Végre itt a fullos Twin Peaks anyag!

 
Beküldte: tess 2014 May 29, 20:24-kor a(z) DVD témába.

Cirka fél éve cikkeztem róla, hogy az idén 25 éves Twin Peaks és a sorozatot megálmodó David Lynch egy monstre, minden igényt kielégítő blu-ray box set-tel jelentkezik a nyáron. Ráadásul a sajtó arról is cikkezett, hogy állítólag Lynch egy külön erre az alkalomra megálmodott különc beharangozó videóval is készül. A videóról azóta sem hallani, ellenben azt már tudni lehet, hogy a július 29-én debütáló kiadványt minden valamirevaló gurunak be kell szereznie!

twin-peaks-blu-ray

David Lynch és Mark Frost kultikus és bátran kijelenthetjük, korszakalkotó sorozata ’90 és ’91 között két évadot élt meg az ABC műsorán.  Az adásba került 30 rész konkrétan lefektette azokat a műfaji mérföldköveket, melyek mostanság oly népszervű teszik a kábeles dráma sorozatok többségét. Természetesen a jubileumi kiadványon az összes adásba került rész szerepel, de itt nem is ezen van a hangsúly. Sokkal inkább Lynch levezetésnek szánt filmjén a Twin Peaks: Fire Walk with Me-n, ami egy brutális 90 perces extra tartalommal jelentkezik. Végre láthatja a nagyérdemű azokat a törölt és alternatív jeleneteket, amikért idestova két évtizede megy a könyörgés. Mit könyörgés, egyenesen fohász, lévén még petíciót is indítottak az ügy érdekében. Sokan titkon már most abban reménykednek, hogy végre „normálisabb”, de legalábbis kielégítőbb zárást kaphat Laura Palmar kálváriája. Ezt mondjuk kétlem, majd pont Lynch fog belepiszkítani a saját mesterművébe mi!

10 lemez pakk potom 120 dollár kóstál, de a full HD képminőség és a feljavított 7.1-es DTS-HD hangzás már önmagában megér ennyit egy sorozattörténeti klasszikusért. Arról nem beszélve, hogy a lemezeken ezen túl számos érdekes insider agyag is helyet kapott, ami már önmagában csoda számba megy negyed évszázad tükrében. Az igazi fanboy-ok viszont nem az amerikai verziót rendelik be, hanem a japánt, ugyanis ott egy külön erre az alkalomra gyártott grátisz pólót is kapunk a pénzünkért.


Amúgy vendégem egy körre az a tájékozott olvasó, aki megosztja velem, hogy a mostani bővített kiadás, hogy az istenben lehet kvázi rövidebb, mint a 2007-es Definitive Golden Box Edition. Azaz 2007-ben 1670 perc tömény élvezetet kaptunk a pénzünkért, míg most csak 1636-ot. Ezt a kérdést is csak Lynch tudná megválaszolni, de ő meg mint tudjuk úgyis nagy ívben tesz erre az egészre.

Tovább…

3 Hozzászólás

Silicon Valley – Pilot

 
Beküldte: tess 2014 May 29, 14:51-kor a(z) Pilot,Silicon Valley témába.

Érdekes mutatvány lehet egy ízig-vérig nerd dramedy-vel házalni, ha az embernek olyan pedigréje van, mint Mike Judge-nak. Ezzel nem Judge érdemeit akarom lealacsonyítani, de az egyszeri néző, pont nem a Beavis & Butt-Head vagy a King of the Hill készítőjét várja a Messiást egy intellektuális szubkultúrával foglalkozó komédia kapcsán. Aztán szökő évente egyszer mégis összejön a dolog, mi egyszeri nézők meg ingerülten tesszük fel újra és újra a közhelyes kérdést: Ha ez tényleg részben önéletrajzi ihletésű koncepció volt, akkor mégis mi a búsért kellett eddig nélkülöznünk?  Tippre, erre még maga Judge sem tudna kielégítő válasszal szolgálni.

silicon-valley-pilot

Pedig a script és annak mondanivalója talán nem is lehetne ennél aktuálisabb. A középpontban a mostanság oly divatos start-up mozgalom és az ebből kibontakozó geek kultúra áll. A világ, ahol az egyszeri gyíkarcok egy remek ötlettel, algoritmussal vagy app-al szó szerint gennyesre kereshetik magukat. Richard-nak egyelőre ez még nem jött össze, ő továbbra is csak egy alulértékelt, többnyire észrevétlen gyíkarc, aki próbál Paolo Alto pénzhajhász közegében megélni. Azonban egy véletlen során kiderül, a titkon dédelgetett tömörítő algoritmusa milliókat érhet, így egyszerre a figyelem középpontjába kerül és hirtelen már mindenki a kegyeiért harcol. A gond ezzel csak annyi, aki nem milliomosnak születik, az nem is tudhatja, miként kell úgy élni.

I mean, Jobs was a poser.

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, Judge forgatókönyve majdhogynem teljes mértékben hibátlan. Igaz, ehhez a megállapításhoz a kukába kell dobnunk a The Big Bang Theory által felfestett harsány és végletekig poénos szubkultúra víziónkat. A valóság ennél sokkal árnyaltabb, mérsékeltebben poénos és meglepő mód sokszor még drámai is. A Silicon Valley végletekig belterjes nerd közege, a szolidan kínos dramedy betéteivel távolabb nem is állhatna a TBBT üvöltő ripacsságától és mainstream vonulatától.  Judge scriptjén már az első pillanattól látszik, ez bizony nem a tömegeknek készült. Sokkal inkább az őt is kinevelő szakmának és az azt övező sleppnek. Ilyes folytán a könnyed önirónia, mint olyan, megkerülhetetlen tényező. Első körben persze játszi könnyedséggel és egyszerűséggel vezet be a nagyvállalati környezetbe, de egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy mindeközben a piac összes jelesebb trendjének és képviselőjének sikerült beintenie. Teszi mindezt borzasztóan realista körülmények közepette, úgy hogy igazán egy ponton sem lehet belekötni a mondandójába.

silicon-valley-pilot2

A scriptnek éppen ezért roppant addiktív szerepe van, de a remek atmoszféra teremtő értékét sem lehet elvitatni. Mondjuk utóbbihoz nagyban hozzájárult a korrekt casting és az élet közeli/szerethető karakterek.  Thomas Middleditch naiv esetlensége már az első perctől szerethetővé és életszagúvá teszi a nagyvállalati közhelyekkel folyton szembenálló karaktert. Az élet örök dilemmái vagy akár egy ötlet születésének a szépsége is értékkel teli, ám ugyanakkor könnyed tud lenni az alakításában. Ehhez mondjuk mankóként nem ártott egy idegesítő, de legalábbis harsány kompánia ellensúlyozásért. Itt természetesen a karakterközi mélység még igen csak foghíjas, jobbára a szokásos panelekkel is operáltak, de a végeredmény mégis működik. Az ok pedig a részletekben rejlik, no meg a brutálisan jól irányzott egysorosokban. A szereplők közül továbbá ki kell még emelnem a tavaly tüdőrákban elhunyt Christopher Evan Welch-t, aki játszi könnyedséggel hozta a nagyvállalati vizuális látnokot. Azt hiszem, kijelenthetem mindenki nevében, a világnak ilyen mentorokra lenne szüksége.

Első blikkre tehát Judge-nak sikerült megugrania a mércét és elnézve pilot eredetiségét és őszinteségét nem hiszem, hogy ezzel a lendülettel bármi probléma is lenne. Sokkal inkább zavaró tényező a terjedelem. Már a pilot alatt érezni lehetett, bizony kevés ez a 20 perc az amúgy igen csak érdekes drámai vonal kibontásához. Ez persze tipikus műfaji betegség, ami sajnos az HBO sorozatainál hatványozottan érezteti hatását. Meglátjuk Judge az elődeihez képest miként tud majd ezen változtatni.

This entry has a rating of 4

Kommentáld!

Délelőtti előzetes (3): Rush

 
Beküldte: tess 2014 May 29, 11:01-kor a(z) videó témába.

Az utóbbi években valami kétségtelenül elindult a USA-nél, melynek első igazi foganatja a tavalyi Graceland volt. Már akkor érezni, lehetet, a csatorna szakítani kíván a már krónikusan bevett paneljaival, melyek 1-2 évad után szinte egytől-egyig az összes sorozatukat megfojtották. Aztán jött a Sirens, amit ugyan még nem láttam, de a kritikusok oda voltak érte és most itt van a Rush. Ha szerencsénk van, akkor konkrétan sikerül megreformálnia az amúgy roppant mód megfáradt medical procedural vonalat, amihez talán egy kevés feelgood köntös is dukál majd. Legalábbis én nagyon szeretném, hogy Jonathan Levine sorozata valami hasonló élményt nyújtson.


Kommentáld!

Délelőtti előzetes (2): The Night Shift

 
Beküldte: tess 2014 May 29, 10:51-kor a(z) videó témába.

Még tavaly az upfront alkalmával rendelte be az NBC a nyári menetrendre a The Night Shift címen futó kórházsorozatot. Azóta már eltelt egy év és nagyon nem úgy tűnik, hogy a csatorna komolyabban is foglalkozna az orvosi drámával. Zéró marketing kampány és totális apátia jellemezte a sorozatot eddig. Itt a blogon is mindösszesen egy előzetes elejéig képviseltette magát. Pedig első blikkre nem tűnik olyan vészes a produktum, ami részben annak is betudható, hogy az NBC az utóbbi időben egész korrekten nyúl a „közszolgálati drámákhoz”. Ettől függetlenül nagyon úgy tűnik, hogy megállja a helyét az 1 évvel ezelőtti megállapításom, miszerint egy klasszikus D.O.A..t tisztelhetünk a személyében.


Kommentáld!

Délelőtti előzetes (1): Longmire – 3. évad

 
Beküldte: tess 2014 May 29, 10:32-kor a(z) videó témába.

Napokon belül, azaz hétfőn visszatér az A&E műsorára a Longmire a 3. évaddal, szóval a kortárs western őrülteknek (jelen!!!) megint lesz, mit nézniük. Vagy a hozzám hasonló lustaságok, addig még pont felzárkózhatnak, az amúgy egész korrekten kezdő 2. évaddal. Sajnos az előzetes kissé spoileres annak, akinek még lemaradása van, de ha ez nem elég ok a pótlásra, akkor semmi! Plusz, az eddigi promok és készítői interjúk alapján állítólag a 3. évadban elég sok mindent végére elvarrnak. Nem nyújtják a történéseket rétestészta módjára, mondjuk ez nem is volt sosem jellemző Robert Taylor sorozatára.  Apropó, a remek 3. évados plakát a napokban ugye mindenkinek megvolt?


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 29, 10:01-kor a(z) Hírek témába.

  • Május 31 és június 1 között a Fox Magyarország maraton formájában leadja a Da Vinci’s Demons első évadját 2×4 órás blokkba, majd következő hétvégén a 2. széria epizódjait láthatják a nézők, de ekkor már esti kezdéssel.
  • Arculatot vált a VH1 Europe. Ez annyit takarna, hogy tegnap óta új csatornalogója van, ami egyébként csak számunkra új, mert pl.: Amerikában már 2013 év eleje óta ugyanígy néz ki.
  • Elő a 4K-s tévékkel, ugyanis június 15-én startol idehaza az ID Xtra HD névre hallgató Discovery Network-családhoz kapcsolódó nagyfelbontásra kihegyezett adója.
  • Már a DigiTV kínálatába is bekerült az m3.
  • Június 12-én startol a Foci VB. Még múlt héten volt egy MTVA sajtótájékoztató, ahol kiderült az is, hogy 3 millió euróért vásárolta meg a köztévé a vetítési jogokat. Továbbá, hogy magyar idő szerint a csoportmérkőzések 18, 21 és 24 órától lesznek, míg a kieséses szakaszban 18 és 22 órától. Ha pedig fedésben lesz két meccs, akkor az m2-vel besegítenek, hogy senki se maradjon le semmiről. Ergo, párhuzamosan tolják. Másnap délelőtt pedig ismétlésekre lehet számítani. Plusz: a kommentátori állásokban: Gundel Takács Gábor, Mezei Dániel, Menczer Tamás és P. Fülöp Gábor kap helyet, a finálét pedig Gundel vezényelheti le.
  • Max Martini megy vendégszereplőnek a Covert Affairs 5. évadjába.
  • Melora Hardin csatlakozott az Amazon-féle Transparent című sorozatba, amit Jill Soloway ír és rendez egyben.
  • Szintén az Amazon-hoz kapcsolódó hír, miszerint megvásárolta az Extant vetítési jogát. Nem is kell sokat várniuk a nézőknek, hogy utólag visszanézhessék, mindössze egyetlen napot.
  • Ben Robson megy főszereplőnek a Vikings 3. évadjába.
  • Steve Kazee visszatérőként tűnik fel a Shameless USA következő szériájában.
  • Rob Morrow főszereplője lesz a Texas Rising című A&E-s ötletnek, míg Stephen Monroe Taylor vendégje. Ennek a története fog az első Texas ranger-ök megalakulásáról szólni.
  • A CBS levette a műsoráról a Friends with Better Lives-et és a Bad Teacher-t. Helyükre ismétléseket tesz. A maradék epizódok leadásáról egyelőre nincs semmi információ, tippre vagy marad a szombati szlot, vagy pedig a magyar premierrel kapjuk majd csak meg.
  • A Hulu és a Sony Pictures TV „beszélgetésbe” kezdett, melynek végkimenetele akár egy Community 6. évados berendelés is lehet. – de ez csak pletyka szinten meg, és pontosan ezért fogalmaztam tárgyalások helyett beszélgetést.
  • Forgatják a Teen Wolf 4. évadját.
  • Rick Cosnett beszél a The Flash-ről és a The Vampire Diaries-ről.
  • Jesse McCartney megy vendégszereplőnek a Young & Hungry című sorozatba.
  • Sammi Hanratty (Chosen), Mary Catherine O’Donnell és Daniel James a Salem 1×07-es részének vendégi között emlegetett, ahogy Stephen Lang (Avatar) is.
  • Június 8-án tartja meg az NBC a Miss USA 2014-et.
  • Vice Principals címmel érkezhet egy újabb HBO-s komédia, ami egyből 18 részes berendelést kapott Danny McBride főszereplésével. A készítők között: Danny mellett Jody Hill. A történet: egy középiskolában játszódik, annak vezetői állnak majd a fókuszban.
  • Augusztus 5-én kerül műsorba a CMA Mucis Festival.

Kommentáld!

Plakátba zárva: The Lottery

 
Beküldte: tess 2014 May 29, 9:50-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

A nyári szezon egyik utolsó befutója lehet a Lifetime-ra érkező The Lottery, amivel a csatorna egészen merész vizekre evez. Konkrétan a reality programjairól és az syndicate ismétléseiről híres Lifetime poszt-apokaliptikus sorozatot rendelt be. A történet szerint a közeljövőben a nők többé már szülnek gyermekeket, így az emberiség a kihalás szélére sodródott. Azonban egy orvosnak mégis sikerül megtermékenyítenie 100 embriót. A csajos csavar (a Lifetime esetében elkerülhetetlen) ott jön a képbe, hogy az embriókat olyan nőkbe ültetik be, akik nyertek a kormány által felügyelt lottón.

Az alapkoncepció kissé légből kapottnak és olcsónak hat, de nézzük ezt el a csatornának, elvégre a Witches os East End is hátrányból indult, aztán mégis siker lett. Igen, még a kritikusok is szerették, de legalábbis nem kapták ízekre. Kérdés persze, hogy az újonc Timothy J. Sexton keze alatt, milyen végeredmény születik majd? Tippre egész jó, elég csak a Children of Men kiemelkedő scriptjére gondolni, amit jó maga jegyzett Cuarón társaságában. Az 1. évad Lifetime szokáshoz híven 10 részes lesz és július 20-án debütál.

the-lottery-poster

Kommentáld!

Esti előzetes (2): Extant

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 28, 22:26-kor a(z) videó témába.

Most vagy azért rázott ki a hideg, mert nyitva van az ablak és kellemes hűs levegő áramlik be a lakásba; vagy azért, mert az Extant legújabb előzetesét pengén összerakta a csatorna marketing csapata. Tippre utóbbi a valósabb. A CBS óriási odafigyeléssel kampányol a legújabb üdvöskéje mellett, már-már az Under the Dome fölé kerekedik. Kicsit úgy érzem, mint ha megnyomnák a nyarat. Az előző évek egyikében se fordítottak ennyi figyelmet rá, mint a 2014-esben. Ez jó, mert még inkább kiélezettebbé teszik a piacot, s próbálják ellopni ezt az időszakot (is) a kábeles adóktól, amik ilyenkor bontakoznak ki többnyire.


Kommentáld!

Esti előzetes (1): Witches of East End – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 28, 21:37-kor a(z) videó témába.

Oké, bátran fogom nevezni a jelenkor Charmed-jének a Witches of East End-et, ugyanis míg nincs másik hasonló témájú boszorkányos sorozat (…) ehh, de van, hiszen a Salem-ről se szabad elfeledkezni, ami ugyanezt a témát erősíti. Fogalmazzunk csak át… Lényeg a lényeg, hogy a WoEE-ben érzem kicsit a szappanosságot (volt ilyen előbbiben is!), de ezt írtátok ti is a kommentek között. Lehetne jobb, ha mindezt – mármint a szerelmi szálakat – némileg mellőznék, azaz kisebb hangsúllyal adagolnák a népbe. Talán a 2. évad változást fog hozni. Én bízom benne, addigra szintre is kéne hozni. Íme egy hosszú előzetes az új szériához.


Kommentáld!

Plakátba zárva: Tyrant

 
Beküldte: tess 2014 May 28, 13:03-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Az FX idei nyárra belőtt újonc felhozatala kétségkívül az utóbbi évek egyik legambiciózusabb vállalkozásának ígérkezik. A The Starin – Tyrant duó meglepően szokatlan alapkoncepcióval rendelkezik, ami mindkét esetben jókora potenciállal és egy korrekt készítői gárdával egészül ki. A Tyrant esetében a többszörösen bizonyított Howard Gordon – Gideon Raff kettős áll a közel-keleti politikai dráma mögött. A készítők a történet középpontjába egy amerikai családot állítottak, aki egy politikailag instabil közel-keleti országba kénytelenek költözni. Ahogy az várható a korrekt karakterrajz és realista tónustól hajtott politikai történetvezetés már látatlanban adott, míg a pilot atmoszférateremtését a Banshee-ban már többször bizonyított David Yates látja el. Ehhez vegyük még hozzá az impozáns castingot, ahol többek közt Adam Rayner, Justin Kirk, Jordana Spiro, Jennifer Finnigan vagy Ashraf Barhom neve lehet ismerős sokaknak.

Egy ilyen koncepcióval és készítői kollektívával a siker majdhogynem teljes mértékben garantált, viszont ha a szkeptikusokat ez nem is, de remélhetőleg a szép lassan beinduló marketing hadjárat majd csak meggyőzi. A 10 részes sorozat premierje június 24.-én lesz esedékes, tessék addig vágni a centit.

tyrant-poster

Kommentáld!
« Előző oldalKövetkező oldal »

free web stats