The Magicians – 3 rész távlatából

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 28, 19:35-kor a(z) Pilot,The Magicians témába.

Nem csak másnak, hanem magamnak is kedvet akartam csinálni tegnapi a The Magicians promóciós képekkel. A Syfy elhozta tavaly évvégén a „felnőtt Harry Potter” jelzőjével illetett Lev Grossman regény feldolgozását. Kimondottan varázslós ötletből a Charmed jár a fejemben, de ott is a boszorkányok szó a helytálló. Arra akarok kilyukadni, hogy az alapötlettel nem lehet Dunát rekeszteni, egy remek holttérre világított rá a csatorna, csak hagyni kell a készítőket kibontakozni. Sorsáról már döntöttek, az írók megkapták a teret. Mire belekezdtem már 2. évad zsebben, 13 résszel 2017-ben visszatérhet. Nincs mese, duplánk kíváncsi lettem.

magicians-000

Nincs sok bajom a fenti azonosításával, hiszen alapvetően a Harry Pottert kedveltem. (Az már egy másik dolog, hogy felnőtt fejjel az első két részre sehogy se tudnék ránézni, annyira gyerekesek a gyerekek.) A Syfy-nál évek óta felmerülő probléma/tény/kérdés, hogy merre tartanak valójában? „Visszataláltak a kitaposott ősvényre?” Sokan a névváltozást egy sikerszéria bukásával kötik össze, hiszen anno a Sci-Fi Channel sokkal masszívabb tartalmakat szállított a fantasy és sci-fi nézőknek. Sajnos nem lehet igazságot tenni, de az tény és való, hogy a The Lost Room-nál jobb minit nem láttak a berkeikben; viszont törekednek arra, hogy ne hazudtolják meg a nevüket.

2015-ös évben számtalan olyan ötlet érkezett, ami a műfaj kedvelőit visszacsábíthatta. Közéjük tartozik a The Magicians is, ami azért jópofa próbálkozás, mert a nézők imádják a varázslatot. Eszembe jutnak a Criss Angel-ös évadok és különkiadások, amikre tisztára rá voltam feszülve. A sorozat okosan indul, hiszen a világot szépen építik fel. Nem egyből azzal kezdődik minden, hogy a varázsló tudatában áll képességével. Ám mielőtt belemélyednék a részletekbe, nézzük meg mit tárnak elénk a pilotban.

magicians-001

A sztori középpontjában: Quentin (Jason Ralph) és Julia (Stella Maeve) áll. Előbbi elmegyógyintézetbe jár, mert nem teljesen biztos, hogy minden rendben van vele. Utóbbi pedig adja előbbinek a lelki támaszt. Nyilván helyet kap a tiltott szerelem is, mert hát Quentin simán összejönne Julia-val, aki a legjobb barátjával jár. Eddig minden uncsi, alapozásnak se jó féle. A történet akkor indul be, amikor mindkettőjük a hazafelé vezető úton eltévedve egy Varázslóképző Iskolának a felvételi jelentkezésére kerül, ahol helyt kell állniuk. És újabb klisét dobnak be, mert a leányzó nem megy át a szitán, a fiú pedig igen.

Ha az átívelő történetet nézzük, akkor nagyjából 3 szálat tudok kiemelni. Az egyik Quentin fejlődése, illetve jövőbéli harcának kibontása. A másik Julia reményvesztett harca azért, hogy a varázslók között megbecsült helye legyen. A harmadik pedig Quentin egyik iskolatársához kapcsolódik, Alice-hez (Olivia Taylor Dudley), aki testvérének a halála ügyére szeretne valamilyen módon pontot tenni, de nyilván mindenki hallgat. Hm. Ez se rántott be visszaolvasva írásom, viszont maga a környezet simán, amibe belekerülünk.

A pilotnál kellett villantani valamit a CGI területén, hiszen hogy néz ki látvány nélkül ez az alműfaj?! Hoztak is egy korrekt megidézett fenevadat, amit osszunk be hosszú időre. – Írom mindezt bánatosan, mert az, hogy láttam az első 3 részét és ez az egyetlen volt az, amit tudtam értékelni számomra totális csalódás. Az 1×03-ban két szexelő könyvvel akartak volna megfogni minket? Ne már! Ez próbálkozásnak is harmatgyenge. Szóval a költségvetés alacsony, annyira, hogy melltartós erotikus jelenetig jutunk a színészekkel. Ugyan már.

The.Magicians.S01E01.HDTV.x264-KILLERS[eztv].mp4_002262635

Mégis tetszik! Most akkor hol az igazság? Az írtak alapján nem érdemelne esélyt a folytatás, viszont maga a Varázslóképző, ahogy haladunk a diákok megismerésével bejövős, és felidézi benne a Harry Pottert, amit annyira imádtam, hogy olvastam is. (Nálam ez hatalmas szó!) Az első 10 részére biztosan nyitott leszek, mert még 3 epizód után se érzek mást, csak alapozást és sok klisét. Sajnos ez a sztori velejárója és ahogy a könyves kritikákat olvastam, Sera Gamble és John McNamara remekül összeollózta azokat a részleteket, amik annak gyengéi. Csalódottságomat a kitalált fantázia világ remekül elfedi, magam se értem olykor az ítéleteim, de ebből csak jobbat lehet a későbbiekben kisajtolni. Bízom a megérzésemben, illetve a 2. évados bekérésében.

A végére pedig annyit, hogy zenében se túl erős. Mindezek után pedig ha valaki belekezd, hát köszöntöm a klubban, hiszen megindokolatlan mi a vonzereje. Én a mágiára szavaznék, nincs más lehetséges alternatíva.

This entry has a rating of 2.5

free web stats