Boardwalk Empire – 4. évad

 
Beküldte: tess 2014 August 25, 21:10-kor a(z) Boardwalk Empire témába.

Terence Winter sorozata a Boardwalk Empire anno igen csak szépreményű próbálkozásnak ígérkezett az HBO részéről. Aztán ahogy teltek az évek és szaporodtak az évadok szép lassan bebizonyosodni látszott, hogy fű alatt a kutya nem kíváncsi a korabeli gengszter drámára. Az ajnározó kritikák éppúgy elmaradoztak, mint a kötelező díjazások vagy a remek nézettségi mutatók. Mindez a 4. évadra olyan mérvű mélyrepülést eredményezett, hogy szabályosan már kín volt követni a szériát. Szerencsére a vezetőség időben kapcsolt és az 5. évaddal (csonka) szépen lezárják a Winter kreatív vergődését.

Ha okoskodó akarnék lenni, akkor valamilyen szinten már sejteni lehetett, hogy az erősen csúcsra járatott 3. évados mércét nagy valószínűséggel nem tudják meglépni a készítők. Azonban ennyire olcsó, hatásvadász elemekkel operáló és amúgy bosszantóan felemás minőségű évadról álmodni sem mertem. A 4. évad újfent felért egy reboot-tal, csakhogy ezúttal nem változott semmi. A közhelyes status quo-t talán egy kissé megbolondították, de csak olyan mértékben, hogy a hatalmi machinációkra terjedjen ki. Éppen ezért az írói önismétlés, mint olyan totálisan elkerülhetetlenné vált. Nem egy nagyobb történeti- vagy karakter szálat húztak fel egy, az előző évadokban már látott sémára. Az egyre inkább terebélyesedő sophmore slump éreztette a hatását, az egységes, mindent átfogó átívelő szál hiányában inkább neves egyszerűséggel szétdarabolták a történéseket. Az így keletkezett tucatnyi karakterdráma ugyan minőséginek mondható, de ugyanez az őket összetartó kohézióról már korántsem elmondható.  Sőt, igazából a többségük totálisan felesleges volt az évad szempontjából, mivel szinte sehogy (Gilian szerelmi kálváriája, Harrow érzelmi megvilágosulása, Margaret új élete) vagy csak immel-ámmal (Chulky trónfosztása, Eli családi idillje, Eddie vesszőfutása) kapcsolódtak a fő csapásirányhoz.

boardwalk-empire-s4-a

A legfájóbb pont viszont mégiscsak a mellékszálak látens dilettantizmusa. Most komolyan, ennyire karakteres alapanyagból, hogy lehet, ilyen sablonos lefest főzni? Mind a Chicago-i, mind a New york-i történésekkel látványosan nem sikerült mit kezdeni. Igazából egy szintre kerültek a női mellékalakokkal, akik már eddig is a sorozat kakukktojásai voltak. Ehhez rögtön tegyük hozzá, hogy az eddigi bevált rutinnal szemben most karizmatikus főgonosz nélkül maradtunk. Helyette ezt a posztot is feldarabolták a készítők, hogy a totális önismétléssel némi korrekciót vigyenek a sablonosságba. Jeffrey Wright önelégült Narcisse-a csak halovány utánzata volt Bobby Cannavale karizmatikus badass Gyp Rosetti-nek, míg Brian Geraghty esetében egyértelműen a korai mindenre elszánt Van Alden-t kívánták az írók majmolni. A vicc az egészben, hogy a semmiből feltűnő Erik LaRay Harvey egyszeri random karakterszínészből erősebb badass karaktert (Dunn) tudott a képernyőre pakolni, mint a már említett páros. És ha ez még nem lett volna elég a borzasztóan lassú és széttagolt történetvezetést jobbára teljesen jellegtelen, rutinszerű dialógusokkal töltötték meg jobb esetben. Amikor meg elfogyott az írói zseni jöhetett az öncélú néger filozofálgatás és némi hevenyészett korabeli társadalomi reflexió. Ezután merje még valaki azt mondani, hogy nem totálisan kifacsart és egysíkú az egész évad!

Szerencsére a korrekt korabeli hangulaton és kidolgozáson túl (szegény Tim Van Patten erőn felül teljesített) a fajsúlyos színészi játék is megmaradt. Bár azt kétségtelenül el kell ismerni, sokak már csak a velős rutinból vegetáltak. Kiváltképp igaz ez Steve Buschemi, Michael Shannon vagy épp Shea Whigham esetében. Félreértés ne essék, hozták a kötelezőt, de egy mondattal se többet, ami főszereplők esetében azért mégis csak elvárható lenne. Kiváltképp csalódást keltő húzás ez Shannon esetében, mivel Van Alden (erősen fanfavorit gyanús) karakterét végre előtérbe helyezték. Ha mindenképpen ki kéne emelnem valakit, akkor az Michael Kenneth Williams lenne, aki Chalky White személyében villantott egy hatásosat. A sorozat pályafutása során már több lefelé ívelő karriert megcsodálhattunk, de Chalky hattyúdala valahogy mégis több volt az eddigieknél. No és persze, ha már hattyúdal, akkor jár egy utolsó dicshimnusz Jack Huston-nak is, aki Richard Harrow-ként a finálét a 2. évados emocionális magasságokig emelte. Kár, hogy az öntömjénezően fennkölt halál most kevésbé tudott javítani az összképen. Ha viszont valakit mindenképpen hiányolni kell a folytatásból az mégsem Harrow lenne, hanem Eddie a komornyik. Anthony Laciura alakításában most tényleg benne volt minden, amit ebből a karakterből ki lehetett hozni és még a búcsúja is stílszerűre sikeredett.

boardwalk-empire-s4-b

Vendégszereplők terén ismételten kitett magáért a sorozat, habár emlékezetes alakítást Jeffrey Wright kivételével talán senki sem tudott letenni az asztalra. Ron Livingston inkább csak Gilian történetének adott némi értékelhető formai aspektust, míg Patricia Arquette esetében ugyanez Nucky magánéleti kikacsintásánál keresendő. Brian Geraghty és Eric Landin meg inkább tűntek civakodó tejfelesszájú kisiskolásnak, mintsem a formálódó FBI első embereinek.

Hmm… valahol erre szokás mondani, hogy a kevesebb több lett volna és sajnos a 4. évad esetében ez hatványozottan igaz is. És akkor most ebből a durván veszettnek tűnő helyzetből kellene a készítőknek felállni egy csonka évad során elvarrni a millió-egy függőben lévő szálat és valami ívet adnia a történésekre. Azt kell, mondjam majdhogynem lehetetlen még egy ilyen rutinos készítői gárdának is.

This entry has a rating of 2

free web stats