Standoff 1.07 – Man of Steele

 
Beküldte: Kanyecc 2007 June 8, 17:08-kor a(z) Standoff témába.

standoff_107.jpg
Premier:
2006/11/14
Írta: Adam Targum
Rendezte: Steve Gomer

Egy ámokfutó üldözését figyeli nyomon Los Angeles lakóssága, még az FBI-osok is, míg az egyik kertvárosi házban el nem barikádozza magát. Innentől Matt és Emily is érintett már az ügyben, hiszen a házban egy lány is tartozkodik. Ezt követően az elkövető a helyi rádiós kedvenccel – Avery Steele-lel – lép kapcsolatban, aki persze élőadásba nyomja le beszélgetésüket, mely nem kis fejfájást eredményez. Az FBI ez idő alatt meg tudja, hogy a férfi egy adoptáció sokadik átvertje, valamint a kiválasztott ház, nem véletlen!

Megjegyzés: Jól kezdődött ez a rész is, aztán a végére eléggé ellaposodott! Pontosan nem is tudnám megmondani miért nem tetszett, de lehetett volna sokkal precízebben szervezett is. Ha majd megfigyelitek: a tűntető tömeg az utca egyik felén helyezkedik el! A másik szín tiszta volt! Szerintem elég nagy bakinak számít, de hát, ha nem tűnt fel, akkor mindegy! Továbbá megnézném, hogy az FBI egész csapata azt nézi, hogyan megy a nagy autós üldözés!

Ezeket az aprócskán, számomra, nagynak feltüntetett hibákat leszámítva sem vagyok meg elégedve ezzel a résszel! A történet talán kissé lapos lett, hiszen ha feketén is akartak gyereket szerezni, a valóságban már rég ráálltak volna ezt leszámítva is! Azt hiszem ezt nevezik bűnszervezetnek!

This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Standoff 1.06 – One Shot Stop

 
Beküldte: Kanyecc 2007 April 20, 2:27-kor a(z) Standoff témába.

standoff_106.jpg
Premier:
2006/11/06
Írta: Juan Carlos Coto
Rendezte: Terrence O’Hara

Los Angelesben három építészt öl meg egy orvlövész. A városban egyből elterjed a hiedelem, miszerint újból felbukkant a GLA – A legjobb Los A.-i sniperese orvgyilkos. A hiedelem, persze igazzá válik. Matt-ék, a sajtósegítségével üzennek a gyilkosnak, aki egy véletlen folytán le is bukik, viszont egy rendőrt foglyul ejt. A tárgyalások késő estig nyúlnak el, ami rendesen ki is meríti Mattet, de végül feladja magát a hírhedt sniperes. Emily-nek, persze nem áll össze a kép! …és mennyire igaza is van, hiszen nem az igazi GLA-t fogták el, hanem egy másolót…

Megjegyzés: Hm… A storyline nagyon bejött! Egy sniperes gyilkos, aki nyolcszáz, kilencszáz méterről pufogtat… Hm… De lehet, hogy a CoD2 tett be, hiszen én is puffogtattam, nem is olyan régen pár száz yardról! :D Minden esetre tetszik, de újra nem nézném meg semmiképpen. Azt is jó ötletnek találtam, hogy egy másoló gyilkost is beledobtak a történte be, aki még kapcsolatban is áll az igazi elkövetővel. A negatívumok sora már kicsit hosszabb lenne, hiszen sok butaság történt! Az éjszakába nyúlt a tárgyalás, és miután felkapcsolják a reflektorokat, feladja magát áltettesük. Miért nem lötte ki őket?! Vagy miért nem kapcsoltatta le! …hiszen ezt is el tudta volna érni! A másik meg a végén az üveg! Egy olyan tölténytől egyből át kellett volna hatolnia.

This entry has a rating of 2.5

Kommentáld!

Standoff 1.05 – Life Support

 
Beküldte: Kanyecc 2007 April 16, 0:48-kor a(z) Standoff témába.

standoff_1051.jpg
Premier:
2006/10/31
Írta: Glen Mazzara, Linda Case
Rendezte: Sanford Bookstaver

Egy fiatal srác, M.J., elfoglal egy közkórházat, hogy nővérét megmenthesse. Dr. Corey-t kéreti magához, különben mindenkit megöl. Újra Matt és Emily kapja meg a melót. Míg Matt tárgyal, addig Emily gondoskodik a doktor előkerítéséről, ami nem bizonyul könnyű dolognak. Hála leleményességének, és a házában talál fényképeknek, rálelnek, viszont ő nem akar foglalkozni az üggyel, így Matt-re marad a piszkos munka. Közben kiderül az is, hogy a nővérnek rosszindulatú mellhártyadaganata van, ami nem gyógyítható. Ez persze tovább bonyolít mindent…

Megjegyzés: Huh, jó régen néztem már ezt a sorozatot. Alig akart lejönni. Hát mit mondjak, nem volt nagy szám ez a rész. Matt kissé dillinyós volt, de hát a múltbeli dolgok felzaklatták. Semmi vicces jelenet, ami oldta volna a feszültséget. Most jut eszemben: az elején volt, mikor a doki iPod-ról nyomatja a zenét, miközben műt. M.J. kórházbeli robbantását, viszont ötletesnek találom, úgy sem látunk ilyen minden nap, szóval csak óvatosan az intenzíven. Minden esetre folytatom.

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Standoff 1.04 – Partners in Crime

 
Beküldte: Kanyecc 2006 October 31, 19:31-kor a(z) Standoff témába.

standoff_1041.jpg
Premier: 2006/9/26
Írta: Joy Kecken
Rendezte: David Straiton

3 bankrablás pár hét alatt. Az elkövető mindig a parkolóban választja ki a túszt. Az ő kocsiját is viszi el. Általában 200 mérföldnyire helyezkedtek el a kiszemelt bankok. A negyedik rablás azonban balul sül el, mivel egy járőr felismeri. Blokád alá veszik a területet. Matt próbál kompromisszumot kötni vele, miközben fény derül arra, hogy az elkövető, Sam, kiválasztott női túsza, Kari, valójában a társa, akit egy másik tússzal együtt kienged a bankból! Most terhesnőnek álcázza magát, ezért Emilyt sikerül körbe csalnia és túszul ejtenie. Mikor Matt meghallja padlóra kerül, ezért kénytelen kihozni a bajból az elkövetőt. Meg is kapják főnöküktől a magukét. Azonban Kari már nem azaz ember, aki volt és ki akar szállni. Emilyvel kezd tárgyalásba telefonon keresztül, melyet lenyomozva el is jutnak hozzájuk.

Megjegyzés: Na egy fokkal már jobb volt ez a rész! Jó kis bankrablós sztori! Imádom őket! De még mindig elégedetelen vagyok!

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

Standoff 1.03 – Shanghai’d

 
Beküldte: Kanyecc 2006 October 31, 14:41-kor a(z) Standoff témába.

standoff_1031.jpg
Premier:
2006/9/19
Írta: David Levinson
Rendezte: David Straiton

Helyi maffia, David Lau, lányát lovaglás közben elrabolják. A rablók tudják, hogy múltja miatt nem fordulna a hatóságokhoz, de arra nem számítanak, hogy a műholdas telefonját is lehallgatják, amiből megtudják ezt. Raytől, aki már több éve le akarja leplezni Lau-t, emiatt elveszik a munkáját. Emily és Matt veszi át a tárgyalást az ember rablókkal, ám azzal nem számolnak, hogy Ray is bekavarja a dolgokat, mivel letartoztatják Lau-t. Ez alatt Leo a maffiavezér kirúgott alkalmazottjai között keresi a lehetséges embereket, de nem lelnek nyomra. Végül Emily húzza ki a szükséges neveket – melynek Ray is nagyon örül – így találnak rá az emberrablókra!

Megjegyzés: Az értékeléseimben nem le akarom írni a sorozatot, de valahogy nem olyan pörgösek a részei, ahogy ez sem volt az! Én sokat csalódtam benne! Remélem valamivel elő drukkol, mert ebből bukta lesz, ha így folytatja tovább!

This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Standoff 1.02 – Circling

 
Beküldte: Kanyecc 2006 October 31, 8:34-kor a(z) Standoff témába.

standoff_102.jpg
Premier: 2006/9/12
Írta: Craig Silverstein
Rednezte: Brad Turner

Két repülő ütközik össze egy véletlen folyamán, melyben 180 ember hall meg! A felelőség csak hónapokkal később derülne ki, ám Joe, aki navigálta a gépeket erre nem tud várni! Visszamegy munkahelyére, hogy dolgozzon, de főnöke hazaküldeni, amire ő nagyon mérges lesz, és elfoglalja az irányító központot! Matt és Emily kapja az ügyet. Matt folytat hosszabb tárgyalást Joe-val, aki megtiltja közben a navigátoroknak a repülők landolását. Szerinte túlzottan kimerítő egy munka, mivel egyszerre több gépre kell oda figyelniük. Közben kiderül, hogy a férfi felesége megcsalta a szomszéddal, aki a lezuhant gépen utazott. Persze ő még ekkor sem akarta a halálát. Leo, az infó zseni, megpróbálja átadni az irányítást egy másik reptérnek, de lebukik. Matt oldja meg a kritikus helyzetet. Két pilótát hívatnak be, akik eljátsszák, hogy bajba kerültek. Természetesen Joe oldja meg az állítólagos problémájukat, mely után már minden gép valósan is leszállhat. Emily és Matt tudtja főnökével, hogy nem fognak szakítani egymással.

Megjegyzés: Az előző rész jobbra sikerült! Nem volt annyira pörgös! Meg vicces is, hogy nem tudják az irányítást átvenni egy férfitól, aki üldögélve beszélget közvetlenül szembe a plexi ajtóval!

This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Standoff 1.01 – Pilot

 
Beküldte: tess 2006 September 28, 11:30-kor a(z) Pilot,Standoff témába.

standoff_101.jpg
Premier: 2006/9/5
Írta: Craig Silverstein
Rendezte: Tim Story

Matt Flannery és Emily Lehman az FBI két legjobb túsztárgyalója. A munka adta sikereken túl azonban mást is megosztanak egymással, ami nem publikus a csapat többi tagja előtt. Matt azonban egy küldetés során kifecsegi a kettejük közti kapcsolatot, ami persze egy sorkérdést zúdít rájuk. Szerencséjükre viszont van fontosabb dolog is mind kettejük kapcsolata. Egy iszlám merénylő egy egész kávéházat akar a levegőbe repíteni, amennyiben nem teljesítik a kéréseiket. Mint később kiderül a merénylő az egyik szenátor fia, így Emily hogy mentse a menthetőt bemegy tárgyalni a merénylőhöz, de időközben a taktikai csapat is elindult…

Megjegyzés: Nos anno nem tápláltam sok reményt a sorozathoz, hisz ez nem éppen a legmegnyerőbb téma a sorozatok világában. Filmeknél is csak azért lehet sikeres mert évente ha 2 hasonló témájú film készül. Szóval már alapból halálra van ítélve a sorozat mondaná az ember, de ez nem igaz. Már a nyitó képsor szemet gyönyörködtető és látványos. Mintha tényleg egy mozi kellős közepébe csöppentünk bele. Hasonlóan jó a kezdés a történeti szállat illetően, hisz egyből a lényegre térnek és nem akarják valami sokáig húzni a két tárgyaló közti intim viszonyt. Ahogy az lenni szokott jön egy kis átvezető meg persze a kérdések hada, de még időben jön a következő akció. Apropó akció, hát van is meg nem is. Igazán maradandót nem nagyon láttunk, de ez persze csak a premier volt. A részt követő beharangozóban már lesz dögivel, szóval várjuk csak ki a végét. Így a premier sokkal inkább az érzelmekre és a karakterekre szorítkozik.
Érzelmek még nem igazán mutatkoznak ki, sőt néhol sokkal inkább poénos a történet, mint meghitt.
A szereplők viszont elég jól ellettek találva. Matt karaktere zseniálisan ötvözi a hú de laza vagyok és a nem tudjátok hogy most komoly vagyok e stílust. Egyszóval a karaktere még bármely irányba fejlődhet. Amolyan probléma vonzó egyéniség. Vele szemben Emily sokkal megfontoltabb elegánsabb és okosabb. És igen pont ez teszi kegyetlen vonzóvá a nézők számára. Fogalmazzunk úgy, hogy ha az akció szál befuccsol, még akkor is lehet építeni rá.

Végső soron nem volt valami nagy eresztés a premier, de van benne lehetőség. Igaz ezt szinte mindig elmondom, de látva a 2. rész előzetesét bizton állíthatom lesz ez még jobb is. Mindenesetre ajánlom mindenkinek, akinek már csömöre van a CSI koppintásokból, hisz hasonló kaliberű sorozattal eddig nem találkozhattunk.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

free web stats