2014/15-ös pilotötletek: NBC – drámák
Beküldte: Kanyecc 2014 May 4, 19:08-kor a(z) Pilottervek: 2014/15 témába.
Jövő vasárnap indul a móka, elstartol a 2014/15-ös Upfronts országos szekciója!
Bizony, ennyire a végére hagytam a pilot összegzőket, szóval most bele kell húzni, hiszen van még három tévécsatorna, amikről nem írtunk. Köztük az egyik a leggaládabb, az NBC, ami sose várja ki a vásár napját, azaz hiába van május 12-ére beütemezve a hivatalos bejelentési napja, ők biztosan vasárnap már belekezdenek, csak hogy boldogítsanak. Legalább nem lesz annyira sűrű a hétfő, vagy a fene se tudja. Meglátjuk.
Nézzük miből élünk. Drámáknál semmi értelmest nem találtam, semmi eredetit. Na jó, talán a Constantine az, ami kíváncsivá tett, hiszen a DC Comics részlegét jobban csipázom, mint a Marvell-ét. Noha a Hellblazer-mozifilm kimaradt az életemből, azért kíváncsi lennék rá, mire képesek sorozatformációban. Az Óz modern köntösű Emerald City-t és az ausztrál alapokon nyugvó The Slap-et már biztosan megkapjuk 2014/15-ben, de szívesen elnézném a State of Affairs-t, ahol a Scandal-t és a The West Wing-et ötvözik az írók. Lesz továbbá két „ez a következő evolúciós lépcső” témával foglalkozó ötlet is lentebb – remélem képernyőn egyikkel se találkozom.
Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal:
(CRTL) = író/készítő
(D) = rendező
(CO-EP) = társkészítő
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv/képregény szolgál alapul, ennek írója
- Allegiance (aka. Coercion)
Történet: a sztori alapjául az izraeli The Gordin Cell című könyv szolgál. A történetében egy családot ismerhetünk meg, azon belül is a család gyermek tagját, aki háborús hős és CIA elemző. A csavart azzal adják meg mindennek, hogy a szülőkről útközben kiderül, hogy alvó orosz ügynökök, akiket aktiválnak egy új küldetésre.
Szereplők: Alexandra Peters, Annie Ilonzeh, Gavin Stenhouse, Hope Davis, Kenneth Choi, Margarita Levieva, Morgan Spector, Scott Cohen.
Készítők: Amit Cohen (EP), Avi Nir (EP), George Nolfi (CRTR/EP/DIR – Pilot), Giora Yahalom (EP), Ron Lesham (EP), Yona Wiesenthal (EPDaniel Cerone (CRTR/EP), David S. Goyer (CRTR/EP), Neil Marshall (DIR – Pilot).
Stúdió(k): Keshet Broadcasting · Tedy Productions · Universal Television.
Forgatási helyszín: New York. - Babylon Fields
Történet: Babylon városa áll a sztori középpontjába, ahol a holtak visszatérnek, s ezáltal régi sebeket tépnek fel, családtagokat adnak vissza – de olykor nem a legjobb értelemben. Gyorsabban gyógyulnak a regenerált testek, mindenki arról beszél, hogy ez az emberi evolúció legújabb állomása. Ezt a világot tárják elénk. (A projekt legelőször 2007-ben a CBS által indult el, azonban a pilot státusznál meg is állt.)
Szereplők: Kyle Schmid, Meagan Good, Ritchie Coster, S. Epatha Merkerson, Skeet Ulrich, Virginia Madsen, Yul Vazquez.
Készítők: Gerald Cuesta (CRTR/EP), Michael Atkinson (CRTR/EP), Michael Cuesta (EP/DIR – Pilot).
Stúdió(k): 20th Century Fox Television.
Forgatási helyszín: New York. - Constantine
Történet: A DC Comics-ból ismert Hellblazer képregény adja a sorozat alapját, melyben egy nyomozót ismerhetünk meg, aki arra tette fel az életét, hogy az embereket megvédje a természetfeletti gonosztól. Ennek a különös részlegnek a szakavatatott ismerője.
Szereplők: Charles Halford, Harold Perrineau, Lucy Griffiths, Matt Ryan.
Készítők: Daniel Cerone (CRTR/EP), David S. Goyer (CRTR/EP), Neil Marshall (DIR – Pilot).
Stúdió(k): DC Comics · Warner Bros. Television.
Forgatási helyszín: Atlanta. - Emerald City [berendelve: 2014/15-re, 10 epizód]
Történet: A projekt már berendelésre került, de a casting eléggé foghíjas. Mint az a címből kiderülhet, Óz történetét öltöztetik új köntösbe. Dorothy huszonéves korába csöppenünk, amikor veszélyes harcok dúlnak a világukban.
Szereplők: N/a.
Készítők: Josh Friedman (EP), Matthew Arnold (CRTR/EP).
Stúdió(k): Universal Television.
Forgatási helyszín: N/a. - The Mysteries of Laura
Történet: A spanyol Los Misterios De Laura adj az alapjait. Egy női nyomozó áll a középpontjában, aki a nehéz gyilkossági ügyekre specializálódott. Emellett kordában kell tartani magánéletét is, ahol egy ex-férj és egy iker fiúpár kap helyet.
Szereplők: Debra Messing, Janina Gavankar, Josh Lucas, Laz Alonso.
Készítők: Aaron Kaplan (EP), Carlos Vila (CRTR – Original Series), Greg Berlanti (EP), Javier Holgado (CRTR – Original Series), Jeff Rake (CRTR/EP), McG (EP/DIR (Pilot), Melissa Kellner Berman (CO-EP).
Stúdió(k): Berlanti Productions · Kapital Entertainment · Warner Bros. Television.
Forgatási helyszín: New York. - The Odyssey
Történet: egy Traffic-szerű thrillert ismerhetünk meg. A középpontjában: három család áll, ahol egy katonafeleség, egy kiábrándult vállalati ügyvéd és egy politikai aktivista kap helyet – akiket egy nemzetközi katonai összeesküvés fog szétszéleszteni.
Szereplők: Adewale Akinnuoye-Agbaje, Anna Friel, Daniella Pineda, Elena Kampouris, Jake Robinson, Nate Mooney, Peter Facinelli, Treat Williams.
Készítők: Adam Armus (CRTR/EP), Henrik Bastin (EP), Kay Foster (CRTR/EP), Kristen Campo (EP), Mikkel Bondesen (EP), Peter Horton (CRTR/EP/DIR – Pilot), Simon Maxwell (EP).
Stúdió(k): Fabrik Entertainment · Red Arrow Entertainment Group · Universal Television.
Forgatási helyszín: Boston, Morocco. - Salvation
Történet: provokatívvitás fogja jellemezni az ötletet, ugyanis egy Texas-i templom áll a középpontjában, ahol a hit, a család és a korrupció egyenlő arányban kap helyet. A sztori egy családra fókuszál, annak is női tagjára (aki védelmezi gyermekeit), ugyanis a férj rejtélyes halált halt.
Szereplők: Ashley Judd, Danny Huston, Emma Dumont, Jake Picking, Meg Steedle, Rob Brown as Miles Strickland, Ryan McPartlin, Stark Sands, Warren Kole.
Készítők: David Janollari (EP), Jeffrey Reiner (DIR – Pilot), Liz Heldens (CRTR/EP).
Stúdió(k): David Janollari Entertainment · Universal Television.
Forgatási helyszín: Dallas, Texas. - The Slap [berendelve, 8 rész – minisorozat]
Történet: az alapját az ausztrál azonos című sorozat adja, mely egy családi dráma lesz.
Szereplők: N/a.
Készítők: Jon Robin Baitz (CRTR/EP), Laurie MacDonald (EP), Ted Gold (EP), Tony Ayres (EP), Walter Parkes (EP).
Stúdió(k): Parkes-MacDonald Productions · Universal Television.
Forgatási helyszín: N/a. - State of Affairs
Történet: odakinn csak úgy emlegetik, mint a Scandal és a The West Wing találkozását. Egy ex-CIA ügynök áll a középpontjában, aki új munkát keresett, miután a CIA-nál „likvidálták”. Most az elnök és az ország védelmezését kapta feladatul – ami új életstílust is jelent életében, hiszen hatalmas politikai felelősség hárul rá.
Szereplők: Adam Kaufman, Alfre Woodard, Cliff Chamberlain, Katherine Heigl, Leslie Odom, Jr., Sheila Vand, Tommy Savas.
Készítők: Alexi Hawley (EP), Bob Simonds (EP), Henry Crumpton (EP), Joe Carnahan (CRTR/EP/DIR – Pilot), Julia Franz (EP), Katherine Heigl (EP), Nancy Heigl (EP), Rodney Faraon (EP), Sophie Watts (EP).
Stúdió(k): Abishag Productions · The Bob Simonds Company · Universal Television.
Forgatási helyszín: New York. - Tin Man
Történet: egy pszichológiai krimi-thrillerről van szó, melyben egy robotot azzal vádolnak, hogy gyilkosságot követett el. Egy fiatal női ügyvédet kap, akinek fel kell göngyölíteni az ügyet, és ártatlanságát bebizonyítani, mégis csak az emberiség következő lépcső fokát képviseli a mesterséges teremtmény.
Szereplők: Kara Killmer, Kathleen York, Kristen Connolly, Patrick Heusinger, Shaun Toub, Vondie Curtis-Hall.
Készítők: D.J. Caruso (DIR – Pilot), Daniel Bobker (EP), Ehren Kruger (CRTR/EP), John Glenn (EP).
Stúdió(k): John Glenn Entertainment · Universal Television.
Forgatási helyszín: New York.