A címben ott a lényeg, az A&E berendelte a Longmire 3. évadját, míg az NBC a Crossing Lines 2. szériájára bólintott rá. Meglepetések vannak, mi sem támasztja jobban alá, mint utóbbinak a visszarendelése – vagy nincs igazam?
Az A&E-s Longmire folytatása adta magát. Olyan stabil lábakon áll Longmire sheriff története, hogy a nézettségi mutatók se túlzottan tudtak kilengeni. Az első évad átlaga 4.02 millió lett, illetve 0.8-as demó társult mellé a 18-49 évesek körében. Ezt a második szériára kicsit leharcolta, ugyanis a 13 epizódot összesítve végül 3.70 millióval, valamint 0.8-as demóval zárt – utóbbit sikerült megtartania, így minden tekintetben egy pirospontot érdemel. És mielőtt azt mondhatnánk, de nem is hozott annyira jól (..) megálljt parancsolnék, mivel a 2×13-as részével, amikor 4.42 millió nézőt ültetett le a képernyő elé, egyből egy sorozatrekordot produkált, így adta magát a visszarendelés.
Az NBC-nél már cseppet se lehet ennyire bizakodóan beszélni a szereplésről. Eleve rosszabbul teljesített, mint a Longmire – de ez mellékes. A pilotját látták 4.38 millióan. Ekkor beszélhettünk sorozatrekordról, majd elindult a lejtőn. A 3. részét már csak 3.71 millióan, a 4. epizódját 2.90 millióan csekkolták, míg az 1×08-nál ez már csak 2.51 milliót takart, míg végül a dupla zárással megdöntötte minden minimum rekordját, hiszen 2.06 milliós (0.4-es demó) nézőszámra is azt tudta mondani az NBC: kell még egy évad belőle. Vicc. A végső elszámolásnál: 3.06 millión és 0.5-ös célközönség demón állt.
Végezetül a sajtóanyagából két érdekesség:
“A 12 új epizódot Franciaországban, a Cseh Köztársaságban, Monte Carlóban és Bulgáriában forgatják. (…) Az új évadban a neves szereplőgárdát Lara Rossi (Life of Crime, Murder: Joint Enterprise) egészíti ki a csapat új állandó tagjaként, valamint vendégszereplőként feltűnik a sorozatban Carrie-Anne Moss (Vegas, Mátrix) és Ray Stevenson (Dexter, The book of Eli) is.”
