Hanyagoltam a spanyol piacot az elmúlt években, pedig az AXN gondoskodott a folytonos utánpótlásról. Ha jól emlékszem: először hozták az Internátust, majd A Balfék körzetet. Mindkettő hosszú jövőre tett szert, és az El Barco is hasonló elé néz. Főleg az amerikai írók szeretik a poszt-apokaliptikus történeteket, bár a nagy hype-nak köszönhetően többségük csak egyetlen évadot él meg. Gondoljunk csak egy FlashForward-ra vagy egy The Event-re. Nagyok voltak az elvárásaink, amiket a készítők aligha tudtak volna szállítani részenként, mert ahány ember, annyi igény. Voltak olyanok, akik elégedetten álltak fel a székből/kanapéból a rész végén, és olyanok is, akik csalódottan, idegeskedve – mert a Lost-hoz hasonló idegesítő tünetek kezdték el rabulejteni. Az El Barco-nál se lesz ez másképp, viszont aki szereti ezt a műfajt, az mindenképp adjon egy esély neki.
Nem volt könnyű dolgom. Az elvárásaimat megvalósítás szinten minimalizálnom kellett, még sem annyi pénzből készült, mint egy Terra Nova. Inkább a történetre és a karakterekre helyeztem a hangsúlyt, illetve arra, hogy hány epizód alatt sikerült kibontani a főbonyodalmat, és ezt hogyan fogják tálalni. Chapter #1-es küldetésnek tekinthetjük az alábbit, amit a 3. résszel bezárólag sikerült is kibontaniuk. (Aztán persze a hogyan tovább? – kérdésre keressük majd a választ a Chapter #2-ban, de az majd a következő cikk lényege lesz. Ergo, be fogunk még köszönni kritikával.)
Kezdjük a problémás részekkel. Látványra nem igazán kell költenie a stúdiónak, hiszen a pilot óta egy jelenetnél kellett dolgozniuk a kreatív egyéneknek. Az is egy utasszállító-repülőgépnek a lezuhanása volt, amiből alig látunk valamit. Az ötletesség persze abban is előjöhet, hogy nem feltétlenül kell mindent a szemnek „adni”. Olykor egy hang is produkálhatja ugyanazt a hatás, illetve kíváncsiságot, mint ugye látványvilág. Jelenesetben egy zuhanó Boing-nak a becsapódása. Nem láttunk belőle semmit, csak utólagosan az éget és zuhanás közben kiesett dolgait. Néha viszont olyan jó lenne a szemet is gyönyörködtetni valami hasonlón, viszont csak a karakterek lesznek egyelőre, hiszen annyi eyecandy szereplő tűnik fel.
Speciel, amivel a legjobban kiidegelnek, az a felesleges drámázás, amit túlzásba visznek. Persze, alaphelyzetben bárhol, bármikor hasonló szituációban ilyen lenne a hangulat – aláírom (!), de ez már tényleg sok(k). Az, hogy merülnie kellene az apának és fiának, akkor elkezdenek lelkizni azon, hogy mennyire fasz volt és lehet ez lesz az utolsó közös kalandjuk. Wáh. A sokadik pedig az eszetlen jelenetvagdosás, amit sorozatban csinálnak. Általában 3, max. 4 kisebb történetet váltakoztatni a-b-c-d a-b-c-d sorrendben. Ergo, ha át akarod ugrani, akkor tekerj bele ennyit, vagy annyit.
A pilothoz képest az 1×02-es részt, ha erősebbnek nem is, de összeszedettebbnek mondanám. Végre mindenki azt csinálta, amihez értett. A bolond konyhás csávó lökte a süketelést, amiben nagyon sok okosság volt; a doktornő tudóskánk alkalmazta a protokoll szerinti menetrendet, valamint az újoncok kihúzták a gyufát az egyik tanárukkal, amit csak nem kellett volna. Tetejében az 1×03-ban zendülés tör ki a fedélzeten, ami inkább feszültségként jelentkezett bennem, mint sem lekötésként. Sajnos ez az El Barco egyik velejárója. Mikor már a nyeregbe tudnád, akkor… – pedig az elvárásaim tényleg a padlót súrolják.
Aránytalan a részekben lévő sztori eloszlás. 66 percen keresztül húzzák a problémát, amit az utolsó 5 percben oldanak meg. Legyen az egy apokalipszis bejelentése egyszer, vagy kétszer. Tisztára, mint Bear Grylls a Man vs. Wild-ben, aki az utolsó percben találja meg a civilizációt úgy, hogy előtte 2-vel még a közelében se jár, mert minden honnan a vadon köszön vissza. Abba a kicsivel több, mint egy órában pedig hosszú nyújtásokat kapunk, illetve újra és újra rágják az előzőekben megrágott témákat. Pl.: az apaság eddig egyikből se maradt ki.
A sok fiatal(abb) színészből olykor virít a tapasztalatlanság. Ez persze nem feltétlenül jelenthet hátrányt számukra, mert akad olyan, akinek jól áll, s olyan kifejezéseket produkál, amilyennel mostanság a jenkik körében se igazán találkoztam. Az tény viszont, hogy az öregek mindegyik túljátssza magát. Nagyon, amit sajnálok, mert ők lennének a vezérkarakterei az egésznek, így pedig nehezen tudnak meggyőzni, hogy néznem kellene a későbbiekben. Egyedüli érv pár színésznő mellett az, hogy piszkosul jól néz ki. Baromira az eyecandy-faktorra mentek a castingnál. Le se tagadhatnák, mert a fiúk mellett a csajok is találnak szép számmal olyan csávót, akin legeltethetik a szemüket, illetve akiknek a testük se piskóta.
További zavaró tényező, hogy nagyon sűrűn váltakoznak a nappalok és az éjszakák. Valamikor meg se lehet mondani, melyik napszakban járunk, illetve mennyi idő telt el a és b történés között. Az viszont tény, hogy átívelőszál ki lett bontva. Sajnos túlságosan klisésen, mert a következményekre a kapitány már felhívta a figyelmünket. Biztosra veszem, hogy lesznek olyanok, akik az öngyilkosságot meg fogják kísérelni, hiszen egy hajon élni, az elég kiábrándító lehet – pláne ha örökké valóságról beszélünk. Egyszer elvileg a kaja is el fog fogyni, de mivel a vízi élővilággal – a jelek szerint – nem sok galiba történt (vannak halak!), így akár ez a feltevés meg is lett cáfolva.
Hogyan tovább? Igazából azon van a kérdés, hogy mennyire fognak leragadni a problémagyökerénél a karakterek. Tippemre találkozni fognak túlélőkkel. Talán egy-két szigettel is, de csak az évadvégén, hogy legyen valami pöpec cliffhanger a végén. A túl sok drámát minden esetre hanyagolniuk kellene, bár elnézve, úgy se fogják. Kicsit az Ezel – Bosszú mindhalálig-ot juttatták az eszembe, csak itt kevesebb a zene. Maradni maradok. Pláne azért, mert szép rajongótáborral rendelkezik idehaza. Meg hát muszáj az európai színvonalat is számon tartani. Nála a lelkesedés még megvan ennyi negatívum után is.
Utószó: a rejtélyeket kibontására mostantól jobban rá kell feküdniük, mert túl sok a kérdés, kevés a válasz. Ez általában elüldözi a nézőket, nem pedig leülteti hosszú távon.
