Girls – Dicshimnusz a 3. évadról

 
Beküldte: tess 2015 January 5, 23:08-kor a(z) Girls témába.

From now on, the rule is you can’t just have part. You have to take the whole thing or nothing.

Kevés olyan alulértékelt és olykor méltatlanul mellőzött minőségi dráma van ma a képernyőn, mint a Girls. Ez részben érthető, elvégre a büdös életben sem lesz Lena Dunham sorozatából átütő mainstream klasszikus. Maga Dunham stílusa és hangneme sem épp könnyen befogadható, ráadásul az évadokat átható folyamatos botrányok csak mélyítik ezt az űrt. Ráadásul, mintha az utóbbi időben a kritikusok is kezdenének elpártolni a sorozattól, holott a 3. évadra mondhatni Dunham minden erőfeszítése, mint ügyeletes showrunner beérett. Igen, a Girls 3. évadja megint zseniális lett, mondom is, miért.

girls-s-a

Egyrészről, a készítők nem tágítottak az eredeti koncepciótól, sőt sokkal inkább kimaxolták azt tanulva az előző évadok hiányosságaiból. A végeredmény egy sokkal érettebb és kifinomultabb kamaradráma lett a napjaink erősen nihilista fiatalságáról, amint próbálnak végre felnőtté válni. Teszi mindezt továbbra is roppant elgondolkodtató módon, miközben remek párhuzamokat állít a valóság és a karakterek közé. Ebben persze továbbra is kiemelt szerep jut az öniróniának és az őszinteségnek, ami olykor velejéig romlott szarkazmussal, máskor túlcsorduló nonszenszséggel társul. Merthogy ebben az évadban aztán tényleg kijutott az aberrált (talán kissé néha hatásvadász) megoldásokból. Ettől függetlenül viszont minden tiszteletem az íróstábé és különösen Dunham-é, hisz most tényleg egy alaposan felépített és sokak számára kellően árnyalt évadot kaptunk.

I’m so fucking sick of all of you.

És igen, az összkép precizitásán némileg csorbított Christopher Abbott (Charlie) váratlan távozása, de talán először a sorozat történetében nem minden a tétnélküli narcisztikus öncélúságra volt kihegyezve. Öröm volt látni, hogy a lassú kezdés ellenére minden karakter velős mélységet kapott, ráadásul a férfi karakter is végre kitűntek a kreatív árnyékból. Kifejezetten tetszett, hogy ezt a fajta építkezést a karakterek közti interakciókra és dialógusokra hegyezték ki. A végeredmény olyan zseniálisan sziporkázó diskurzusokat eredményezett, melyek könnyedén feledtetni tudták az olykor egyre inkább traktálóvá váló feminista tónust, hogy Allison Williams kényszeres dalra fakadásait már ne említsem. Ellenben a felnőtté válás, mint kulcsprobléma, valamint a totálisan hétköznapi (olykor egyenesen intim közelségű) hangvétel szinte teljesen elmosta a nézők és a karakterek közti igen keskeny határt. Talán ezért is éreztem annyira szerethetőnek és legalább ennyire szórakoztatónak ezt az évadot, ami fű alatt azért roppant komoly témákat pedzegetett.

girls-s-b

Mondjuk ez leginkább Hannah és Adam kapcsolatán volt érezhető, amit remek érzékkel és odafigyeléssel árnyaltak a készítők. Az egész annyira érzéki és őszinte, na és persze realista volt a maga módján, hogy már az elején látni lehetett, itt bizony előbb-utóbb kenyértörés lesz. És lett is, de ahogy Dunham-től várható volt cseppet sem a megszokott formában. Adam, azaz Adam Driver ráadásul előlépett a rivaldafénybe. Egy idő után sokkal inkább tűnt már teljes jogú „címszereplőnek”, mintsem egyszerű mellékalaknak. Külön tetszett, hogy ezt a fajta csúcsra járatást szervesen összefűzték a többi karakter… „fejlődésével”? Jó példa erre Marnie karaktere, akivel az évad elején nem igazán tudtak mit kezdeni. Aztán a klisésnek tűnő viszony Ray-jel, valamint a többi hirtelen történés (Ebon Moss-Bachrach) egy merőben új, erősen happy end gyanús élethelyzetet eredményezett. Én mondjuk eddig is bírtam Williams idegesítő picsogását, de ez hatványozottan megkönnyítette az emésztését. Az évad egyik üde színfoltja Andrew Rannells (Elijah) visszatérése mellett, mindenképpen a szülésből visszatérő Jemima Kirke volt. A bohém és bosszantóan züllött Jessa első körben a vendégeskedő Richard E. Grant oldalán habzsolta a drogos nihilista lotyó szerepkört, hogy aztán a fináléban Shosh unszolására magára találjon és élete morális dilemmájával szembesüljön. És igen, ott volt még nekünk a kis a Shosh, akire már kvázi elfogyott a szufla, ellenben amikor megvillantotta magát, akkor szó szerint tündökölt akárcsak az előző évadokban. Erre volt jó példa a Beach House című rész, melyben kíméletlen őszinteséggel beszélt a Csajokról. Sajnáltam is, hogy a fináléra egy ímmel-ámmal hevenyészett sorsfordítást kapott csak Zosia Mamet.

Strawberries, champagne, a dildo, which I already destroyed through overuse.

Persze Ray-ből is elfogadtam volna jóval többet, hogy a megint csak brillírozó vendégszereplői érát ne említsem. Grant jutalomjátéka mellett ki kell még emelnem Gaby Hoffmann brutálisan naturalista játékát vagy akár Felicity Jones könnyed cameoját.

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Girls – Áradozás a 2. évadról

 
Beküldte: tess 2013 April 24, 19:34-kor a(z) Girls témába.

Párszor kitértem rá, de így a 2. évad után végérvényesen kijelenthetjük, a Girls az életben nem lesz tipikus mainstream sorozat. Sokkal inkább egy bennfentes kritikus kedvenc dramedy, ami rendre megosztja a nézőket, miközben az HBO konkrétan szembevizeli a trendet és folyamatosan szállítja az utánpótlást. Jelen állás szerint, ennek így kell lennie az idők végezetéig, ugyanis amit Lena Dunham művelt a 2. évaddal az maga volt a tökély. Tudom, nem lesz ez egy népszerű írás, de jelen állás szerint a Girls bevonult a halhatatlanok közé, legalábbis itt a blogon biztosan.

Az 1. évad szárnypróbálgató tanulópénzét sikerrel vette Dunham a folytatásra, bár az egyszerűen elvitathatatlan, hogy ebben hatalmas érdeme volt az Apatow-i kreatív örökségnek. A script sokak szerint darabos, végtelenül zilált és csapkodó, ami tökéletesen nélkülözött mindennemű kohéziós erőt. Ez a megállapítás azonban csak féligazság, a Girls ezen évadja sokkal inkább a belső érzelmekre és a karakterizációra volt kihegyezve, sem mint a tárgyilagos történetközlésre. Persze a belterjes hipster művészvilág légköre maradt, ellenben minden más közlési perspektíva új értelmet nyert.

Dunham roppant komplexen ábrázolja napjaink huszonéves korosztályát és annak elnyűhetetlen problémáit, érzelmi válságait. Kiváltképp fontos szerepet kapnak az egyéni válságok és önmagunk mibenlétének firtatása. Teszi mindezt kendőzetlen őszinteséggel már-már krónikusan intim és magamutogató közelséggel, miközben mentes a kötelezően előirányzott túlkapásoktól. Az öncélúság mibenléte is alaposan megkérdőjelezhető, lévén az 1. évados magamutogatások mostanra Dunham kézjegyévé váltak, amiket meglepően korrekt mód tud alkalmazni.

Így az igazi kapocs a személyes történetek közt az érzelmi töltet, amit hétről hétre egyre jobban adagoltak. Kiváltképp fontos szerep jutott ebben a pazar mód megkomponált monológoknak, melyek egyszerre tudtak szókimondóak és megbotránkoztatóan vulgárisak lenni, amellett hogy el is gondolkodtattak. Mi több egyenesen érzelmileg ki facsarják az arra érzékeny nézőt. Az intim pillanatképek és a semmitmondó történetvezetés ellenére is kiemelkedő karakterfejlődések szemtanúi lehettünk és igazából ez az a pont, ahol a látszólagos darabosság komplex egészé kezd összeállni.

Oh, hello. You fucker! Are you kidding me? Where did you go? And who am I supposed to talk to you won’t answer your fucking phone?
Okay? That anorexic Marnie? Fucking Shoshanna? Or my stalker ex-boyfriend? It’s not like any of them want to talk to me. I don’t blame them ’cause I cut off all my fucking hair! And now you’re off somewhere just living it up wearing a crop top. You probably got your vagina pierced.

Az évad eleji történések meglepő gyorsasággal, de közben ugyanekkora precizitással is zilálták szét a már megismert párokat, hogy a folytatásban az egyes karakterek egyéni útját követhessük végig. Kiváltképp igaz ez Hannah önző karakterére, aki szép lassan mindenkit kimar maga mellől, miközben folyamatos válságok gyötrik. Az évad végére elhatalmasodó téboly és magány már-már fojtogatóan tömény mértéket ölt, de szerencsére a fináléval minden a helyére kerül. Végig az volt az érzésem, mintha az antipatikus státusz megalapozása lett volna az évad egyik gerince, hogy aztán ahogy az 1. évadban Adam, úgy a folytatásban Hannah karakterével kapcsolatban világosuljon meg a néző. Hirtelen az ellenszenves Hannah egyszerre áldozati bárány képében tetszeleg, ahol a gondoskodó pásztor szerepét az az Adam tölti be, aki egy évaddal ezelőtt a fejére olvasta annak minden gyarlóságát. Zseniális fordulat!

Ugyancsak hasonló vesszőfutás jellemezte a mindenét elvesztő Marnie karakterét. Hannah egykori legjobb barátnője hirtelen kegyvesztett státuszba kerül, ami jókora érzelmi válsággal párosul. Igazából ez volt az évad egyetlen olyan szála, ami végig azon a bizonyos kikövezett úton halad végig az önostorozástól a megaláztatáson keresztül egészen a beteljesedésig. Öröm volt nézni a Charlie-val folytatott őrlődését, a folyamatos érzelmi hullámzás szülte félreértéseket, melyek egyszerre voltak krónikusan romantikusak és kőkeményen drámaiak. Nem mellesleg a döbbenetes negatívítás és a letargikus hangulat ezen a ponton kontrázott a legnagyobbat a fináléban, ami szerencsére némileg kompenzálta a többi szereplő depresszívvitását.

Bár ha kompenzáció, akkor meg kell említenünk a Jessa-Shosahanna párost. Igazából a kettejük generálta infantilizmus volt az, ami valamelyest komikusan tudott hatni az évadra. Dunham azonban a járulékos szerepkörből mindkét karaktert az előtérbe helyezte, ami kiváltképp remek döntésnek bizonyult. Shoshanna karaktere közönség kedvencé vált, amellett pedig hatalmas utat is bejárt. A naiv, mindent rózsaszínben látó ousider szűzkislány a végére csak rá lépett a romlásba vezető útra, amire velem egyetemben sokan magabiztosan csak bólogatni tudtunk. Jessa pedig… maradt Jessa. Komolyan, a sorozat kakukktojása eddig a karakter, de még így meghatározó tényező tudott maradni.

No és hát ott vannak a fiúk, akik ebben az évadban viszont tényleg csak a töltelék szerepkört töltötték be, még ha ezt sokan nem is így gondolnák elsőre. Charlie és Adam természetesen végig az előtérben duruzsolt, de immáron Ray is megvillantotta céltalan és roppant negatív mibenlétét. Hármójuk jelenléte amolyan biztos mankó volt a lányok drámázása közepette, amire szerencsére gyakran támaszkodtak is a készítők. Bár a másik gyakori mankó, a remek mellékszereplők sem sorolhatók az elhanyagolható kategóriába. Patrick Wilson hatalmasat alakított a beugró Joshua szerepében, ám ez mégis eltörpült Andrew Rannells alakítása mellett. Elijah szerepében megkaptuk a tökéletes Hannah pótlékot, míg a felesleges magamutogatást felváltotta az inkorrekt homoszexualitás. Shiri Appleby pedig olyan finom görbe tükröt mutatott a szexuális prüdériának, hogy öröm volt nézni. Nem úgy Lena Dunham elhatalmasodó nudizmusát, de hát az egy külön misét vagy legalábbis egy ivós játékot is megérne.

Összességében tehát minden öncélúsága és manipulatív hatásvadász lépése ellenére is a Girls rászolgált az HBO jóindulatára. A botrányos nézettség és a megosztó fogadtatás ellenére a csatorna menetrendszerű presztízs berendelést kért a 3. évadra. A nagy kérdés, hogy ezt a tökéletesen felépített és a látszat ellenére igenis mély mondanivalót vajon meddig lehet még fokozni?

This entry has a rating of 5

Kommentáld!

Girls – Az 1. évadról

 
Beküldte: tess 2012 November 20, 20:50-kor a(z) Girls témába.

Mint ahogy már a premiernél is írtam az idő megint csak Michael Lombardo-nak dolgozott, amikor többek közt a Girls-ért dobta az akkori teljes dramedy szekcióját a csatornának. Merthogy a sorozat hatalmas kritikai siker lett, de természetesen a nézői reakciókat is rendesen megosztotta Lena Dunham egyszemélyes kreatív hadjárata. Ráadásul mindebben kreatív társa is akadt a tv-s világba majd 10 év után visszatérő Judd Apatow személyében. Vagyis minden adott volt egy remek dramdy-hez, ami annak rendje és módja szerint ki is használta a 30 perces formátum minden előnyét.

Dunham sorozata alapjába véve nem a történeti oldalával nyerte meg a kritikusokat, elvégre a Girls jobbára 4 léhűtő New York-i lány teljesen hétköznapi életéről szól. Isten igazán nem is történik nagyon benne semmi a szokásos munka-pénz- pasik-miegymás körforgáson kívül. Viszont mindez az indie filmek jellegzetes tálalásában, már koránt sem tűnik annyira elvetéltkoncepciónak, mint mondjuk így leírva.

A sorozat erőssége tehát kétségtelenül az a közvetlen hangnem, ami már az első percekben hatalmába keríti a nézőt. Persze önös érdekből az intimszféra határát nem egyszer súroljuk, néhol talán túlontúl is realista képet kapunk, de szerencsére a hétköznapi őszinteség mindig kárpótolni tud. No meg az amúgy vicces jelenetek többsége, amik aztán nagyban hozzájárulnak majd ahhoz a bizonyos keserédes hangulathoz.

A fő hangsúly viszont mindezek dacára mégsem a scripten van, hanem a remekül felépített dialógusokon. HBO sorozat révén talán kissé nyers és hatásvadász, de mégis okos és tanulságos is egyben. Emellett nagyban hozzásegíti az amúgy teljesen hétköznapi karaktereket a fejlődéshez. Merthogy itt aztán nem létezik az idealizálás, mindegyik szereplő jelleme hibáktól roskadozik, többségük tán még ellenszenvesnek is tűnik elsőre, de mégis mindvégig szerethetőek és ez itt a lényeg. Képesek fenntartani az érdeklődést, mindeközben még szórakoztatóak is.

Dunham scriptje tehát ebben is eredeti, elvégre ennyi ellenszenves karaktert ritkán kedvel meg az ember röpke 10 rész alatt. Hannah karaktere mondjuk, idővel egyre nagyobb szerepet kap, amit én nem tudtam hova tenni. Lena Dunham játékában sok kivetnivaló nincs, nem úgy az öncélú magamutogatásában, de azért valljuk be ennyire nem volt érdekes a karaktere. Mélynek meg abszolút nem is nevezném, mindezek dacára mégis megfojtotta a többieket. Pedig az instant eyecandy Allison Williams is kiemelkedő játékkal örvendeztetett meg minket, ráadásul a karaktere Marnie az egyik leginkább szerethető volt az egész évad során. De persze Jemima Kirke sem lógott ki túlzottan, igaz Jessa túlzottan művészi volt a többiekhez képest. Zosia Mamet pedig állítom Shoshanna szerepében a rajongók egyik nagy kedvence lett, holott szinte alig jutott neki játékidő. Shoshanna spin-offot a népnek, de azonnal!

Összességében tehát mondhatni mindegyik mellékszereplő erős karakter volt, akiknek a magánélet is bőven tartogatott potenciált. Ehhez képest fél évad környékén az egész látszólagos egyensúly  átbillent Hannah karakterére. Ezt a túlzott öncélúságot viszont Adam Driver karakterének Adam-nek simán meg tudjuk bocsájtani. A pali egyszerűen irritálóan ellenszenves volt az évad első felében, aztán ahogy egyre nagyobb szerepet kapott úgy vált a szezon nagy kakukktojásává. Driver nagy meglepetésemre eszement jól lavírozott a tipikus antiszociális dushbag és a megtört művészlélek amúgy is igen keskeny határvonalán. A végére persze némi szentimentalizmus is becsúszott az egyenletbe, de még így sem lehetett okunk a panaszra.

Elvégre a Girls bája mégis csak az eredetiségben és nem az alapkoncepcióban keresendő. Dunham ha nem is tökéleteset, de mindenképpen maradandót alkotott, ami képes néminemű értéket is közvetíteni a mérhetetlen öncélúsága közepette. Tipikus feelgood sorozat minimális dózisban, komoly mondanivalóval a szociálisan érzékenyebbek számára.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Girls – Kezdett a sorozat

 
Beküldte: tess 2012 May 10, 17:32-kor a(z) Girls,Pilot témába.

Emlékszem tavaly év végén cefet mérges voltam az HBO-ra, amikor hirtelenjében törölték majdnem a teljes dramdy blokkjukat. A Bored to Death és a Hung kaszája viszont egyértelművé tette, hogy Michael Lombardo programigazgató nagyon bízik az újonc 30 perces formátumaiban. A Veep ugye már bizonyított, ez mondjuk nem is lehetett kérdés, elvégre Julia Louis-Dreyfus az egyik főszereplője. A Girls-t pedig egyértelműen Judd Apatow nevével adták el. És hogy milyen lett a végeredmény, arra próbálok itt rávilágítani, de előbb jöjjön a synopsis.

A sorozat 4 New Yorki barátnőről szól, akik a húszas éveik elején próbálnak érvényesül a nagyvárosi forgatagban. Persze sorok közé még becsúszott némi generációs dilemma, a pénz és annak hiányából adódó problémák, az önmegvalósítás és a szexualitás.

A sorozatot a független filmes Lena Dunham (Tiny Furniture) jegyzi, aki az írói, rendezői és produceri teendők mellett még egy főszerepet is kiosztott magának. Tipikus „one man show”, ami mint ismeretes csak ímmel-ámmal képes működni. Én viszont azt mondom, hogy 2 rész után a Girls igen is működik, bár nem tudom, ebben mennyi érdeme van Judd Apatow-nak (Freaks and Geeks, Undeclared). A script mindenestre eddig döbbenetesen életszerű, ami jókora intimitással is párosul. A nézőt az események sűrűjébe helyezik a készítők, már-már olyan intim távolságokra, hogy kukkolásnak is simán beillene. Az életszerűség természetesen HBO módira erős drámaisággal és öncélú pucérkodással párosul, ami csak tovább alapozza az amúgy is néhol kínosnak tűnő atmoszférát.

A sorozat nagy ereje viszont mégsem ez, hanem a jól megkomponált dialógok, amik nálam egy az egyben Van Sant filmjeit jutatták az eszembe. Hihetetlen, hogy ennyire hétköznapi dolgokat mennyire drámaian és persze lebilincselően lehet eladni pár kiemelkedő scripttel. Igaz itt nagyban közrejátszott némi kínos humor faktor is, de az egyensúly végig megmaradt. A Girls egy az egyben az a sorozat, ahol a 30 perces formátum működik. Nem sok, nem kevés, pont annyi, amire igénye van a készítőknek, hogy elmesélhessék a mondókájukat.

Az egyedüli halvány kis negatívumot én csak a szereplőknél éreztem, bár lehet, ezzel egyedül vagyok. Valahogy ez a túlzott életszerűség, a kierőszakolt realitás felemás megítélésű szereplőket szült. Nem mondanám rájuk, hogy kiemelkedőek, sőt néhol kissé antipatikusak is tán. Lena Dunham karakterével példának okért nem ment könnyen a barátkozás vagy akár az azonosulás sem. Ellenben Allison Williams aranyos volt, igazi cutie arc, akit öröm nézni, főleg életszagú helyzetekben.  Jemima Kirke meg simán hozta az angol módit, amit kiváltképp üdvözölök, csak sajnos jelen esetben nagyon nincs rá partnere.

Összességében viszont azt kell, mondjam, a Girls rászolgált a hírnevére. A kritikusok oda meg vissza vannak tőle, az HBO is remek marketing kampányt húzott fel rá, ami így végül 872 ezer nézőt vonzott. Nem kiemelkedő szám, ellenben sokkal fajsúlyosabb, mint az elődjei voltak, hogy aztán ez mire lesz elég az a jövő titka. Én mindenesetre maradok.

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

free web stats