Az NBC már 2016/17-es idényre készül

 
Beküldte: Kanyecc 2015 November 10, 18:57-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Hírek témába.

Az NBC megindította a lavinát. Míg az egyes csatornák a 2015/16-os idény tavaszi szekcióját építgetik, azaz hogy melyik újoncok éljenek teljes évadot, addig ők már a jövőt tervezik. Nyilván meg kellett lépniük ezt, hiszen a készítőket és a szereplőket mihamarabb lekötik magukhoz, annál biztosabb, hogy nem íródnak ki a történetből.

Kezdett mindent azzal, hogy a Blindspot megkapta a 2016/17-es idényre szóló berendelését, azaz a 2. szériára is lehet számítani. Eleve 22 helyett 23 epizódot kért hozzá, mert mégis csak a csatorna legjobban hozó újonca és sorozata – ha leszámítjuk a The Voice-t. (Egyedül csak az nézettebb nála.) De javu érzésem van, hiszen annak idején a The Blacklist-nél is hasonló volt. Mind a 18-49 évesek körében, mind pedig a teljes lakosságban kiemelkedett, mostanra pedig megkopott a nézők lelkesedése a középszerűsége miatt. Jelenpillanatban a Blindspot mellett a Law & Order: SVU és a Chicago Fire kap helyet a TOP3-ban, bár utóbbi kettőnek jelentősebb a lemaradása.

Mutatnám, miként hozott eddig a Blingspot. Az NBC tényleg jól járt vele, bár az évadátlag feltornászásához kellett a jó kezdés, azóta se hozott az újonc 10 millió felett és valószínűleg már nem is fog.

A Blindspot eddig részeinek nézettsége:

1×01 – 10.605M; 18-49: 3.12
1×02 – 9.105M (-14%); 18-49-ben: 2.56 (-17%).
1×03 – 9.062M (-0.47%); 18-49-ben: 2.44 (-4.76%)
1×04 – 8.447M (-6.79%); 18-49-ben: 2.48 (+1.64%).
1×05 – 7.817M (-7.46%); 18-49-ben: 2.12 (-14.59%)
1×06 – 7.906M (+1.14%); 18-49-ben: 2.15 (+1.42%)
1×07 – 8.017M (+1.40%); 18-49-ben: 2.24 (+4.14%)

Nem csak egy újonc esetében hozott ítéletet, hanem két visszatérőnél is. A Law & Order-franchise kihalóban, már nincs mivel crossovereztetni, azaz van, de az nem teljes értékű. Helyette ott van neki a Chicago-franchise, melynek két veterán tagját berendelte szintén 2016/17-re. Név szerint a Chicago PD 4. évadjára, valamint a Chicago Fire 5. évadjára bólintottak rá a csatorna vezetői. Mindezt cirka egy héttel a Chicago Med startja előtt, nehogy téves elképzeléseket vonjanak le a rajongók – mármint hogy ha nem kezd olyan jól, akkor őt azért nem kérték be.

Egyébként mindkét tag elmarad az előző évi teljesítményétől. A Chicago Fire 31%-ot vesztett a 4×01-nél a teljes lakosság körében, míg 20%-ot a 18-49 éveseknél; a Chicago PD ennél kevesebbet, 22%-ot az össznézőknél, míg a célközönségnél 10%-nyit.

A Chicago PD 3. évadjának eddig mutatói:

3×01 – 6.652M; 18-49-ben: 1.70
3×02 – 6.485M (-2.51%); 18-49-ben: 1.48 (-13.04%).
3×03 – 6.577M (+1.42%); 18-49-ben: 1.50 (+1.22%)
3×04 – 6.237M (-5.17%); 18-49-ben: 1.39 (-7.27%).
3×05 – 6.136M (-1.62%); 18-49-ben: 1.48 (+6.47%)
3×06 – 6.136M; 18-49-ben: 1.48
3×07 – 6.475M (+5.52%); 18-49-ben: 1.42 (-4.32%)

A Chicago Fire 4. évadjának eddig mutatói:

4×01 – 7.373M; 18-49-ben: 1.79
4×02 – 7.637M (+3.58%); 18-49-ben: 1.64 (-8.50%)
4×03 – 7.803M (+2.17%); 18-49-ben: 1.92 (+17.48%)
4×04 – 8.109M (+3.92%); 18-49-ben: 1.79 (-6.76%)


free web stats