Jézusom, már a hatodik évadon is túl van a Modern Family. És még ugyanennyit legalább bemerek neki húzni, mert stabilan uralja az ABC 18-49 évesek kategóriájának trónját. Igaz népszerűsége kezd megkopni, ugyanis 9%-nyit gyengül az 5. etap mutatóihoz viszonyítva. Ez elenyésző, hiszen alapvetően a tévécsatornák egy folyamatosan gyengülő tendenciát mutatnak, minél jobban kiélesedik a versengés a kábeles és stream csatornák között. Ugorjunk is a felemás évadra, ami eléggé megosztotta a rajongókat. Engem is!

A Modern Family-ben az a jó, hogy ha behoznak egy évadkitöltő epizódot, azt is ugyanolyan élménnyel nézem, élvezem. Nincs egyszerűen rossz epizódja, maximum átlagosnak tekinthető, mert egyszer se éreztem azt, hogy „ezt most miért kellett” hangulat csapja volna fel a fejét nézése közben. Legnagyobb erejét a kitűnően bekalibrált karaktereknek köszönheti, amik a legátlagosabb szituációból is a legtöbbet tudják kihozni. (Sok szitkom elirigyelheti ezt a fajta írói leleményességet, ami jelen van.)
Ahogy haladunk évadról évadra, úgy fejlődnek a szereplők. Régebben az idősebb nemzedékért voltam oda, mostanra viszont a fiatalokért, akik feje felett elsuhant 6 esztendő legalább. Alex-et szabályosan imádom, mert a stréber mivolta mellett, amikor kirúg a hámból egy teljesen más oldalát tárja a nézők elé. Luke is hatalmasat fejlődött a kezdeti állapotához képest. Nyilván már Phil örültebbnél elvetemültebb ötleteiben kevésbé vesz részt, viszont ezt kompenzálja azzal, hogy saját szálon futtatja mindezt. Vagy legalábbis a mohókás énjét többször megvillogtatja egy-egy oda nem illő jelenetnél. (Pl.: emlékeztek arra a részre, amikor odaadja a telefonját Alex-Haley duónak, hogy szakítsanak a barátnőjével?!) És ott van Haley, aki a 4-5. évad körül kapott egy szerelmi szálat, ami egyre inkább kezd kibontakozni. (Innen pedig egy nagy seggbe rúgás az évad végi zárásáért. Nem volt szép húzás! :)

A fiatalok közül Lilly mellett se szabad szó nélkül elmenni, akire az 5. etaptól sokkal nagyobb fókuszba kerül. Mindezt próbálták erősíteni a 6. évadnál is, de érzésemre: nem sikerült. Több teret adtam volna neki. Az írók számtalanszor bebizonyították, hogy egy részbe három család minden tagjára könnyedén tudnak sztorit írni. Nagyjából ugyanolyan arányban oszlik meg mindenki szereplése, őt mégis inkább csak visszatérő-vendégként tartanám számon. Nyilván kora miatt, suliznia kell – vagy valami hasonló, ettől még felróható a hiánya, hiszen számtalanszor beoltja két nevelőszülejét érzéktelen megnyilvánulásaival (amik a néző számára abszolút viccesek).
Tetszik az is, hogy Phil maradt Phil. Nem kell változtatni rajta, mert így tökéletes. Nagy ötleteivel tele az évad. Legyen az az évadvégi robot-iPad epizód, vagy amikor Claire-rel utaznak haza és a repülőgépen egy masszőrnő-bűvész páros közé kap helyet. Szakadok. A legszebb az egészben, hogy fárasztó humoraival vívta ki az emberek odaadását. Jay se sokat változott, max. öregedett pár évet, de hasonlóan „ne nyúljunk hozzá” tábort erősíti. Claire–Mitchell–Cam trió pedig a megosztó „tábort” erősíti. Ők hárman azok, akik valamilyen szinten átlagosultak. Utóbbi kettőnél már tavaly sejtettem, hogy ez lesz, hiszen az esküvői előkészületet brutálisan nehéz überelni. Nem is jött most össze az íróknak, helyette behoztak egy kamu elmélkedésnek tűnő „vegyük meg az emeleti lakást?” szálat. Claire pedig csak sodródott az árral. Egyetlen emlékezetes jelenete se volt az etapban, ami fájópont.

A jó hír, hogy vendég- és visszatérő szereplő ágon is ráerősítettek. Ugye Andy-vel ostromolják Haley-t. A csávó kiköpött Phil, csak fiatal kiadásban. Állandóan jön a mosolyogtató bájos hülyeségeivel, ami a legzártabb szívet is nyitásra készteti. Kettőjükre egy komplett szerelmi szálat írtak az írók, amit az előző évadokban kezdtek felvezetni, most pedig… nos, tippem sincs merre járunk, mert ha a tempót veszem alapul, akkor majd valamikor a 7. évad végénél eljuthatunk oda, hogy elcsattan valami csók féle, vagy lesz randi, vagy a fene se tudja. Persze ahhoz kell kellő méretű optimizmus is, mivel ha nincs ez jelen, akkor legalább a 8-9. szezonra tippelem a fentieket. Csak nem ennyire szívtelen az íróbanda?
Phil-ék szomszédságába költözött Ronnie–Martini duót is csak imádni lehet. Ők testesítik meg a külvárosi élet züllöttségét. Lazák, olyannyira, hogy még ha vendéglőbe mennek, képesek egy pár dolláros bort is magukkal vinni, hogy azt a pincérrel kibontassák és megigyák egy vacsora mellett. Hatalmas. Az írók rejtett fegyverei, mert ha kifogynának az ötletekből, akkor harcszíntérre küldik. őket. Cam-ék meleg barátaiból viszont már néha túl sokat mutatnak. Nincs bajon velük, de inkább kínosak, mint sem viccesek.
Akadtak zseniálisan eltalált részek. Egyet emelnék ki mindössze, azt a bizonyos Apple-ös részt, amikor Claire a reptéren ragad és az egész epizódot egy almás laptoppal veszik fel, közbe mindent facetime-on keresztül (?) nyomatnak. Zseniális. Kb. itt jön elő az, hogy az operatőrökre lassan nem is lesz igény, ha ilyen mértékben fejlődik a technika. Viszonylag alacsony költségvetésű részt dobtak össze – hiszen gondolom, volt valamiféle háttértámogatás a multi jóvoltából.

Nos, nem szaporítanám a szót, mivel ha még egy oldalnyit írnék, ugyan ide lyukadnék ki: A Modern Family továbbra is a network tévék egyik legjobb szitkomja. Humorból kellőmennyiségű kijárt neki. Nézettségileg rendben van. Egyetlen aggasztó tényező a színészek fizetésének mértéktelen növekedése lehet, amire láttunk már példát, illetve arra is, hogy valaki nem kapta meg, ezért távozott a főszereplők sorából. Remélem ilyenre nem kerül sor.
Az évadzáró végi cliffhangerre mérges vagyok, mert csak egy szimpla jó lett. Amolyan tipikus féle. Kicsit többet, vagy inkább egy szimpla zárást vártam volna – mondjuk, Alex ünneplős/búcsúztató partijáról pár snittet. Ez így… Nekem kevés és bosszantó volt. Talán utóbbi miatt húzom le.