Plakátba zárva: Reign

 
Beküldte: tess 2013 August 27, 16:40-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Love is the most dangerous subject

Ahogy nézegettem a bejegyzéseket, nem igazán sok szó esett a CW talán legkevésbé várt őszi újoncáról a Reign-ről. Mondjuk ezen nagyon nincs is mit csodálkozni, már az upfronts alkalmával abszolút D.O.A.-nek állítottuk be és hát az eddigi előzetesek (itt és itt) sem voltak sokkal meggyőzőbbek. Ez a mostani tagline és poszter meg egyenesen… tudjátok na.

Kommentáld!

Underbelly: lesz 7. évad is

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 27, 12:25-kor a(z) Ausztrál régió,Berendelés témába.

A hír mindössze annyi, hogy a Nine berendelte a sorozat 7. évadját – mint az kiderült a címből is. A csavar pedig annyi, hogy az első évad sztorija után fog közvetlenül játszódni, tehát 2004-ben és a célkereszt alatt Tony Mokbell története.

Pluszként csatolnám mellé a 6. széria eddig nézettségi mutatóit:

6×01 – 1.148 millió (#7)
6×02 – 1.679 millió (#4)
6×03 – 859 ezer (#8)
6×04 – 772 ezer (#9)
6×05 – 731 ezer (#12)
6×06 – 782 ezer (#10)

Kommentáld!

Nézettség 08/23 – Péntek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 27, 11:35-kor a(z) Nézettség témába.

Vissza a régi kerékvágásba!? – majd meglátjuk, de igyekszünk.

A 2013/14-es idény első hírnöke az America’s Next Top Model lett. Nézettségileg eléggé hanyatló teljesítményt mutat, de hát egy pénteki timeslottól ne várjunk többet. Másrészről, ezzel csak biztosabb a Nikita jövője. Külön vicc kategória, hogy a Perfect Score ismétlését többen nézték, mint az új epizódját. Ehh.

A Strike Back csökkent a premierjéhez viszonyítva. A Continuum hozza az elvárt Syfy átlagnézettséget, amit a drámák szoktak.

No, és a briteknél mi a helyzet? David Walliams és Catherine Tate új szitkomja, a Big School durvát esett. Előző hetében 4.24 millióval (20.6% SHR) debütált, most pedig 14%-át annak elvesztette. A The Burrewers se tudta tartani a nyitány számait, azaz a 2.17 milliót, illetve a 10.6%-os közönségarányt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 27, 10:33-kor a(z) Hírek témába.

  • A Syfy leadta a Rewind című ötletnek a pilotját, ami lényegében egy tévéfilmként opciónál. (A fura mindebben az volt, hogy tegnap láttam is az előzetesét, de valahogy nem tudtam merre sorolni. Ennek a története érinti időutazás is.)
  • Tina Fey és Amy Poehler kéret, hogy ismételten vezethessenek Goldon Globe-díjátadót.
  • Mitch Hurwitz, az Arrested Development egyik készítője elmondta, hogy rajta aztán biztosan nem fog múlni a sorozat filmes változatának elkészítése.
  • Szeptember 11-én érkező Watch What Happens Live vendége Lady Gaga lesz.
  • The After címmel pilotot rendelt be az X-akták készítőjétől, Chris Carter-től az Amazon. A történet összefonódik egy apokalipszis pillanatával – egyelőre ennyit tudni a projektről.
  • Van néhány címünk: Wolfsangel / The Mad King / Los Fantasmas Sons of Anarchy 6×04-05,08; Heaven Can’t WaitSupernatural 9×07; Major Mystery How I Met Your Mother 9×10; Family TraditionHart of Dixie 3×06; Mors PraematuraPerson of Interest 3×06; Heckuva Job, Brownie/ Clean On Me / Eli’s Not Coming / My Dad’s Hotter Than Your Dad Dads 1×02-05;
  • DJ Qualls vendégszereplőként tűnik fel a Hawaii Five-0 4. etapjában.
  • Törölt jelenetek a Sons of Anarchy 5. szezonjához.
  • A CBS felélesztené a Love, American Style című 1970-es években futott komédiát – amolyan modernkorba átültetett változat formájában. A történetében: 4 pár életét követhetjük figyelemben, mindegyik más szakaszban van épp a kapcsolatukban.
  • Michael Cram és Jim Codrington vendégszereplője lesz a Rookie Blie 4×13-as részének.
  • Interjú Manu Bennett-tel, aki az Arrow-ban Slade-et alakítja.
  • Lesz némi változás az It’s Always Sunny in Philadelphia vetítésében, ugyanis a 2. rész elvileg az 9×05, míg a 4. epizód a 9×08 lesz – már ha lehet hinni a beszámozásnak.
  • Warren Kole és Paige Turco vendégszereplő lesz a Person of Interest 3. évadjában.
  • Amber Tamblyn a Two and a Half Men-ben: kép1kép2.
  • Augusto Aguilera visszatérő szereplője lesz a Chasing Life című tévés projektnek, ami Jason Momoa nevéhez kapcsolódik.
  • Kill Zone címmel a Fox-nak készül egy pilotötlet, mely egy titkosszolgálat veteránjáról fog szólni, illetve újonc partneréről, akiknek meg kell védenie az elnököt egy igen komoly fenyegetéstől. Az írója Todd Harthan (Psych) lesz.
  • Timothy Dalton csatlakozott a Showtime új drámájába, a Penny Dreadful-ba. Tudjátok, ez lesz az a sorozat, amit egyből berendeltek és a viktoriánus kori Londban játszódik, ahol több ismert irodalmi alak (pl.: Drakula vagy Frankenstein) is feltűnik.
  • Október 22-én lesz a Ravenswood premierje az ABC Family műsorán, de némi ízelítőt kapunk belőle a Pretty Little Liars évadfináléjakor, azaz ma este.
  • Kate Kelton visszatérője lesz a Haven-nek.
  • Phoebe Strole visszatérőként alakíthatja a Glee 5. évadjában Sam új szerelmének karakterét.
  • Punching Out címmel John Francis Daley és Jonathan Goldstein pilotot tervez a CBS-nek, méghozzá put pilotot, azaz köteles megvizsgálni a csatorna a minőséget, különben kemény pénzt kell fizetnie a stábosoknak. A történet egy 30-as éveiben járó férfiről, aki utálja a munkáját, ezért úgy döntött, hogy visszamegy az előzőhöz, amikor még boldogabb volt, egy plázába. Peter Chernin és Katherine Pope is ott a projektbe.
  • Lindsay Kraft visszatérő szereplője lesz a Wayward Pines-nek és a Getting On-nak is. Előbbi a Fox-é, utóbbi az HBO-é. Érdekes.
  • Címnélküli fut egyelőre Adam Levine félig önéletrajzi komédiája, amit az NBC-nek készítenek. A produkcióban Gene Hong is jelen van. A története pedig arról szól, milyen volt az élet azelőtt, mielőtt még nem futott volna be.
  • Alexis Denisof visszatérőként tűnik fel a Grimm 3. etapban.
  • Trónok harca írók szobája + Kit Haringtonnal készített az egyik oldal interjút.
  • Újabb cápás tévéfilmet fog (vagy már múlt idő?) leadni a Syfy Ghost Shark címmel. A poén maga a reklám, azaz hogy a Sharkando-val promózták be. Itt lehet megcsekkolni az ajánlóját.
  • A HuffingtonPost.com tegnap közzétett egy igen érdekes cikket, melyben a tévés kritikusokkal megkeresték a legjobb komédia újoncot, ami értelemszerűen egyénenként a legeltérőbb, de némi betekintő formájában képet adhat arról, hogy melyiket várjuk jobban, mint eddig.
  • Joshua Jackson (Fringe) csatlakozott a Showtime-os The Affair című drámapilotba.
  • Lynda Carterto önmagát alakítja majd a Two and a Half Men-ben.
  • Mimi Kennedy és Dondre’ T. Whitfield ott a Mistresses 1. évad fináléjának vendégei között.
  • Jim Beaver vendégszereplője lesz a Revolution 2. szériának.
  • Interjú Michael C. Hall-lal, aki a Dexter 8. évadjáról mesél.

Kommentáld!

Esti előzetes (3): Betrayal

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 26, 23:33-kor a(z) videó témába.

David Zabel készítésével, akihez a Lucky 7 című pilot is kapcsolódik érkezik ősszel vasárnap estére a Betrayal, amelynek története egy férjes nőről és egy nős férfiről szól, akiknek élete összefonódik, mikor elkezdenek vonzódni egymáshoz, illetve egy gyilkossági ügy kapcsán összehozza őket a sors. Eredetileg limitált sorozatként emlegetjük, de nincs kizárva a hosszú jövőkép se – ehhez persze be kell futnia. Jött hozzá 4 előzetes, ezeket nézhetitek meg a következőekben.


Tovább…

Kommentáld!

Esti előzetes (2): Haven – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 26, 22:52-kor a(z) videó témába.

Mi történt a Haven-ben eddig? Szégyellem, de a 2. évad felénél abba maradt a nézése, holott tetszett, sőt tetszik most is, viszont az idő a fránya ellenségem, ami megakadályozza, hogy szintre hozzam. Jah és a munkát se feledjük. A 4. szériáját várjuk, szeptember 13-án folytatódik, melynek különlegessége, hogy Christian Camargo-t és Emma Lahana-t megkapjuk visszatérőnek. Azt se feledjük el, hogy fél évet előre ugrunk az időben az előző évad fináléjához viszonyítva. Ééés, ha emlékeim nem csalnak, akkor a Universal Channel már adja a 3. szezonját. Kell ennél több? Igen, egy újabb előzetes, amit meg is kaptok.


Kommentáld!

Esti előzetes (1): The Good Wife – 5. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 26, 22:25-kor a(z) videó témába.

A jelenlegi legnépszerűbb jogi sorozat a The Good Wife. Az ötödik évadját várjuk vissza ősszel. Idehaza két tévécsatorna is adja: a Tv2 és a Universal Channel. A slusszpoén, hogy két különböző szinkronnal nézhetik a magyarok, ez már kezd megszokott lenni. Nézzük mit kell tudni a folytatásról. Pl.: azt, hogy Ben Rappaport visszatérő szereplője lesz, míg Jeffrey Tambor és Gary Cole vendége. Megjött továbbá az első ajánlója is.


Kommentáld!

Holnapután jelenik meg a Gengszterkorzó folytatása

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 26, 21:44-kor a(z) Magyar DVD témába.

Augusztus végére egyetlen sorozat megjelenést kapunk. Nem kell mélyen a zsebbe nyúlni, manapság a DVD kiadók inkább a populáris filmeket részesítik előnyben. Ettől függetlenül a ProVideo hűen az előzőekhez, most se váratja meg az HBO sorozatok rajongóit. Terítéken a Boardwalk Empire 3. évadja, ami augusztus 28-tól lesz kapható. A jelenlegi ára olyan 7.990ft körül fekszik, ez természetesen változhat mindkét irányba, főleg ha akció keretében vásárolja az ember.

5 lemezen jön a 12 epizódja. A magyar hang raja csak sztereó lesz, viszont az angol az DD5.1-es, azaz a szokásos. Feliratot kapunk minden formában. A képformátuma se tér el az előzőekhez, azaz maradt a 16:9-es szélesvásznú. Extrák eredeti hanggal, de lesznek, ezek ni:

Kisfilm – A második évad eszenciája: Visszatekintés 14 percben a második évad legjobb pillanataira a sorozat kitalálója/executive producere, Terence Winter közreműködésével.
Kisfilm – Gengszterkorzó – A rendezői szék: Tim Van Patten és Allen Coulter rendezők kulcsjeleneteket elemeznek, valamint elárulják, hogyan látnak hozzá a forgatókönyv megfilmesítéséhez.
Kisfilm – Scorsese a harmadik évadról: Az Oscar®-díjas rendező és executive producer, Martin Scorsese egyedi és részletes véleményt mond a harmadik évadról.
Kisfilm – Új szereplők: Ismerjük meg Gyp Rosettit, Billie Kentet, Gaston Means-t, Dean O’Baniont és Benny Siegelt.
Audiókommentár – Hat audiokommentár szereplők és stábtagok, köztük Terence Winter, Steve Buscemi, Bobby Cannavale, Gretchen Mol és mások közreműködésével.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 26, 20:00-kor a(z) Berendelés,Hírek,Kanadai régió témába.

  • Friderikusz Sándor az ATV-n kapott műsort – írj a Népszava.
  • Az AXN október folyamán folytatni fogja A Bárkat és a Felejthetetlent.
  • A heti Aktív különleges lesz, ugyanis vendég-műsorvezetőkkel fog jelentkezni. Ma Kasza Tibor (Kasza!) lesz, holnap Szabó Zsófi (Jóban Rosszban), szerdán Radics Gigi (Megasztár), csütörtökön Fluor Tomi.
  • Augusztus 29-én új résszel jelentkezik a Gazdálkodj okosan! az RTL2 műsorán.
  • A Viasat felpakolta A tetovált lány-sorozatot a Viasat Play-be, de hamarosan a Spartacus is megtekinthető lesz.
  • Sixx járt a Társas játék forgatásán. Videó!
  • Kylie Monogue neve felmerült a brit The Voice zsűri tagjai között.
  • Augusztus 20-án vonult nyári fináléjára a Saving Hope a CTV-n. A The Listener 28-án, míg a Satisfaction és a The Amazing Race: Canada szeptember 16-án búcsúztatja az éppen aktuális évadját.
  • Szeptember 30-án startol a CityTv műsorán a Package Deal, míg 29-án a Storage Wars: Canada.
  • Itt egy cikk arról, hogy a kanadai GlobalTV mivel fog ősszel a nézőinek kedvezni. A poén, hogy nincs egyetlen sajátgyártású sorozat se a palettájukon.
  • Elkezdődött a The Best Laid Plans című 6 részes limitált sorozat forgatása a CBC műsorán. A sorozat írója Susan Coyne, míg rendezője: Peter Moss és Jim Allodi (Call Me Fitz) lesz. Az alapsztorija az azonos című politikai regényen alapszik, amit Terry Fallis írt. A szereplő között: Jonas Chernick (The Border), Kenneth Welsh, Jodi Balfour (Bomb Girls), Sarah Allen (Being Human), Mark McKinney, Peter Keleghan (Murdoch Mysteries), Eric Peterson, Leah Pinsent, Sonja Smits és Barbara Gordon (Little Mosque on the Prairie).
  • Augusztus 12 és 18 között az alábbi nézettségek uralkodtak Kanadában: #1 Amazing Race: Canada – 2.870M; #3 Under the Dome – 1.881M; #11 Rookie Blue – 1.192M; #14 Saving Hope – 1.099M; #16 The Listener – 1.090M; #19 Unforgetable – 0.949M; #25 Motive – 0.861M.
  • Aasif Mandvi visszatérő szereplője lesz az Us & Them című újoncnak.
  • Sophia Bush és Patrick Flueger állandó szereplőként csatlakozott a Chicago PD című Chicago Fire spinoffba.
  • A végén még sorozat lesz a 12 Monkeys című feldolgozásból, ugyanis a Syfy zöld utat adott a pilot elkészítésének, amelyet Terry Matalas és Travis Fickett fog elkészíteni. A produkciós stúdió az Atlas Entertainment és a Universal Cable Prods lesz.
  • Van néhány címünk: Deja Vu Man / Burt Bucks / Ship Happens / Adoption / Extreme Howdy’s Makeover / Bee Story / Dysfunction Function / Murder She HopedRaising Hope 4×01-08; No Good DeedWhite Collar 5×09; Rear D Day / Pete’s Airstream / Parade Duty / Brothers and Sister / Vets / Prank War / Marksmanship Test/Tiebreakers / The General Inspection / Homecoming GameEnlisted 1×02-10; KeatonNew Girl 3×06; The Big GameModern Family 5×03; The QuarterbackGlee 5×03;
  • Jaime Ray Newman (Eastwick, Grimm) csatlakozott a Mind Games című újoncba.
  • Rockmond Dunbar (The Game) visszatérő szereplője lesz a The Mentalist 6. évadjának.
  • Megérkezett az első kép a Doctor Who 50. évfordulójára készülő epizódnak. Sajnos a minősége nem épp a legjobb, de van ilyen is!
  • Howard Kurtz lesz a műsorvezetője a Fox News Channel-en startoló Mediabuzz-nak.
  • Bill Murray lesz az egyik vendége David Letterman-nak a héten.
  • A TVLand két évad után elkaszált a Happily Divorced-ot. Egyetlen részt se láttunk belőle.
  • A TBS berendelte a következő évadját a Sullivan & Son-nak, a Men at Work-nek és a Deal with It-nek.
  • Az NBC is bekérte a Hollywood Game Night 2. szériáját.
  • Olyan hírek keltek szárnyra, hogy a True Blood 7. évadja lehet az utolsó. Egyelőre ez még koránt se hivatalos, nem kell mindent elhinni, viszont az szite biztos, hogy Amelia Rose Blaire állandó szereplője lesz az új etapnak.

Kommentáld!

Emlékeztető: Rex | Dr. Csont 8. évad | Kivülállók 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 26, 19:39-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 21:30-tól az m1 műsorán: Rex – Tévéfilm.
Ma. 21:35-től a RTL Klub műsorán: Bones – 8×01.
Ma. 22:00-tól a Viasat 6 műsorán: Misfits – 4×01.

Kimondhatom bátran – hiszen az elkövetkező napokban számtalan visszatérés történik – elkezdődik az este folyamán idehaza a 2013/14-es idény. A naptáram már be van telve, na jó, annyira azért nincs, de sikerült rászoktatniuk a magyar adóknak, hogy írjam mi-mikor lesz. Erre gondolok itt.

Az m1 este folyamán leadja a Rex címre hallgató tévéfilmjét (vagy tévéjátékát, ha a port.hu-ra hivatkozunk), melyet Gurbán Miklós operatőrizált, míg Balázs Péter rendezett. A sztoriját copy-paste-telném: „Milyen féltékeny tud lenni az ember, ha a felesége körül legyeskednek? Természetesen csak a tévében! És milyen kalandokra, milyen balgaságokra, mondhatnánk hülyeségekre képes, hogy legyőzze a vélt vagy valós csábítót? Természetesen csak a tévében! És mi, feledve a hétköznapok unalmát, mennyit tudunk rajta nevetni? Természetesen csak a tévében!” – A szereplők között: Pápai Erika, Balázs Péter, Tahi Tóth László, Kerekes Sándor és Liptay Imre.

Ha az m1 kínálata kevésnek bizonyulna, akkor az RTL Klub-ra bátran lehet átkapcsolni, ugyanis debütál idehaza a Dr. Csont 8. évadja.

Lesz kábeles premier is, ugyanis a Misfits negyedik évadjába kezd bele a Viasat6. Ugye a briteknél eddig volt terítéken, viszont bekértek még egy utolsó felvonást, ami az ötödik lesz. A minőség egyesek szerint némileg megzuhant, ezt mindenki döntse el maga. Mi szóltunk. Nézzétek!

Kommentáld!
« Előző oldalKövetkező oldal »

free web stats