Kissé ironikusnak hathat a címválasztás a Luck esetében, hisz az utóbbi évek egyik legmarkánsabb dráma sorozatát kaptuk meg a személyében, amitől sajnálatos szerencsétlenségek egész sorának köszönhetően idő előtt kényszerültünk búcsút venni. Pedig milyen szépen indult mindent, már a pilot után megkapta a 2. évados berendelést, a kritikusok is oda meg vissza voltak az évadtól, így látszólag semmi akadály nem állt David Milch előtt, hogy beteljesíthesse az élete főművének titulált sorozatot. Aztán egyszer csak jött az a fránya szerencsétlenség.

A sorozatot idő előtt már a két készítő David Milch és Michael Mann neve eladta. Ami viszont a tényleges pilot után következett kétségtelenül a non-plus-ultra csúcsát jelentette. Milch egyedi hangvétele és remekül felépített drámai párbeszédeit maximálisan kiegészítette Mann rendkívüli képi világa, ami egy magával ragadó atmoszférát eredményezett. Tették ezt egy olyan sorozattal, aminek kvázi nincs igazi főszereplője, sőt valójában nem is szól semmiről. A Luck sokkal inkább egy életérzésről szól, mint sem egy jól felépített történeti egységről. A fő mozgatórugó itt a lovak és azok szeretette, ami a társadalom minden szegmensében megjelenik. A script szép sorjában végigveszi a lóversenyek világának résztvevőit, meglepően belsőségesen ábrázolva enged betekintést ebbe a zárt, szabályokkal tarkított világba.

Olyan szereplőket hoz már-már intim közelségbe a sorozat, akikkel általánosságban nem is találkoznánk. A tulajdonosok mellett szerepet kapnak az állatorvosok, a zsokék, a bukik, a megrögzött fogadók, a lóversenyek egyszerű szerelmesei és még a maffia is. Ha úgy vesszük akkor a sorozat 4 nagyobb fő szállal operál, amik amolyan laza antológiai kapoccsal csatlakoznak egymáshoz. Érdekesség továbbá, hogy ezekből a fő szálakból egyik sem bizonyul dominánsabbnak, holott mindegyikben ott lakozik a potenciál. Gondoljunk csak frissen szabadult Ace-re és az ő jól megkomponált bosszúhadjáratára a helyi maffiával szemben, vagy ott van a Four Amigo együgyünek titulált, jobbára elesett és lecsúszott kollektívája, ami egyik percről a másikra tapasztalja meg a gazdagságot. És akkor még nem beszéltünk a zsokék mindennapi próblémáiról vagy a kissé zsémbes Escalante-ról, akik a lovak mellett új szerelemre is lel. Alapból mindegyik történeti egység életképes lenne külön külön is, de itt mindjárt négyet kaptunk alsó hangon.

A fajsúlyos drámai vonulat mellett nem szabad megfeledkezni a remek karakterizációról sem, ami nagyban köszönhető a parádés szereplőgárdának is. Ennyi tehetséges és persze nagy nevet ritká látni egy képernyőn, olyat meg mégritkábban, hogy szinte egytől-egyig életük nagy alakítását hozzák. Dustin Hoffman kvázi főszereplőként dominálta végig az évadot a bosszúra szomjas Ace szerepében. A karakterét a precízség, a komor melankólia és a szokatlan ridegség jellemezte, ami hirtelen tovaszált, akárhányszor a lóverseny pálya közelébe került. Ugyanígy Nick Nolte-ról is csak szuperlativuszokban lehet beszélni. Az a hit és erélyes családias szeretet, ami a karakterében kicsúcsosodik maga a mély drámázás csúcsa. Amolyan emblematikus férfias tartást sugároz, ami a finálét követően még jobban érvényesül. Persze ez a pozitív megítélés majdhogynem a teljes színészgárdát megilleti, így nagyon nem is mennék bele a részletekbe.

És ha már ennyiszer szóba került az emblematikus és „legges” jelző, akkor bizony meg kell említenünk Michael Mann nevét is. A rendező zseni és Milch között igaz elég sűrűn volt surlódás a forgatások alatt, de ez szemlátomást cseppet sem érződik a végleges produktumon. Mann ugyanis akármennyire is hihetetlen de totális szintézisben dolgozott az írók keze alá. A Luck egyedi vizualitása önmagában megérne egy misét. A nem hétköznapi képi világ meglepően jól párosult a lóversenyek dinamizmusával, ami nem egyszer mozifilmeket megszégíenítő vizuális élményt eredményezett. A drámaiság és a lüktető feszültség pedig egy kellemes szimbiózist alkotva szabadította fel az emberben nyugvó érzéki lényt, aki a szépség csodálása közepett képes elgondolkodni is a látottakon. Ugyanis hiába tűnhet unalmasnak és lecsupaszítottnak a történet, ha egyszer a felszín alatt meglepően mély mondanivalók szabaduknak fel.

Ezekután ember legyen a talpán, aki nem élteti a Luck-ot, ami a minőség és precízség diadalának is tekinthető ebben a megfáradt, jobbára túlhajszolt műfajban. Sajnos azonban ettől a mesterműtől ideje korán kényszerültünk búcsút venni, ami azért mégis csak egy fájó pont lesz sokak életében. Persze a készítők és az HBO fejeseinek döntése abszolút érthető, elvégre a 3. ló pusztult el a forgatások során, így kissé hiteltelenné is válna a sorozat a továbbiakban. Mert ugyan kérdem én, miként szólhat egy sorozat a lovak iránti mély szeretetről és elkötelezettségről, ha a forgatások közben sorban múlnak ki ezek a lények? Ennek a fájó kaszának persze ára is van, David Milch élete főműve így befejezetlen maradt, de mi még így is egy életreszóló élménnyel, egy igazi mesterművel lettünk gazdagabbak.

A szezon titkos befutója lett Rachel Bilson sorozata a Hart of Dixie, amiről sokan még a pilot után sem gondoltuk, hogy túl fogja élni a The Secret Circle – Ringer párost. A romantikus családias hangvételű dráma viszont szép csendben jött, látott és győzött, sőt meglepően jó reviewkat is produkált. Nálunk egyelőre hanyagolt sorozat, de remélem az októberi 2. évados startig lesz időm a pótlásra.

Időközben a rajongók is örvendezhetnek, elvégre bejelentették az 1. évad dvd kiadását, ami a  vártnak megfelelően semmi extrát nem hozott. A cover maradt a hivatalos plakát, az 5 lemezes kiadásra pedig csak korlátolt extrát sikerült pakolni, úgy mint pár kimaradt jelenetet, bakiparádét és egy insider kisfilmet. Mindezt majdnem 60 dollárért október elejétől. Na ilyenkor szoktam azt mondani, hogy akkor inkább ott az iTunes Store!

Vannak sorozatok, amik egyszerűen csak a kötelezően átlagos papírformát képesek hozni és semmi többet. Na pont ilyen az Unforgettable is, ami egy ígéretes alapfelállással indított, majd gyorsan a random procedural krimik mezsgyéjébe süllyedt. Amolyan izzadtságszagú alternatíva keresés volt ez is, hogy végre valamilyen kreatív irányba elmozduljon már el a műfaj.  Jelentem ez a próbálkozás sem járt sikerrel, bár ezt már a pilot kapcsán sejteni lehetett, elvégre Kanyecc-t pont annyira győzték meg a látottak, mint engem. No de lássuk, miben is rejlett a sorozat hanyatlása!

Maga az formátum roppant ígéretesnek bizonyult, elvégre egy olyan nővel van dolgunk (Montgomery), akik minden apró dologra képes visszaemlékezni. Ez pedig ugye igen csak nagy segítség, ha az ember nyomozó. Ellenben átok is, ha pont az életünk legfontosabb dolgára nem vagyunk képesek visszaemlékezni, jelesül arra, hogy ki ölte meg a nővérünket.

Ed Redlih (Shark, Without a Trace) és John Bellucci sorozata viszonylag remekül kezdett, sikeresen megalapoztak egy felületesen misztikus, ám mégis néhol magával ragadó atmoszférát. A gondok viszont meglepően gyorsan felütötték a fejüket, lévén a sorozat mozgatórugója, ami jelen esetben a kreatív tálalás lett volna, igen gyorsan tovaszállt. Már pár részen belül érződött a történeti laposodás, ami az 5.-6. rész környékére rutinos procedural maszlagba csapott át. Egyszerűen az írók nem tudtak felnőni a saját maguk állította követelményekhez. Oké, ott volt a testből kilépős visszaemlékezés minden részben, de sajnos ez is egy idő után unalmas rutin feladattá avanzsálódott.

Szerencsére a mid-seasonben érkezett némi vérfrissítés, ami egy kissé javított az összképen. Itt főleg a két átívelő szálra gondolok, a titokzatos Fred-re, aki amolyan Red John-ként próbált játszadozni Carrie emlékeivel. Valamint ott volt még a kissé hevenyészett olasz maffiás szál is, ami némi romantikát és borzasztóan lebutított morális feszengést eredményezett. Szó se róla a ezek a részek izgalmasak voltak, csak a lezárásuk sikerült kissé elcsépeltre, no meg túlontúl egyszerűre. Igaz ez a fő átívelő szálra is, ami ugye Carrie nővérének a meggyilkolása. Itt is sikerült addig csűrni-csavarni a szálakat, amíg a végén megint a néző maradt hoppon. Éppen csak annyi szálat sikerült elvarrni, amennyi minimálisan szűkséges volt a kötelező „anyázás” elkerülése érdekében.

A karakterizáció szintjén is ugyanez az egyhelyben toporzékolás volt megfigyelhető. Poppy Montgomery kellemes eyecandy vonalat képviselt, amihez pluszba némi „independent woman” attítűd is társult, de még pont annyi, hogy végig szerethető legyen. És jelen esetben a szerethető a legjobb szó a karakterére és nem a hiteles. Ugyanez vonatkozik a többi karakterre is, akik jobbára a papírmasé szegmenst erősítették. Dylan Walsh (Nip/Tuck) példának okáért teljes mértékben hiteltelen volt, sőt néhol ez az unott szürkesége kifejezetten bosszantott is. Arról nem is beszélve, hogy a kötelezően elvárt chemistry közte és Montgomery közt abszolút nem is működött. Nem úgy, a kissé bárgyú karaktert játszó Kevin Rankin (Big Love, Justified) és a geek eyecandy Britt Lower (Big Lake) közt, aki közt már-már szikrázott a levegő. Lower mellett továbbá ki kell még emelnem az ugyancsak a mid-seasonben érkező Jane Curtin-t (Kate & Allie, 3rd Rock from the Sun), aki egyszerűen zseniálisan alakította a kissé nagyszájú korosódó korboncnokot. Lehet kissé túlzás a részemről, de egy spin-off simán kijárt volna neki.

Összegezve tehát az Unforgettable egy hatalmas zakónak bizonyult, elvégre az inkompetens írói kollektíva a létező összes remek kezdeményezést ggyorsan a földbe döngölte. Ezekután aztán senki se lepődjön meg, ha a sorozat nem lett több, mint egy átlagos nyomozós sorozat minimális formai csavarokkal. Ettől függetlenül viszont a nézők vevők voltak rá, az 1. évad 12 milliós átlagnézettséget hozott, de a CBS mégis kaszálta. Azonban, ahogy már pár órája is írtam a CBS megkönyörült és 2013 nyarára berendelték a 13 részes 2. évadot. Most akkor örülnünk kellene?

Kanyecc éjszakai berendelés krónikáját egészíteném itt ki, ahol már ugye szóltunk a Dallas és a Rizzoli & Isles következő évados berendeléséről. Közben pluszba érkezett még két újabb berendelés a Longmire és az Unforgettable személyében. Előbbi ugye alap papírforma volt, elvégre Robert Taylor modern köntösbe öltöztetett John Wayne szerű westernje a nyári uborkaszezon legnagyobb meglepetése eddig. Nézettség tekintetében is korrektül teljesít eddig a Longmire, aminek a premierjét 4,15 millióan látták, ami rekord az A&E történetében, ráadásul a kötelező csökkenés mértéke is elhanyagolható, elvégre a legutóbbi részt is 3,78 millióan látták.

Az éjszaka abszolút meglepetés híre viszont abszolút az Unforgettable 2. évados berendelése volt. Poppy Montgomery sorozatát a CBS ugye már egyszer elkaszálta májusban az Upfronts alkalmával. A sorozat 1. évadja egyébiránt 12,1 milliós átlagnézettséggel és 2,5/7-es demoval futott, amit alapesetben bármelyik másik csatorna szívesen el is fogadott volna, de a CBS mégis passzolta. A kaszát követően aztán a két készítő Ed Redlich és John Bellucci elkezdtek házalni a sorozattal más csatornáknál, többek közt a TNT-nél is, de a tárgyalások végül nem hoztak eredményt. Eleddig, ugyanis tegnap éjjel a CBS hivatalosan is visszavonta a 2 hónappal ezelőtti kaszát és berendelték a 2. évadot. Ilyenre sem tegnap volt példa! Sőt igazából keményen kell is gondolkoznom, hogy melyik volt az utolsó ilyen eset. Jericho talán? Mindegy is, a lényeg, hogy a sorozat 13 részes 2. évadja 2013 nyarán tér majd vissza a CBS-re, úgyhogy a rajongók örülhetnek egy kicsit.

Kétségtelenül az MTV sikerszériája lett az évek során a The Real World, ami jelenleg a 27. (!) évadjára készül. Minden reality program ősatyja továbbra is rendületlenül szedi a rajongóit, amiben továbbra is nagy szerepe van a remek érzékkel összeválogatott castingnak és persze a precíz probléma generálásnak. És hogy megfáradt volna a formátum? Hát tessék megnézni a Washington D.C.-s évadot, ami talán a 24.  volt a sorban és rögtön rájövünk a válaszra!

Végre az m1 is készített egy röpke tv spotot a tavalyi szezon egyik legjobb újoncának a Once Upon a Time-nak, ami a hazai keresztségben az Egyszer volt, hol nem volt címet kapta. Premier dátumot egyelőre még nem tudok, de tessék résen lenni a csatorna programjára, elvégre júliusban olyan sorozatok startolnak majd el a közmédián, mint a King, az Endgame vagy a Sherlock.

A napokban startolt el az MTV tavalyi nagy meglepetés sorozata az Awkward, ami még a legszőrősszívűbb kritikusoknál is betalált. Ahogy nézem idehaza is népszerű a sorozat, bár erre gondolom a hazai MTV-n való adásba kerülés is jelentősen rájátszott.

Vizuális anyagot kapott végre a TNT-től a Major Crimes is, ami kvázi a The Closer folytatása lesz, vagy hívjunk inkább neves egyszerűséggel spin-off-nak? A sorozat majd csak augusztus 13-án startol egyelőre 10 résszel, de a szakma már most látatlanban hosszútávon számol vele. A történtekről sokat nem lehetett eddig olvasni, de az már most biztos, hogy a sorozat alapját adó Mary McDonnell karakterét a június 9-én induló The Closer utolsó 6 részében vezetik majd fel.

Ahogy a brazil kollégák fogalmaztak: nem meglepő, hogy a TNT berendelte 2013-ra is a Dallas-t és a Rizzoli & Isles–t. Előbbi a második évaddal, utóbbi a negyedikkel fog debütálni jövő ilyenkor tájt. Mindkettő +15 részes bekérést kapott, szóval Bobby-ék sztorija hosszabb lesz a megszokott 10-hez képest.

A döntés valahol evidens jellegű, hiszen a Rizzoli & Isles jelenleg a csatorna legjobban teljesítő visszatérő sorozata. 2010-ben az első évadjával 8.8 milliós átlagot, 2011-ben a 2.-kal 8.4 milliós átlagot hozott össze. Természetesen most szarabbul áll, hiszen 7.1 millióval startolt, ami esett is a folytatásban. A Dallas-nál sincs másképp. 6.9 milliós startját hamar leharcolta 5 millióra, viszont ha azt vesszük figyelembe, hogy a Franklin & Bash-nél jobbat hoz, akkor miről is beszélünk?

Jah, és ne feledjük el a DVR mutatóikat se, amik szintén nagyon erősek. Volt olyan, aki kételkedett bennük?

Oh my God! They killed Kenny!

Újabb elme roggyant kezdeményezésbe botlottunk, ami nem kisebb feladattal próbált megbirkózni, mint Kenny elhalálozásait sorba venni, ami ugye az évek alatt a South Park egyik védjegyévé nőtte ki magát. Igaz az utóbbi évadokban én úgy vettem észre, mintha a készítők megfeledkeztek volna erről az apró kis ficsőrről. Vagy csak annyira általánossá vált, hogy már fel sem tűnik?