Az utóbbi évek bevett rutinjává vált, hogy az HBO kreatív reklámkampánnyal támogatja meg a True Blood-ot, valamint az is, hogy Allan Ball általában ott folytatja a történéseket, ahol abbahagyta, de ez a széria most a 4. évadnál megszakadt. Egyrészről a kampány csapnivaló volt, nem igazán nevezhettük kreatív kikacsintásnak. Másrészről Ball nagyívben tett mindenkire, nyitva hagyta az ajtót és inkább ugrott egy évet. Fck!!!

Néhanapján azért elbeszélgetnék Allan Ball-al, akinek meglehetősen érdekes elképzelései vannak az in medias res-ről. Sookie látszólag a paradicsomban találja magát, mi meg rögvest a pokolban, amikor nem folytatódik Bill és Sophie Anne összecsapása. A gyógyszerek aztán ténylegesen akkor gurulnak csak el igazán, amikor Ball prezentált nekünk egy elavultnak is nehezen nevezhető CGI mizériát és a néhai Stan Winston gyakorló éveiből örökül hagyott maszk panoptikumot, ami arra lenne hivatott, hogy sokkoljon minket az új főszállal, vagyis a borszorkákkal.

Az érces kezdésből gondolom kiderült, hogy totális WTF-momentummal volt dolgunk, csakhogy a másik végletről. Ez igazán nem talált be, akárcsak az 1 éves időugrás sem, ami mellesleg Sookie életéből teljesen kimaradt. Vagyis ő még a 3. évados sebeit nyalogatja miközben mindenki más tovább lépett. Lényegében a premier a többiek újboni bemutatására ment el javarészt. Görcsösen végigveszi az összes szereplőt és az életükben beállt változást, ami így elsőre teljesen felszínesnek és hatásvadásznak hatott.

Az egyedüli életképes szál természetesen a két vámpíré, de hát persze hogy velük foglalkozik a legkevesebbet a forgatókönyv. Azt már az elején látni lehetett, hogy Bill-el nincs minden rendben, aminek kivételesen örülni is tudok. Végre mellőzték azt a mesterkélt érzelmi kötődést Sookie irányába, így a látványosan nem működő chemistry most végképp eltűnt. Ugyancsak Bill nevéhez köthető a rész végi sokkoló cliffhanger is, amit már sejteni lehetett, vagyis új királya van Louisiana-nak. Eric karaktere most valamivel háttérbe szorult, így csak jobbára egy remek monológra futotta, ami tovább mélyített Alexander Skarsgard renoméját, no meg persze némi asszisztálásra Anna Paquin kötelező évadkezdő pucérkodásához.

A sorozat gerincét ugye eddig jobbára a mellékszereplők adták, akik azért érdemben mindig hozzátudtak tenni valamit az évadokhoz. Most viszont a totális kreatív hanyatlásban tobzódnak. Jason még csak-csak elment, de a többiekkel látványosan nem tudtak mit kezdeni. Sam egyszerűen csak cameozott, Tara pedig maradt a fülledt erotikus szerepben, de mivel eddig rekord mennyiségű faszit fogyasztott 3 évad alatt, így a készítők most egy nővel dugták ágyba. A kényszeresen savanyú röhögés viszont akkor jött, amikor Andy-ből narkóst csináltak. Ezek után van még lejjebb?

Persze közben azért futotta némi alapozásra is, lévén valamiről úgy is szólnia kell a 4. felvonásnak. Ezek közül mindenképpen Lafayette varázslós kikacsintása, Jason elrablása és Bill új énje adhat bizakodásra okot. Másrészről tutira vehető egy erős flashback éra is, lévén előbb vagy utóbb, de a készítőknek meg kell magyarázniuk azt a kimaradt egy évet.

Az évad tehát elkezdődött, bár most abszolút nem olyan iramban, mint azt tette egy éve. A történések jelenleg nem az én szájízem szerint alakulnak, de hát van ilyen, meg mint ismeretes a sorozat majd az 5.- 6. rész környékére pörög fel úgy istenesen szóval ne írjuk le. A potenciál most is adott volt végig, csak jól kell kihasználni. Ellenben a remek atmoszféra most valahogy mégis elmaradt. Hiányzott az túlfűtött déli hangulat, ami megszerette velem  a sorozatot, bár ezt tudjuk egyenlőre be a csapongó történetvezetésnek. Mindezek ellenére a sorozat 5,424M nézővel nyitott, ami ugye kicsivel kevesebb az 5,44M-s über szám a remek 3. évadból, de így sem lehet oka panaszkodni az HBO-nak.

Érdekes egy dolog a 3. évad a sorozatok életciklusában. Általában ez az évad osztja meg a legjobban a rajongókat és általában ez az évad az, ami olyan magasra teszi a mércét, hogy ezután csak a hanyatlás következhet. Számtalan példát tudunk erre mondani, de a lista most bővült eggyel, elvégre a True Blood is beállt a sorba. Allan Ball ismételten bebizonyította, hogy zsenije határtalan és ha csatorna nem korlátozza döntéseit, akkor bizony sorra képes termelni a WTF-momentumokat. Az HBO meg mint tudjuk nem szívbajos általában.

A 3. évad alapjába véve tovább folytatta a 2. évados menetelését, Ball csak kevés változást eszközölt, amik viszont rendre megosztották a kritikusokat. Továbbra is maradt a komplex, több szálon futó történetvezetés, amit okosan egy-egy karakter köré írtak. Így hirtelen egy roppant szerteágazó mezsgyével találkoztunk, ami a játékidő szempontjából igen csak kockázatos vállalkozásnak bizonyult. Szerencsére Ball most meghagyta a központi szálat végig Sookie és a vámpírok kapcsolatának. Ebből adódóan a játékidő jelentősen lecsökkent a többi szálnál, ami az esetek többségében kapkodó, nyomokban hatásvadász fércmunkához vezetett. Arról nem is beszélve, hogy ezek a szálak vagy ismételték magukat vagy látványosan nem tudtak mit kezdeni velük.

Szerencsére a főszállal mint olyannal nem volt gond, elvégre töretlen lendülettel és minőséggel menetelt végig. Az írók szokás szerint megint csavartak egyet az eddig megismert világon és szépen kibővítették azt. Szerephez jutottak más alakváltók is, megjelentek a vérfarkasok és bemutatkoztak a tündérek. Az embernek ez hirtelen sok lehet, elvégre a sorozattól a véres realitást szoktuk meg, de szerencsére itt sem volt probléma. Végig korrekt volt az adagolás aránya, látszott a gondosan felépített szerkezet, ami sorra szállította a súlyos cliffhangereket.

Kedvező változásokat eszközöltek a szereplők táján is. Kevesesebb Sookie és Bill féle nyavalygás volt, aminek csak örülni tudok, elvégre a chemistry továbbra sem működik a két színész közt. Anna Paquin meztelenkedése meg az igazat megvallva kezd már unalmas lenni. Ellenben dicséretes húzás volt Erik karakterének az előtérbe helyezése. Ha úgy vesszük férfi fronton most sokkal inkább Eric dominált és nem Bill. Ennek megfelelően Stephen Moyer fakó képét kicsit jegelték, Alexander Skarsgard meg végre megcsillanthatta zsenijét. Hihetetlen jól fel volt építve a karakterek, mind a flashbackek, mind az érzelmi szálak a helyén voltak és néha még Godric is betársult mellé némi jutalomjátékra.

Az évad ásza viszont kétségtelenül Denis O’Hare (Brothers & Sisters, The Good Wife) volt, aki parádésan hozta a nárcisztikus és hataloméhes 3000 éves vámpírkirály Russel Edgington-t. Az biztos, hogy az ő karaktere nélkül az évad nem lett volna ilyen ütős. Az írók is meglepően jól bántak a karakterével, hisz a létező összes vámpír szálba beleszőtték. Ott volt ugye Eric nemeziseként, Mississippi királyaként, valamint a vérfarkasok titkos uraként is. Komplex karakter volt, ami a kegyetlenség mellett nem egyszer a morbid humor forrása is volt. Gondoljunk csak a híradós ámokfutására, amikor bő 2 percig hadonászott egy kitépett gerinccel, majd a mondandója végén felkonferálta az időjárás jelentést. WTF momentum a javából!

És ha már emlékezetesebb alakítások akkor érdemes megemlíteni pár visszatérőt is, akik rendre igen csak magasra helyezték a mércét. Evan Rachel Wood továbbra is hozta a szexi dög szerepkört, akire aztán a végén egy egészen érdekes átívelést hoztak a készítők. Meglepően tág szerepkörben tért vissza Jessica Tuck is, akit eddig csak a tv-ben felszólaló lelkes vámpíraktivista Nan Flanagan ként ismerhettünk. Az írók viszont most egy korrekt politikai szálat kanyarintottak köré, ami végső soron is remekül prezentálta a vámpír rendszer működését. Visszatért Zeljko Ivanek (The Event, Damages) is a gyűlölt bad-ass Magister személyébe egy utolsó jutalomjátékra. Hiába, a pasasnak ez a szerep a vérében van, sajnáltam is amikor lerepült a feje. Ugyancsak remek alakítást nyújtott Kristin Bauer is, akiről végre több infót is megtudhatunk, főleg az Eric-kel közös múltjukról.

Ellenben az állandó mellékszereplők most csúfosan leszerepeltek. Vagyis pontosabban az írók, mert hát látványosan nem tudtak mit kezdeni velük. Lafayette dílerkedése pont olyan érdektelen volt, mint a viszonya egy varázslóval. Sam családjának felbukkanásában még volt némi potenciál, de az is gyorsan tovaszállt és inkább valami eredet históriát boncolgattak nekünk az írók. Arlene terhessége meg kb. annyira volt idegesítő mint Tara újabb pasizása. Amúgy nem fér a fejembe miként voltak az írók képesek újra meglépni ezt Tara karakterével, elvégre már az előző két évadban is elsütötték ezt a poént. Szó se róla James Frain (The Cape) tökéletes választás volt a zavarodott és sérült Franklin szerepére, de hát ez is csak egy kihagyott zakó maradt. Akárcsak Andy és Jason, akik remek párost alkottak a 2. évadban. Az ott  látott kellemes déli tahóság most hirtelen elillant, a helyét a terhes erőlködés váltotta fel.

Mindez a negatívum viszont eltörpül Ball zsenije mellett, aki végig száguldó tempót és betegesen fülledt atmoszférát generált. Az eddig is magas ingerküszöböt most még magasabbra tolta. A vér és az erőszak továbbra is patakokban folyik, amihez most rengeteg meleg jelenetet társított, valamint egy olyan morbid szex jelenetet, amire nem sok példa akad a tv történelemben. Mindezt teljesen kendőzetlenül, jól adagolva, ügyelve arra hogy a hatásvadászat legapróbb vádját is elkerülve tökéletesen illeszkedhessenek a történetbe. És ezért a tökéletes meglátásért nem szól bele a dolgok állásába az HBO, ezért tud olyan nyers s kendőzetlen lenni ez a sorozat.

Összességében tehát minden hibája ellenére a 3. évaddal Alan Ball végérvényesen is felrakta a koronát a True Blood-ra. Sok hibát kijavított, hatalmas hype hullámot generált, ami végül megosztotta a rajongókat. Az tény, hogy sok zakó volt az évadban, látványosan nem tudtak mit kezdeni pár karakterrel, nem egy halált is kikerültek, holott pár karakterre már igazán ráférne. Viszont ez az irdatlan tempó, a komplex történetvezetés, a durva WTF-momentúmok és a súlyos cliffhangerek mindezt könnyedén felejtetni tudták velem. Nem hibátlan darab, de rettentően addiktív és szórakoztató és most itt ez volt a lényeg.

Érdekes egy élmény volt  a True Blood 2. évadja. Szó se róla, Alan Ball és az HBO megint sikeresen lebratyiztak, aminek a következményivel mindenki tisztában van. Remek nézettségi mutatok, ajnározó kritikai visszajelzések, instant popkult státus, de azért nekem mégsem volt az a felhőtlenül nagy élmény. Ball munkássága példaértékű, akárcsak a csatorna hozzáállása, de valahogy belém nem ezt az irányvonalat oltották be még az 1. évadban.

Önmagában az évad hozza a klasszikus filmes klisék alapjait, vagyis a több mindig jobb. Szemlátomást itt is ez volt az alapkoncepció, elvégre a forgatókönyv irdatlan iramot diktált. Hirtelen mindenből a dupláját, sőt néha a tripláját kaptuk a vártnál. A 2. évad immáron 2 főszállal operál, amihez jó szokáshoz híven horror mennyiségű új szereplőt állítottak csatasorba a meglévők mellé. Azonban, hogy ne legyen meg a felszínességnek még a látszata sem tökéletesen kidolgozták a legkisebb karaktereket is, így alkotva egy hihetetlenül komplex világot. Sok karakter, durva egysorosok és már-már a soft-pornót és a goret feszegető morbid látványvilág. Alan Ball nem volt szívbajos na!

Akárhogy is vesszük megvalósítás terén az évad hibátlan. A bő 50 perces játékidő pikk-pakk elrepült, üresjárat mondhatni nem is volt. Bár nem is lehetett, elvégre a forgatókönyv hihetetlenül jó megkomponált és tömörített volt. Ehhez jött aztán a remek atmoszféra, amit továbbra sem könnyű befogadni. Ellenben azt el kell ismerni, hogy ez a déli fülledtség, a néhol morbidan bugyuta humor és a finoman adagolt kisvárosi misztikumnak azért érdekes is tud lenni. Ugyanez a formátum mondjuk LA-ben, vagy Chicago-ban tutira nem működne.

Viszont, nem szabad elmenni az apróságok mellett sem, elvégre az évad jobbára kihagyott ziccerek halmaza volt. Végig adagolták nekünk az izgalmas jeleneteket, de a WTF faktor valahogy mindig is hibádzott. A 6. részig majdhogynem alapozás ment, ami szó se róla remek volt, de azért nem erre számítottunk valljuk be. Ugyanez igaz a 2 átívelő szálra is, ami szép volt meg pofás, de valahogy mégis kevés. Látszott bennük a kreatív éra elég rendesen, de a várva várt katarzis egyszerűen elmaradt. Ott volt ugye a Nap Egyháza, ami a vallási fanatikusokat állította szembe az emberekkel. Egyik oldalon Sookie és a Texasi vámpír klán, míg a másikon Jason és az a bizonyos beteges déli vallásmizéria. Aztán az egészből hirtelen nem lett semmi, pedig akkora potenciál volt benne, hogy kirúgta az ólajtót is. Sőt, sikerült egy olyan remek karaktert is, mit Godric-ot fölöslegesen feláldozni a totális semmiért. Most komolyan, mi értelme volt a halálának a pár másodperces CGI prezentációt leszámítva?

Az évad „fontosabb” szála végül a Maryann féle istenimádó maneád lett, ami nálam hihetetlenül gyorsan kinyomta a biztosítékot. Roppant lassú és komótos felvezetésben kaptunk egy hedonista víziót az ókori görögök életéről. Kerülgették szépen a forró kását az írók, hogy közben egy hihetetlenül komplex rendszert dolgozhassanak ki, amiben az orgia, az erőszak, a modern zombi parafázis, az alakváltók és a misztikum is jelentős szerepet kaphasson. No meg persze a vámpír társadalom! Érdekes volt nézni, ahogy a fináléra a szálak összeértek és ugyancsak érdekes volt mindennek a zárása is. Undorító képsorok, írói csapdára hajazó megoldások és persze a katarzis totális hiánya. Ellenben egy lezárt egészet kaptunk, amit aztán még a zárásban megtoldottak a következő évad felvezetésével is.

Ha viszont csak a karaktereket nézzük hibátlannak mondható majdhogynem az egész évad. Anna Paquin játéka parádés, akárcsak a teste, amit már nem csak Stephen Moyer karakterével oszt meg. Kettejük játéka amúgy hihetetlenül színvonalas és meggyőző, de én valahogy mégis hiányolom a kettejük közti chemistryt. Nélküle az egész elnagyolt Shakespeare-i modern drámának hat néha. Dicséretes lépés volt továbbá Eric karakterének a kiemelése, végre több szerepet kapott, amiben Alexander Skarsgard egyszerűen villogott. Simán főszereplőnek kellene lennie, nem pedig a másodvonalban tipródnia. Itt persze most sorra lehetne venni az összes szereplőt és elmélkedni, mert valljuk be mindenki remek volt és egy kicsit hozzátett az egységes képhez. Arról nem is beszélve, hogy olyan mellékszereplőkről is megtudhattunk valami háttéranyagot, akikről jobbára azt hittük csak statiszták.

Az új évad, a dupla történet vezetés jókora vendégszereplői állományt eredményezett, de csalódni itt sem kellett. Csak a teljesség igénye nélkül emelném ki Evan Rachel Wood-ot, aki hihetetlenül karizmatikusan hozta a helyi vámpírkirálynőt. Mint utólag kiderült nem is utoljára, aminek csak örülni tudunk. Ugyancsak emlékezetes alakítást tett le az asztalra a babaarcú 2000 éves vámpír Godric személyében Allan Hyde. A szívem meg is szakadt, amikor ezt a remek karaktert csak úgy elpocsékolták a készítők. Szerencsére ezt a fiaskót javították Deborah Ann Woll karakterével, aki igazi meglepetése lett az évadnak. Jessica és Hoyt kapcsolata érzésem szerint tartogat még meglepetéseket. Michelle Forbes ugyancsak tökéletes választás volt a delíriumban úszó hisztérika szerepére, akiből aztán a végére egy felemás főgonoszt sikerült kreálni. Mindenesetre sajnálom, hogy a folytatásban nem tér vissza, holott ennek a minőségi játéknak bőven lenne helye. Akárcsak a még több eyecandynek, lévén Anna Camp és Ashley Jones is remekül vette az akadályokat, ellenben a fülledt erotika nem torkollott a másodlagos nemi jellegek mutogatására. Ezt az örömöt Paquin kisasszony és pár statiszta szállította.

És ha már örömforrás, akkor Andy és Jason mindenképpen. Ez a két töketlen, semmire sem való karakter együtt egyszerűen hihetetlenül szórakoztató kollaborációnak bizonyult. A sok lúzer tahó déli poén, az IQ teljes hiánya és ezek a felvett popkult utalásos szerepek egyszerűen ütöttek. A csúcs mindenképpen a templomi szopatás volt, a festékpisztolyos keménykedés, vagy a végén az őrült antik zombi háború istenidézéssel megspékelve. Na ide tudnák elképzelni egy faja kis spin-off kikacsintást. Az tuti, hogy ezerszer viccesebb és életképesebb lenne mint anno a The Lone Gunman-ről gondolták sokan. Andy és Jason kontra az ókori görög hedonizmusban úszó városi zombi áradat, megspékelve sok csöccsel, vérrel és persze piával. Sírva röhögős lenne, mint ahogy kettejük alakítása is az volt.

Összegezve  tehát azt kell mondjam Ball megint megcsinálta. Kitágította a világot, összepakolt egy hihetetlenül komplex rendszert, amit kellően drámaian és persze viccesen is tudott tálalni. Meg persze keményen is, lévén HBO sorozatoknál nem lételem a finomkodás. Korrekt iparos munka, ami telibe veri az előző évadot. Viszont végig ott van az a bizonyos DE. Az átütő katarzis, a WTF momentumok igen csak hiányoztak. Valahogy a történet és a poénok nem mindig stimmeltek. Nem egészen azt kaptuk, amit az 1. évadban felvázoltak nekünk. Itt most a realitás durva elvesztésére is gondolok főleg. Ez az erőltetett misztikus szál nekem annyira nem jött be, sok baj nem volt vele, de valahogy a történet és ez a vonal most nem egészítette ki egymást. Ettől függetlenül persze pazar mű, de azért hagyott hátra némi keserű szájízt.

Egy ok, hogy miért is kell második esélyt adni egy sorozatnak. Mint azt olvashattátok majdnem két éve nem jött be a True Blood pilot epizódja. A vámpír koncepciók csak az utóbbi években lettek nagyon felkapottak. Voltak próbálkozások, de talán a lavinát a Twilight-örült indította el. Az HBO jókor volt jó helyen, mert hihetetlen népszerűségre tett szert. Megtriplázta a nézőszámát a pilotjához képest. Ezt azért nem sok csatorna mondhatja el. Szeretek a körmére járni a dolgoknak, így nem értem be azzal, hogy mit mond a Nielsen, inkább leültem elé, és hagytam belemerülni magam a vámpírok világába.

Jól tettem!

A franc se gondolta, hogy ennyire elragad a hév és pár nap alatt egy évadot tudok a hátam mögött. Így történt. Az első évad felénél noha volt egy kisebb kihagyás úgy fél évvel ezelőtt, azonban a nyári darálással újra néztem az elejétől, mert néha az apróságokban bújuk meg a részlet. Hát ez nem az a sorozat, viszont így se bántam meg. Remek történettel rukkoltak elé, bár nagyobbik része adott volt, csak fel kellett dolgozni.

Első sorban a főszereplő csajszi hozta meg a kedvem hozzá. (Méghogy a castingon semmi sem múlik.) Alan Ball Paquin gyönyörű szépség. Kicsit csodálkoztam is, hogy viszonylag hamar megpillanthattuk a melleit. Senki se hitte ezt, szerintem. A másik, amiben a különcként tekintek rá, az a sok magyarázkodás. Végre van egy olyan koncepció, ahol kitérnek magára a vámpírokra. Mi jó nekik? Mivel lehet ártani? És a többi. Emellett még nemcsak rájuk fókuszálódik a történet. Feltűnnek egyéb érdekes fajok, mint az alakváltók vagy a farkasemberek. Itt jön elő az ember képzelete, hiszen ezekről csak könyvekben olvasunk, most meg látjuk őket…

Apropó. A történet elmesélése tényleg könyvhöz illő. Olyan, mintha elkezdenénk az elején és az évad végére befejeznénk. Értelmesebben fogalmazva: ha elkap a hév, akkor nehéz letenni. Nézed részről részre, mert az epizód végi cliffhangerek nagyon erősek. Már-már a Lost-hoz hasonlítanám, csak kisebb WTF-pillanatok jellemzik őket. Másrészről. Az elején még bevezet bennünket, elmeséli az alapokat, aztán úgy kifejti, hogy függőjévé tesz.

Az első évadnál az a helyzet, hogy nagyot csapott. Történt ez, történt az, az egyes karakterek átmentek egy jókora változáson. Gondolok itt Sookie-ra. Kedves, ártatlan pincérlány sorba veszti el az ismerőseit, családtagjait, sőt a saját testvérét is, ami hatására már csak a vámpír Bill maradhat. Spoilerezni nem szeretnék. Ez legyen inkább olyan bejegyzés, ami csak kedvcsinálóként funkciónál. 5. részig nézzétek meg, aztán ha akkor se kóser a szitu: Lehet nyugodtan kaszálni.

U.i.: Jah és azt se feledjük, hogy az HBO jó szokásához hűen elég csöcsöt és szexjelenetet kapunk, amit a Starz is elirigyelhetett volna, hiszen akkor még nem volt Spartacus: B&S.

Voltatok már úgy, hogy a pilot epizódnál nagyon lehordtatok egy sorozatot, viszont, a folytatásban úgy megváltozott a személetetek, hogy ebből rákattantatók és az egyik favoritotok lett? Hasonló a helyzet velem és a True Blood-dal. Az unaired-jekor valami elszakadhatott nálam, merthogy azt nem a mostani Kanyecc írta az is 100%. Az egyik kedvenc kábelsorozatom lett hirtelenjében. Ezért úgy döntöttem, hogy megkapja a tiszteletet, azaz minden epizódja a külön kritikát.

Mint már említettem, nagyon távol áll tőlem a vámpírszekció. Tess mozog benne otthonosabban. Talán a sok Buffy-Angel kombo szeretette meg vele… (Apropó. Tudtátok, hogy még honlapot is csinált.) Mindegy. A tavalyi idényben a Moonlight se fogott meg (még kritikát se írtam róla). Teljesen lehangolva ültem le a TB elé, viszont a második epizódban olyan történt, amit sohasem felejtek el.

Ez egy pillanat volt, amikor Sookie Stackhouse karaktere belopta a szívembe magát, ahogy az őt megformáló Anna Paquin is. Csakis miatt folytattam. Nagyon jól összerakták a karakterét. Nem egy hétköznapi leányzót kaptunk szuperképességgel, hanem egy olyant, aki szépsége mellett, aranyos, elragadó, nem ijed meg, amitől más igen. Egy szóval tökéletes lett. Több nekem nem is kellett, hogy rávetemedjek. Ezt még tovább tetőzi az a puszta tény, hogy a romantika, a nagy dumák se szorulnak hátra olyan ügyekre, amint a Buffy-ban vagy az Angel-re. Egy teljesen más szemszöget mutatnak meg nekünk, és ez nekem nagyon tetszik.

A True Blood-ban továbbá az tetszik, hogy ott folytatódik, ahol abba maradt az előző epizód. Nincsenek kavarások, inkább mint egy szappanopera kis túlzással. Tehát nem érdemes kihagyni egyetlen epizódot sem, mert különben hoppon maradunk és elveszítjük a fonalat.

A mostani epizód röviden, tömören a következőről szólt: Sookie-t meglátogatja az Rattray házaspár, akik le akarták csapolni Billy-t. Majdnem helyben hagyják, amikor megérkezik Bill és ellátja a bajukat, örökre. Mivel Sookie nagyon rosszpasszban van, ezért iszik a férfi véréből, amitől kicsit különösen fogja érezni magát. Testvérét letartoztatják egy gyilkosság miatt, de később kiderül, hogy még sem ő tette…

És akkor jöhet a végszó. Az HBO semmit se bíz a véletlenre. Nem csak a felvezető részben láthattunk cickókat, hanem a folytatásban is. Nem csoda, hogy 25%-os nézettségi emelkedést produkált premierjéhez képest. Maradok, felhozom az amerikaiakhoz, de csak esténként, mert csak akkor esik jól vámpírosdit nézni.

Premier: 2008/09/14
Írta: Alan Ball
Rendezte: Scott Winant
Nézettség: 1.80 millió

Elkezdődött a szivárgások időszaka. Tavalyhoz képest sokkal jobban állunk, hiszen akkor július végén zúdult ránk a sűrűje, addig most június elején. Nem kell elkapkodnunk semmit sem, amint láthatjátok én sem teszem. Tess mohólétére már ledarált a javát, köztük a True Blood-ot is, viszont a mohóság ott rejlik mindannyiunkban. Az elmúlt években jó pár vámpíros sorozatot kaptunk (Blade: The Series, Blood Ties, Moonlight) , amik mind a Buffy, a vámpírok rémét szerette volna megütni tartalmilag és összhatásban. Mint már tudjunk, egyikkőjüknek sem sikerült, sőt még a nyomában is nehezen értek. Tehát a lecke feladottnak tekinthető: Hozzunk össze egy ütős vámpíros produkciót, amiért a régi rajongók őrjöngeni fognak.

Most az HBO vágott bele az előzetes terveket követően a koncepcióba. Mit süssünk ki? – kérdésre hamar megkapták a választ. Miért nem ragadunk meg egy már ismert regény/novella vagy egyéb sikerművet és visszük vászonra?! – Valami ilyesmire gondolhattak a fejesek, amikor Charlaine Harris: Shouthern Vampire Mysteries című regénysorozatát választották meg a sorozat alapkoncepciójának. Mondanom se kelljen, megint egy brit írónőről van szó. (Hát igen, a szigetország egyre jobban beépül a sorozatok köztudatába, mivel néhány produkciójuk már az ottani országos csatornákon megfordult, továbbá nem egy remake-ükre bólintottak rá.)

Elkapott a röhögés, mikor ezt a jelenetet láttam. (És mizus a szemfogakkal?)

A történetet vegyük át még egyszer: Adott egy kisvárosi környezet, ahol az emberek és a vámpírok látszólag békésen élnek. De csak látszólag, hiszen a köztük fellelhető feszültség szinte tapintható. A főkarakterünk, Sookie, egy kocsmafeléségben tengeti mindennapját, amit felszolgáló leányzó. Milyen egy főszereplő képesség nélkül? Természetesen, Sookie rendelkezik ilyennel, méghozzá nem akármilyennek: hallja az emberek gondolatait, ami az idő múlásával inkább zavaró, mint élevezhető, viszont most előnyére válik. Életében, no meg kocsmájukban feltűnik egy vámpírsrác, akibe első látásra beleszeret. (Ennyi, a szerelmi szál pillanatok alatt meg van alapozva.) A bonyodalom akkor jelentkezik, mikor pár ember szégyenűség, vérhez szeretne jutni/csökkenteni szeretné az ellenség létszámát. Meg kell mentenie, különben ennyit a Nagy Ő-ről. (Ne gondoljatok semmi nagy harc, inkább amolyan Buffy-stilusú befejezésre.)

Lejött a lényeg? Ha nem, akkor segítek egy kicsit. Az egész sorozatot át fogja hatni Sookie és a vámpírsrác – had ne kelljen visszakeresnem a nevét – szerelmi szála. Ez abból jó, mert sikerült megütniük a Buffy-t, viszont megkaptuk a pilot-részt, amiben semmi inspiráció nincs a folytatáshoz. Valahogy nem tudom beleélni magam ebbe a környezetbe. Sőt ez alatt az 56 perc alatt mit kaptunk? …hát nem sokat. Lefektették az alapokat, ami rendjén van, de ettől fogunk most falat! Miért folytassam? Milyen váratlan események bekövetkeztele jön? Se eleje, se vége!

Mi tetszhet benne? Miért választhatják a rajongók? Elsőként illő lett volna bemutatnom a rendezőket/szereplőket. Kezdeném előbbivel. A rendezők között ott van Alan Ball, akinek a neve a Sírhant művekből lehet ismert. Remek, tetszetős sorozat volt, jelenpillanatban a Viasat 3 műsorán fut. Szereplők között Anna Paquin és Jim Parrack. Jim-nek rengeteg vendégszerepe volt, például: CSI, Standoff, Raines, Criminal Minds, ER, Monk, Close to Home, Grey’s Anatomy, egyszóval kijárt már neki ez a főszerep, mivel eddig még soha sem kapott. Anna más, inkább a filmek terén alakított jelentősebbet, pl.: Darkness, X-Men: The Last Stand, stb.

A cici meg a segg azért ott van.

Hozzátenném, így a vége felé, hogy kábelcsatornára érkezik – hátha még valakinek nem jött le –, ami sok ígéretes jelenettel jár. Ilyeneket már a pilot részben láthattunk, pl.: amikor a szexuális fantázia határai eltörlődnek. Itt nyilvánul meg, hogy szó sincs országos tévés koncepcióról, mert olyanban meg sem jelenhetne kikötözős szex, de még milyen. Elmebeteg, de legalább odaszögezik a tekintetet pár percre.

Összességében, nem hinném, hogy néző leszek. A premier szeptember 7-én lesz, addig még változhat sokat a véleményen, viszont nem az az ember vagyok, akinek sűrűn szokott. Egy évados, egyszer nézhető felállás, ami most Alan Ball ellen irányul.

Tegnap kiszivárgott a Fringe, ma pedig a True Blood, végre megindult tehát a rajzás, ami kb. egy hétig tart. Aki teheti az sűrűn csekkolja a nagyobb és persze zárt torrent oldalakat, hogy az elsők közt nézhesse meg a következő szezon sorozatait. Egyébként a szezon eddig nagyon ígéretesnek tűnik. Tegnap a Fringe vett meg, ma pedig a True Blood. Olyannyira sikerült ez a sorozatnak, hogy azt kell mondjam új vámpíros széria született, ami egyből a csúcson nyitott. Két éve ugye volt egy borzalmas Blade The Series, amit múlt évben követett a Blood Ties, ami igen csak zsírszegény lett, végül pedig a mostani szezonban debütállt a Moonlight, ami ugyan jó, de nem igazán tud kiemelkedni a feelgood tituliusból. Ezzel szemben a True Blood akkora pofonnal nyitott, mint amekkorával az emlegetett elődök összesen.

Az HBO tehát ismét jó lóra tett Alan Ball meg hozta a szokásos formáját. A Six Feet Under óta tudjuk, hogy az úriember egy beteg állat, aki a morbid humort és a guilty pleasure mentalitást félelmetesen tudja ötvözni. A sztorit ezúttal Charlaine Harris “Shouthern Vampire Mysteries” című regénysorozata szolgáltatja, ami minden bizonnyal magával hozza majd a könyvsorozat rajongói táborát is. A sztori egyébként nem nagy szám, de mégis olyan könnyed és elragadó, hogy magával rántja a nézőt. Egy sajátos világ tárul a szemünk elé, ahol köztudott tény a vámpírok létezése. Emberek és vámpírok relatíve békében élnek egymás mellett, de a feszültség mégis kézzel fogható. Ebben a világban él Sookie egy Luisianai kisvárosban, ahol pincérkedésből tartja fent magát. A munka nem annyira nehéz, hisz barátok veszik körül, de titkolt telepatikus képessége mégis megnehezíti a mindennapjait. Ezt változtatja meg a titokzatos vámpír Bill feltűnése, akibe a lány rögvest beleszeret.

Tipikus szereli dráma misztikus köntösben, már vagy ezerszer láttunk ilyet. A retro vonalon ugye ott van Buffy, mostanság pedig a Moonlight volt az ügyeletes. A sorozat varázsát tehát nem a sztori adja egyelőre, hanem maga a tálalás. Lévén kábelen megy majd a széria, és az HBO sem az a tipikusan szűzies adó, így egyből ránk zabadítanak mindent. Egy valag eyecandy, akik meglehetősen apró ruhákban ficegnek, káromkodnak és persze a szexet sem vetik meg. Itt jegyezném meg, hogy az HBO lassan a Showtime szintjére jut a szex jelenetek terén. A kötelező cicivel már nem éri be ugyanis. Ezzel most nem azt mondom, hogy pornóba csap át a rész, de van benne keményen soft mentalitás.

Na de vissza a szereplőkhöz! Nem elég hogy egytől egyig jó csajok, de még szerethetőek is. Sőt ha nagyon tovább akarok menni, akkor azt mondom relatíve karakterorientáltak. Valahogy egyik szereplőre sem tudom azt mondani, hogy jellegtelen. Mindenkiben van több kevesebb lehetőség, amit az írók szép ki is használtak. Anna Paquin, aki leginkább az X-Men mozikból Vadócként ismerős valami fergetegesen nagyot alakított. Olyan volt, mitha Veronica Mars és a Dead Like Me főszereplője született volna újjá egy testben. Pofátlanul szexi, kiszámíthatatlan és persze egyik percről a másikra képes megbolondítani bárkit. Hatalmas adúász ez az írók kezében kérem. Ugyancsak totál telitalálat Stephen Moyer is, aki csak úgy súgalja az angol mentalitást. Egyszerűen a vérében van a lazaság, de mégis tud megszeppent lenni. Kettejük játéka meg tényleg maga a csúcs. Az ember akarva akaratlanul is szurkol, hogy legyen már action, amire persze még várni kell egy darabig. Ettől függetlenül piszok jól tudják húzni a feszültséget!

Persze a többi szereplő is igen jól el lett találva, de ők egyelőre nem kaptak túl nagy szerepet. Idővel gondolom változik a helyzet. Bár kitudja mit hoz a jövő, mivel az HBO 5 részre rendelte be eddig a sorozatot. A premier Szeptember 7-én lesz, szóval még bőven van idő.

Addig még kismilliószor végignézhetjük a részt, merthogy egyszer nem elég az biztos. A túláradó szexulitás és fülledtség érdekes egyveleget hoz létre a misztikummal. Látszólag semmi extra nincs a történetben, ami pont ezért lüktet a feszültségtől. Az HBO és ugye Alan Ball produkciójáról lenne szó, vagyis még a legutolsó hülyegyerek is sejti, itt bizony durvulás lesz a jövőben. A sztorit számtalan irányba lehet eltolni, ami gondolom majd nem nagyon tetszik a regény rajongóinak, de hát ez mindig is így volt.

Vedict gyanánt csak annyit tudok mondani, hogy látni kell a Pilot részt, ami viszont tuti változni fog a premierig. Sajnos pár rész hiányzott belőle, meg a finálé is olyan “hidden cut”, szóval van mit csiszolni rajta. A zenei alapok nagyjából rendben voltak, bár a főcím kissé nekem sántított. Egyszerű volt akárcsak a rész, de mégis egyedi és vonzó. Összességében az HBO ha veszi a fáradtságot és a körítést megcsinálja profi módon akkor nincs mitől tartani. Anna Paquin és Stephen Moyer ugyanis simán elviszik a hátukon a sorozatot. Viszont ha mindez a Showtime műsorán menne, akkor még brutálabb lenne. Még több káromkodás, még több vér és még több szex. Get some action mentalitást csókolom! Ezzel nem azt mondom, hogy az HBO pufapöcs, de ebből a sztoriból, ilyen karakterekkel és készítővel többet is kilehetett volna hozni. Ettől függetlenül nálam tuti nézős lesz!