Emmy 2015 – Számokban a nyertesek

 
Beküldte: Kanyecc 2015 September 21, 8:11-kor a(z) díjátadók témába.

3459

Emmy 2015 | Főkategóriák nyertesei | Mellékkategóriák nyertesei

Előző cikkünkben írtunk meg, hogy a 67. alkalommal megrendezésre kerülő „TV-s Oscar-díjnak” becézett Emmy-díjátadón kik és mik voltak a befutottak. Született jó pár meglepetés, hiszen Allison Janney-nek (Mom) biztos nem osztottam volna díjat semmilyen körülmények között. A tévéfilm/limitált szériás kategóriában is eléggé HBO-s uralom tört ki, mégis csak ha Regina King nincs, akkor az Oliver Kitteridge-vel összeszedik a legtöbb díjat. Igen ám, de még ez se volt elég ahhoz, hogy a 2015-ben felálljanak a „legtöbb Emmy-díjat szereztünk” dobogó legfelső fokára, ugyanis a házon belül a Game of Thrones keresztbe törte álmaikat.

Egy mondatban a lényeg: tarolt a Game of Thrones, illetve az HBO.

5 évad kellett ahhoz, hogy beérjen George R.R. Martin műve. Az előző évadoknál inkább csak kreatív vonalon sikerült az elismerés gyűjtés. Az első etapnál 2 díjat, a másodiknál 6-ot, a harmadiknál 2-t, míg a negyediknél 4-et szerzett. Most, 2015-ben pedig 12-vel tartolt. (Ha még összeszed valahonnan 2 díjat, akkor megduplázta volna az ezelőtti teljesítményét.) Mellesleg, ha úgy vesszük, akkor a 24 jelöléshez képest a felét díjra váltani nem is rossz teljesítmény.

Az Amazon érkezésével a Netflix félhez, hiszen már az Emmy-n megszorongatták őket. A Transparent főágon 2 elismerést is magáénak tudhat, mellékágon pedig másfél hete 3-at; míg a konkurencia mindössze 4-gyel lohol utána, amiből egyik se főágon szerzett.

Mivel a lista beszédes, így nem szaporítanám a szót. Nézzük csak!

Szerzett díjak száma – sorozatok terén:

12 díj – Game of Thrones (8-4)
8 díj – Olive Kitteridge (2-6)
5 díj – American Horror Story: Freak Show (5-0), Transparent (3-2), Veep (1-4)
4 díj – Bessie (4-0), Saturday Night Live: 40th Anniversary Spec (4-0)
3 díj – The Daily Show With Jon Stewart (0-3), Deadliest Catch (0-3), Going Clear: Scientology And The Prison Of Belief (3-0)
2 díj – Adventure Time (2-0), Boardwalk Empire (2-0), Foo Fighters: Sonic Highways (2-0), House of Cards (2-0), The Jinx: The Life And Deaths Of Robert Durst (2-0), Inside Amy Schumer (1-1), Over The Garden Wall (2-0), Saturday Night Live (2-0), Silicon Valley (2-0), Super Bowl XLIX Halftime Show Starring Katy Perry (2-0), Tome of the Unknown (2-0), The Voice (1-1)

Szerzett díjak száma – csatorna felosztásban:

43 díj – HBO
12 díj – NBC
8 díj – Comedy Central, FX
6 díj – ABC
5 díj – Amazon
4 díj – Cartoon Network, CBS, Fox, Netflix, PBS
3 díj – Discovery Channel
2 díj – Adult Swim, CartoonNetwork.com
1 díj – AMC, Bravo, Cinemax, CNN, Disney XD, FunnyOrDie.com, History, IFC, LouisCK.net, Showtime, WGN America


free web stats