Bron/Broen – Az 1. évad

 
Beküldte: tess 2012 September 19, 16:10-kor a(z) Broen témába.

A Bron/Broen kapcsán kissé kezd olyan érzésem lenni, mint anno a brit sorozatok térnyelésénél. Tudjátok, amikor egy ideig csak a minőségi darabok szálingóztak és hirtelen mindenki elhitte, hogy ez bizony a minőség csúcsa. Aztán persze kiderült, hogy ott is akad bőven a kreatív fertőből, így a kíváncsi szemek más felé kezdtek el kacsingatni. Így került hirtelen előtérbe a Skandináv éra, ahol látszólag az elmúlt pár évben sikerült újra feltalálni a spanyolviaszt. Pedig ez abszolút nem így van, az északi kollégák ugyanolyan nyomozós sorozatot gyártanak, mint bárki más, ellenben jelenleg ők képesek ezt a legeredetibben tálalni.

A sorozat gerincét egy gyilkossági ügy képezi a Dániát és Svédországot összekötő Öresund-hídon. Az ügy pikantériája, hogy a holttest pont a két országhatárán fekszik kettévágva. Sőt, kissé morbiddá avanzsálva a helyzetet egyből kiderül, hogy a két rész nem is egy ugyanazon személytől származik. Ettől kezdve a két ország nyomozóinak össze kell fogniuk az ügy érdekében, hisz a háttérben sokkal több rejlik, mint azt elsőre gondolták. Azután meg főleg, hogy a gyilkos a médián keresztül megpróbálja befolyásolni a történésekről kialakult képet…

A sorozat -előre szólok- nem egy könnyű darab, de pont ez teszi olyan egyedivé is. A lassú és hosszasan elidőző történetvezetés már alapból egy éles rostát ad az instant nézőknek, amit csak tovább tetéz a depressziózus hangvétel és a rideg, már-már távolságtartóan komor atmoszféra. Igen, valami hasonló, mint a The Killing esetében, csakhogy itt bárminemű érzelemnek és melegségnek híján vagyunk. A rideg közöny épp úgy visszaköszön a tájról, a lakásokról, mint a karakterek belső értékeiről. És valójában ez a megfoghatatlanul nyomasztó közöny az, ami a sorozat báját adja.

Na meg persze a félelmetes skandináv realitás, amit a Bron/Broen kapcsán meglepően intim közelségbe sikerült hozni. Kezdetben még a Pilot kapcsán azt hittem, hogy itt is az egymástól független történeti egységek és azok összekapcsolódása adja majd a sorozat keretét, ami részben be is jött. Viszont a fő kapocs itt nem a script szövevényes mátrixa, hanem a sorok közé ültetett társadalomkritika. Merthogy Björn Stein forgatókönyve a jóléti társadalmak árnyoldalára világít rá finoman, miközben majdhogynem nemzeti hőssé avanzsál egy kapitalizmus ellenes pszichopatát. Na, ez ám az a varázs, amire Amerika soha nem lesz képes! Bár ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor a skandinávoknak sem jött össze maradéktalanul, elvégre az utolsó részekre azért csak sikerült visszatérniük a régi ok-okozati kaptafához, aminek a hátterében megint csak a bosszú és a féltékenység állt.

Utóbbival még nem is lenne olyan nagy baj egyébként, csak sajnos a készítők a saját maguk formátumának estek áldozatul. A mellékszálakra ugyanis nem sikerült elég időt és energiát fordítani, így sokszor csak úgy értelmetlenül lógtak a levegőbe. A pilotban megismert 2 melléktörténet mondhatni érdemben semerre se mozdította a történéseket, inkább csak amolyan plusz feszültségforrásként funkcionáltak.

A sorozat feszültségforrását a folyamatos nyomozás mellett a karakterek megdöbbentően életszagú fejlődése jelentette. Szerencsére a kötelező körökön túl sikerült ide is becsempézni némi kritikai érát, elvégre a korrupció, a rendőri nemtörődömség és a betegek/elesettek eltiprása mondhatni végig képernyőn volt. A főhangsúly viszont mégis csak a két főszereplőn Sofia Helinen és Kim Bodnian volt, akik közt már az első percekben egyfajta bizarr chemistry alakult ki. Helin aztán Saga Norén karakterében brillírozott egy hatalmas. Szerencsére a készítőknek a túlzott komolyság és precizitás mellé sikerült némi fanyar humort is karakterbe oltani az Asperger-szindrómának hála. Bodnia ezzel szemben sokkal földhözragadtabb, sokkal emberközelibbnek tűnt, de a készítők itt is tettek arról, hogy ne menjen könnyedén az azonosulás, elvégre jókora gyarlósági faktorral sikerült felruházni a karakterét. A 10. részre viszont ezen negatív attitűdöket mondhatni sikerült teljesen leküzdeniük a karaktereknek, így a szokásosnak vehető romantikus végkifejletben csapott össze a jó és rossz.

És ez volt az a pont, amikor a készítők végre pálcát törtek az érzelmi faktor felett! Végre kiszabadultak a rejtett érzelmek és hát sokkoltak rendesen. A végkifejlett tébolyult fájdalma egyszerűen lüktetett a feszültségtől, a készítők okosan a katarzis élményét remek húzásokkal meghagyták a nézőknek, csak hogy még teljesebb legyen a fájdalom és a gyarlóság ábrázolása. Tettek mindezt végtelenül burkoltan, már-már pszichés magasságokban, hogy a végeredmény aztán egy jó időre az ember gondolataiba vésődjön.

Végső soron is ez a maradandó élmény teszi olyan naggyá a Bron/Broen-t. Az egész egy rutin nyomozós sorozatnak indul laza történeti egységek sorával, ami aztán szép lassan egy társadalomkritikába ültetett high-concept sorozattá avanzsálódva teljesedik ki egy sallangmentes emberközeli drámává, miközben a háttérben végig ott lüktet a nyers valóságtól való paranoid félelem. Persze hibák és komoly logikai bukfencek itt is akadtak, akár csak elcsépelt klisék, de aki képes volt mindezen fennakadni az valójában nem is értette meg a sorozat végső üzenetét.

This entry has a rating of 5

2 Hozzászólás

Bron/Broen – Pilot

 
Beküldte: tess 2012 September 6, 12:02-kor a(z) Broen,Pilot témába.

Minden elismerésem a Viasat-os kollégáké, elvégre megmerték lépni a lehetetlent, behoztak a képernyőre egy skandináv sorozatot. No persze nem teljesen a képernyőre, de akkor is… Elcsépelt tudom, de hát én már egy ideje mondom, hogy ebből a súlyos kreatív fertőből a végén úgy is a skandinávok húznak ki minket. Hello The Killing, hello The Girl with The Dragon Tatoo!

A történet egy gyilkossággal kezdődik, ami a Malmöt és Koppenhágát összekötő Öresund-hídon történik. Az ügy pikantériája, hogy a holttest, pont az „államhatáron” fekszik, így éppen ezért, mind a svéd, mind a dán fél képviselteti magát a nyomozásban, természetesen teljesen eltérő habitussal…

Björn Stein sorozatának pilotját kvázi ezzel a rövid synopsis-szel össze is lehetne foglalni, elvégre sok minden nem történt. A tempó, akárcsak a The Killing és az alapul szolgáló Forbrydelsen esetében is roppant melankolikus. Hajlamos sokáig elidőzni egy-egy jelenetnél, éppen ezért az önkényes csapongást már most kizárhatjuk a képletből.  A mélyen depresszív atmoszféra és a komor tálalás pedig egyelőre csak finoman sejlik a sorok között. Bevallom sokáig nem is tudtam hova tenni, ezt a furcsa hangulatot, aztán hirtelen beugrott, ez bizony nem más, mint a híres skandináv realizmus.

És ez a súlyos realizmus valamint a komótos tempó szolgáltatja azt a plusz potenciált, ami egyszerűen oda szögezi a nézőt a képernyő elé. Szó se róla, nem könnyen emészthető a hangvétel, sokszor koncepciótlannak is hathat, de a minőség és a rideg precizitás mégis minden percben érezhető. A karakterek terén pedig ez hatványozottan érződik is. Merthogy a pilot valójában sokkal inkább egy rutinos karakteralapozásnak illik be, sem mint az átívelő történet felvezetésének. Persze a rész végi cliffhanger hozott egy korrekt WTF-momentumot, de ennyi.

Ellenben Sofia Helin és Kim Bodnia furcsán összetett és karakteres játéka mindvégig uralta a képernyőt, no meg a nézői figyelmet. Helin markáns alakítása, a karakteréből eredő precizitás és keménység olyan furcsa egyveleget szolgáltatott, amit az Asperger-szindróma tüneteivel kiegészítve nem minden nap láthatunk a képernyőn. Hozzá képest Sarah Linden makacssága csak kispista lehetne. Bodnia ezzel szemben totálisan a másik végzett, tipikus példája a rendőri nemtörődömségnek, miközben benne is ott lappang végig a nyomozói potenciál. Kettejük kapcsolata már a pilot során korrekt mélységeket nyert és lássuk be, mindvégig ez is volt a pilot célja.

Persze a két másik szál is érdekesnek tűnik, sőt az eddig tálaltak alapján hibátlan a drámaiságuk és a realizmusuk, de istenigazából szervesen még nem épültek be sehova. Pont ezért hiányoltam is azt kohéziós erőt a történeti egységek között, amit a The Killing kapcsán már a pilotban megkaptunk. Sőt, itt isten igazából mindenből csak ízelítőre futotta.

Merthogy sem a hangulat nem tudott berántani, sem a történet és valljuk be őszintén a szereplők sem. Oké, a két főszereplő terén történt egy korrekt alapozás, de semmi több. A rész végi cliffhanger felkeltette a kötelező figyelmet és pont. Ellenben mégis van valami plusz a sorozatban, valami addiktív tényező, ami újra a képernyő elé fog majd ültetni. Én ezt jelen állás szerint a szokatlan tálalási módban és a borongósan komoly realizmusban látom, de persze a jövő még bármit hozhat.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

free web stats