Érdekes, de Nina Tassler prezentációjával kapcsolatban valamiért nem az újoncok, hanem sokkal inkább az ongoing éra, ami foglalkoztat. A csatorna nem egy sorozatánál már egy ideje kínos közelségben lebeg a kaszás, de úgy fest, most minden a helyére került. A Person of Interest megkapta az 5. évados bekérést, habár csak egy fél évad erejéig, azaz midseason program lesz belőle. Viszont, eleddig hivatalosan nem erősítették meg, hogy ez az utolsó évad lenne. Ugyancsak pont került a CSI végére, amit hivatalosan is elkaszáltak. Szeptember a sorozat ugyan még visszatér egy 2 részes lezárással, de 15 év után ennyi volt. Ahogy számítani lehetett rá, a fináléra William Peterson és Marg Helgenberg visszatér. Nagy meglepetésre Ted Danson nem hagyja el a franchise-t, hanem a finálét követően leigazol a CSI: Cyber-hez.
Meglepetésre a vezetőség úgy ítélte meg, hogy számos ongoing sorozatot visszatartanak és a midseason-re időzítenek. Így a Person of Interest mellett a 2 Broke Girls, a Mike & Molly, a The Odd Couple és az Undercover Boss sincs ott a palettán. Azonban ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne teljes évados bekérést kaptak volna.
Újoncok tekintetében a fanfavorit várományos Supergirl-t kell kiemelni, ami majd csak a fociszezon végén startol. Bevallom ezt nem tudom még hova tenni, de hátha kap valami velősebb felvezetést. Míg a Limitless esetében azt pletykálják, hogy a Bradley Cooper is tiszteletét teheti a produkcióban.
Újoncok: Ahogy várható volt újfent a papírforma érvényesült a „nyugger” adónál, nem mintha ezzel bármi probléma lenne. Az előző szezonban 6 dráma és 2 komédia kapott lehetőséget, melyek közül 5 sorozat túl is élte az évadot. Ez több mint dicséretes még akkor is, ha akad köztük franchise bővítés és kegyelem berendelés.
- Drámák: Code Black, Criminal Minds: Beyond Borders, Limitless, Rush Hour, Supergirl.
- Komédiák: Angel from Hell, Life in Pieces.
Visszatérők: 2 Broke Girls, Blue Bloods, Criminal Minds, CSI: Cyber, Elementary, Hawaii Five-0, Madam Secretary, Mike & Molly, Mom. NCIS, NCIS: Los Angeles, NCIS: New Orleans, Person of Interest, Scorpion, The Big Bang Theory, The Good Wife, The Odd Couple.
Kaszálták: Battle Creek, CSI, Stalker, The McCarthys, The Mentalist, The Millers, Two and a Half Men, Unforgettable.
Műsorrend: Gondolom nem mondok újat azzal, hogy a CBS a létező legkisebb mértékben szólt be az őszi programtervbe. Miért is tették volna, elvégre minden klappol. A CSI: Cyber bekerült vasárnapra a 22 órás slot-ba, de még előtte ott lemegy (szeptember 27) a CSI sorozatbúcsúztató tv filmje. A másik változó tényező a Mom lett, habár ebben semmi meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy két újonc komédia közül az egyiket vezeti fel. És ha már csütörtök, akkor nem szabad megfeledkezni a fociról sem. Azaz novemberig itt is meccsek lesznek, ráadásul az idei Super Bowl is a csatornán lesz.
HÉTFŐ
20:00-20:30 – The Big Bang Theory
20:30-21:00 – LIFE IN PIECES
21:00-22:00 – SUPERGIRL (premier november)
21:00-22:00 – Scorpion
22:00-23:00 – NCIS: Los Angeles
KEDD
20:00-21:00 – NCIS
21:00-22:00 – NCIS: New Orleans
22:00-23:00 – LIMITLESS
SZERDA
20:00-21:00 – Survivor
21:00-22:00 – Criminal Minds
22:00-23:00 – CODE BLACK
CSÜTÖRTÖK
20:00-23:00 – NFL Thursday Night Football (szeptember 17-től)
20:00-20:30 – The Big Bang Theory (novembertől)
20:30-21:00 – LIFE IN PIECES (novembertől)
21:00-21:30 – Mom (novembertől)
21:30-22:00 – ANGEL FROM HELL (novembertől)
22:00-23:00 – Elementary(novembertől)
PÉNTEK
20:00-21:00 – The Amazing Race
21:00-22:00 – Hawaii Five-O
22:00-23:00 – Blue Bloods
VASÁRNAP
20:00-21:00 – Madam Secretary
21:00-22:00 – The Good Wife
22:00-23:00 – CSI: CYBER