Midsomer Murders – Kezdett a 17. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2015 April 12, 14:29-kor a(z) kritika témába.

Kevés sorozatok egyike a Kisvárosi gyilkosságok, amit imádok szinkronnal nézni. Nyilván a Universal Channel szoktatott rá 2 évvel ezelőtt, amikor még a délelőtti idősávjukban adtak az előző szériáit. Nincs nyoma a blogon, de nagy nézője vagyok az ilyesféle krimiknek. Mondjuk úgy, hogy átértékelődött a műfaj iránti érdeklődésem. Még a blog indulásakor a 40 perces formulát éltettem, illetve a jó kis heti ügyeket, addig mára inkább az évad(ok)on átívelő sztorikkal lehet legjobban lekötni. A Midsomer Murders megtöri ezt a folyamatot, hiszen a felállás teljesen más. A brit bűnügyi sorozatnál heti ügyekkel dolgoznak, lassú menetbe ágyazva, amit másfél óra alatt bontanak ki, valamint oldanak meg.

Midsomer.Murders.S17E01.HUN.DVDRip.x264-HNZ.mkv_002696880

Emlékeztek a Columbo-ra? Nagyjából vele tudnám körbe írni az egész alapsztorit. Hosszabb időtartalmú részekkel operálnak, még se érzem azt, hogy ez zavaró lenne. Egyszerűen jól bánnak a karakterekkel, simán csak eltelik az idő. Nyomozás tekintetében nincs pörgés. Folynak a történésekkel. Természetesen egyszerre több bűneset csapja fel a fejét, de mindig ugyanahhoz az elkövetőhöz kapcsolódik. Az esetek összefüggnek, így némileg kiszámítható, már csak azért is, mert a bűnügyek is megoldódnak az epizód végére. Mindenesetnél a gyilkos elnyeri méltó büntetését – legalábbis nem dereng olyan, amikor nem így lett volna.

Talán még azért is a Columbo-hoz lehet visszacsatolni, mert az írók szeretik a végjátékot nagyközönség előtt lebonyolítani. Ugye a régi klasszikusnál volt jelen az, hogy egy fedél alá csődíti az össznépet – akik között ott az elkövető is –, majd egy levezetéssel rávilágít arra, kinek állhatott érdekében a gyilkosság(oka)t elkövetni(e). Nyugi, azért ennyire nem klisés. Szép számmal tartogatnak a történet terénél csavarokat, amikkel folyamatosan becsapnak a „Ki az elkövető?” fejben játszós találós kérdésnél.

Midsomer.Murders.S17E01.HUN.DVDRip.x264-HNZ.mkv_000546280

Az évadnyitó története: két gyilkossággal kezdődik. Mind a kettőnél ugyanaz az elkövetési mód, csak éppen a kapocs nem akaródzik összeállni az első negyedórában. Két nyomozónk, persze rááll az ügyre és a hozzájuk köthető fura levezetésmenetben neki látnak a felgöngyölítésének. (Természetesen nem véletlenül említettem meg fentebb, hogy csavarokkal próbálják színesíteni a részek bűneseteit. Most is kapunk egyet, amit megtartanék azoknak, akik belekezdenek.)

Ami miatt lehet szeretni a Midsomer Murders, hogy a régi klasszikusokat eleveníti fel. Tényleg olyan, mint ha a brit Columbo elé ülnék le, csak itt a főhősünk felesége ismert. Minimális átívelő történettel dolgoznak. Ez annyit jelent, hogy random módon bele lehet kezdeni bármelyik évad, bármelyik epizódjába. Nem kell törődni azzal, hogy ha kimarad valami fontos. Azért persze próbálják összekapcsolni az évadokat, illetve az epizódokat. Ha emlékezetem a helyén, akkor a 15. évad végén távozik főhősünk társa (ugyanis a 16×01-nél újat kap), míg a 16. etapnál születik meg veterán rókánk kisbabája. Utóbbinál a terhesség különböző státusza adja a kapcsokat a részek között.

Beszéljünk kicsit a főszereplőkről. John Barnaby főfelügyelőt testesíti meg Neil Dudgeon, aki számomra egy totál ismeretlen színész volt, míg bele nem futottam a Kisvárosi gyilkosságokba. Fura módon, nem 13×01-nél jelent meg elsőként, amikor is tartósan szerepet kapott, hanem korábban, a 4×01-ben is már vendégszereplő formájában. Társa Charlie Nelson lesz, akit Gwilym Lee játszik el. Ő egy fokkal ismertebb lehet, hiszen mind a Fresh Meat-ben, mind a Restless-ben láthattuk. Kettőjük kapcsolata egy évad alatt szépen kialakul, hiszen a 16×01-nél még kicsit tartózkodik veteránunk az újonctól.

Midsomer.Murders.S17E01.HUN.DVDRip.x264-HNZ.mkv_004163920

Az évadnyitó átívelő történet szempontjából semmit nem rejtett magában. Csak a bűnesetre megy a fókusz. Az előző szériánál nem volt cliffhanger, legalábbis ha lett is volna, az lezárták. Nem hagytak semmit elvarratlanul. Kellemes kikapcsolódást abszolút szállítja. Manapság nagyon nyerő ez a lassú építkezés, epizódvégi lezárás, így aki nyitott az ilyenre az bátran csapjon bele, hiszen nincs vesztenivalója.

A 17. évad egyébként 4 résszel dolgozik, melyek két hónappal ezelőtt voltak odakinn terítéken, szóval a Universal Channel naprakészen tartja a nézőit. Szinte biztos, hogy a hétfői Heti Hetes mellé megy másik elfoglaltságként.

This entry has a rating of 4

free web stats