A Közönség jelöltjei 2015-ben – II. kör
Beküldte: Kanyecc 2014 November 16, 23:07-kor a(z) díjátadók témába.
Jöhet a második kör. A népnek döntenie kell, hogy a 2014-es évben kik és mik voltak a legjobbak. (Ezért is csak arról beszélünk, hogy „Kedvenc…”, hiszen főként a szimpátia fog legtöbb esetben érvényesülni.) Dereng még a hosszabb lista, ahol a 15 legtöbb beküldött szavazatot kapott jelöltek fordultak meg? Ez, ahogy azt megírtuk korábban, leszűkült a legjobb 5-re. A szavazás újraindult, mindenhol tisztalappal kezdtek, így felmerülhet a kérdés, hogy valami/valaki hátrányból indul-e, de nem mert hát tisztalap.
Akadnak érdekes voksok. Mint pl.: kíváncsi lennék, hogy az NCIS miként került a legjobb tévésorozatok közé, azaz hányadikként lett beválasztva. 4-5. helyet saccolnám meg neki, ha fentebb lenne, nagyon meglepődnék. Persze a The Walking Dead úgy is elviszi előle az elismerést. Nincs mese, kell a közösségi médiás segítség, ha érvényesülni akar. Legjobb kábeles komédiánál szívem szerint a Cougar Town-nak adnám a győzelmet, viszont ott van 3 ABC Family-s produkció, illetve az ál-leszbikusnak beállított Faking It, amit az MTV nyomat. Ha utóbbinak összejönne, na az nagyot ütne. Van még egy érdekesebb kategória, a „Kedvenc kábeles sci-fi/fantasy”, ahol az Outlander képviseli egyedül az újoncötleteket. Vajon meggyőzte a népet a 8 része?
Jó ez a lista, már csak azért is, mert sokat le lehet szűrni. A People’s Choice Awards-öt semmivel se tartom másabbnak, mint a nyáron megrendezésre kerülő Teen Choice Awards-öt, hiszen aki szavazni akar, annak csak párat kell kattintani. Tényleg csak szimpátia van hangsúly alatt. Ezért sincs sok jelentősége az itt szerzett díjnak, bár egy kábeles MTV-nél már más a helyzet, vagy egy olyan adónál, ahol vergődés van. A lista a tovább mögött!
Kedvenc tévésorozat:
The Big Bang Theory
Game of Thrones
NCIS
Once Upon a Time
The Walking Dead
Kedvenc komédia:
2 Broke Girls
The Big Bang Theory
Modern Family
Mom
New Girl
Kedvenc férfi főszereplő (komédia):
Ashton Kutcher
Chris Colfer
Jesse Tyler Ferguson
Jim Parsons
Ty Burrell
Kedvenc női főszereplő (komédia):
Amy Poehler
Kaley Cuoco-Sweeting
Melissa McCarthy
Sofia Vergara
Zooey Deschanel
Kedvenc országos dráma:
Chicago Fire
Downton Abbey
Grey’s Anatomy
Revenge
Scandal
Kedvenc férfi főszereplő (dráma):
Dax Shepard
Jesse Williams
Justin Chambers
Patrick Dempsey
Taylor Kinney
Kedvenc női főszereplő (dráma):
Alyssa Milano
Ellen Pompeo
Emily VanCamp
Hayden Panettiere
Kerry Washington
Kedvenc kábeles komédia:
Baby Daddy
Cougar Town
Faking It
Melissa & Joey
Young & Hungry
Kedvenc kábeles dráma:
Bates Motel
Pretty Little Liars
Rizzoli & Isles
Sons of Anarchy
True Detective
Kedvenc férfi főszereplő (kábeles sorozat):
Charlie Hunnam
Eric Dane
Matt Bomer
Sean Bean
William H. Macy
Kedvenc női főszereplő (kábeles sorozat):
Angie Harmon
Ashley Benson
Courteney Cox
Kristen Bell
Lucy Hale
Kedvenc krimisorozat:
Bones
Castle
Criminal Minds
The Mentalist
NCIS
Kedvenc férfi főszereplő (krimi):
David Boreanaz
Kevin Bacon
Nathan Fillion
Shemar Moore
Simon Baker
Kedvenc női főszereplő (krimi):
Emily Deschanel
Lucy Liu
Mariska Hargitay
Robin Tunney
Stana Katic
Kedvenc országos sci-fi/fantasy sorozat:
Beauty and the Beast
Marvel’s Agents of SHIELD
Once Upon a Time
Supernatural
The Vampire Diaries
Kedvenc kábeles sci-fi/fantasy sorozat:
American Horror Story
Doctor Who
Game of Thrones
Outlander
The Walking Dead
Kedvenc férfi főszereplő (sci-fi/fantasy):
Ian Somerhalder
Jared Padalecki
Jensen Ackles
Misha Collins
Paul Wesley
Kedvenc női főszereplő (sci-fi/fantasy):
Ginnifer Goodwin
Jennifer Morrison
Jessica Lange
Kristin Kreuk
Nina Dobrev
Kedvenc szórakoztató-műsor:
America’s Got Talent
Dancing with the Stars
Hell’s Kitchen
MasterChef
The Voice
Kedvenc délutáni talkshow műsorvezető:
Ellen DeGeneres
Kelly Ripa & Michael Strahan
Queen Latifah
Rachael Ray
Steve Harvey
Kedvenc késő esti talkshow műsorvezető:
Conan O’Brien
Craig Ferguson
David Letterman
Jimmy Fallon
Jimmy Kimmel
Kedvenc dramady:
Awkward
Orange Is the New Black
Shameless
Suits
White Collar
Kedvenc tévés ikon:
Betty White
Katey Sagal
Mark Harmon
Tim Allen
Tom Selleck
Kedvenc főszereplő duó:
David Boreanaz and Emily Deschanel (Bones)
Ginnifer Goodwin and Josh Dallas (Once Upon a Time)
Jared Padalecki and Jensen Ackles (Supernatural)
Nathan Fillion and Stana Katic (Castle)
Nina Dobrev and Ian Somerhalder (The Vampire Diaries)
Kedvenc hiányzó karakter:
Dr. Cristina Yang, played by Sandra Oh (Grey’s Anatomy)
Dr. Lance Sweets, played by John Francis Daley (Bones)
Hershel Greene, played by Scott Wilson (The Walking Dead)
Leslie Shay, played by Lauren German (Chicago Fire)
Neal Cassidy, played by Michael Raymond-James (Once Upon a Time)
Kedvenc férfi színész – újonc sorozatból:
Ben McKenzie
David Tennant
Dylan McDermott
Laurence Fishburne
Scott Bakula
Kedvenc női színész – újonc sorozatból:
Debra Messing
Jada Pinkett Smith
Octavia Spencer
Tea Leoni
Viola Davis
Kedvenc szkeccs-sorozat:
Drunk History
Inside Amy Schumer
Key & Peele
Kroll Show
Saturday Night Live
Kedvenc animációs sorozat:
American Dad
Bob’s Burgers
Family Guy
The Simpsons
South Park
Kedvenc újonc komédia:
A to Z
Bad Judge
Black-ish
Cristela
Jane the Virgin
Marry Me
The McCarthys
Mulaney
Selfie
Kedvenc újonc dráma:
Constantine
The Flash
Forever
Gotham
Gracepoint
How to Get Away with Murder
Madam Secretary
The Mysteries of Laura
NCIS: New Orleans
Red Band Society
Scorpion
Stalker