(Ma esti műsorrend.) Hétvégének annyi. Holnap már jön egy újabb hét, de addig se csüggedj, mert ma se maradtok „anyag” nélkül. A tovább mögött: a Dexter (8×01) és a Ray Donovan (1×01) ajánlója. Ne hagyd ki egyiket se.
(Ma esti műsorrend.) Újfent elérkeztünk a hétköznap végéhez, a pénteki halálnaphoz. A tovább mögött találjátok: a Cult (1×08) ajánlóját. Na, ugye lesz mit nézni másnap reggel?
Szép, hűvös nyári napra ébredtünk. Két napja, sőt inkább 1 hete nem igazán írtunk sokat. Szó sincs alkotói válságról, mert lenne bőven annyi kritika – legalábbis részemről –, amiről kellene írni, de sajnos a Nagy Betűs Élet előtti záróvizsga hét számomra közrejátszik abban, hogy félre tegyem a hobbimat egy kis időre. A blog nálam mindig is hobbi volt, a hobbit pedig nehezebb letenni, mint a munkát, viszont most muszáj. Terveim szerint jövő hétfőtől visszaáll a rendes kerékvágás: napi nézettség, napi egyéb más… Tess-ről annyit tudok, hogy valami fontos projekten dolgozik, így nagyon rá se számítsatok. Azért pihenő időben lehet írunk egy-két cikket. Ismétlem: lehet, ami koránt se biztos.
Szóval addig is jó pihenést és sorozatnézést mindenkinek. Nem tűntünk el, csak a prioritás közrejátszik a blognál. Vendégkritikákat továbbra is szívesen fogadunk, a népszerű sorozatokhoz pedig pláne: Teen Wolf, Falling Skies, Hannibal, stb.
(Ma esti műsorrend.) Hétfő után kedden se maradunk sorozat nélkül. A tovább mögött találhatjátok: a Rizzoli and Isles (4×01) és az Exit (1×04) ajánlóját. Ne hagyd ki egyiket se.
(Ma esti műsorrend.) Újabb hét vette kezdetét. A tovább mögött találjátok: az Under the Dome (1×01) és a Teen Wolf (3×04) ajánlóját. Klikk.
Amber Heard egy időben hatalmas kedvenc volt itt a blogon, de gondolom a CW egyik első sorozatos próbálkozására a Hidden Palms–ra vajmi kevesen emlékeztek már. Pedig a gyatra kritikák ellenére is egy kellemes guilty pleasure sorozat volt, ahol Heard kisasszony igen csak magasra tette azt a bizonyos eyecandy mércét. Aztán a sorozatozást felváltotta a filmezést, főleg az indie és a horror szegmens, no meg a kötelező pucérkodás, mi pedig magabiztosan bólogattunk mellé.
2011-ben ugyan akadt egy hajszálnyi sorozatos kikacsintás a The Playboy Club személyében, de az mint ismeretes pár rész után zakónak bizonyult. Kár érte? A pilot a mai napig bepróbálásra vár. És most megint a filmek dominálnak, igaz mintha feljebb kúszott volna a színésznő renoméja, de persze ez megítélés kérdése.
A post apropója egyébként a Malibu Magazine-ban leközölt szolid, ám de mégis szexi editorialja, ami mellett egyszerűen nem bírtam elmenni. Plusz, ha nem csal az archívum utoljára 3 éve foglalkoztunk a színésznővel, szóval már éppen ideje volt.
Ezt is megértük, az ABC nagy nehezen bemutatta a Mistresses-t! Oké, alapból direct-to-series berendelés volt, ráadásul az elejétől nyári sorozatnak szánták, de elnézve a csatorna idei midseason felhozatalát simán belefért volna egy korábbi premier is. Főleg, hogy a viszonylagos pesszimista fogadtatás és a brit remake státusz ellenére is K.J. Steinberg egy korrekt adaptációt szolgáltatott. Elcsépelt tudom, de a pilot alapján simán merem mondani, hogy van egy lehetséges Desperate Housewives utódunk.
Mint már említettem az alapot az azonos című brit sorozat szolgáltatja, így itt is 4 teljesen eltérő személyiségű barátnő komplex párkapcsolati életébe pillanthatunk bele. És igen, a kellő intrika és titokfaktor innen sem hiányozhat!
Steinberg scriptje a szokásos soap közhelyekből táplálkozik (akárcsak a nagy előd), de mégis jól ragadja meg az egész téma hangulatát. Végig egyfajta természetes könnyedség jellemzi a történéseket, ami ugyan sokaknak ingerszegény unaloműzőnek tűnhet. Másrészről viszont becsülendő, hogy a tolakodó hangvételnek és a manipulatív giccsparádénak a legapróbb jelét sem találni. Egyszerűen azt kapjuk, amit beígértek, egy könnyed hangvételű csajos drámát finoman adagolt, még éppen fogyasztható nyálas romantikával megspékelve. Az átívelésnek szánt titkok persze közhelyesek, sőt a műfaj ismerőinek nem is igazán meglepőek, ellenben a lapok itt is precíz odafigyeléssel lettek kezelve. Egyszerűen lerí a scriptről, hogy a készítők nem ragadtak le a tipikus „lányregények” olcsó sablonjainál.
Az igazi guilty pleasure érzést viszont a script mellett nagyban a korrekt castingnak köszönhetjük. Sőt, igazából nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyire jól eltalált karaktereket, aki ráadásul egytől egyig szerethetőek és érdekesek. Alyssa Milano üde MILF karaktere, mondhatni tipikus soap díva már első ránézésre is, de a kötelező színészi sallangokat mégis ügyesen kerüli. Yunjin Kim telitalálat a cosmopolita pszichiáter szerepére. Egyszerre könnyed, szexi és mégis elegánsan visszafogott, lehetetlen nem szeretni. Persze mondhatnánk, hogy hálátlan szerepben tündököl az eddigi pályafutásához mérten, de tényleg látszik a játékán a természetesség és az élvezet. Jes Macallan szintén kellemes választás, de sajnos a szexuálisan túlfűtött eyecandy jellemét itt kevésbé tudja kamatoztatni a network megkötések miatt. Ellenben ez az elszórt leszbikus felhang még akár érdekes is lehet. Ha úgy vesszük tehát Rochelle Aytes karaktere lenne a kakukktojás, de igazából az ő játékára sem lehet panaszkodni. Maximum neki jutott a leginkább elcsépeltebb történeti egység és karakter.
No és persze nem szabad megfeledkezni a ZS-kategóriásnak beillő softcore erotikus betétektől sem, melyek egyszerűen szánalmasan prűdre sikerültek. Ellenben célközönség belövése már itt jó előre aposztrofálható volt. Independent cosmopolita liga kiszolgálása mindenekfelett! Szerencsére némi értelem is becsúszott a sorok közé, így nem teljesen reménytelen a helyzet.
Sőt, azt kell, mondjam ez nekem igenis tetszik! És most lépjünk túl a közhelyeken, a nevetséges fordulatokon és az olcsó drámaiságon. Ez a sorozat nem több mint egy tipikus guilty pleasure sorozat, ami arra hivatott, hogy kellemesen könnyed kikapcsolódást biztosítson cirka 40 percen keresztül. Ezt maradéktalanul hozta is, ráadásul az a kis odafigyelés a scriptnél és a műfajban kiemelkedőnek bizonyuló színészi játék ezerszer élvezetesebb elegyet alkotott, mint bármelyik midseason sorozat ebben az évben a csatorna műsorán.
Kommentáld! A tavalyi szezonban hatalmasat kockáztatott a Starz, amikor dupla évadra bekérték a ’60-as évek fülledt politikai és gazdasági világában játszódó Magic City-t, ami egy gengszter elemekkel operáló karakterdráma lett. Vagy legalábbis annak szerették volna beállítani, ugyanis a 8 részesre sikerült 1. évados alapozás finoman szólva is megosztotta a közönséget. Az ok roppant prózai, abszolút nem azt kaptuk, mint amire számítani lehetett, de természetesen ez csak az egyik alternatíva.
A másik alternatíva szerint Chris Albrecht megint csak jó lóra tett, amikor szabad utat adott Mitch Glazer fiatalkori fantáziálgatásának. A komótos tempó és a hevenyészett politikai kikacsintás újfent adott volt, viszont a premier mégsem ragadt le az előző évad szintjén. Mintha Glazer megfogadta volna a scriptet ért bírálatokat és végre elkezdett (n)agyban játszani. Az eddig jellemzően felesleges és hatásvadász több szálon futó kikacsintásokat alaposan megkurtította és végre a lényegi dolgokra, vagyis Ike kiszabadítására és a Miramar Playa életben maradására koncentrált.
Eközben finoman megágyazott egy több szinten zajló konspirációnak is, ami végre lehetővé tette egy koherens karakterdráma kibontakozását. A folyamatos alvilági fenyegetőzés közepette egy korrekt mód felvázolt jövőképet szállított végre a script, ami a fülledt, de ugyanakkor végig egyenletesen lüktető feszültségfaktorral gyilkos elegyet alkotott. Végre van célja a történéseknek, végre lehet szurkolni a karaktereknek és mindehhez egy rész kellett!
Glazer a finomkodó szarkeverés helyett a karakterek közti érdekellentét állította a középpontba, amit ráadásul majd minden szinten korrekt mód meg is alapozott az 1. évadban. Végre nem bizonyult tabunak a család sem (Vera-Stevie ellentéte), még ha ehhez némi felületes intrikához is nyúlnia kellett (Ike-Vera-Meg hármas). Ugyanakkor az egyes szálakon elhatalmasodó moralizációt (Judi Silver és Danny dilemmája) nem mindig sikerült kordában tartania. Viszont némileg kárpótolt az itt ért sérelmek miatt a maffia oldalán történt szerveződés. Végre nem csak egy pólusú a sorozat, még ha a szálak feltűnően egy irányba is tartanak.
A remek karakterizáció dacára nagy csalódásomra roppant slampos, néhol egyenesen unott alakításokat kaptunk, amit megint csak a zsigerien korhűn működő atmoszférával tudtak valamelyest feledtetni. Jeffrey Dean Morgan természetesen hozta a kötelezőt, de semmi többet. Pedig a nagy szervezgelődés közepette egy kis badass attitűdöt igazán elbírt volna a játéka. Danny Huston ugyancsak erőtlennek bizonyult, ráadásul szinten teljesen elhagyta a narcisztikus beütését. Ellenben Olga Kurylenko valamelyest villantott, de tudjuk ezt be az ingerszegény környezetnek. A többiek viszont abszolút szürkék és megfásultak voltak egy-egy emlékezetesebb jelenettel.
Hmm… Akárhogy is vesszük Glazer továbbra sem találja a karakterek és a script közti finom egyensúlyt, de legalább ez az új irányvonal bizakodásra adhat okot, még ha a háttérben némi kapkodás is tetten érhető. Természetesen a látványos külcsín, a pazar képi világ és a remek atmoszféra most is gyógymód volt a szorult helyzetekre, kérdés ez meddig lesz így. A remekül felépített párbeszédeket és a fajsúlyos alakításokat már elvesztettük, ellenben kaptunk egy egységes jövőképet, szóval bármi lehetséges még. Mindenesetre én szurkolok, mert a potenciál egyre nagyobb, habár a türelem ugyanekkora mértékben is fogy.
Kommentáld! Ma folytatódik a BBC America műsorán a csatorna első saját gyártású sorozata a Copper, amit nem kisebb kreatív név, mint Tom Fontana jegyez. Ehhez mérten a pilot még ígéretesen indult, de aztán a lelkesedés gyorsan alábbhagyott és egy közhelyes kosztümös drámában merült ki, amit egy klisés nyomozós szállal kívánták megtámogatni. Éppen ezért a csalódást keltő 1. évad után részünkről a folytatás cseppet sem várós, de a lehetőséget mindenképp megkapja egyszer. Ha máskor nem, legalább a magyar premier kapcsán, lévén az 1. évad pár rész óta már idehaza is képernyőn van.
(Ma esti műsorrend.) Vasárnap. Idehaza filmekkel, odakinn sorozatokkal mérgezik a nézőket. A tovább mögött: a Crossing Lines (1×01), a Copper (2×01) és a Devious Maids (1×01) ajánlója. Ne hagyd ki egyiket se.
