Strike Back – 4. évad (Shadow Warfare)

 
Beküldte: tess 2015 June 2, 19:56-kor a(z) Strike Back témába.

Kétségkívül napjaink egyik furcsa és meglepő mód megkerülhetetlen trendje lett a B-kategóriás sorozatgyártás. Persze első blikkre ebben semmi szokatlan. B-sorozatok mindig is léteztek, sőt egyes piacok beálltak az ilyesfajta igények kiszolgálására. Elég csak a kanadai sorozatgyártásra, az egyre inkább elburjánzó kábeles szekcióra, vagy a régmúlt idők syndicate korszakának műremekeire gondolni. Az utóbbi évek brutális minőségi forradalma, a badass karakterek körüli hisztérikus rajongás, valamint a ’80-as – ’90-es évekre oly jellemző zsigerien minimalista dramaturg napjaink showrunner-i kezében úgy fest egy egészen kivételes műfajt testesítettek meg. Egy műfajt, ami lüktet a tesztoszterontól, fuldoklik az olcsó hím soviniszta buddy-movie-s beszólásoktól, már-már bicska nyitogatóan szexista és öncélú, de a maga módján kendőzetlenül szórakoztató, no meg látványos. Utóbbi mondjuk annyira nem meglepő, ha tényleg minden pólusából párolog az a bizonyos emporio. Na, ennek az idealizált műfajnak az elmúlt szezonok alatt számos képviselője feltűnt a képernyőn, de a koronázatlan királya azóta is változatlan, ez pedig nem más, mint a Strike Back.

strike-back-s4-a

Az a Strike Back, ami a maga módján rendesen kimaxolta a műfaj specifikus elvárásokat a 3. évaddal. Így aztán a rendezőből hirtelen showrunner-é avanzsálódott Michael J. Bassett-nek és írói- pirotechnikai kompániájának rendesen fel kellett kötnie a gatyát. Elnézve az évadot, ezt maximálisan véghezvitték. Elvégre tessék mutatni még egy ongoing sorozatot, ahol az IRA, az arab terroristák, az orosz maffia és a kolumbiai kartellek vállvetve szórják két kézzel, az ép ésszel felfoghatatlan mennyiségű skulót a Section 20-s részlegre. Miközben a kelet-európai eyecandy közösség legjava mindent elkövet, csakhogy egy nyúlfarknyi softporno-ba oltott tündökléssel beégesse magát a nézők retinájába. És ez az, ami már annyira infantilis és szürreális, hogy lehetetlen nem gyermek őszinteséggel rajongani érte!

– I just saved your arse!
– We’re upside down, Michael!

Persze a csatornától kapott note-ok és az újfajta készítői szemlélet csak tovább javított az összképen. Egyfelől üdvözítő, amekkorát a sorozat humor faktora fejlődött. Ráadásul, mindezt zsigeri, már-már a karakterek jelleméből adódó őszinteséggel követték el, mindennemű kínos, avagy épp karakteridegen próbálkozás nélkül. Igaz, ehhez nagyban hozzájárult a színészek közti remek összhang. Bassett készítői kreditje meg, úgy ahogy volt remek húzásnak bizonyult. A fajsúlyosabb karakterizációt, az életszagú döntések visszavonhatatlanságát egy instant, egyenletesen dinamikusan pörgő 10 órás akció mozira húzta rá. Merthogy látványos akció betétekből, hatásvadász rombolásokból ezúttal sem volt hiány. Mi több, a 4. évadra azt hiszem sikerült eljutni a költségvetési sapka csúcsára.

strike-back-s4-b

Sajnálatomra, ami működött az önkényes látványpornó oltárán, az kínosan elhasalt az írói kollektíva szintjén. A script csak úgy fuldoklott a logikátlan lépésektől, a kilométeres red herring oltásoktól és a megkerülhetetlen buktatóktól. Zubin Varla karaktere ugyan némileg elrugaszkodott a tipikus arab terroristás klisés benyomásoktól, de emblematikus főgonoszként mégsem állta a sarat. Arról nem beszélve, hogy a végére szerintem már maga is belebonyolódott a szerepébe. Milauna Jackson ízig-vérig tökös újoncnak bizonyult, de valahogy nem ütötte meg az előirányzott szintet. Akárcsak Rhona Mitra hattyúdala, ami leginkább egy félresikerült Homeland paródiának bizonyult. Mondjuk a kötelezően előirányzott vérfrissítésnek volt némi pozitív hozadéka is, elég csak Robson Green rutinos debütjére, avagy Tereza Srbová emlékezetes eyecandy karakterére gondolni. Ráadásul a záró akkordra mindketten visszatérnek!

Hmm…ilyenkor van ám igazán bajban a kritikus. Egyfelől ez a cirka 10 óra maga volt az instant akció eposz és látvány pornó megtestesítője. Másfelől viszont bosszantóan sablonos, olcsó és hatásvadász, magyarán minden, ami ledegradálja a műfajt a popcorn mozik szintjére. Viszont mindezt olyan egyedi badass légkörben, kivételes karakterközi interakcióval és chemistry-vel, valamint valami zsigerből jövő macsó belső, még épp hogy képernyőképes agresszióval képesek palástolni, hogy lehetetlen nem minden percét élvezni. Mert, ahogy James Bond-tól megtudtuk, a világ nem elég, de azért néhanapján valaki igazán kiszolgálhatja a tesztoszterontól fűtött igényeinket.

This entry has a rating of 4

1 Hozzászólás

Strike Back – Kezdett a 4. évad

 
Beküldte: tess 2013 August 25, 10:45-kor a(z) Strike Back témába.

Érdekes egy sorozat ez a Strike Back. Napjaink egyik legjobb ongoing akció sorozata, de maradéktalanul sosem voltam elégedet vele. Mindig volt benne kiaknázatlan potenciál, öncélú feszültség generálás és persze sablonos írói munka. Persze kamaradrámát nem kell várni egy tesztoszterontól fűtött akció sorozattól, de a „mindig van hova fejlődni” elv hatványozottan igaz volt az eddigi évadokra.

Viszont a 4. évaddal (a Cinemax számozása szerint csak a 3.) megcsillant végre egy halovány reménysugár. A 3. évad történeti komplexitás terén több mint elégségesen szerepelt, talán csak a mély karakterizáció hiányzott belőle. Nos, úgy tűnik a showrunner váltással ez is orvosolódni látszik. Michael J. Bassett kreatív irányítása már a premier kapcsán éreztette a hatását, aminek csak örülni tudunk. Kezdjük mindjárt azzal, hogy a történéseket végre nemzetközi vizekre terelték az unalomig ismételt Afrikai és Közel-Keleti helyszínek után. A Kolumbiai dzsungel igazi felüdülésnek bizonyult, ami a látványban és az országra oly jellemző sztereotípiák kisarkításával még jobban kicsúcsosodott.

Ugyancsak remek húzás volt a kapcsolati háló felborítása. Dalton magányos renegát akciója kellő potenciállal bírt, ráadásul a történések súlya is maximálisan érezhető volt. No és persze Rhona Mitra is megvillanthatta a színészi tehetségét, végre Dalton karaktere nem egy kétdimenziós katona a képernyőn. Philip Whinchester és Sullivan Stapleton továbbra is zseniális a két léhűtő gyilkoló gép szerepében. A közös nyaralás maga volt a buddy humor melegágya, ami szerencsére a folytatásra is megmaradt. Akció jelenetek közt olyan remekbeszabott egysorosokat képesek elereszteni, hogy az instant mosoly garantált. Plusz nagy úgy fest, Scott karaktere ebben az évadban felvesz némi drámai töltetett is. Az előzőben ugye Stonebridge próbálkozott hasonlóval, de jelen állás szerint Stapleton 2 rész után sokkal könnyebben birkózik meg a feladattal.

A script ahogy már megszokhattuk eszelősen pörgős, csak úgy hemzseg a jól megkomponált és látványos akció betétektől. A feszültség faktor robbanásig túlhajtott, az alkalmi fülledtséget pedig pár öncélúnak titulált eyecandy jelenettel sikerül bebiztosítani. Természetesen a sorozat realitása továbbra is erősen megkérdőjelezhető, de mintha a történéseknek jobban érződne a súlya. Kiváltképp igaz ez a konspirációs szálon, de korai lenne még bárminemű következtetést levonni.

A premier sokkal inkább az új szereplőkre volt kihegyezve, akik többé-kevésbé remekül vették az első akadályokat. Robson Green karizmatikus brit alakítása uralta a képernyőt. Philip Locke személyében végre egy igazi nagyágyút kaptunk, akitől a csapat tagjai is hitelesen tarthatnak. Zubin Varla megint csak ígéretes a nem éppen hétköznapi badass szerepkörben. Leo Kamalija karakterének az összetettsége már a premier alatt érződött, amit a készítők még egyfajta folyamatos kétszínűséggel és bizonytalansággal is megtoldottak. Ehhez mérten Milauna Jackson meglehetősen haloványan duruzsolt a DEA összekötő tiszt szerepében. Az eyecandy kikacsintását a 2. részben meg konkrétan nem tudtam mire vélni. Lyne Renee visszahozása ebbe a szerepkörbe telitalálat volt, de sajnos az öröm nem tartott sokáig. Ellenben nagyon úgy fest a Moszad ügynöktávozása jelentősen kihat majd Scott lelki világára is.

2 rész után tehát nagyon úgy tűnik, a Strike Back végre kezdi megtalálni az egyensúlyt, vagy legalábbis igyekszik csiszolni a hangnemén. Az alapozás korrekt volt, mentes a túlkapásoktól és a nagyzási hóborttól, pedig a 3. évad világmegmentése után simán beleeshettek volna ebbe a kreatív gödörbe is. Én mindenesetre bizakodom, hogy ebben az évadban végre karakterekre is futja a játékidőből nem csak az esztelen robbantgatásokra és vérfürdőre.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Strike Back – 3. évad (Vengeance)

 
Beküldte: tess 2013 March 29, 19:26-kor a(z) Strike Back témába.

A 3. évaddal a jelenlegi ongoing  akció éra zászlóhajósa egyértelműen a Strike Back lett. A Cinemax sorozatát lehet nagyon szeretni és persze legalább ennyire gyűlölni, de a nyers adrenalin hajhászását és a túlcsorduló tesztoszteron traktálását, illetve az ebből adódó instant szórakozási faktorát mégsem lehet firtatni. Sőt nem is kell, elvégre ez a sorozat soha nem a komplexitásával fog hódítani!

Viszont azt el kell ismernünk, hogy a 3. évaddal elég rendesen kiégett a sorozat, de legalábbis az írók biztosan. A script jellegzetesen nagyot akart markolni, ami kezdetben még működőképesnek is bizonyult. A 2-2 részes story arc-ok tömörítése meglepően jól sikerült és a tempó is viszonylag feszesnek és gördülékenynek volt mondható. Ráadásul Knox rafinált terve Afrika meghódításáról merőben eredeti húzásnak tűnt. Azonban a katonai puccsal vagy pontosabban annak hiányával, mintha elvágták volna a kreatív szálakat.

Hirtelenjében felborult a kényes egyensúly a két fél között, így idővel nem volt súlya a történéseknek. A Section 20 emberei túléltek mindennemű ellenük irányuló támadást, míg Knox minden bokorból előrántott egy újabb szövetségest. A kreatív lejtmenet egyértelműen a fináléban és az azt felvezető részben csúcsosodott ki, amikor is az írók nyilvánosan összecsapták a szálakat. Pedig aztán félidőben csak úgy tobzódtunk a remek side questekben. Ott volt Matlock hajtóvadászata a robbanófejekért, Knox Zimbabwei puccsa Lutulu-val vagy a Stonbridge nemesisévé váló Hanson örökös macskaegér harca. Tipikusan az írók addig csavarták az amúgy ígéretes sztorit, míg a végére már nem tudtak belőle épkézláb módon kikeveredni.

Az évadot szokás szerint a Philip Whinchester – Sullivan Stapleton páros, illetve annak túlcsordulni soha nem tudó buddy humora és ugratása vitt el a hátán. A menet közben bekúszó karakter árnyalási kísérletek és a viszonylagos hitelesség pedig csak hab volt a tortán. Nincs mese, a két színész remekül érezte egymást és erre az írók is gyakran szerettek alapozni. Rhona Mitra ugyancsak emberes főnökasszonynak bizonyult, habár a karakterén lehetett volna mit szépíteni. Kiváltképp igaz ez a teljes Section 20 kollektívára, ahol sokan előtérbe kerültek, de ez rendre egydimenziós karakterekkel párosult jókora öncélúsággal. És ha már öncélúság, akkor Sinclair sokkolónak szánt halálát is ide kell sorolnom.

Ellenben a badass szekciót rendesen felépítették. Conrad Knox karaktere meglepően összetettre és klisémentesre sikeredett, igaz ehhez nagyban kellett Charles Dance kifinomult alakítása. Sajnáltam is, hogy az évad végére a készítők ennyire nevetséges irányba mozdították el a karakterét. Vincent Regan szintúgy emlékezetes ellenlábasnak bizonyult Matlock szerepében, ráadásul a karakterét is remekül tudták árnyalni a végére. Valami hasonló lehetett a célja az íróknak Shane Taylor esetében is, de sajnos Hanson karaktere nem tudott kilépni a tipikus badass szerepkörből. A fináléban látott érzelgőssége pedig abszolút karakteridegen húzásnak bizonyult, akárcsak Stephanie Vogt aljas karakterének elpocsékolása.

Szerencsére a sorozat high-octane mentalitása cseppet sem adapt, így az akció betétek és a feszültség faktor folyamatos generálása látványos végterméket eredményezet. Tipikus tesztoszteron bomba, ahol két akció közötti feszültséget öncélú szex jelenetekkel tudtak csak hatásosan feloldani. Ezzel persze nincs is baj, csakhogy az elején egy sokkal ígéretesebb koncepcióval indultunk. Részint a sztori adagolását kellett volna felezni (elvégre ebből 2 évadra is futotta volna) vagy az epizódszámot kellett volna visszavenni. Mondom kár érte, mert az instant szórakozáson túl ebben az évadban tényleg volt zsigeri potenciál, csak sajnos az írók nem mindig ott voltak bevállalósak ahol az a leginkább kellett volna.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

Strike Back – Röpte a 2. évadról

 
Beküldte: tess 2012 September 21, 10:31-kor a(z) Strike Back témába.

Ritkán fordul elő egy angol sorozattal, hogy amerikai tőkétől és kreatív irányítástól tökösebbé, sőt egyenesen életképessé váljon, de a Strike Back esetében pont ez történt. Az ugye köztudott, hogy a 2. évad készítésébe beszállt a Cinemax, ami végül egy kvázi reboot-ot eredményezett. A minőségre mondjuk az 1. évad kapcsán sem lehetett panaszunk, de ezt a folytatásnak mégis sikerült hatványozottabban túlszárnyalnia. Nincs mese, nagyon úgy tűnik megtaláltuk a post-24 éra királyát!

Ahhoz képest, hogy kvázi reboot-tal van dolgunk a történet mondhatni ott folytatódik, ahol abba maradt. Vagyis pontosabban majdnem ott, elvégre John Porter halott. Két korábbi bajtársa pedig arra szövetkezik a titkos brit osztag, a Section 20 berkein belül, hogy megbosszulják a halálát és semlegesítsenek egy Latif nevű terroristát. Önmagában ez adja a sorozat gerincét, ami a régi formátummal dolgozik továbbra is. Vagyis 2-2 részenkénti random diktátorbuktatást kapunk a harmadik világ országaiban, miközben a részeket lazán ugyan, de mégis összeköti az átívelő sztori.

Mint már említettem a Cinemax képbekerülésével nem csak a sorozat szerkezete változott meg, hanem a hangulata is. Mondhatni redesignolták és ezzel együtt sokkal popcornosabbá alakították a szériát. A budge megemelkedésével nem csak a részek száma nőtt, hanem érezhetően javult az akcióbetétek minősége is. Mondhatni igazi high-octane agymenését kaptunk, amit ráadásul kőkemény tesztoszteron bombával is sikerült színesíteni. Az 1. évad komolysága és realitása ugyanis teljesen eltűnt, a helyét most sokkal inkább buddy-movies elemek vették át, no meg a féktelen őrjöngés. Most komolyan, egy Paul Verhoeven filmben nem hullik el ennyi ellen, mint itt 40 perc alatt.

Az instant akcióbetéteken és a laza szerializáltságon túl a sorozat fő mozgatórugóját a két főszereplő folyamatos élcelődése és ugratása adja. A poénok többsége roppant alpári, sőt egyenesen hím soviniszta, de köszönhetően a Damien Scott és Phillip Whichester közti remek chemistrynek ezt észre sem vesszük. Mind a két színész amolyan jó állású karakterszínész baltával szabott mimikai érzékkel, de legalább hihetetlen mód érzik egymás rezdüléseit, amit az írók szépen ki is használnak a velős egysorosokkal. Ettől függetlenül viszont Richard Armitage nekem nagyon is hiányzott a képből.

Továbbá sajnos meg kell említenem a túlzott öncélúságot is, ami az utóbbi időben nem jellemzett ennyire sorozatot, mint a Strike Back esetében. Itt főleg a felnőtt tartalmak sulykolására gondolok, ami egyértelműen a Cinemax öröksége, elvégre a csatornán a mai napig futna softcore sorozat próbálkozások is. Így aztán ne lepődjünk meg, ha minden részre jut pár eyecandy, akik vagy random mód egy szál csöcsben rohangálnak vagy fülledtnek titulált softcore jelenetekben szexet imitálnak. Ja és itt jegyezném meg, hogy ebben a cseppet sem dicséretes kasztban hazánk lányai vitték magasan a prímet. Simits Zsuzsa mellbedobásos szereplése azóta is a retinámat égeti! Akárcsak a túlzott erőszak ábrázolása, de azt mondjuk, egy akció sorozatnál még el lehet viselni.

Így aztán gondolom, nem lepek meg senkit, ha azt mondom, hogy a Strike Back egy kőkemény akció sorozat, szigorúan a férfiakra szabva. Mélyenszántó gondolati egységekről ne is álmodjunk, ellenben aki ’80-as – ’90-es évek korhatáros akció moziijain szocializálódott mondhatni kötelező darab.

This entry has a rating of 4

4 Hozzászólás

Strike Back – Ez volt az 1. évad

 
Beküldte: tess 2011 August 21, 14:10-kor a(z) Strike Back témába.

Szemlátomást a brit sorozatos éra revolúciója tovább dübörög, elvégre egy újabb hiánypótló műfajt sikerült úgymond megújítaniuk. Jack Bauer távozásával a minőségi, high-octane akciósorozatok kedvelői heti apanász nélkül maradtak, de szerencsére itt van nekünk a Sky One új üdvöskéje a Strike Back, ami egészen korrekt iparos munkának ígérkezik még az amerikai popkorn produktumokon edződött nézők számára is.

Az 1. évad jó brit szokáshoz híven csak 6 részes lett, ám az alacsony epizódszám szokás szerint feszes és tömör történetvezetést tett lehetővé, ami végül 3 tv film hosszúságban öltött testet. A történet középpontjában John Porter áll, aki a SAS egyik renegát egységének a vezetője az Iraki offenzíva idején. Az egyik küldetése viszont balul sül el, ami 2 társa életébe kerül. A megtört és összezavarodott Portert ezután leszerelték, ám 7 múlva újra esélyt kaphat rá, hogy egykori bűnei alól feloldozást nyerjen…

Elaine Pyke és Andy Harries producerek kiváló alapanyaghoz nyúltak Chris Ryan regénye kapcsán, ami kellőképpen realisztikus, izgalmas és nyomokban tán még politikai töltettel is megáldott. Brit sorozat lévén itt az MI:6 ügynökség Section 20 alosztályának a munkálatait láthatjuk a 24-ből oly ismerős tálalásban. Vagyis lesznek jobbára egyszemélyes, lehetetlennek ígérkező küldetések, látványos akcióbetétek, burkoltan némi politikai állásfoglalás és persze nyomokban némi családi érzelgős maszlag is, lévén a katona ettől marad ember.

A sorozat legnagyobb vonzereje – a hiánypótlás mellett- kétségtelenül a brutális realitása, ami nemegyszer sokkolóan tud hatni a nézőre. A készítők éppen ezért nem is a légkondis stúdióban dekkoltak, hanem kivezényelték a stábot a terepre. Az eredmény pedig mondanom sem kell magáért beszél, a monstre Dél-Afrikai táj változatossága, a tű éles HD képminőség és a végletekig kidolgozott akciójelenetek egyszerűen ütnek. Vagy pontosabban a nyers férfierőt sugallják. Azért meg külön jár a pont, hogy az alacsony költségvetést nem olcsó CGI betétekre pazarolták el, hanem kevés, ám de annál inkább minőségi akcióbetétet finanszíroztak belőle. A robbanásokat különösképpen ki kell emelnem, amik szemet gyönyörködtetően látványosak és persze részletesek volt. Pont mintha valami nyári blockbuster moziból kölcsönözték volna őket.

A remek tálalást aztán már cseppet sem volt nehéz feszes tartalommal megtölteni, amivel az írógárda játszi könnyedséggel elboldogult. A percek csak úgy peregtek, egyik rész követte a másikat esélyt sem adva az esetleges üresjáratnak. Sőt, mindezek mellett sikerült némi politikai attitűdöt is csempészni a sorok közé, ami szokatlanul nyersen mód végig állást is foglalt az aktuális kérdésekben. Persze a hangsúly végig katonai és a taktikai részen volt, így erre csak tényleg azok figyelhettek fel, akik képesek voltak túllátni a tesztoszteron nyújtott látványorgián és a bad-ass mentalitáson.

Szereplők terén már kissé árnyaltabb az összkép, de végső soron itt sincs okunk panaszkodni, lévén anno Jack Bauer sem a komplexitásával nyerte meg magának a világot. A főszereplő Richard Armitage hozta a kötelező katonát, pont annyit amennyit megkövetelt a szerep és pont. Erős és markáns karakter volt az övé, csak sajnos néhol nagyon is sekélyes. Itt említeném meg a botrányosan gyenge családi szálat, amit aztán a készítők szerencsére jegeltek a második harmadtól. Helyette jött flegma csődör szerepkör, ami még inkább közröhejesebbnek bizonyult. Sajnos azt kell, mondjam a készítők minden kísérlete a karakter árnyalására kudarcba fulladt.

Az egyedüli működő dolog az a bizalmatlanság volt Andrew Lincoln (The Walking Dead) karaktere kapcsán, aki viszont zseniálisan hozta a kétszínű kormányügynököt és ex-társat egy személyben. Végig ott motoszkált a karaktere körüli bad-ass hajlam, de a készítők végül nem merték meglépni a nyílt szembenállást. Helyette sokkal lightosabban, sőt egyenesen klisére hajazóan oldották meg a kettejük feszült kapcsolatát. És itt jön a képbe a némileg csalódást keltő cliffhanger, ami ugye elővetíti a folytatást is, de ezt most a spoilerek miatt hanyagoljuk.

Összességében tehát a Stirke Back úgy kellett az akció betéteken edződött hím soviniszta törzsközönségnek mint egy falat kenyér a 24 távozását követően. Részemről maradéktalanul elégedett vagyok a végleges produktummal, ami akárhogy is vesszük kilóra veri az igen csak felszínes The Unit-ot is. John Porter személyében tehát megvan a következő Jack Bauer-ünk, kár hogy nem sikerült a karakterét egy kicsit tovább gondolni. Ez az egyszemélyes hadsereg meg hogy minden hadszíntéren van egy gyerek akit meg kell menteni kissé elcsépelt megoldás már. Szó se róla működik, de azért a britek mindig a radikális változtatásaikról voltak híresek, ami most jelen esetben a tálalásban tetten érhető.

This entry has a rating of 4

1 Hozzászólás

free web stats