Luck – Egy mestermű 9 rész távlatából

 
Beküldte: tess 2012 June 30, 18:47-kor a(z) Luck témába.

Kissé ironikusnak hathat a címválasztás a Luck esetében, hisz az utóbbi évek egyik legmarkánsabb dráma sorozatát kaptuk meg a személyében, amitől sajnálatos szerencsétlenségek egész sorának köszönhetően idő előtt kényszerültünk búcsút venni. Pedig milyen szépen indult mindent, már a pilot után megkapta a 2. évados berendelést, a kritikusok is oda meg vissza voltak az évadtól, így látszólag semmi akadály nem állt David Milch előtt, hogy beteljesíthesse az élete főművének titulált sorozatot. Aztán egyszer csak jött az a fránya szerencsétlenség.

A sorozatot idő előtt már a két készítő David Milch és Michael Mann neve eladta. Ami viszont a tényleges pilot után következett kétségtelenül a non-plus-ultra csúcsát jelentette. Milch egyedi hangvétele és remekül felépített drámai párbeszédeit maximálisan kiegészítette Mann rendkívüli képi világa, ami egy magával ragadó atmoszférát eredményezett. Tették ezt egy olyan sorozattal, aminek kvázi nincs igazi főszereplője, sőt valójában nem is szól semmiről. A Luck sokkal inkább egy életérzésről szól, mint sem egy jól felépített történeti egységről. A fő mozgatórugó itt a lovak és azok szeretette, ami a társadalom minden szegmensében megjelenik. A script szép sorjában végigveszi a lóversenyek világának résztvevőit, meglepően belsőségesen ábrázolva enged betekintést ebbe a zárt, szabályokkal tarkított világba.

Olyan szereplőket hoz már-már intim közelségbe a sorozat, akikkel általánosságban nem is találkoznánk. A tulajdonosok mellett szerepet kapnak az állatorvosok, a zsokék, a bukik, a megrögzött fogadók, a lóversenyek egyszerű szerelmesei és még a maffia is. Ha úgy vesszük akkor a sorozat 4 nagyobb fő szállal operál, amik amolyan laza antológiai kapoccsal csatlakoznak egymáshoz. Érdekesség továbbá, hogy ezekből a fő szálakból egyik sem bizonyul dominánsabbnak, holott mindegyikben ott lakozik a potenciál. Gondoljunk csak frissen szabadult Ace-re és az ő jól megkomponált bosszúhadjáratára a helyi maffiával szemben, vagy ott van a Four Amigo együgyünek titulált, jobbára elesett és lecsúszott kollektívája, ami egyik percről a másikra tapasztalja meg a gazdagságot. És akkor még nem beszéltünk a zsokék mindennapi próblémáiról vagy a kissé zsémbes Escalante-ról, akik a lovak mellett új szerelemre is lel. Alapból mindegyik történeti egység életképes lenne külön külön is, de itt mindjárt négyet kaptunk alsó hangon.

A fajsúlyos drámai vonulat mellett nem szabad megfeledkezni a remek karakterizációról sem, ami nagyban köszönhető a parádés szereplőgárdának is. Ennyi tehetséges és persze nagy nevet ritká látni egy képernyőn, olyat meg mégritkábban, hogy szinte egytől-egyig életük nagy alakítását hozzák. Dustin Hoffman kvázi főszereplőként dominálta végig az évadot a bosszúra szomjas Ace szerepében. A karakterét a precízség, a komor melankólia és a szokatlan ridegség jellemezte, ami hirtelen tovaszált, akárhányszor a lóverseny pálya közelébe került. Ugyanígy Nick Nolte-ról is csak szuperlativuszokban lehet beszélni. Az a hit és erélyes családias szeretet, ami a karakterében kicsúcsosodik maga a mély drámázás csúcsa. Amolyan emblematikus férfias tartást sugároz, ami a finálét követően még jobban érvényesül. Persze ez a pozitív megítélés majdhogynem a teljes színészgárdát megilleti, így nagyon nem is mennék bele a részletekbe.

És ha már ennyiszer szóba került az emblematikus és „legges” jelző, akkor bizony meg kell említenünk Michael Mann nevét is. A rendező zseni és Milch között igaz elég sűrűn volt surlódás a forgatások alatt, de ez szemlátomást cseppet sem érződik a végleges produktumon. Mann ugyanis akármennyire is hihetetlen de totális szintézisben dolgozott az írók keze alá. A Luck egyedi vizualitása önmagában megérne egy misét. A nem hétköznapi képi világ meglepően jól párosult a lóversenyek dinamizmusával, ami nem egyszer mozifilmeket megszégíenítő vizuális élményt eredményezett. A drámaiság és a lüktető feszültség pedig egy kellemes szimbiózist alkotva szabadította fel az emberben nyugvó érzéki lényt, aki a szépség csodálása közepett képes elgondolkodni is a látottakon. Ugyanis hiába tűnhet unalmasnak és lecsupaszítottnak a történet, ha egyszer a felszín alatt meglepően mély mondanivalók szabaduknak fel.

Ezekután ember legyen a talpán, aki nem élteti a Luck-ot, ami a minőség és precízség diadalának is tekinthető ebben a megfáradt, jobbára túlhajszolt műfajban. Sajnos azonban ettől a mesterműtől ideje korán kényszerültünk búcsút venni, ami azért mégis csak egy fájó pont lesz sokak életében. Persze a készítők és az HBO fejeseinek döntése abszolút érthető, elvégre a 3. ló pusztult el a forgatások során, így kissé hiteltelenné is válna a sorozat a továbbiakban. Mert ugyan kérdem én, miként szólhat egy sorozat a lovak iránti mély szeretetről és elkötelezettségről, ha a forgatások közben sorban múlnak ki ezek a lények? Ennek a fájó kaszának persze ára is van, David Milch élete főműve így befejezetlen maradt, de mi még így is egy életreszóló élménnyel, egy igazi mesterművel lettünk gazdagabbak.

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Luck – Kezdett a sorozat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 30, 2:07-kor a(z) Luck,Pilot témába.

Néha tudni kell okosan dönteni. Miért? A Luck pilot epizódját az HBO leadta a Boardwalk Empire évadfináléjakor anno decemberben, így már cirka egy hónapja elérhető. Azt is érdemes tudni, hogy a kritikusoknak kipostázta a komplett első évadját, ami azért nagyszó, mivel eddig csak kétszer – a The Wire és a Band of Brothers esetében – fordult elő. David Milch és Michael Mann egy új világot tár elénk. A lóversenyzésről mindenki hallott, tudja mi az, akár egy-két szlengszó is ott a fejében (pl.: zsoké), de valljuk be: eléggé kisközösség követi figyelemmel az eseményeit, pláne ha európai szemmel nézzük; a magyarról nem is beszélve. És hiába van ott a fejünkbe az a pár kulcsszava, ha a jelentésükkel sem vagyunk tisztában. (Őszintén szólva: a GTA: San Andreas-játék keretében találkoztam a lóversenyzéssel. Akkor, amikor megcsináltam a „kisebb” vagyonom. Emlékszem mindig all in-re mentem, aztán ha nem jött össze, akkor Alt+F4 és betöltés újra. Mondjuk úgy, leleményesen kihasználtam az egyik rését a játéknak.) És hogy megválaszoljam a kezdő kijelentésem: nem akartam volna várni másfél hónapot a folytatásra. Jól döntöttem, így csak egy hetet kell!


Ritka számba megy, hogy egy sorozatot egyből a főcímmel kezdjenek, bár az HBO-nál manapság eléggé elterjedt, ezért is beszélek inkább teljességében (=all in, azaz kábel és országos egyben). Általában szoktak mutatni egy – max 2-3 – jelenetet, aztán úgy a 3-5. perc tájt berakják, legextrémebb esetben a 8-10. felé, de az tényleg extrém. A Lucknál másképp volt. Ezzel nyitottak. Nem is volt kérdéses, hogy be akartak inteni a (nagy csatornáknál megszokott) szokásoknak. Különcködtek. Ezzel a lázadással alapjáraton meg is vettek (meg azzal, hogy nem is spórolták el), pedig csak az első másfél percről beszélünk. Jah, nem csak azzal, hogy ezzel kezdtek, hanem azzal, ahogy összerakták. Ez is egy művészt, ahol kell a kreatívság, kell az összhangra adni. Zseniális képi világgal álltak elő, egyből megjegyeztem Stuart Dryburgh nevét, ahogy Dickon Hinchliffe-t, aki pedig a zenéért volt a felelős.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ódzkodtam tőle. A Treme-re emlékeztetett leginkább. Pontosan nehéz lenne meghatározni az okát, a miértjét. Talán a témának tudnám be. Lerí róla, hogy mennyire „elszigetelt” világot érint. A kritikusok mindenbizonnyal ódákat fognak róla zengeni. Rengeteg pozitív írás fog megjelenni napokon belül, viszont a nézőket kell meggyőzniük, és ez lesz az igazán nagyfalat. Hiába éreztem a pilotot teljesen összerakottnak, még is kevés nézőt jósolok neki, mert feltűnik a(z a fránya) Treme-effektus. Azaz effektus, amit az igényes sorozatnézők nem szeretnek, hiszen látják, ahogy elvérzik kedvencük. A Men of a Certain Age se érdemelt olyan sorsot, amilyent kapott. És még van egy-két ilyen. Nem a megfélemlítés a célom, inkább leírom azt, ami bennem van. A szomorú igazságot. Már az elején, hogy ezen változtatni tudjunk.

Beszéljünk kicsit a történetről. A lóverseny világában nyerhetünk bepillantás, illetve annak árnyvilágába, amit kevesen ismernek. Tetszik tudni, nem azzal kezdődik egy lónak a pályafutása, hogy megnyeri élete első versenyét, hanem a sok edzéssel, a gondos odafigyeléssel és hasonlóakkal. Láthatjuk, ahogy szeretgetik, tisztelik őket. Ezen kívül bepillantást nyerhetünk a külső szemlélőkön keresztül, akiknek életük-haláluk ez a szenvedély. Akik képesek ölni egy jó tippért. Akik néha jobban szívükön viselik az állatok jólétét, teljesítményét, életét, amint maguk a zsokék. Ott vannak az őket felkészítő lovászok, és persze a szerencsejáték megszállottjai, akik tetejében még iszákos, „magukból kivetkőzött” barmok is egyben, de így szeretjük őket. Basszus, nem is az emberek állnak a középpontban, hanem a lovak, hisz nélkülük ez így halott ügy. Ők a mozgatórugói a gépezetnek. Nélkülük az emberek csak porszemek a gépezetben. Elképesztő belegondolni, hogy David Mitch-elék mennyire nagyszerű dologba vágták a fejszéjüket. Mennyire komplex az egész, és mennyire fejben kell mindent tartani, mert egy aprócska hiba, és ott a baj. De nem lesz!


David Milch minőségi forgatókönyveket írt. Szenvedélye mára már. Olyan precízen szüli meg a párbeszédeket, mint Gordon Ramsay a legkiválóbb kajáit. Emlékszünk a Deadwood-ra? …Amit a (!) legjobb western sorozatként tartunk máig számon? Ott a John from Cincinnati is, amivel az elején meggyűlt a bajom, aztán berántott; mert ilyennel se ma találkozott az ember. És tudtátok, hogy Milch imádja ezt a sportágat? Ezért mondtam azt, hogy nincs mitől tartanunk. Ha ő nem, akkor ki lenne a legjobban tisztában az ott zajló dolgokkal? Kössük fel a gatyánkat, mert olyan rak le, ami előtt minden epizód végén, vagy kalapot emelünk, vagy meghajlunk, vagy csak szimplán újranézzük és elégedetten bólogatunk. Mellesleg összeeresztették a tűzet a vízzel, hiszen közte és Michael Mann között volt párszor összeszólalkozás. Részben ennek tudható be a 9 epizódos évad, hiszen az HBO általában 10-12-t szokott bekérni; és más is, de ebben nem folynék bele.

A képi világgal abszolút zsebre tett. Ha némafilmként néztem volna végig, akkor is ugyanúgy élveztem volna. Hozza azt a hatást, amivel rákényszerít (sokunkat) az újranézésére. A pilot alatt vagy 30-35 screenshot-ot lőttem, amelyeket úgy belepakolnák a kritikába, de nem lehet. A másik dolog: a különféle extrém kameraállások. Nekem a Detroit 1-8-7 köszönt vissza, amikor lehetet érezni azt, hogy talaj van alattunk, és az nem egy sík autópálya, amin egy kátyú sincs. Olyan érzés töltött el néhányszor, mint ha rajta ülnék a lovon. Mint ha egy harmadik, külső szemlélőként figyelném, hogy mikor akarnak lehagyni/megelőzni. A kanyaroknál a kamera is dőlt. Elképesztő odafigyelés jellemző ezen a téren is a rendező úrra. A versenyes jeleneteknél szabályosan görcsben volt a tenyerem, annyira izgultam. PEDIG EZ CSAK EGY SOROZAT…! És mégis! Ezt a hatást váltották ki belőlem többször.

Míg egy főzős reality-nél érzi képzeletben az ember az ízeket, addig itt a karaktereknek a különböző terhét. Számtalanszor játszódott le a fejemben, hogy mit tettem volna, ha alapesetben én kerültem volna hasonló szituációban. Legyen az egy pénzkölcsönkérés, vagy egy elégedett zsoké futam előtt. Mindössze 60 percről beszélünk, de olyan, mint ha több résznyi minőségi munkát sűrítettek volna bele úgy, hogy a rengetek pozitívumtól meg se látjuk a negatívumokat. Agyalok, mi nem tetszett, de nem jövök rá, így folytatom mással. A hangokra, a zenére, mint írtam fentebb, megint csak nincs panaszom. Ezzel díjat is lehet nyerni.

A szereplőgárdáról se feledkezzünk el. Csupa idősebb színész. Átfuthat a fejünkön, hogy miért ők lettek becastingolva, de rém egyszerű a válasz: mert ez a korosztály a legfőbb célközönsége a lóversenyeknek. Láttatok tizen-, huszonéveseket izgulni hasonló produkcióban? Nemigen! Dustin Hoffman díjat fog nyerni ezzel az alakításával, majd meglátjátok. Egész rész alatt nem tudtam hovatenni a karakterét. Teljesen külön életet él, mindezt úgy, hogy megállja a helyét. Mellesleg ne feledjük el azt a tényt se, hogy a két Oscar-díjat színésznek ez az első komolyan tévés szereplése. Hoppá! És még mellette megannyi kitűnő van jelen. Íme a komplett főszereplőlista: Dennis Farina, John Ortiz, Richard Kind, Kevin Dunn, Ian Hart, Ritchie Coster, Jason Gedrick, Kerry Condon, Gary Stevens, Tom Payne, Jill Hennessy és Nick Nolte.

A pilot forgatókönyve egyébként maga az a bizonyos szelvény volt, amit a négy úri ember megjátszott. Mennyire zseniális már ez is. Arra a papírfecnire, vagy mi is volt az, volt leírva a résznek tartalma. Elképesztő miniatűrségig lehet visszavezetni egy-két dolgot. Istenem. Minden részt szívem szerint szét cincálnék úgy, ahogy tettük az a Lost-tal.

Abszolút tetszett a kezdés. Remekül felépítették. Sehol egy holtpont. Gördülékenység jellemezte. Remekül ráérzett a rendező, hogy mikor kell váltani jelenetet, mikor lenne már sok az egyikből-másikból. A képi világ, a kameraállások, a zene, a hang, mind-mind levett a lábamról. Néha belecsempésztek némi humort is, mintha tudatni akarnák velük, hogy hiába szól minden a pénzről, ez akkor is egy játék, nem kell elveszteni a fejünket tőle, a józan ítélőképességünk. Érzésemre, tutira látni fogunk karakterfejlődéseket. Rámennek a lelki drámára is. A pilot úgy ért véget, hogy ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy akkor most miként lesz a későbbiekben. Azt meg pláne, hogy mi várható az évadzárásra.

Nézős. Nincs mese. Ezt nézni kell. Minden perce egy kincs. Ez a művészet emberek. Ilyen lerakni az asztalra. Sok író és rendező irigykedhet David és Michael rutinjára, zsenialítására. 1×02-ig szerintem még két szer meg fogom nézni. Muszáj lesz. Tökéletes szinte, de mivel Dustin karaktere eléggé homály volt számomra első nézésre, így ráfogom, miért nem lett az.

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

free web stats