24: Live Another Day – Azaz a 9. évadról

 
Beküldte: tess 2014 August 29, 20:54-kor a(z) 24 témába.

Az idei év egyik nagy dobását kétségkívül a FOX szállította, amikor 4 év után újra csatarendbe állították az egykoron megfáradt, majd végül elkaszált kultsorozatukat a 24-et. Noha a visszatérés csak event sorozat jellegű volt, de így is dicséretes, hogy sikerült összetrombitálni az eredeti készítői gárda nagyját. Azaz John Cassar veterán 24 rendező újfent ledirigálhatta Robert Cochran és Joel Surnow agyszüleményét, akiknek a script megírásában megint csak a rutinos Manny Coto – David Fury páros segédkezett. És természetesen újfent visszatért a 2000-es évek eleji megfáradt patrióta Jack Bauer szerepébe a baltaarcú Kiefer Sutherland, akinek a nevével már végérvényesen összenőtt az idealizált, minden és mindenkin átgázoló ügynök.

A történések 4 évvel a 8. évad fináléja után játszódnak, amikor is Jack önkéntes száműzetésbe vonult, lévén a világ közellenségként aposztrofálták tetteiért. Azonban most mégis kénytelen előbújni az árnyékból, mivel egy olyan konspirációra bukkant, ami az amerikai elnök halálát okozhatja, ráadásul mindezt Londonban, ami ugye felérne egy hadüzenettel. A politikai machinációk, a dróntörvény és a lehetséges merénylet hátterében viszont még egy ennél is szövevényesebb konspiráció van kibontakozóban, amihez már Jack egymagában édes kevés lesz a világbéke és persze Amerika érdekében…

24-s9-a

A Live Another Day alcímre keresztelt 9. évaddal kapcsolatban talán mindvégig az volt a legnagyobb kérdés, a készítők miként birkóznak a narratív keretek megnyirbálásával eszközölt új formátummal. A sorozat védjegyévé vált real-time és az osztott képernyő maradt, akárcsak a súlyos percek múlását jelző óra kattogása, de immáron csak 12 rész állt rendelkezésre. Ez egyfelől pozitív hozadéka az évadnak, ugyanis végre kiestek a pixisből az olyan üresjáratot előidéző modulok, mint az elnyűhetetlen hosszúságú diplomáciai körök vagy a rém gyenge és olykor totálisan felesleges magánéleti szálak. Végre az instant és tömör akció került a középpontba, ami általánosságban az évadok elejét és végét szokta jellemezni. Másfelől viszont a 12 órás közeg kissé túlzásnak tűnhet az amúgy mozifilmnek szánt script-nél, amit aztán a régi közhelyekkel kellett alaposan felhizlalni. Ilyes folytán a legutóbbi évadokat jellemző önismétlés és minőséghullámzás itt sem maradhatott el. Belső árulások, folyamatosan csavart komplex konspirációs szálak, belsős hatalmi machinációk és folyamatosan visszatérő régi karakterek színesítették az évadot, miközben az egyszeri néző csak úgy fulladozott a deja vu érzéstől.

„I won’t remember anything that happens today. I won’t remember anything that happens, period. I won’t remember that I had a daughter that died in such a horrible fashion.”

A közelmúlt politikai és társadalmi válságai újfent sikeresen beépültek a script-be, így többek közt visszaköszönt a Wikileaks botrány, Amerika „alkalmi” dróntámadásai, vagy a folyamatos lehallgatási és kiszivárogtatási fiaskók. Emellett a készítők emelték a tétet, az államok majd összes vélt vagy valós ellenfelét egyszerre vették górcső alá, így az arabok mellett, előbb a kínaiak majd végül az oroszok kerültek negatív rivaldafénybe.  Ettől függetlenül viszont mégis jár a dicshimnusz, ugyanis a felére besűrített évad abszolút nem óvatoskodik, helyette egy az egyben meglépi a kötelezőt. Mindvégig látványos fordulatokkal operál, noha az esetek többségében nem sok időt ad az utózöngések kibontására. Pár öncélú és felesleges húzás vagy írói baki persze még így is becsúszott, de a feszes, realisztikus tempó és a korrekten adagolt thriller panelek kellően tudták mindezt kompenzálni.

24-s9-b

Ellenben az építkezés adta minőséghullámzás már mástészta. A premiert követően alaposan leült a sorozat, hogy aztán folyamatosan az eddig már látott klisészerű formátumból táplálkozzon. Kezdett egyre inkább kínosan rutinszaga lenni a dolognak. Ráadásul az utolsó részekre behoztak egy teljesen új történeti egységet, melynek a kidolgozására nem sok idő maradt. Szerencsére nem is kellett, így a sodró tempó és az erős zárás némileg kárpótolni tudott. Főleg ha számításba vesszük az ehhez társított erős katartikus élményt és a szálak korrekt, túlkapások nélküli elvarrását. Sőt, igazából majdhogynem ilyennek kell lennie a tökéletes zárásnak, ami egy pillanatig sem hagy maga után rossz szájízt a nézőben.

A karakterek szempontjából ugyancsak tartogatott némi változást a Live Another Day. Üdvözítő volt látni Surnow azon húzását, hogy merőben más élethelyzetekbe emelte a hőseit. Valamelyest tán sikerült árnyalni a karaktereken, de ez gyakran a visszájára is fordult. Jó példa erre Mary Lynn Rajskub, aki a szokottnál is irritálóbban hozta Chloe szerepét. Jack persze maradt a régi, bár mintha némi önmérséklet magára szedett volna az évek során. Ettől függetlenül Sutherland kezd kínosan kiöregedni a hiteles patrióta szerepkörből. Szerencsére ez valamelyest a készítőknek is feltűnt, így a mellé pakolt Yvonne Strahovski által alakított Kate Morgan némileg ellensúlyozni tudta a helyzetet. Amúgy meglepetésemre Strahovski végül üde színfoltjává vált az évadnak. Volt benne egyfajta rideg ellenállhatatlanság, ami egyszerre tette szerethető patriótává és ordas nagy badass heroine-né. Ilyes folytán hihető sidekick-je tudott lenni Bauer-nek és erre még chemistry szinten sem sikerült rácáfolni. Említésre méltó alakítást még a Heller elnök szerepében tetszelgő William Devane tudott felmutatni, akinek drámai záró monológja magasan vitte a prímet.

24-s9-c

Ellenben visszatérő Kim Raver, a némileg renomét javító Tate Donovan és az ezerszer látott karakterben tetszelgő Bejamin Bratt jobbára csak a rutinos kötelezőt hozta. Esetükben mind színészileg, mind karakterileg többre számítottam volna, noha még így is alaposan túlszárnyalták a sereghajtókat. Michael Wincott egy totálisan elszámolt Assange pótlék, holott a különc karizmája ennél végig többre lett volna hivatott. Stephen Fry és Tzi Ma ugyan lelkesen próbált kapaszkodni a többiek után, de a sajnos az írók esetükben nem adtak elég játékidőt, holott bőven kijárt volna. Nem úgy Michelle Fairley bosszúálló karakterének Margot Al-Harazi-nak, aki végül a közel-keleti terroristák karikatúrájává vált. Ha létezik a sorozat történetében harmatgyenge ellenlábas, akkor Al-Harazi mindenképpen az élen végezne. Még az eyecandy szerepkörbe taszított Emily Berrington is hatásosabb alakítást és ezáltal karaktert tett a képernyőre.

„We just want you, Mr. Bauer. That’s all we ever wanted.”

Összességében tehát egy erősen felemás visszatérést kaptunk, ami ugyan tökéletesen illeszkedik a 24 univerzumába, de mégsem foglal el benne kimagasló helyezést. Az a helyzet alaposan eljárt az idő a sorozat felett és sajnos kényszerű bevallani, de Jack Bauer felett is. Az újító szándék mindenesetre adott volt, de sem a londoni terep adta lehetőségeket, sem az event series adta formátumot nem sikerült maradéktalanul kihasználni. Keserű szájíz hál’ istennek nem maradt, de nem vagyok benne biztos, hogy egy esetleges 10. évad mellett is kitartanék hasonló koncepció mellett majd egy pár év múlva. Merthogy 2015-ben nem lesz 24 az majdhogynem tuti!

This entry has a rating of 3

free web stats