Raines 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 26, 21:21-kor a(z) Pilot,Raines témába.

raines.jpg
Premier:
2007/3/15
Írta: Graham Yost, Charles Papert
Rendezte: Frank Darabont

Raines felügyelő kis kényszer pihenő után újra munkába áll. Egy lány halálának felgöndörítését kell megoldania. Viszont ebben maga a lány is segítségére lesz, mivel megjelenik előtte – csak előtte addig, míg a gyilkost meg nem találja. Az ügy kivizsgálását a lány házában kezdik, ahol szülei is feltűnnek kis idővel, kik a pénzüket keresik. A további kutakodást ezen a szálon folytatja a nyomozó, így jutnak el a lány pasijához, no meg a titokzatos kuncsafthoz is, viszont még sem ők lesznek a megoldás…

Megjegyzés: Hm… Hát nem is tudom, hol kezdjem! Első megnézésre nem mutatott újat, de szerintem másodjára sem mutatna sokat. A történet szinte alap! Van Raines nyomozó, kit mellőztek kis időre munkájából, valszeg, mert kicsit kettyósnak véltek, és újra visszatér. Nyomozós stílus kicsit a Dexterre emlékeztet, de meg se közelíti, még most fixáljuk le ezt a tényt! Az áldozatok megjelennek neki?! Hát már volt ilyen sorozat, de ha agyon üttök, sem mondom meg most, mi is volt az. Valahogy kissé Monkot is felidézi bennem, talán mert abban is lenézik a nyomozó munkáját.

Magáról a résztörténetéről már pozitívabbak a véleményeim. Jó kis történet volt! Tetszett mikor megjelent a halott csaj a házában. Na akkor kicsit össze is keveredtem, mi is van. Nem is csoda, hiszen nem is tudtam mi az alapsztori. A gyilkost is jól eldugták a történetbe! Rá sem találtam! :D De hát ez volt a lényeg! Nem kiszámítható, viszont gagyi a kivitelezés és az alapsztori!

This entry has a rating of 2

Kommentáld!

Esti merengő

 
Beküldte: tess 2007 March 26, 18:51-kor a(z) Heti adag témába.

Azt hiszem ma este megint lesz mit nézni emberek! Bár én már sajna nem otthon vagyok, szóval offlineban megy az egész, de mégis…
Ma lesz az uccsó előtti Prison Break, ami szerintem kötelező. Igaz én jópár részes lemaradásban szenvedek, de cseppet sem bánom. A fináléra majd csak felhozom magam :D Ellenben a részt tudom ajánlani mindenkinek, hisz 50-50%-os alapokon nyugszik. Az 1. évadban is a legdurvább rész az utolsó előtti volt, így lehetséges hogy este megint nagyot fogunk nézni.
Utána persze 24, de gondolom ezt már mindenki vágja.

wildfire_s3finale.jpg

Ellenben lesz 2 finálé is az este folyamán. Búcsúzik az ABC Family műsoráról a Wildfire 3. évadja, ami ugye az idei év 1. premierje is volt. Igen az első! Sokan azt képzelik a Dirt nyitotta a 2007-es évet, hát keményen tévednek. A folytatásról egyenőre semmi hír, de tutira veszem a visszatérést.
Ellenben a What About Brian-nél már ez cseppet sem biztos. Az ABC-n futó sorozat ma búcsúzik a 2. évaddal és lehet hogy ez már örökre is szól. Itt a Gurunál Fercsa nagy kedvence a sorozat, ezt leszámítva totál hozza a külföldi trendet. Ergo a kutyát se érdekli.

Persze van még Dancing With The Star rész egy beteg fogadással, Silent Witness valami kegyetlen nagy előrelépéssel. A jelek szerint a BBC America este már neki is látt a 10. évadnak. Akit egyébként érdekel a sorozat az megcsekkolhatja idehaza a Hallmarkon is. Én megtenném de nincs Hallmark. Ellenben van online tv. Meredek mi!
És hát a késő esti muri, amivel szintén elvagyunk maradva a The Black Donnellys. Kemény 4 résszel vagyok lemaradva, de valahogy cseppet sem bánom. Van egy olyan érzésem, hogy a Pilotban elképzelt alapkoncepció kezd megborulni. Na majd este kiderül…

Kommentáld!

Mr. & Mrs. Smith

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 26, 18:25-kor a(z) Hírek témába.

martin-henderson.jpgEddig kellett várni! Most már elkezdődhet a Mr. and Mrs. Smith forgatása április első heteiben! Még február elején számoltam be, hogy a sorozat Mrs. Smith-je ki is lett! – Jordana Brewster – Mostanra már meg van Mr. Smith-et alakító személy is! Számomra Martin Henderson neve a Kör c. filmből vált ismerté, de több főszerepe is volt már! Így már neki eshet a rendezőstáb a munkálatoknak. A sorozatjövőjéről, majd az őszi premiert követően dönt az ABC. A történet nem a film folytatása lesz! Össz-vissz az alapsztori egyezik majd meg. A mellékszereplőkről is már tudunk konkrétumokat: Bridgette Wilson-Sampras, Julia Ormond és Rebecca Mader! Természetesen a rendező: Doug Liman lesz, mint a filmnél!

Kommentáld!

Lesz Magyar MTV

 
Beküldte: tess 2007 March 26, 11:51-kor a(z) Hírek témába.

mtv_hun.jpgTegnap az indexen nézegelődtem és egy kegyetlen hírre lettem figyelmes. A hírportál szerint ugyanis hamarosan idehaza is lesz MTV azaz Music Television. Dude!
Na de ne menjünk annyira előre, lássuk a tényeket. Az MTV-t üzemeltető ViaCom Budapestre tette át az európai központját és ha már itt van, akkor csinál egy csatornát is. A hírt egyenlőre még nem jelentették be hivatalosan, de ahogy az indexen is olvasható egyre több jel utal a szeptemberi kezdésre. Sőt mostanra már egészen komoly lobbi is kialakult. Az MTV legnagyobb konkurense idehaza a Viva lenne ugye, de mivel ezt is a ViaCom működteti szó sem lehet versengésről. Helyette jön a piacfelosztás. Na ez az aminek én piszkosul örülök. A fáma szerint a Viva lesz majd a tinibuzi adó, míg az MTV a fiatal-felnőtteket célozza meg. Ámen! Ebből következően a műsor struktúrát is e tények köré építik, mely egy az egyben lehetőséget ad az amerikai MTV műsorainak az átvételére. Ha jobban bele gondolunk odakint mennyi frankó kis reality szerűség megy ebben az évben és szinte mind a 20-25 éves korosztályt célozza meg. Ellenben az MTV Europe sokkal inkább tini beállítottságú, bár ahogy ezt észrevettem ez is csak nézőpont kérdése.
Mindenesetre hivatalosat majd csak a Sziget idején lehet tudni, vagy kora ősszel. Addig viszont marad a rilízz és a buzi kábel szolgáltatók. Ezek közül is a UPC a nyerőbb, sajna!

Kommentáld!

“Mentsünk meg egy sorozatot!”

 
Beküldte: Botond007 2007 March 26, 10:41-kor a(z) Hírek témába.

Kirstin az Eonline-nál indított egy “Mentsünk meg egy sorozatot!” mozgalmat (mint minden évben), lehet szavazni, hogy melyik veszélyben lévő sorozat térjen vissza jövőre (van hatása ennek a szavazásnak, legalábbis valamennyi biztosan)

Szóval, akik fölött ott lebeg a kasza:

  • Gilmore Girls: Alexis Bledel nem akar jövőre visszatérni, Lauren Graham pedig nélküle nem akarja folytatni
  • How I met Your Mother: Csökkenő nézettség, állítólag a díszleteket is lebontották, a stáb sem tud semmit a folytatásról
  • Jericho: Nagyon szar nézettség a fiatalok körében
  • One Tree Hill: Rossz nézettség, szar sztori-véleményem szerint, ha folytatják, akkor 4 évet ugranak az időben, érdekes, hogy a One Tree Hillt is a Pussycat Dolls nyírja ki, mint Veronica Marsot, ugyanis most márciusban tért volna vissza az OTH új részekkel, de a CW inkább a Pussycat Dolls reality ismétléseit adja májusig… nem jó előjel…)
  • Supernatural: Rossz nézettség, kb ennyi, szerintem ez tuti visszatér
  • Veronica Mars: Erről már beszéltünk egy csomót, Rob Thomas szerint 60-40%, hogy visszatér a sorozat, azaz 60%, hogy berendelik, kb már mindenki temeti.
  • Studio 60: Szinte esélytelen, de az NBC mégis szereti a sorozatot, gondolom majd ha leadják a maradék részeket, akkor a nézettséget figyelembevéve döntenek.

És ha valaki netán szavazni szeretne, az itt megteheti!

1 Hozzászólás

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 26, 9:20-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

  • Tyra Banks, az America’s Next Top Modell szülőatyja, egyre érdekesebb helyzet elé állítja modeljeit! A sikerért mindent! …mondhatnánk! Legutóbb, a szépségeknek egy bűnügyi helyszínen kellett pózolniuk, mint egy gyilkosság áldozataként: volt akit megfojtottak, volt akit lelőttek! Persze semmi sem volt kötelező! Egyes női szervezetek ezt látván tiltakozásba kezdte! A Nemzeti Nőszervezet egyik vezetője – Sona Ossorio, így fogalmazott az eset kapcsán: “A nők elleni erőszak sajnos valódi problémája a társadalomnak, így nincs szükség arra, hogy a szórakoztatóipar úgy állítsa a középpontba, hogy viccet csinál belőle.
  • Tegnap volt a Rome második évad fináléja is! A második évad Julius Cézár utáni időszakot dolgozza fel, ám többek szerint köze sem volt ehhez ennek a szériának. Jövőjét illetően még nem tudni semmit!
  • Studio 60 on the SunSet Strip a.: A színfalak mögött! Arról van szó, hogy az NBC újonca is helyet kap a magyar köztudatban, hiszen az HBO megvette a jogokat a vetítésre – no meg, ami kell még hozzá. A premierre május 4-én 21.00-kor kerül sor. Addigra remélem én is belekezdem a sorozatba, hiszen már jó ideje tervezem!
  • Berendelési had az ABC részregéről! A csatorna múlt héten jelentette be hivatalosan is, miket is hoz vissza idény ősszel! A listán helyet kapott: a Brothers & Sisters, a Boston Legal, a Grey’s Anatomy, a Lost, a Men in Trees, a Született feleségek és az Ugly Betty!
  • A BSG rendezői betartják szavukat! 22 részes negyedik évad előtt még sor kerül egy kétórás BSG film premierjére is, mely a 3. és 4. évadot kötné össze. A premier őszre várható.

Kommentáld!

Nézettség 03/20, illetve 03/13 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 26, 8:32-kor a(z) Nézettség témába.

03/20:
Továbbra sincs kímélet! Az Idol most már dupla erővel dönti a rekordokat. A Fox talán rá állhatna egy ilyen nézettségű sorozat készítésére is! Múlt héthez képest pár dolog változott! Visszatért egy-két sorozat (NCIS, The Unit, Boston Legal), azonban az ismétlések, a többieknél folytatódtak. A PussyCat Dolls-re viszont büszkék lehetünk, hiszen javított a múlt heti – 1,7-es – nézettségén. A Gilmore lányok is újra feltűntek, no ha egy ismétlés erejére!

03/13:
Ezen a héten sincs másképp, hiszen újra Idol győzelem, ami talán már nem is meglepő, viszont most duplázott a FOX! A show, a mai napon, hosszabb lett, de az a szörnyű, hogy volt rá igény is. Ha majd megtekintitek a listát észlelhetitek, mekkora különbségeket állított fel a FOX. De, hát ez nem is volt nehéz amellett, hogy majdnem mindenki ismételt. Fel-felbukkan egy pár kivétel, mint a PussyCat Dolls! A szörnyű, viszont az, hogy még így sem tudott jobbat hozni!

(Részletek a tovább mögött)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/19 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2007 March 26, 7:43-kor a(z) Nézettség témába.

Még mindig Heroes nélkül vagyunk, de jól bírjuk, nem úgy mint a 24 és a Prison Break! Visszatért a Dance with the Star a negyedik évadával és hatalmasat gyalázott a két „nagyágyú” körében! Na azért én a Heroes teljesítményére is kíváncsi lettem volna! Ez van! A reality mindig jobban leülteti a népet! Már csak az a kérdés, lesz-e trónfosztás, avagy sem! Mert az elkövetkező időkben tuti nézett lesz! A CSI: Miami, no ha ott volt mögötte, ő sem bírta a nagy hajtást! A Donnelys fivérek sem lehetnek büszkék magukra. Azt, hittük meg volt a stabnálás, erre még ront a nézettségén! A CW folytatta megszokott sorozatait, mint a többi csatorna is! Jó látni, hogy egyetlen ismétlés sem szakítja meg a listát! (Részletek a tovább mögött)

Tovább…

Kommentáld!

Friday Night Lights – 1.08 – Crossing the Line

 
Beküldte: tess 2007 March 25, 23:02-kor a(z) Friday Night Lights témába.

friday_night_lights_108.jpg
Premier: 2006/11/28
Írta: Bridget Carpenter
Rendezte: Jeffrey Reiner

Smash teljesen beparázott a gyenge szereplése miatt, így a teljesítményfokozó szerekhez nyúl. Ehhez viszont pénzre van szüksége, így be áll Matt mellé melózni a büfébe. Saracen végre elhívja rendira Juliet, ami nem kis fejtörést okoz a szülőknek. A kapcsolatot leginkább Julie anyja Tami ellenzi, aki szerint a lánya lehet a focisták következő áldozata. Eközben Jason egyre jobban van már, szóval beszáll a kerekes fociba. Tim és Lyla nagy bajba kerülnek, hisz Jason kezdi kapizsgálni a kettejük közti kapcsolatot.

Megjegyzés: Hát nem megmondtam! Amit az előző résznél annyira hiányoltam az most szépen vissza is köszönt. COOL! Penge lesz a folytatás főleg ha végre Saracen és Julie el is mennek randira :D

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Friday Night Lights – 1.07 – Homecoming

 
Beküldte: tess 2007 March 25, 22:19-kor a(z) Friday Night Lights témába.

friday_night_lights_107.jpg
Premier: 2006/11/14
Írta: David Hudgins
Rendezte: Patrick Norris

Tim felhagy az ivással Lyla tanácsára és egy új életet kezd. Taylor edző meghívja a pénteki meccsre Jasont, ami egy kis fejtörést is okoz a fiú számára. Tyra és Tim bátyja egy parti szervízbe fognak, ami végül egész szépen jövedelmez is . Smash-en nagy a feszültség a meccs előtt, mivel egy fejes fogja értékelni a teljesítményét. Végig hozza is a fromáját, de a meccsen képtelen bizonyítani és ez könnyedén a csapat vereségéhez is vezethet…

Megjegyzés: Sokkal de sokkal gyengébb rész volt az előző. Ez persze nem azt jelenti, hogy szar volt csak én egy kicsit többre számítottam. Persze titokban volt itt előrelépés is elég rendesen, hisz pár szál azért elkezdődött. Ellenben sajnálom, hogy abba maradt Jason féltékenysége. Na de majd a köv résznél!

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!
« Előző oldalKövetkező oldal »

free web stats