Plakátba zárva: Containment

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 31, 19:46-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Április 19-én startol a Containment címre hallgató midseason-re szánt újonca a The CW-nek. Az utolsó 2015/16-os üdvöske, amit még nem kaptunk meg. Jól elcsúsztatták a premierjét. Kicsit azt érzem nála, hogy inkább nyárra szeretnének vele kalkulálni, mind sem az idény végére. Ha jól látom, akkor 9 epizódot kapunk belőle. A fináléját június 21-én adják le „A Kingdom Divided Amongst Itself” címmel.

A belga Cordon címre hallgató járványos sorozat szállítja az alapköveit. A 10 epizódos eredeti produkciót Carl Joos írta, míg Tim Mielants rendezte. Ezt csak azért tartottam fontosnak leírni, mivel a 2. évadjáról se szó, se beszéd. Eltűnt a híre. Elvileg a wikipedia szerint tavaly forgatták le, de semmi több. No, nem is ez a lényeg, hanem hogy tudja-e azt a sikert szállítani, amit az európai előd. Ha igen, akkor már nem csak a TNT-nek lesz ilyen ötlete. David Nutter neve az exec. producerek sorában eléggé impozáns, csak ne menjen el tipikus CW klisés tiniket megcélzó drámává.

A szereplők sorában: David Gyasi, Christina Moses, Chris Wood, Kristen Gutoskie, Claudia Black, George Young, Hanna Mangan Lawrence és Trevor St. John. Mutatnám hozzá a plakátokat, amik kísértetiesen hasonlítanak a Syfy-os 12 Monkey-éra.

Containment-Poster_002Containment-Poster_003Containment-Poster_004
Containment-Poster_005Containment-Poster_006Containment-Poster_007
Containment-Poster_008Containment-Poster_001

Kommentáld!

Promóképeken a Wynonna Earp

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 31, 18:16-kor a(z) Promo témába.

A Syfy komolyan nem akarja megkönnyíteni az ember dolgát. Olyan sci-fiket rendel be, amiket lehetetlen olyan komolyan venni, mint egy kortárs Battlestar Galactica-t. Érkezik áprilisban a Wynonna Earp címre hallgató újonc, amit a Justified és Buffy mixeként tart számon a tévés piac. A sztori pofonegyszerű, adott egy kisváros, ahova démonok és egyéb természetfeletti lények térnek vissza és bolygatják az átlag emberek hétköznapi életét. És van a városunknak egy védelmezője, aki ezeket kinyírja, aki nem más, mint Wynonna Earp. Az alapokat a népszerű képregényből nyerték. Mutatnák hozzá pár kedvcsináló fotót.

WynonnaEarp_PromoPic_008

 

(A tovább mögött folytatódik a galéria!)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 31, 14:34-kor a(z) Hírek témába.

  • Már ősszel műsorára tűzi az Aranyélet 2. évadját az HBO. A szereplők mindegyik visszatér a folytatásra, viszont a készítőgárdánál lesznek változások. Tasnádi István, mint író, és nem mint vezetőíró tűnik fel a kreatívagyak között, helyére Lengyel Balás veszi át, kinek besegít Zomborácz Virág is. Az interjú tovább szösszenete itt olvasható.
  • Jeff Goldblum, Amy Sedaris és Fred Armisen vendégszereplője lesz az Unbreakable Kimmy Schmidt 2. évadjának.
  • Aleksei Serebryakov csatlakozott főszereplőként az orosz House remake-be.
  • A briteknél a Sky One vásárolta meg az USA Network-ös Colony sugárzási jogait.
  • Az E4 zöld utat adott a Drifters 4. évadjának. Lydia Rose Bewley és Lauren O’Rourke vissza fog térni a főszereplők közé. A 3. etapot nagyjából 500 ezren nézték átlagban, ami a csatorna átlagához képest elfogadhatónak tűnő.
  • Griff Rhys Jones, Matt Di Angelo és Kimberley Nixon főszerepet vállalt az Ordinary Lies 2. etapjába.
  • Famke Janssen-re épülhet a The Blacklist spinoff ötlete. Az NBC úgy döntött, hogy a backdoor pilotot beépíti az idei szériába, ami az 3×22-es rész lesz. Hogy ne legyen ismeretlen a karaktere, ezért már a 3×21-ben fel fog tűnni. Ezen felül mind Tom (Ryan Eggold), mind Mr. Solomon (Edi Gathegi) karakter is átmehet főszereplőnek. Sőt, Tawny Cypress is leigazolta magát a spinoffba.
  • Június 7-én tér vissza a Rizzoli & Isles a 7. évaddal, míg 13-án a Major Crimes az 5. etappal. 19-én pedig a Murder in the First 3. szezonja startolhat a TNT kínálatában.
  • A Comedy Central zöld utat adott a Tosh.0 9. etapnak, a Druck History 4. szezonnak, illetve a This is not Happening 3. évadjának.
  • Sőt, kapott +10 részes kibővítést a Not Safe with Nikki Glaser 1. évadját.
  • Jill Hennessy visszatérőként lesz látható a Fox-féle Shots Fired pilotban.
  • Sheila Vand főszerepet vállalt a Fox-féle 24: Legacy-ba.
  • Anthony Stewart Head és Emily Tremaine főszereplőként lesz jelen a Freeform legújabb sorozatában, a Guilt-ban, ahol Billy Zane, Cristian Solimeno, Naomi Ryan, Kevin Ryan, Zachary Fall, Simona Brown és Sam Cassidy is jelen lesz. Szinopszisról részletesebben itt olvashattok.
  • A Comedy Central elkaszálta a Moonbeam City-t.
  • A Cartoon Network berendelte az Uncle Grandpa és a Steven Universe következő évadját. Számszerűsítve az 5. évadról beszélhetünk.
  • Szintén zöld utat kapott a Ruff-Ruff, Tweet & Dave 2. évadja, ami a Sprout sorozata.
  • Tyler Perry-vel készülhet el az első szkriptelt sorozata a TLC-nek. A Too Close to Home címre hallgató projektben egy fiatal nő kap főszerepet, aki a Washingtoni politikai körökben elég szép pályát fut, ám annak íve elkezd lefelé fordulni, miután viszonya lesz egy házas szenátorral. Ezt követően visszaköltözik szülővárosával, ahol szembesülnie kell egykori hátrahagyott múltjával.
  • Earl Schuman, a The Seinfeld egyik színésze elhunyt 100. életévében. RIP.
  • Noah Wyle biztosan benne lesz a The Librarians folytatásában, ahol rendezni és írni is fog. Előbbiből két résznyit, utóbbiból egyet, illetve 7 részében fog szerepelni, szóval nem látjuk mind a 10*-ban. Nyáron fog visszatérni a sorozat.
  • A TNT sajtóanyagban nyugtatta meg a jónépet, hogy a Tales From the Crypt rebootja az eredetihez hasonló szerkezetű lesz, és ott is feltűnik a Kriptaőr.
  • Navid Negahban visszatérőként tűnik fel a Mistresses-ben.
  • Stacey Oristano vendégszereplője lesz a Gilmore Girls remake-nek.

Kommentáld!

Reggeli előzetes (1): Vice Principals

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 29, 7:55-kor a(z) videó témába.

Az HBO belekóstol a munkahelyi komédiákba? Az Eastbound & Down készítőinek új sorozata a Vice Principals lesz, ami két igazgatóhelyettes életét vetíti a nézők elé, akik felveszik a harcot a diákjaikkal, hogy a színvonalat emeljék. Jól hangzik a szinopszis? Ha igen, akkor a csatorna szerzett plusz egy utónézőt magának. A szereplők sorában: Danny McBride, Walton Goggins, Georgia King, Busy Philipps, Shea Whigham, Kimberly Hebert Gregory és Sheaun McKinney – előbbi az írók között is helyet kap Jody Hill mellett. Mutatnám a hozzá készült első előzetest, hogy mindezt ne csak olvassátok, hanem lássátok is.


Kommentáld!

Saturn Awards 2016 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 28, 23:20-kor a(z) díjátadók témába.

Díjszezon végéhez közeledünk. Az amerikai szakszervezetek listája már publikus, most a sort folytatnám azokkal a díjátadókkal, amik későbbi időszakban kerülnek górcső alá. Ilyen a Saturn Awards, amit hívhatunk hosszabb nevén: Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films-nek. Beszédes az „egylet” mondanivalója, hiszen azokra a produkcióra fókuszál, amelyben a sci-fi, a fantasy vagy a horror valamilyen módon feltűnik. 2016-ban 42. alkalommal kerül kiosztásra majd a díj nyár folyamán Burbank-ban, de ne rohanjunk ennyire előre – amúgy sincs pontos dátum.

Visszanéztem az előző évek írásait, hát… szép számmal változtak dolgok. Egyrészt fel tudnám azt sorolni, hogy az 5-ről 6-ra bővülés immáron 6-ról 7-re történt. Fel is merül a kérdés, hogy ennyire nem tudnak szelektálni a jelöltek beszavazásánál? (2020-ra megérjük a 10-es jelölési listákat az egyes kategóriákban.) Másrészről, bővül két újabb kategóriával. Az egyik a „legjobb szuperhős adoptáció”, a másik a legjobb „Best new media TV” hivatalos nevén, de én csak „legjobb stream oldal által adott sorozatnak” kereszteltem el, mert tulajdonképpen erről van szó.

A jelöltek listáját a tévés szegmensben a The Walking Dead vezeti 7-tel, majd a Game of Thrones-é a folytatás 5-tel, a dobogó harmadik helyén pedig a Daredevil – Hannibal – Supergirl – Wayward Pines kvartett foglal helyet 4-4-4-4-gyel.

A végére pedig némi érdekességgel készültem, de előbb egy kérdés: Mondj egy awards-öt, ahol a The Muppets jelen volt? – Öööö… Nyugi, én se tudnék megszólalni, viszont a Saturn Awards-ön helyet foglal. Ott van a puszta tény is, hogy a Teen Wolf és a Salem horror témában kapott jelölést, ami tényleg viccröhej kategória. Vagy mondjuk a The Librarians jelenléte a thriller-akciók sorában, ahova a Mr. Robot is bekerült. Jó látni, hogy a Hannibal se maradt jelölés nélkül így az utolsó évadját búcsúztatva, s remélem, hogy értékelik valamelyik kategóriában. Jah és felfért a The X-Files is a jelöltek közé, aminek külön örülök.

A tovább mögött megtekinthető a komplett sorozatot jelölt lista. Eredményhirdetés valamikor júniusban, egyelőre nem tisztázott az időpont, csak a helyszín.

 

Tovább…

Kommentáld!

Star Trek: előzetes és poszter

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 28, 22:54-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Promo témába.

A CBS belekezdett az Upfronts előkampányába. Igaz csak jövőre érkezik a Star Trek legújabb sorozata, amit a pilotszezonban kértek be egyből, de a marketinget nem lehet elég korán elkezdeni. Mi sem más, mint az alábbi plakát és előzetes igazolja kijelentésem. Őt már felírhatjuk a jövő évi midseason-ös újoncok közé – már ha “nem kerül légy a levesbe”, és csúszik a forgatás valami okból kifolyólag.

Trekposter

(A teaser pedig a tovább mögött lapul!)

Tovább…

Kommentáld!

Esti előzetes: Dead 7

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 28, 22:49-kor a(z) videó témába.

Lefekvés előtt döbbentem rá, hogy adós vagyok egy előzetessel. A napi hírmorzsák között emlegettem, hogy április 1-jén érkezik a Syfy legújabb tévéfilmje, amelyben a western-t ötvözik a zombiinvázióval. A Dead 7 le se akarja tagadni, hogy semmivel se akar különb produkció lenni, mint egy Sharknado. Végtére a népszerűséget komolysággal és komolytalansággal is meg lehet szerezni, – ők pedig az egyszerűbb utat választják. Ez már a castingnál látszik, ahol Nick Carter, A.J. McLean, Howie Dorough (Backstreet Boys), Joey Fatone, Chris Kirkpatrick (*NSYNC), Jeff Timmons (98 Degrees) és az O-Town foglal helyet. A szkriptért Nick Carter volt a felelős. Nos, most hogy minden tiszta, mutatnám az ajánlót.


Kommentáld!

Plakátba zárva: Houdini & Doyle

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 28, 20:29-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Mondva csinált sorozatpremierre készülnek az amerikaiak, ugyanis a briteknél már a hónap közepén elstartolt a Houdini & Doyle. Nem szaporítanám tovább a szót, mutatnám a hozzákészült plakátot, ami rémegyszerű – amolyan tipikus brit.

houdinianddoyle

Kommentáld!

The Magicians – 3 rész távlatából

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 28, 19:35-kor a(z) Pilot,The Magicians témába.

Nem csak másnak, hanem magamnak is kedvet akartam csinálni tegnapi a The Magicians promóciós képekkel. A Syfy elhozta tavaly évvégén a „felnőtt Harry Potter” jelzőjével illetett Lev Grossman regény feldolgozását. Kimondottan varázslós ötletből a Charmed jár a fejemben, de ott is a boszorkányok szó a helytálló. Arra akarok kilyukadni, hogy az alapötlettel nem lehet Dunát rekeszteni, egy remek holttérre világított rá a csatorna, csak hagyni kell a készítőket kibontakozni. Sorsáról már döntöttek, az írók megkapták a teret. Mire belekezdtem már 2. évad zsebben, 13 résszel 2017-ben visszatérhet. Nincs mese, duplánk kíváncsi lettem.

magicians-000

Nincs sok bajom a fenti azonosításával, hiszen alapvetően a Harry Pottert kedveltem. (Az már egy másik dolog, hogy felnőtt fejjel az első két részre sehogy se tudnék ránézni, annyira gyerekesek a gyerekek.) A Syfy-nál évek óta felmerülő probléma/tény/kérdés, hogy merre tartanak valójában? „Visszataláltak a kitaposott ősvényre?” Sokan a névváltozást egy sikerszéria bukásával kötik össze, hiszen anno a Sci-Fi Channel sokkal masszívabb tartalmakat szállított a fantasy és sci-fi nézőknek. Sajnos nem lehet igazságot tenni, de az tény és való, hogy a The Lost Room-nál jobb minit nem láttak a berkeikben; viszont törekednek arra, hogy ne hazudtolják meg a nevüket.

2015-ös évben számtalan olyan ötlet érkezett, ami a műfaj kedvelőit visszacsábíthatta. Közéjük tartozik a The Magicians is, ami azért jópofa próbálkozás, mert a nézők imádják a varázslatot. Eszembe jutnak a Criss Angel-ös évadok és különkiadások, amikre tisztára rá voltam feszülve. A sorozat okosan indul, hiszen a világot szépen építik fel. Nem egyből azzal kezdődik minden, hogy a varázsló tudatában áll képességével. Ám mielőtt belemélyednék a részletekbe, nézzük meg mit tárnak elénk a pilotban.

magicians-001

A sztori középpontjában: Quentin (Jason Ralph) és Julia (Stella Maeve) áll. Előbbi elmegyógyintézetbe jár, mert nem teljesen biztos, hogy minden rendben van vele. Utóbbi pedig adja előbbinek a lelki támaszt. Nyilván helyet kap a tiltott szerelem is, mert hát Quentin simán összejönne Julia-val, aki a legjobb barátjával jár. Eddig minden uncsi, alapozásnak se jó féle. A történet akkor indul be, amikor mindkettőjük a hazafelé vezető úton eltévedve egy Varázslóképző Iskolának a felvételi jelentkezésére kerül, ahol helyt kell állniuk. És újabb klisét dobnak be, mert a leányzó nem megy át a szitán, a fiú pedig igen.

Ha az átívelő történetet nézzük, akkor nagyjából 3 szálat tudok kiemelni. Az egyik Quentin fejlődése, illetve jövőbéli harcának kibontása. A másik Julia reményvesztett harca azért, hogy a varázslók között megbecsült helye legyen. A harmadik pedig Quentin egyik iskolatársához kapcsolódik, Alice-hez (Olivia Taylor Dudley), aki testvérének a halála ügyére szeretne valamilyen módon pontot tenni, de nyilván mindenki hallgat. Hm. Ez se rántott be visszaolvasva írásom, viszont maga a környezet simán, amibe belekerülünk.

A pilotnál kellett villantani valamit a CGI területén, hiszen hogy néz ki látvány nélkül ez az alműfaj?! Hoztak is egy korrekt megidézett fenevadat, amit osszunk be hosszú időre. – Írom mindezt bánatosan, mert az, hogy láttam az első 3 részét és ez az egyetlen volt az, amit tudtam értékelni számomra totális csalódás. Az 1×03-ban két szexelő könyvvel akartak volna megfogni minket? Ne már! Ez próbálkozásnak is harmatgyenge. Szóval a költségvetés alacsony, annyira, hogy melltartós erotikus jelenetig jutunk a színészekkel. Ugyan már.

The.Magicians.S01E01.HDTV.x264-KILLERS[eztv].mp4_002262635

Mégis tetszik! Most akkor hol az igazság? Az írtak alapján nem érdemelne esélyt a folytatás, viszont maga a Varázslóképző, ahogy haladunk a diákok megismerésével bejövős, és felidézi benne a Harry Pottert, amit annyira imádtam, hogy olvastam is. (Nálam ez hatalmas szó!) Az első 10 részére biztosan nyitott leszek, mert még 3 epizód után se érzek mást, csak alapozást és sok klisét. Sajnos ez a sztori velejárója és ahogy a könyves kritikákat olvastam, Sera Gamble és John McNamara remekül összeollózta azokat a részleteket, amik annak gyengéi. Csalódottságomat a kitalált fantázia világ remekül elfedi, magam se értem olykor az ítéleteim, de ebből csak jobbat lehet a későbbiekben kisajtolni. Bízom a megérzésemben, illetve a 2. évados bekérésében.

A végére pedig annyit, hogy zenében se túl erős. Mindezek után pedig ha valaki belekezd, hát köszöntöm a klubban, hiszen megindokolatlan mi a vonzereje. Én a mágiára szavaznék, nincs más lehetséges alternatíva.

This entry has a rating of 2.5

Kommentáld!

GHE: mese pakkok DVD-n 2016-ban?!

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 28, 14:30-kor a(z) Magyar DVD témába.

Nem csak az HBO sorozatai adódnak ki DVD-n és Blu-ray-en a ProVideo jóvoltából idehaza, holott a mai napig azt hittem, hogy 2016-ban mást már nem fogunk kapni. De! Elfeledkeztem a többi kiadóról, mint pl.: a Gamma Home Entertainment-ről, aminek egyrészt nincs egy normális weboldala, másrészt a Facebook oldala legutoljára 2012-ben frissül. Szóval még azon is csodálkozom, hogy egyáltalán van pénzük bármit a piacra dobjanak.

Filmes rajongóknak szép számmal hoznak minden hónapban megjelenéseket, viszont a tévést se hagyják koplalni. Azaz igen. Azaz nem. Szóval történt az, hogy az Angry Birds-franchise-t és a Piggy Tales-t felkarolták. Egyik felét februárban már kiadták, a másikat majd áprilisban hozzák. Mutatnám hozzá a listát:

2016. február 23. (kedd)

Angry Birds Toons – 1. évad, 1. rész (Angry Birds Toons Season 1, Volume 1)
Angry Birds Toons – 1. évad, 2. rész (Angry Birds Toons Season 1, Volume 2)

2016. április 22. (péntek)

Angry Birds Toons: 2. évad, 1. rész (Angry Birds Toons: Season 2, Volume 1)
Angry Birds Toons: 2. évad, 2. rész (Angry Birds Toons: Season 2, Volume 2)
Angry Birds – Stella: 1. évad (Angry Birds – Stella: Season 1)
Angry Birds – Stella: 2. évad (Angry Birds – Stella: Season 2)
Piggy Tales: 1. évad (Piggy Tales: Season 1)

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats