Eli Stone – 1.01 – Pilot

 
Beküldte: Kanyecc 2008 July 17, 21:21-kor a(z) 2007/08 sorozatai,Eli Stone,Pilot témába.


Premier: 2008/01/31
Írta: Greg Berlanti, Marc Guggenheim
Rendezte: Ken Olin

Eli Stone, sikeres ügyvéd, egyik napról a másikra különös látomásokkal lesz gazdagabb, amelyek élethűen megjelennek előtte a való világában. Minden George Michael számával kezdődik, ezért felkeresi testvérét, aki neurológus, hátha talál valami rendellenességet. A diagnózis negatív lesz, azonban a látomások folytatódnak, ezért Dr. Chen-től, a keleti gyógyászat doktorától kér segítséget, miközben felkeresi első barátnője…

Megjegyzés: Az AXN-en műsorán látható hazánkban a sorozat, míg odakinn az ABC-n. Talán előbbi gyakorolt rám nagyobb hatást. Megnéztem, első látásra tetszett. Tipikusan midseason-ös ügyvédes sorozat, azaz, nem kell túl sok újdonságra számítani. Míg a Shark-nál a ravaszság a lényeg, addig itt a szív: Mennyire tudja Eli Stone meggyőzni, megerősíteni az egyes embereket a hitükben. Kb. ennyi volt a pilot rész fő mondani valója. Igaz, nincs mostanság annyi témával kapcsolatos koncepció, leszámítva az FX-es Damages-t, meg fentebb említett Shark-ot és csókolom, azonban már így is nagyon telített.

A hangulata kimondottan megfogott. Most komolyan. Kinek a fejéből pattanna ki ilyen ötlet, hogy dugás közben ott hagyjuk az irtó csinos csajt, mert az előszobában éppen George Michael ad koncertet egymagában, majd később a munkahelyen mindenkivel. Csak akkor válik a szitu, nagyon kínossá, amikor ennek vége szakadt és a körülötted álló emberkék megkérdőjelezik józanságodat, elme állapotodat.


További pozitívum, maga a főszereplő karaktere: Eli Stone, akit az Smith-ből ismert Jonny Lee Miller alakít. Bevallom őszintén abban a sorozatban nem igazán jött be, de itt hatalmasat alakít. Remekül beleéli magát a főszerepbe. Nem okoz csalódást, nincs neki csöpögős, érzelmetlen szíve. Nagyon eltalálták, ahogy a pilot sztorit is, amiről még bővebben nem esett szó. Feltűnik Eli első barátnője, akinek a kisfia – természetesen tőle származik – annak a cégnek a védőoltásától lett autista, amelynek képviselője és egyben munkatársa. Még életemben nem hallottam olyanról, hogy egy munkatárs legyen a vád ügyvédje, miközben tőle kapja a fizetését. Hát ennek most szemtanúja lehetünk, mert létezik ilyen, igaz pusztán érdeki megfontolásból az elején.

A szereplőket eltekintve sem lehet panaszunk, ahol Victor Garber (Justice, Alias) nevére elsők között felfigyelt sokunk. Aztán itt van a Commander in Chief-es Jayne, azaz Natasha Henstridge; a Grey’s Anatomy-s Loretta Devine. Mind-mind remek színészek, már bizonyították.

Összességében tetszett a pilot. Kellemes, nem túl drámai, még ha Eli apjának holttestét is láthattuk. (Bár a sztori kicsit lehangoló volt.) Remélem, nem most hallottam utoljára George Michael – Faith című számát, ami nem az egyetlen felszólaló dal a részben. Első évadja 13 epizódos, másodikra megkapta a berendelést. Kell ennél több?

Track list:
“Knock Yourself Out” by Jon Brion
“Good Monsters” by Jars of Clay
“Faith” by George Michael
“Over and Done With” by The Proclaimers
“Never Die” by Geoff Martyn
“Faith” by The Boy Least Likely To (acoustic cover)
“Moonshine” by Jupiter and Teardrop
“Something To Believe In” by Aqualung
“Flyin” by Emerson Hart

This entry has a rating of 3

free web stats