Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 January 28, 7:20-kor a(z) Hírek témába.

  • A Blikk szennylapban csíptem ma el, hogy az MTVA már tárgyal Fábry Sándorral és szinte biztosra lehet venni, hogy a showman marad náluk, illetve a képernyőn való szereplését is. (Mondom mindazoknak, akik kételkedtek.)
  • David Tennant lesz az egyik főszereplője a Jessica Jones című Netflix-es Marvel adoptációnak. Talán érdekesebb hír az, hogy The Purple Man karakterét alakítja, aki valójában egy főgonosz lesz, szóval láthatjuk rosszfiúként is.
  • Március 25-én folytatódik a Full Circle 2. évadja.
  • Robbant a filmes blogokon a bomba, miszerint az X-Men-ből lesz tévés feldolgozás. Istenigazából ezt már tudhattuk tavaly óta, a külön érdekesség most az, hogy a Fox-on landolhat a projekt, illetve a másik, hogy már a forgatókönyv nagyjából adott. Ha lesz is belőle bármi, akkor se hinném, hogy 2015/16-os idénybe történne, inkább később.
  • Az Amazon ismét zöld utat adott egy pilotötletnek, a Casanova-nak, melyet Stu Zicherman és Ben Silverman fog közösen elkészíteni. A történt az 18. században játszódik, a főhőse pedig Giacomo Casanova lesz, akinek sztorijába ott csatlakozunk be, miután megszökik egy börtönből, majd pedig Párizsba költözik, ahol új életet akar kezdeni.
  • Megvásárolta a brit Alibi Channel a Crossing Lines vetítési jogát, ami azért is fontos hír, mert eladás szempontjából lett bekérve a 2. évadja, nem pedig a nézettsége miatt. Nyáron mutatkozhat be leghamarabb a szigetországban.
  • Madeleine Arthur vendégszereplője lesz a Supernatural-nek.
  • Nick Gehlfuss megy visszatérőnek a Chicago PD-be – előzőleg a Longmire-ben és a Murder in the First-ben láthattuk.
  • Colm Feore alakíthatja a Gotham-ben Dollmaker karakterét.
  • Adam Scott vendégszereplőként tűnik fel a TBS-es Angie Tribeca című sorozatban.
  • Amaury Nolasco, Jencarlos Canela és Diana Maria Riva csatlakozott a Telenovela című NBC-s pilotötletbe.
  • Millie Brandy főszerepet vállalt a Lifetime-os The Clan of the Cave Bear-ben. A Linda Woolverton által készülő pilot Jean M. Auel regényén alapszik, ami 25 évvel ezelőtt játszódik, amikor a Neander-völgyiek és az első modern emberek együtt élnek, egy légkörben. A sztori bonyodalmát az adja, hogy az ősemberek örökbe fogadnak egy kékszemű lányt, akiből idővel a klán vezető lesz.
  • Rhys Darby aláírt a TBS-es Wrecked-be. Justin Shipley és Jordan Shipley összeállt Jesse Hara-val, hogy egy egykamerás szitkomot összehozzanak. A média blogokon csak úgy emlegetik, mint ha a Lost találkozna az It’s Always Sunny in Philadelphia-val. Történetileg egy repülőgép-szerencsétlenség túlélőit ismerhetjük meg, akik hamar megállapítják, hogy távol a civilizációtól egy ismeretlen szigeten nem is annyira jó lenni.
  • Nick Jonas visszatérőként tűnik fel a Fox-os Scream Queens című projektben.
  • A BBC One elkaszálta az Atlantis-t, mivel botrányos nézettséget hozott.
  • Rutina Wesley visszatérőként lesz látható a Hannibal 3. évadjában, amit csak nyáron kapunk meg, valószínűleg június vége felé.
  • Michael Nouri csatlakozott a The Slap visszatérő szereplői közé.
  • Orla Brady főszerepet vállalt az AMC-s Badlands című sorozatba, amit 2015 végére írtak ki. Tudjátok, ez volt az az ötlet, ahol Al Guogh és Miles Millar egy harcművészetre épülő sztorit hozott össze a Journey to the West című klasszikus kínai regényből.
  • Katie Holmes főszereplőként lesz látható a Ray Donovan 3. évadjában.
  • Az HBO berendelte a Togetherness 2. évadját, ami 2016-ban debütálhat. A forgatás még idén megkezdődik Los Angeles-ben.
  • D. W. Moffett (Friday Night Lights) beugrik a Switched at Birth február 17-i részébe vendégeskedni.
  • A Comedy Central elkaszálta a Brickleberry-t, így nem lesz 3. etapja.
  • Courtney Henggeler és Amy Hill vendégszereplője lesz a Mom 2×14-es részének.
  • Dan Hedaya megy a Blue Bloods 5×15-be vendégnek.

free web stats