Ennek több oka is volt, hiszen valamennyire azért be kellett fejezni a történetet, azonban mégis tervben van, hogy folytatást kap a Géniusz, ennek köszönhetően pedig a készítők néhány szálat nyitva is hagytak, hogy az esetlegesen adásba kerülő további részek se fulladjanak érdektelenségbe. Személy szerint nagyon örülnék annak, ha visszatérhetnék ennek az alternatív jelennek a világába még néhány kaland erejéig. Kissé ez még a levegőben lóg, legfőképpen attól függ az egész, hogy mennyire tetszett a nézőközönségnek ez a hosszabb pilot. Arról viszont nekem sincsenek információim, hogy merre haladna tovább a történet a későbbiekben.

Mennyire vannak kihatással a szerepeid a hétköznapjaidra?

Leginkább észrevehető módon a próbafolyamat szokott kissé megviselni. Például miközben a Barbárok című darab előkészületei zajlottak, mi pedig gőzerővel dolgoztunk, még érzékenyebb voltam mint bármikor. Létezik ez a mítosz, azonban tulajdonképpen észre sem veszi az ember, hogy mit-miért mondott, csupán később tudatosulhat benne, hogy ezt azért nem kellett volna, így önkéntelenül azonosulok egy-egy karakter reakcióival, életszemléletével.

Mit tervezel a közeljövőben, hol láthatnak legközelebb azok a nézők, akik kíváncsiak lennének rád?

Nyáron, a strandon. Az igazság az egyébként, hogy ezt sosem tudhatja az ember. Annak idején kissé meglepetésszerűen ért az is, hogy behívtak a castingra, de aztán szerencsére simán ment minden, és egy nagyszerű produkciónak lehettem a részese. Júniusig játszom még a Barbárok című darabban, ott ha valaki még szívesen megnézné az alakításomat megteheti, aztán mi is szünetre megyünk, hiszen jön a nyár és kikapcsolódás.

1 Hozzászólás

The Pacific különkiadás: Exkluzív interjú Steven Spielberggel

 
Beküldte: RaulReal 2010 March 21, 16:05-kor a(z) interjú témába.

Számos alkalommal olvashattuk színészek, sztárok, producerek nyilatkozatait a blogon, így jó szokásunkhoz méltóan bővítenénk a csak itt olvasható anyagok sorát, hiszen a magyar HBO rendelkezésünkre bocsátott egy exkluzív interjúanyagot, amit a világszerte híres és elismert szakemberrel, Steven Spielberggel készítettek el Amerikában, a téma pedig természetesen nem más volt, mint a The Pacific – A hős alakulat, amely március 15-én idehaza is debütált, és alapvetően kijelenhetjük, hogy méltó utóda a korábbi klasszikusnak, az Elit alakulatnak. Persze inkább adjuk át a stafétabotot a minisorozat executive producerének, aki számos érdekességről mesél az alábbi interjúban.

spielberg_ex_1

Mi jut először eszébe, amikor meghallja a Második Világháború kifejezést?

A felnőtté válásom, és elsősorban az apám, aki a 490-es bombázó században szolgált a Kínát-Burmát- Indiát körülölelő hadműveletben. Ő volt az aki ellátott a háborúról szóló történetek legjavával annak idején, és a hősökkel teli, dicsőséges hadjáratok helyett inkább borzalmas veszteségekkel teli hadműveletekről, hétköznapi és jó emberek bukásáról mesélt. Szóba kerültek többek közt olyan témák, mint a hazafiság, a becsület diadala, és persze az olyan dolgok is amelyekről a legtöbben mélyen hallgattak. Gondolok itt az unalmas órákra, tájfunokra, valamint az alacsony morálra, ami közel olyan pusztító volt, mint az ellenség fegyvere. Persze mindezek nem olyan események és motívumok, amelyektől egy film például jó és az átlag nézők számára fogyasztható darabbá válik. De…ott volt ő is, és közreműködött az eseményekben, így pedig tagjává vált annak a csoportnak, amelyet mi csak a Legnagyobbak Generációjának nevezünk.

Miért határozott úgy, hogy készít egy újabb második világháborús minisorozatot Tom Hanksszel karöltve, csak ezúttal a csendes-óceáni hadszíntéren?

Amikor Tom Hanks és én úgy döntöttünk, hogy elkészítjük és adaptálás után a képernyőkre varázsoljuk minisorozat formájában Stephen Ambrose híres regényét, az Elit alakulatot, emlékszek arra, hogy bizony eszembe jutott, hogy nem csupán róluk kellene megemlékeznünk, hanem le kell rónunk egyszer tiszteletünket a csendes-óceáni hadszíntéren szolgáló veteránok emléke és ránk hagyott öröksége előtt is. Az apámnak és a nagybácsikámnak is tetszett ez az ötlet, ugyanis mindketten részt vettek a japánok elleni harcokban, amikor pedig vászonra került a Ryan közlegény megmentése című film, valamint az Elit alakulat is kifutott, szinte kórusban kérdezték, hogy “Mi lesz az Atlanti-óceán másik oldalán harcolt katonákkal? Az emberek állandóan az Európában szolgáló katonákat éljenzik rólunk pedig megfeledkeznek! Pedig mi is megtettük ugyanazt a hazánkért, mint ők!” Rengeteg levelet kaptunk háborús veteránoktól, akik amellett hogy gratuláltak a produkciókhoz, számon is kérték, hogy róluk miért nem készül hasonló mű. Olyan helyeken bizonyító ex-harcosok írtak, mint Peleliu, Pavuvu, Guadalcanal, Tarawa, Iwo Jima, a Salamon szigetek, Wake Island, vagy Midway.

spielberg_ex_2

Mennyire volt fontos, hogy a The Pacific eseményei valós alapokon nyugodjanak?

Annyi volt az egésznek a célja, hogy történelmileg hű és nem kétes értékű produkciót készítsünk el, igazi emberekkel történt valós eseményeket szerettünk volna minél jobban megvalósítani. A katonáknak ugyanis olyan ellenséggel kellett szembenézniük, akik komoly hadrendben vonultak fel, módszereik ismeretlenek voltak a szövetségesek előtt, hiszen például az amerikai sereg kiképzése teljesen más eszmék és szabályok szerint zajlott és zajlik manapság is. Ha pedig túl is élték az ütközeteket, olyan láthatatlan de valós ellenfeleik akadtak még, mint a malária, sárga láz, valamint az ellenséges körülmények okozta rossz közérzet, amely állandó feszültségben tartotta őket.

Mi akkor tehát a The Pacific igazi mondanivalója, a minisorozat lényege, amit a nézők felé közvetít?

Az emberi lélek. A történet az emberi lélek megpróbáltatásairól, és a belső háborúról szól, amelyet minden katonának meg kellett vívnia önmagában, legbelül, ahol senki sem segíthetett rajtuk.  Meg kellett magukat menteni azoktól a dolgoktól és borzalmaktól, amiket látniuk kellett a háború során és sajnos sokszor olyan dolgokat kellett cselekedniük, amivel egy egészséges ember lelkiismerete azonnal harcba kezd. Így nem volt más választásuk, minthogy a körülmények ellenére is megtartsák emberségüket, ami így az egymással való barátkozásban, viccelődésben nyilvánult meg. Mindezek után pedig ugyebár vissza kellett térniük a hazájukba, hogy folytassák vagy esetlegesen újrakezdjék életüket, ami a csatákban átélt élmények miatt keveseknek sikerült. Arról van tehát szó, hogyan is voltak képesek vagy éppen képtelenek később unokáiknak elmesélni, milyen is egy háború, milyen áldozatokkal, megpróbáltatásokkal és sikernek látszó bukásokkal is jár.

Tehát a The Pacific egyfajta tiszteletadási szándék részben azoknak, akik a csendes-óceáni hadszíntéren ontották vérüket a hazáért?

Ez a sorozat tulajdonképpen több dolgot foglal magába, mindenek előtt a vitézség és önfeláldozás eszméinek modernkori képviselője. Mindenek előtt azt akartuk, hogy megvalósuljon az a szándékunk, hogy a nézők ne csupán erre a néhány katonára és kalandjaikra emlékezzenek, de az ott harcoló százak, ezrek, millióra is, akiket habár nem láthatunk a történetben, mégis valamiféleképp jelen vannak, hiszen ugyanazokon a nehézségeken küzdötték át magukat, szembeszálltak a láthatatlannak vélt ellenséggel és bizony a lelki sebek, bajtársaik elvesztése sem maradt nyomtalanul az emlékezetükben. Ez a Pacific lényege, mi pedig csupán annyit tehetünk, hogy reménykedünk abban, hogy sikerül átadnunk végül ezeket a gondolatokat a nézőknek, akik hétről-hétre a csendes-óceáni alakulatokkal tartanak.

spielberg_ex_3

Mit gondol, sikerült végülis fényt deríteni és megmutatni néhány olyan végtelenül brutális elemet, amelyet a katonáknak túl kellett élniük és a harcok során meg kellett birkózniuk velük?

Igen, minden valószínűség szerint a nézőközönség tökéletesen beleélheti magát a körülményekbe, hiszen a nyomott, fülledt levegővel vegyített, ellenséges hangulattól és az ismeretlentől való rettegéstől áthatott világba próbáljuk meg elkalauzolni az embereket és persze ez a világ nem csupán számukra ismeretlen, de a katonáknak is, akik azonban éles helyzetben kerülnek szembe a problémákkal, nem pedig a karosszékben ücsörögve. A harcoknál és veszteségeknél jobban érintette és sok faktorban megnehezítette a túlélést, hiszen olyan tényezőkről beszélünk, mint a végtelen unalom, könyörtelen esőzések, térdig érő sár, valamint a csípős rovarok által terjesztett malária. Tudják, mit a Hollandiában és Franciaországban szolgálók tökéletesen tisztában voltak vele, mi is vár rájuk, a dzsungel egy arctalan ellenség volt, tulajdonképpen mint egy élő, lélegző és megkerülhetetlen organizmus. Az emberek pedig érezték, ahogy szimbiózisba kerültek a környezettel, ami mintegy elnyelte őket. Az esőerdők tehát közel olyan nagy ellenséggé váltak a katonák számára, mint a fák mögött rejtőzködő, saját és a szövetségesek vérontására kész japán haderő tagjai. A dzsungel rengeteg embert ölt meg a második világháborúban, így a minisorozatban is fontos szerepet kap majd. Úgy gondolom, hogy a rendezők és az íróstáb tagjai ezúttal is nagyszerű eszközökkel varázsolták a hadszínteret a képernyőkre.

A japán sereg olyan eszmékkel és módszerekkel harcolt, ami az amerikaiak számára addig ismeretlenek voltak. Mégis miben különböztek az európai front mumusaitól, a franciáktól és németektől?

Nos, a japánok komolyan hittek és hisznek manapság is a bushidoban, vagyis a halál előtti szégyen elkerülésében. Ugyanúgy harcoltak az országukért mint a németek, mégis a második világháború agresszorai voltak. A legtöbben ugyebár, akik a frontra kerülnek, a túlélésért küzdenek, a csendes-óceáni hadszíntér ellenségeinek azonban más taktikájuk volt. A sereg vezetői ugyanis tengernyi katonát küldtek a szövetségesek ellen, nagyjából abban a hadrendben, mint amit annak idején a Függetlenségi Háborúban láthattunk, így a veszteségekbe bele sem gondolva küldték halálba emberek százait, ezreit. A japánok tehát cseppet sem törődtek a túléléssel, így váltak igazán veszélyes ellenséggé, mivel a katonáink pedig kissé kiszorítva védekeztek, így közel sem volt könnyű az ellenállás. A keletiek pedig gondolkozás nélkül áldozták fel magukat a Császárért, és a már említett bushidoért is.

spielberg_ex_las

Az volt a Hős alakulat létrejöttének egyik célja, hogy a korábban megismert, az amerikai sereget hősiesen beállító eszményt is kissé megcáfolja, bemutatva hogy bizony az ellenség sorai közt is voltak hétköznapi, nem gonosz emberek is?

Ami azt illeti, visszafogtuk magunkat. Nem tettük meg azt, amit néhány szuperprodukció készítője gondolkozás nélkül a képernyőre varázsol, így próbáltuk nem csupán hétköznapi hősökként bemutatni a szövetségeseket, de az emberi oldalára is hangsúlyt fektetni a háborúnak, a legfontosabb tényező persze az volt, hogy ne lépjük át az emberi tűrőképesség egy bizonyos határát. Mindezek ellenére persze a The Pacific egy rendkívül brutális és megrendítő minisorozat, ami amellett hogy történelmileg megalapozott, becsületes is, és úgy mutatja meg a cselekményt, mintha mi is ott lennénk, akkor, a csendes-óceáni hadszíntér egyik japánoktól hemzsegő erdejében.

Milyen volt ismét Tommal dolgozni? Hasonló elképzeléseik voltak a minisorozat hátterének és történetének megvalósításában?

Tom és én olyanok vagyunk, mint egy két személyes Elit alakulat. Mint rendező-színész már a Ryan közlegény megmentésében is együtt dolgoztunk, majd később az Elit alakulatban folytattuk munkásságunkat, amely a második világháborút öleli fel, most pedig újabb állomáshoz érkeztünk el a The Pacificnek köszönhetően. Úgy gondolom, hogy igen, számos dologban megegyeznek az ötleteink, hiszen ugyanazt a hazaszeretetet és a veteránok vérétől gőzös háborúk iránti tiszteletet plántálták belénk szüleink, így képesek vagyunk átérezni és megjeleníteni milliók számára, hogy mit is jelentett a háború, és a szabadság védelmének feltétlen szolgálata.

Kommentáld!

Hazai sorozatkörkép: Interjú Balogh Edinával

 
Beküldte: RaulReal 2010 March 19, 14:38-kor a(z) interjú témába.

Kijelenthetjük, hogy új fejezethez érkezett blogunk, hiszen némiképp a hazai tévézésre is hangsúlyt helyezve a magyar sorozatok néhány szereplőjével vállalkoztunk interjúkészítésre, így a Barátok közttel kezdve teszünk egy kisebb kitérőt erre a területre. Tény ugyanis, hogy annak ellenére, hogy idehaza is láthatóak immár olyan sorozatok mint a FlashForward, vagy a Lost, mégis számos néző választja a hazai szitkomokat, ennek köszönhetően pedig az országos kereskedelmi csatornák is örömmel vetítik őket. Többek közt ennek, és a sorozat néhány kulisszatitkának érintésével próbáltunk meg Balogh Edinát, vagyis a sorozat Kingáját kikérdezve arról, hogyan is megy a forgatás, miért cserélnek le néhány arcot menet közben, illetve milyen szellem hat át egy-egy forgatási napot.

bkinterju1

2004-ben választottak be a Barátok közt stábjába, azóta is fontos, részről-részre visszatérő szereplője vagy a sorozatnak. Gondoltad volna akkor, hogy ilyen pályát futhatsz be? Mit gondolsz az általad alakított Kingáról?

Amikor bekerültem a sorozatba bele sem mertem gondolni, hogy Kinga karaktere ilyen sokáig része lesz a Mátyás király téren zajló eseményeknek. Mindig csak a következő évre koncentráltam, és koncentrálok most is. Nagyon boldog vagyok, hogy már hat éve játszhatok a sorozatban. Kingát nagyon szeretem, nagyra becsülöm a jóságát. Mindenkihez nyitottan, pozitívan közeledik, és ez egy olyan tulajdonság, amit én is szívesen megtanulok tőle.

Számos külföldi színésznőt (lásd Megan Fox) ér a vád, hogy csupán szépségükkel kápráztatják el a közönséget, tehetségnek viszont híján vannak. Mennyire tudod ezt a sztereotípiát leküzdeni a hétköznapokban?

Régebben rengeteget foglalkoztam azzal, hogy elkerüljem az ilyen fajta skatulyákat, aztán rájöttem, hogy nem szabad az energiámat erre pazarolni. Mivel maximalista vagyok, úgy gondolom, az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban végezzem el a rám bízott feladatot.

Tovább…

2 Hozzászólás

Karácsonyi interjú Lang Györgyivel

 
Beküldte: RaulReal 2009 December 25, 16:15-kor a(z) interjú témába.

Karácsonyi interjút készíthettünk a magyar zenei világ egyik hírességével, a mindenki által jól ismert Pa Dö Dö frontemberével. Nem meglepő módon a beszélgetés igen tömörre, pörgősre és provokatívra sikerült, így egy csapásra közelebb kerülhetünk hazánk egyik közszereplőjéhez, aki amellett, hogy alig tért vissza Amerikából, imádja a sorozatokat ezért mindig az AXN-t nézi és ha tehetné, szívesen beletekintene jövőjébe, legyen az pozitív, vagy lelombozó. A továbbiakban ezekről, és hasonló érdekességekről olvashattok, így érdemes végigböngészni a cikket így, az év egyik legszebb ünnepének első napján.

Lang2

RaulReal: – Nem is olyan régen értél haza Amerikából, milyen volt? Igaz, hogy a „tomboló” H1N1 miatt mentél ki?

Lang Györgyi: – Amerika függő vagyok. Egy évben kétszer, vagy háromszor megyek ki és azt hiszem, nem a H1N1 tombol itthon, inkább csak a hiszti.

RaulReal: – Hol töltötted a „vakációd”, miket láttál? Találkoztál esetleg egy ismert emberrel?

Lang Györgyi: – Nem találkoztam, de mintha láttam volna Joseph Fiennest beszállni egy limuzinba. Sokan voltak ott fotósok és kislányok visongtak. Egyébként pedig néztem Manhattan házait és gyönyörködtem bennük, továbbá vásárolgattunk Falusi Mariannal, ott legalább van a méretünkben minden.

RaulReal: – Egy korábbi netes interjúdban azt mondtad, hogy szereted a sorozatokat. Melyikeket követed?

Lang Györgyi: –  Elég sokat követek, a listába tartozik az AXN által vetített Sue Thomas, FlashForward, Vízizsaruk, David Letterman Show és a magyar sorozatok is más csatornákon.

RaulReal: – Említetted azt is, hogy ismered a Jövő emlékei című szériát. Mi fogott meg benne, illetve mit szeretnél látni a te saját kitekintésedben?

Lang Györgyi: – Ismerem és érdekesnek találom, hogy az ember beleláthat a jövőjébe még ha rossz is. Én magamat járó emberként látnám a legszívesebben.

RaulReal: – Hétről hétre nézed ezeket, vagy „darálsz” – magyarul rengeteget nézel egymás után – ?

Lang Györgyi: – Amikor tudom, akkor inkább felveszem videóra, mert olyankor sokkal töményebben lehet nézni.

Lang3

RaulReal: – Napi hány órát töltesz a képernyő előtt? Mennyi az a határ, ami után inkább félredobod a távirányítót és olvasol helyette inkább egy könyvet?

Lang Györgyi: – Változó, hogy mennyit. Nem a távirányító a függvénye az olvasásnak. A kettő jól megfér egymás mellett is. Mióta a videót feltalálták, nincsenek időhatárok.

RaulReal: – Nézel magyar sorozatokat? Mit gondolsz, a hazai mozgókép gyártást mi lendíthetné fel?

Lang Györgyi: – Igen, nézek. Egy csomó pénz már elég erősen felbolygathatná.

RaulReal: – Milyen érzés a képernyő túloldalán lenni, úgy hogy „hétköznapi” emberként szemléled a magyar celebeket?

Lang Györgyi: – Nem vagyok hétköznapi ember.

RaulReal: – Hogy viseled a kritikákat? Ugyanis egy médiaszereplőnek mindig meg kell birkóznia a negatív felhangokkal is. Egyszerűen leperegnek rólad, vagy van ami azért szíven üt?

Lang Györgyi: – Nem üt szíven semmi, de levonom a következtetéseket. Szeretem a kritikákat, mert lehet belőlük tanulni.

RaulReal: – Mi ad erőt abban, hogy mindennap életerősen és vidáman kelj fel, és ne add jelét semmi gyengeségnek?

Lang Györgyi: – Hogy nem minden nap beszélek újságírókkal.

Lang4

RaulReal: – Hogy készülsz a karácsonyra? Van esetleg olyan film, vagy sorozatepizód, amit ilyenkor újra és újra meg szoktál nézni…mintegy rituáléként?

Lang Györgyi: – Úgy készülök a karácsonyra, hogy idén először megfürdök.

RaulReal: – Körbejárod ilyenkor a családot, ismerősöket, vagy hogy kell elképzelnünk egy híresség karácsonyát?

Lang Györgyi: – Igen, körbejárom pont úgy mint más normális ember.

RaulReal: – Csendes ünnepléssel szoktad tölteni a december végét, vagy ekkor is pezsegsz?

Lang Györgyi: – Koncertet adunk a Blaha Lujza téren, mint ahogy sok éve mindig is.

RaulReal: – Újra belevágnál az éneklésbe és „viselnéd” a hírességek életmódját, vagy inkább átlagpolgárként tengetnéd az életed?

Lang Györgyi: – Persze, újra belevágnék!

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats