Túlvagyunk a The X-Files felélesztésén. Nézői szemszögből egy eléggé felemás érzést tápláló évadot kaptunk. Egyrészt azért, mert akadtak nagyon jó húzások, amikkel tényleg a „régi szép időket” idézték fel. Másrészt, cseppet se volt könnyű dolguk az íróknak, hiszen le kellett küzdeniük azt a fajta ellenszenvet, ami a reboot-ra irányult. Szerintem sikerült, mivel még az is befejezte a 6 részes évadját, aki elégedetlenkedett. Tipikusan a puffogást tudnám felhozni nézői reakciónak („Hm… nem kellett volna, de jó hogy kaptuk, ám hagyhatták volna annyiban…”), mert kapott szép számmal hideget, mégis a Fox helyzetében berendelném a 11. évadját is, mivel sikerült olyan tündöklésben elhozni a folytatását, ami méltó legyen az előző évadok minőségéhez.
Eleve nem éreztem azt, hogy a 10. évad kevesebbet adna, mint a 8-9. etap. Akkor már nagyon megzuhant a minőség. Rághatatlan epizódokat szállítottak. Csak nyeltünk és bíztunk abban, hogy majd a következő héten jobbra fordul minden. A felélesztett szezonnak a szépségét az ív, vagy inkább a keretes szerkezet adta, mivel a 10×01 és a 10×06 szorosan összekapcsolódott. A köztes részeket pedig kiadták nevesebb íróknak – James Wong, Darin Morgan, Glen Morgen és Chris Carter –, hogy kicsit rugaszkodjanak el a valóságtól, hozzanak egy tipikus „heti X-aktákat”. Sokak szerint – Én is adom hozzá a voksot – a 10×03-nál érte el az etap a tetőfokát, mert egy látszólag mesesztorit szállítottak, mégis elejétől a végéig zseniálisan haladtak a történetvonalán, míg a végén a Murder hívők megkapták a magukét.
Cseppet se tekinteném gyenge húzásnak a fiatal Murder és Scully behozatalát, amit a 10×05-ben láthattunk Einstein és Miller ügynök személyében. Ha még nem esett volna le akkor jelezném, hogy ez egy remek kikacsintás lehet egy esetleges spinoff ötletre, mert Lauren Ambrose és Robbie Amell között a kémia remekül működött. Simán elbírtam volna képzelni egy olyan melléksztorit is, amelyből a két főhőst kihagyják és utóbbi duóval göngyölítik fel az ügyet, mert kiköpött fiatal klónjai a veterán duónak. Nincs több kérdésem feléjük, ha lesz folytatás, akkor szívesen látnám őket akár visszatérő szereplőként.
A finálé totálisan vegyes érzelmeket táplált. Az X-akták elszabadulásaként tudnám felidézni. Nehéz megmondani, hogy az idény legötletesebb, legmerészebb évadfináléját kaptuk-e meg, vagy a legborzasztóbbat, a legösszecsapottabbat? Az viszont biztos, hogy olyan nyitott véget hagytak neki, ami szabályosan ordít a folytatásért. Rengeteg elvarratlan szál kerekedett ki. Visszahozták a Cigarettás férfit, láthattunk Scully múltjából egy nőt, aki plusz információkkal lát el minket; illetve az évadpremierben egy eléggé elképesztő kormányfeletti összeesküvés kezdetére, a Roswell incidensre világítanak rá, amivel teljesen másképp kezdünk el nézni az X-aktákra.
Annyi biztos, hogy Chris Carter-ék a legtöbbet kritizált finálét rakták össze. Nehéz eldönteni tényleg, miként kéne értékelnem. Egyik felem a zsenialítás szabadjára engedéséről írna; a másik pedig a tétlenségről, hiszen valami nagyot akartak letenni az asztalra, csak éppen minden ilyennek komoly ára van.
Ha összegeznem kellene, akkor a töltelék részeknél működött a legjobban az, amitől az X-akták kultsorozat lett. Az átívelő részt kritizálnám, mert egy olyan irányba vitték el, ami mai fejjel hihető, mégis másra éheznék. Megtartanám magam a természetfeletti világkép rejtélyei között, mint sem, hogy egy felsőbb hatalom műve mindez, amihez a Cigarettás férfinak is köze van. Ne feledkezzünk el a graffitis férfiről se, ahol megint csak egy emlékezetes melléksztorit szállítottak. Bárhogy nézem, volt értelme a sorozat felélesztésének, mert 6-ből 4 részt nagyon eltaláltak és működött minden, ami annak idején a szívünkbe záratta.
Sajnálnám, ha csak ennyit kapnánk, mert tényleg ordít a finálé a folytatásért. Nézettségileg jó számokat szállított, így tényleg csak a szereplő- és készítőgárdán múlik a jövője. Mindkét színész elfoglaltabb, de ez nem azt jelenti, hogy efajta miniévaddal ne tűnhetne fel 2017-ben az X-akták. Én szeretném.
