Power – Ez volt az 1. évad

 
Beküldte: tess 2015 May 26, 21:36-kor a(z) Power témába.

Értem én, hogy az olyan aprócska kábeles adóknak, mint amilyen a Starz is az egyetlen túlélési esélye a megbízható minőségi kontent, de tippre a sokat méltatott Chris Albrecht csatornafőnökkel szép lassan kezd elszállni a ló. Ha jobban megnézzük a Starz eddigi sajátgyártását és ebbe beletartozik a jelenlegi ongoing éra is, akkor javarészt két szegmens mentén indulhatunk el. Egyfelől vannak a közhelyesen „kardozós-baszós” –nak titulált kosztümös drámák, és hirtelen az élelmesebb olvasók már mantrázzák is az idetartozó alkotásokat. Másfelől vannak a sötétebb tónusú, javarészt anti-hős dráma jellegű, erősen alvilági felütéssel rendelkező alkotások. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy 50Cent harmatgyenge cameo-jával és produceri kreditjével beharangozott dráma melyik sub-genre-ba esik.

power-s1-a

Ráadásul a kóros deja vu élmény még ezután sem apad alább. Courtney Kemp Agboh első körben remekül beleillik a manapság egyre trendibb női showrunner-es érába, csakhogy a pedigréjében szereplő nevesebb alkotások (The Good Wife) miliőjétől krónikusan messze mozog. Jó példa erre maga a script, ami már első nekifutásra is a Magic City dramaturgiai és szerkezeti hibáit hivatott kijavítani. A plot alapján adott egy kétes erkölcsű és hírnevű badass pénzember, aki az utcáról a felső tízezerbe kerülve kívánja önmagát és a vagyonát tisztára mosni. Azonban az idilli amerikai álmot több felöl is támadás éri, melyek baljós közelségbe hozzák az elkerülhetetlennek tűnő Shakespeare-i bukást. Mindehhez a kontúrt a megkerülhetetlen drog biznisz, egy luxus klub csillogó morális fertője és persze kétszínű hatalmi machinációk adják. Kezeket a magasba, akinek eddig mondtam volna valami újat!

Merthogy Kemp Agboh irományában az égadta világon semmi eredeti nincs. Olyannyira, hogy Starz sorozat lévén a 8 részes 1. évad jobbára csak amolyan pőrére eresztett alapozás volt a közelgő 2. évadhoz. A viszonylag kisszámú karakterállományt a létező összes klisés sablonnal megmankózták, hogy ezáltal is mélyüljenek és szépüljenek. Ez egyfelől megkerülhetetlen velejárója a középvonalas drámáknak, de ugye lehet ezt ezerszer jobban és koherensebben csinálni. A folyamatos red herring oltások, a fajsúlyos konfliktuskerülő húzások és az egyre inkább elburjánzó soap panelek fokozatosan aláásták az évad színvonalát. Pedig az darkos utcai atmoszféra, a remek zenei betétek és a párhuzamos történetmesélés egész kecsegtetően indult. Akárcsak a klubélet insider forgataga, amit még mindig nem értek, miért nem tettek a story line szerves egészévé. És akkor még nem beszéltünk az erősen softcore-ra hajazó fülledtségről, amire a készítők kiváltképp ráéreztek. Annyira jól keverték a karaktereket, hogy a chemistry faktor majdhogynem hibátlanul működött. Legalább ez ugye, ha már a karakterközi interakció említésre sem méltó.

power-s1-b

A legnagyobb probléma viszont az abszolút tétnélküliség volt. Mind a script, mind a karakterek csak tébláboltak, egyszerűen lógtak a levegőben. Az írók nem mertek fajsúlyos döntéseket hozni, helyette csak ímmel-ámmal megpiszkálták a tüzet vagy egy totálisan légből kapott szálat erőltettek átívelés gyanánt. Ez olyannyira lehúzta wc-n a gengszter opuszt, hogy a végére az Angie – Ghost páros titkos románc ezerszer élvezetesebbnek bizonyult a maga soap-os sablonjaival egyetemben. Így aztán, ha mást nem is, de az érdeklődésem valamelyest felkeltették, igaz ebben jelentős szerepe volt a tudat alatt kibontakozó guilty pleasure érzésnek. Ámbár kötve hiszem, hogy fajsúlyos tétemelés és vérengzés nélkül ebben a közelgő 2. évadban egy fikarcnyival is több lenne, mint az elődökében. Pedig, ha úgy vesszük a Starz anti-hős dráma sub-genre-ja alaposan kiéhezett már a sikerre, lévén eddig egyetlen képviselője sem élte meg a 3. évadot. Nagy valószínűséggel a Power sem fogja.

This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Power – Pilot

 
Beküldte: tess 2014 August 22, 23:15-kor a(z) 2013/14,Pilot,Power témába.

A Starz csatornamodellje lassan a totálisan egy kaptafára készülő sorozatokból fog állni. Urambocsá’ két kaptafáról van szó, elvégre van egy kosztümös kardozós-baszós szekció, valamint a nagyvárosi környezetbe helyezett hatalmi machinációs, amit rendre megfűszereznek némi alvilági töltettel. Nos, a Courtney Kemp Agboh által jegyzet Power pont az utóbbi kategóriába tartozik, csakhogy az elődeihez (Boss, Magic City) képest már most kissé döcögősen, de legalábbis kiherélten indult. Pedig a producerek közt ott virít 50 Cent neve is, akinek ha minden igaz lenne rálátása a szakmára ugye.

A történet középpontjában egy nehézsorsból magát a csillogó Manhattanig felküzdő néger gengszterről van szó, aki a város elsőszámú drogdílerre lett. Az ebből adódó siker és csillogás tehát adott, ám hősünk esetében mégsem szállt el az a bizonyos ló, mivel titkon legalizálni szeretné az üzletet. Erre látszólag minden esélye megvan, elvég van egy szerető családja, ahol nem kell titkolóznia, valamint a katonái is velejéig hűségesek hozzá. Csakhogy hirtelen a semmiből felbukkan a régi csaj, aki rendesen felboríthatja a totális idillt, főleg hogy a hölgyeménynek a hatóságokhoz is van némi köze.

power-pilot

Birodalom építgető drámát már nem egyszer láthattunk a képernyőn, a bukáshoz vezető utat meg majdhogynem ennyiszer járhattuk már be különböző perspektívákból megvizsgálva. Éppen ezért számomra kissé csalódás, hogy a Starz idei újonc drámája is ezzel a sablonos, egy kaptafás történettel támad. Mondjuk a pilot elején még bizakodtam, ugyanis az írók kínosan kerülték azt a bizonyos hatósági szálas csavart, de gondolom, nem árulok el túlzottan nagy spoilert, ha a rész végi cliffhangert pont erre hegyezték ki. Mindehhez mélabús és kissé vontatott dramaturg társul, ami ugyan végig próbál fajsúlyos és komor hangvételű lenni, de valahogy nem tud túl lépni az erős B-vonalas műfajtársain. Éppen ezért kissé elvetélt húzásnak tűnt a rendező Anthony Hemingway mindennemű erőfeszítése, amit az atmoszférateremtésre elpocsékolt.

Oké, a kivitelezés egy rutinos iparos munka, a zenei betétek és a képi világ tökéletes, de igazából ennyi. Érezni a potenciált, de legalább ugyanennyire a kohéziós elemek hiányát is. Igazából, ha őszinték akarunk lenni, akkor a Power esetében mindenből az óvatos keveset kaptuk. A szereplők meglehetősen visszafogottak, jobbára tökéletesen kétdimenziós karakterek, akik kínosan ügyelnek arra, hogy még véletlenül se tűnjenek hivalkodónak vagy ripacsnak. Éppen ezért a karakterközi chemistry is felemás, akárcsak a sablonos és olcsó gengszter monológok. Sőt, még a Starz esetében kötelező erőszaktenger és softporno környezet sem ütötte igazán meg az elvárt öncélúság mércéjét. Olyan, mintha a készítők tanultak volna az elődök hibáiból és inkább visszavettek egy kicsit a vehemenciából. Gond ezzel csak annyi, hogy így egy totális középszert sikerült prezentálni, amiben ugyan nyomokban van némi badass dominancia, de már most tudjuk, hogy a kötelezően elvárt húzásokat a realitás jegyében úgysem fogják meglépni a készítők. Tisztára, mint a Magic City esetében, csakhogy ott a stílusgyakorlat csillagos ötösre vizsgázott legalább.

This entry has a rating of 2.5

Kommentáld!

free web stats